Tolnamegyei Ujság, 1922 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1922-07-15 / 29. szám
IV. évfolyam. Szekszárdi 1922 julfus 15. 29. szám. TOLNAHEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épflletében. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Telefönszánt 85 és 102. Előfizetési ár: Helyben és vidéken: egész évre 120 K, félévre 65 R, negyedévre 35 K. — Egyes szám ára 4 K. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai i A legkisebb hirdetés dija 50 korosé A hirdetés u atolsá oldalon egy 60 mlllmeter széles hasébon mtllnéter sorosként 1 korona, a ssövegoldalos 3 korona, a hírrovatban elhelyezett reklámhlr valamint a nyllttér soronként 30 koronába kerül. Családi hlrak és vállalat) hit* detések külön árszabás szerint Reménykedő lélekkel várom az ország kormányát kezében tartó férfiaktól, hogy a baranyai gazságot megtorolni lesz-e hatalmuk és bátorságuk, de várom a sajtótól, amely az egész világot tele sirta a minden jóérzésü ember által elítélendő orgo ványi gaztettej, hogy a szerbek vandalizmusát, az egyetemes magyarság meggyalázását bele tudják e kiáltani az egész világ fülébe és ér deklődéssel várom Propperók és Farkasék szavát, hogy kiüldözött magyar testvéreik gyötrelmei meghat ják-e és érdeklik e őket annyira, mint a Bécsbe szökött magyart gya- lázó elvtársaik hazatérhetésének kérdése. Rabságban szenvedő magyar véreink szenvedésének egy felháboritó jelensége a baranyai eset, ne feledje el aki becsületes magyar, amint kaszája előtt rendre bull a gabona ezüstös kalásza, hogy az a kasza arra is jó, hogy végső esetben fegyverré legyen, fegyverré otthonunk védésére és rabságban küzködő test- I véreink felszabadítására. rr Kulturnap Ocsényben. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Amen. Baranyában sírnak! A képviselőválasztások idejében történt. Egy tősgyökeres magyar község hosszú éveken át volt birájá val beszélgettem, aki arra a figyelmeztetésemre, hogy ha mi magyarok egymás közt csak hadakozunk, ahelyett, hogy megértenénk egymást, úgy az lesz a végünk, hogy balkáni szomszédaink még ezt a kis országot is elveszik tőlünk, — mosolyogva vetette oda, hogy hát akkor „leszünk szerbek.“ Mélységes keserűséggel töltötte el telkemet akkor ez a hányaveti gondolkozás, a hazafias érzésnek ez a teljes kiveszése oly ember szivéből, aki egy község első embere volt éveken keresztül és a magyar feltámadásba vetett hitem és reménységem egy erős szállal lett ismét gyengébb. Ennek az eldurvult érzésű embernek a mondása jutott eszembe, amikor olvastam annak a harmincegy baranyai magyar családnak kálváriáját, akiket egy éjszaka kidobáltak otthonukból, kifosztottak vagyonuk ból a müveit nagy-antant fegyver- barátjai, a lovagias, a szótartó, a soha nem rabló szerbek. Ha az eddigi gazságok nem is, vájjon ez az újabb eljut-e a volt biró* füléhez és'magába száll e a társaival együtt és megérti e, hogy nemcsak adózni kell, de életet is szívesen kell áldozni, hogy ne legyünk rabszolgái se szerbnek, se oláhnak. A decsi nemzetőr. (Ballada.) I. Megirigyelhette Volna a király is Olyan derék, büszke legény Volt az árva ÁbriS. / Szegényen is ő volt D8CS — leggazdagabb ja : Minden leány, minden asszony Sóvár szeme rajta. De ez a gazdagság Hej, neki mit éré Mikor a szép özvegy — Rákhel Csak kötődött Véle! ? „ Rozmárt* ngos kerted’ Esztendeje járom------Le gyen szived, légy az enyém/ Légy hűséges párom!“ „Ne kapaszkodj’ kincsem — Magas ez az lablak, De — ha izük a, kenyerem — Gyere, megfogadlak \u 1922 julius 10 én. És ha minden nap így kezdődnék Magyarországon, én jobban tudnék hinni a magyar nemzet époszi küldetésében s a nagy omlások e vir rasztó perceiben halványuló hitem többször köszöntené bennem dallal a reggelt! Ocsény csak szürke kis állomás a sárközi vasútvonal mentén. A vo nat is egy percre áll meg csupán. Aztán dohog tovább. Nincs szokva ünnepélyességhez ! Csodálkozni meg * ráér 1 Mint épen hétfő reggel. A világosság úgy kezdődött ma is mint máskor. Csak mintha a nap az állomás kavicsáról szomjasabban itta volna fel a harmatot, féltve ez örök gyöngyöt topogó lábak ideges mozgásától, mely után homokba hal a csillogás! Izgatott, váró szemek figyelték a gőzös füstjét, mely mö gött zsongó kupéban a Néprajzi Társaság kiküldöttjei és Szekszárd társadalmának érdeklődői siettek őcsény felé. Midőn a vonat megállóit, a sínek I Felhorkan a legény Büszke férfi-lelke Menyasszonyi nyoszolyáról Álmodó szerelme — Hü szive fejében Szolgasort kinálnak? Asszony kacaj mellett indul Neki a határnak.