Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-04-03 / 14. szám
2 TOLNAMEGYEI UjSÁG 1920 április 3. a szentet, amint vér patakzik homlokáról, amint leroskad az nton a kereszt alatt s amint ott függ megfeszítve a Golgotán Halljuk imáját: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit csele- kesznek !u És látjuk, amint elvégeztetik mindeu, a nap elsötétül, a föld megrázkódik, a szivek verése meghalkul és az emberi nyelven elnémul a gyűlölet és a szeretet. Mindezt meglátjuk és meghalljuk Nagypénteken. Újra, meg újra. Szemünket lesütjük. A keresztyén egyházak fekete posztóval takarják le az oltárokat. A magyar ember mindig fogékony volt a nagypénteki történet iránt. Hiszen mikor nevetünk, akkor is könny reszket a szempillánkon. De azt hiszem, hogy a magyar lélek hangulata még sohasem esett igy össze Nagypéntek szomorúságával, mint most. Nem akarom azonositani az Üdvözítő életét a mi életünkkel. Az ó sorsát a mi sorsunkkal. Nagyon helytelen volna az azonosítás és nagyon igazságtalan. De a nagypénteki eseményekben szinte lehetetlen nem látni a mi nemzetünk sorsát. Mi is átéltük a gecsemánéi gyötrelmeket. Nemzetünket is keresztre feszitették. Földünkre kockát vetettek. Napról-napra tövissel koronáznak, arcul vernek. Kérő szavunk a gyűlölet kiáltozásaiban vész el. Engem azonban nem ez tölt el legnagyobb szomorúsággal. Hogy az idegen gyűlöl, bánt, velünk igazságtalanul cselekszik, ezt már megszokhattuk. Hiszen egy évezred mindig erre tanított. Engem azért fog el nagypénteki keserűség, mert látom, hogy nemzetünk a kereszten már teljesen elalélt. Nem azok vagyunk már, akik voltunk. Régi nemzeti bűneink megnőttek. Régi szép nemzeti erényeink elaludtak. Vagy meghaltak. Elalélt bennünk minden, ami egy nemzetet naggyá tehet. Nincsenek eszményeink, amelyek lelkünket hevítenék. Akarásunk fent és alant személyes tusakodásokba fül bele. Nagy, egységes, közÖB ideál helyett ma erre, holnap arra esküszünk. Régi harcos büszkeségünk, amely valamikor Dagygyá tette a magyar hazát és becsültté a magyar nevei, kiégett a harcok tüzében és kialudt a forradalmak iszapjában. Hajdúk, pirossapkások már csak a múltban, a mesében, a nótában élnek, nem a szivünkben. Elalélt bennünk a fajszeretet, a nagylelkűség, az áldozatkészség, amelyek ékesítettek egykoron. Mindezek helyett egy láng virraszt lelkűnkben éjjeli és nappali világossággal, de hidegen, mint az északi fény : az önzés. Kalmárok lettünk. Tettünket a közvetlen félénk tekintő haszon irányítja. Szemeink csak házunk kerítéséig látnak. Ami azon túl van, az már idegen. Itt vagyunk. A tagok még élnek. De a test, a nemzet ott függ aléltan, holtan a golgotái kereszten. Fölötte elsötétült a nap. Lába alatt megrendült a föld. íme ez az, amiért szivembe nyilallik és Ott ég folytonosan az a nagy, töviskoronás, nagypénteki fajdalom. Ama nagypénteki halott felett ott virrasztóit a szeretet és a hűség. A szeretet a magasságban. A hűség a szivekben. A tanítványok együtt vol----------------------------------------- " 1T Ilyenkor az élet félrevonul, minden virág bezárja keiyhét s lehajtja fejét. Legyen meg Uram, a te akaratod! De ez még semmi. Az ég kárpitja összébbszoful s acélkék színe halálsejtelemmel fénylik, mint az öröklét honába induló agg harcosé. A vihar nőttön-nő.' Sipol, ordít, kiabál, kattog, ngat, huhog, vonit a szél. A morajló, zugó, habzó tenger inog, mozog, mintha kilépni készülne medréből. Hullám hátán hullám s ha összecsapnak, magasba szökelő habjai csókolgatják az eget. Ez már a bóra. Isten legyen irgalmas annak, kit utolér a szabadbáu. Pedig egy ember kint jár, bukdácsol, viaskodik a viharral. Már el is érte a mólót. Végig- kuszik rajta négykézláb s végén áll már. —j Gyere te kutya bóra! Nekem nincs mit vesztenem, mindent elvesztettem már! — ordítja bele az isténitéletbe. És nem jó a bórával tréfálni, mert nem ismer tréfát. Egy áetteukedve hömpölygő emeletnyi hullám nekicsap a gátnak s tajtékzó dühében elsöpri. — Szegény Pabló ! Már boldog vagy, szived többé nem fog fájni. Margó átkarolta Barnát. Másnap vidáman- eresztette le a nap sugarait. Be-be tekintett a kis halászkunyhók ablakain. — Hát Mariórát nem verte meg az Isten ? kérdő Margó. — Igen megbüntette. Pietro elhagyta, az emberek elkerülték, utóbb a jó Isten elvette az eszét. A zárai St. Benedetto kórházban végezte be nyomorúságos életét. Az emberek sokáig hallották még jajgató üvöltését a kórház berácsozott részéből, mig aztán elnémult. — De szép volt! Dehát hogy is lehet valaki Marióra ? — Azt nem tudom. Bizonyosan Isten bölcs tak, egymást segítették, egymásért imádkoztak. És a gyászos nagypénteki alkonyatot a dicsőséges húsvéti hajnal váltotta fel: „Mit keresitek a holtak közt az élőt!? Nincs itt, haDem feltámadott!“ Magyar testvérek ! Mi fölöttünk is él az Isten! Csak mi tisztuljunk meg, mi legyünk egyek az istenféleiemben, a becsületben, az egymás iránt és a haza iránt való tiszta, lobogó szeretetben! Akkor a mi nemzetünk történetében is elmnlik a Nagypéntek és eljön a feltámádást, életet hozó, diadalmas Husvét! Gödé Lajos. Szibériában szenuedő uéreinkérf. Szibériában szenvedő magyar hadifoglyaink hazaszállítása tárgyában a magyar hadügyminisztérium kezdemenyezesére Tolnavármegye törvényhatósági kormánybiztosa és a vármegyei katonai parancsnok által megindított akció szép eredmény igérésével mindinkább halad a befejezése felé. Az akció megindítására még múlt év december havában megalakult szükebb bizottság első értekezletén elhatározott gyűjtés eredményeképen mintegy 19,000 korona készpénzadomány gyűlt össze. Ugyanekkor elhatározott váimegyei gyűjtés eddig mintegy 25,000 koronát eredményezett, noha eddig csak Bikács, Bölcske, Németkér, Puszta- hencse, Sióagárd, Várdomb, Görbő, Nagyszékely, Tolnanémedi, Pári községekbe kiküldött gyűjtő- ivek érkeztek vissza. Sajnos egyes községekből a gyüjtőiv üresen érkezett be. A gyűjtés részletes eredményét az összes községekbe kiküldött gyüjtőivek beérkezése után fogjuk számszerűleg közzétenni, módjában áll tehát azon községeknek is, melyek eddig nem adakoztak, a szent célra felajánlandó adományaikat Tolnavármegye katonai parancsnokságához eljut- ’ tatni, illetve pótlólag gyűjtést rendezni. Ezen önkéntes adakozással egy idejüleg a vár- megye alispánja felhívást intézett Szekszárd város tanácsához és az összes községi képviselőtestületekhez, hogy a hadifogoly hazaszállitasi akció céljaira szavazzanak meg 100 százalékos községi pótadót. A vármegye hazafiasán és cmberbarátilag érző közönsége az alispán ezen felhívását megye- szerte magáévá tette óa a 100 százalékos pótudó megszavazása a vármegye egész területén folyamatban van. Kimagasló szép példát nyújtott e téren Dunaszentgyörgy község képviselőtestülete, a mely a pótadót egyhangú lelkesedéssel megszavazván, e tárgyban felvett nemes hangon megszerkesztett közgyűlési jegyzőkönyvét a vármegye összes többi községi képviselőtestületeinek hasonló határozat hozatala végett megküldötte. Mindezen adatokból kitetszőleg megnyugvással vehetjük tudomásul, hogy a magyar szív, az édes otthon boldogságát élvező magyar lélek nem. hagyja véreit idegenben veszni, az elhintett mag termő taiajra talált és már nem fenyegeti idegenben szenvedő véreinket az örökös rabság réme, hanem megragadva a feléjük nyújtott jobbot, visz- | szatérhetnek a földre, ,,hol élnünk és halnunk kell 1“ * rendeléséből, ki bemutatja a rosszat is, hogy a jót értékelhessük. Könycsepp fénylett Margó szemeiben. Magához vonta Barna fejét s csókokkal halmozta el. — Isten vefjen meg minden Mariórát! Hogy lehet az igaz szerelmet nem szeretni? . . . Margó és Barna szerették egymást. Két egybefonódott lélek eszményi frigye volt házasságuk. Két párhuzamosan haladó tündöklő csillag volt szerelmük a boldogság egén, mSly nagy ellipszisben lendült neki pályájának. Dehát ki látta már a sors könyvében saját sorsát megirva ? Senki. Mindenki a másét olvassa csak, a magáét nem látja * ... És az Ur leküldé a földre d’Aesrael angyalát, hogy irtaná a bűnbe esett embert, ki pogány bálványokat hisz, az arany borjut imádja s igaz Istenéről megfeledkezett. . . Amit a Halley-üstökös megjelenésével megjósolt, az meg is lett. Kiütött a háború. Az események dermesztő hidege feküdte meg a lelkeket. Az öldöklés daemona kiszabadult bilincseiből. Sípolt, ordított, kiabált, kattogott, ugatott, vonitott 8 miiló halálhörgés volt kisérő daDája. Mi vagy Te nagy Isten ? Romboló daemon ? kinek minden öröme csak a keletkezésben s végben telik? Kinek bűneit szenvedjük el? „Hisz megbttnhődte már e nép a múltat s jövendőt!