------II . Pereg a dob mélyen A trombita harsog — — Szent-tamási sáncok alá Kellene magyar, sok ! Tolna népe mozdul — „Kapára — kaszára!“ S mint kiöntő patak vize Omlik át Bácskára. Decsi nemzetőrség A java közötte — ÁbriS abban is az első — A bánata vitte. Buc8Uzkodik már a Fa u asszonynépe — Ábrisnak egy szerelmes szó Suuog a fülébe: mellett diadalmasan, szőkén ott mosolygott a falu lelkésze, nagytiszte- letü Szilágyi Béla uram, az őcaényi -ünnep helyi rendezője s magyar kedvvel köszöntötte az érkezőket. Ki is szállottak egymásután : dr. Madarassy László, az Országos Néprajzi Muzeum igazgató őre, dr. Holub József, Nemzeti Múzeumi őr, Garay Ákos festőművész, dr, Berze Nagy János családjával, Jung János, Tóth Károly, Bajó Pál, Bajó János, Schneider János, Blázsik Ferenc, Vágner Andor, Pataki Jákó, dr. Kramolin Gyula, Bodnár István, Kovách Aladár, Gödé Lajos és e sorok serény, de szerénytelen írója. A Református Olvasókör fehérre meszelt falai között már összegyülekezve zsongtak egy tömegben Ocsény, Decs, Sárpilis, Alsónyék kiküldöttjei, I lelkészek, tanítók, jegyzők, birók, ünneplőruhás képviselőtestületi tagok, midőn a kormány képviseletében a főispán, a vármegye képviseletében az alispán megérkeztek. Egy percre I most elbújt a zaj, de a másodikban „No, ne busulj lelkem Lehet még jövendőd, Csak hozz’ nekem a rácoktól Egy szép selyemkendőt! Tarka selyemkendőt Milyet ottt viselnek — Jó lessz majd a — nászágyunkra Ünnepi lepelnek !“ III. A földet bori tó Sötét éjszakából Tüzszemekkel pislog elő Az ő* kéri tábor. Pityókos álomban A jó nemzetőrök) Biz’ akár az egáBz tábort Elvihetnék tőlők. Kemény szóba tör ki Perczel bősz haragja: „Halál arra, ki tábori őrhelyét elhagyja 1“ „Megbízható őr kell 1 Fiam Ábris — téged Küldelek ki, mert te tudod A kötelességed’. már a várakozás csöndjéből újra fel- felbuggyant a szó s Garay Ákos tekintete tovább fürkészte az arcok vonalait. A szinpadszerü emelvényen kis asztal. S most megjelenik az asztal előtt tudós Berze Nagy János tanfelügyelő, a gyűlés lelke, szellemi mozgatója s még egy utolsót igazítva szemüvegén, már mozdul az ajka: .... „Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim 1 . , . Nagy a mi céiunk... Sötét éjszakában csillagkeresők vagyunk . . . Az idegenek pusztította ország ezereszteodős és azelőtti útjait, titkait kutatjuk ... A magyar faji értékek elhanyagolt kincseit akarjuk megmenteni, amelynek felkutatására, megőrzésére a hivatalos tanügyi és tudományos világ oly kevés súlyt helyezett t A faji sajátosság megtartása nagyobb erősségünk lett volna, mint az övező szuronyok erdeje. Nem kerestük a lelket, melyet elhoztunk a Volga mellől s nemzeti arculatunk megváltoztatását elérő hatásokat még a hálószobákba is beengedtük! . . . S itt fájni kezdett a hangja — ... Mi csak úgy maradhatunk meg mint nemzet és mint kulturnep, ha kitermelhetjük sajátosságainkat. És nagy akarás, nagy talajturás kell a faji lélek fentartasára. Elég volt a letörpitő utánzásokból 1 M g kell mentenünk a faji tulajdonságokat, melyek a nép lelki éle eben, dalaiban, szólásaiban, meséiben még élaek, meg kell mentenünk az ősi hagyományokat, konzerválni velük magunkat s tanúságot tenni a külfö d előtt ösztönös életünkről ... A tizenkettedik óra ütött . . . Segítsetek!. ..“ Most MadaraBsy László dr. kezdte lassan, ctÖDdes hangon : ... „Azok a Bzpft-zamok, melye * I Gyanús mozgolódást Takar az éj l< ple, Vigyázz, nehogy szégyent hozz ránk Es bajt a fejedre!“ Mereven áll Ábris A sötétbe kéuile', De Csak a szép Rükhült látja A lelki szemevei. Hetek óta hajtja Az igert „jövendő“ S hej, nem akadt még eléje Egy szép selyemkendő. De im, a sötétben Nem túlságos messze I Ide oda mozgo ódó Csoportot vesz eszre S a kibúvó holdnak Egy halvány sugára Rávillan egy Bzei b menyecske Selymes derekára. A szerb gyűrű m<-ntén Ide vonult felre Nehány markos, f gyveres szerb* Cicázik Ott Vele.