“ Nagy Isten I Te mindent bölcsen cselekszel! Ugyebár lesújtasz, hogy még magasabban emelhess bennünket. Áldassék érte szent Neved ! Megnyugszunk akaratodban ! . . . Barna is felöltötte egyenruháját. Sietve csomagolt s a legelső vonattal elutazott. Még csak meg sem csókolta szerelmes mátkáját. Minek ? Hisz az a bolondos szív menten kettérepedt volna, most pedig minden emberibe szükség van. „Egy nap a hazáért.“ A kormány március 15-től április 4-ig terjedő időre országos gyűjtést engedélyezett, hogy egy napi keresményét mindenki a ' haza javára adhassa, hogy minden 16 éven felüli dolgozó egyén legalább 2 koronát, minden háztulajdonos legalább 10 koronát, minden gazda minden hold föld után legalább 1 koronát, minden üzlet, üzem, ipar és vállalat napi bevételének legalább 1 százalékát és felajánlott adományát a Haza oltárára helyezhesse. A gyűjtés szervezésére az Országos Gyűjtő- bizottság felkérte a főispánokat, polgármestereket, főszolgabirákat, községi jegyzőket és bírókat. A bizottság az ország lakosságát a következőképen szólítja fel ezen akció támogatására : Segítselek! Adjatok ! Kincses Erdélyt elrabolták ! Felvidékünk ellenséges járomban ! Másnak terem a Bácska és a Bánát! Nyugaton lesben állnak! Engedjük-e ?! Testvéreink testét, lelkét marcangolják! Tűrhetjük-e ? 1 Ide hallatszik kiáltásuk: „Segítség! Segítség /“ Adjatok! Ne kérdezzétek mire! Nekik! Érettük! Dobbadjon meg a szivetek! Melegség járja át a lelkeleket! Izenetté válik minden fillér ! Feleletté a „Segítségre11. Nem hagyunk! Nem hagyunk! Újból egymásra talál a kezünk! Velünk a könyörülő és két kézzel verő Isten! A bankjegyek felülbélyegzése. A bankjegyek felülbélyegzése szaporán folyik, az emberek belátják, hogy fontos anyagi érdekük, bogy a bankjegyeik felülbélyegeztessenek, mert tudják, hogy a le nem bélyegzett bankjegyek április hó 8 ától kezdődően az egész összegben értéküket' veszítik és a bélycgezetlen pénzeket forgalomba hozók szigorú büntetéssel Bujtatnak. Szekszárdon eddig a következő összegek mutattáttak be felülbélyegzésre: Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknál 33 millió Szekszárdi Takarékpénztárnál _____ 253/i millió Szeks zárdi Népbanknál __ __ __ _ 93/4 millió Or sz. Központi Hitelszövetk. fiókjánál 6V-t millió Adóhivatalnál hivatalos pénzek__ _ 2 millió Tolnai Polgári Takarékpénztárnál _ 4 millió Tolnavidéki Takaiékpénztárnál 4Vi millió Tolnai Népbanknál 23I* millió. Szibériai hadifoglyaink hazaszálliiását segiii elő, aki külföldi pénzeit napi árfolyamon Tolnavármegye kormánybiztosi hivatalánál vallja be. És telt az idő. Az események gyorsan peregtek le. Elmúlt egy hónap ... öt hónap . . . egy év . . . két év . . . De mit csinált ezalatt Margó ? Margó ólt. . . élt. A nagy vihar megder- mesztette az ő lelkét is. Lelkének finom pat&inja lepergett. Feje körül a szerelem dicsfénye elhomályosította a világégés tüzfénye és . . . és . . . hát úgy élt, míut százan mások. Végre megjött Barna értesítése is „Ma este vonattal érkezem“ — szólt a sürgöny. Margó várta is az állomáson. Barna meg is jött, azaz, hogy hordágyon hozták. Egy testben-lélekben összetört embert emeltek le a vonatból. — Maga az Barna ? Úgy e nem megy többet vissza ? Én hamarosan meggyógyítom. Mikor indül el ? Beszéljen, szóljon. — Asszonyom! — szólította meg a kisérő katona — a főhadnagy ur nagyon beteg, nem tud beszélni, de csak idő kérdése, hogy meggyógyuljon. Csak az idegei keveredtek meg. Ápolja őt oly szeretettel, mint amily becsüléssei voltunk mi iránta. Hazavitték. Margó ápolta, etette, itatta. Eltelt egy hónap. — Barna jobban van már? — kórdé egyszer Margó. . A beteg reácsüggesztette szemeit az asz- szonyra s felelni-akart, de csak ajkai mozogtak. Elmúlott mir hat hónap is, sőt egy év is. Az élet lassan tért vissza. — Barna még most sem javult? hiszen már egy éve ápolom. — De igen — ejti ki nagy erőfeszítéssel Barna. — Látom beszélni már kezd, dehát járni még most sem tud, Istenem de sokáig tart. Az idő kereke még egyet fordult s a beteg . - easMT-. .
