Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-04-03 / 14. szám
II. évfolyam. Szekszárd, 1920 április 3. 14. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 22 K, negyedévre 12 K. Vidéken: 45 K, 24 K, 14 K. — Egyes szám ára 1 K. Feltámadunk-e ? m 0 Harangok zúgása hirdeti ma az egész világnak, hogy a Megváltó feltámadott! Millió és millió ajkon zendül fel az égtáj minden részéből a mindenek Urát dicsőítő hála ének. A mi lelkűnkön azonban a nagypénteki gyász hangulata ül és a szivünket a keresztre feszítés nagy iájdalma hasogatja. Messze idegenben Apponyi Albert gróf és társai járják a Golgotát. Az igazság lángoló szavával, a tudomány hatalmas fel- készültségével állanak őrt amellett a sir mellett, amelybe a magyar nemzetet, régi nagyságát és évezredes dicsőségét taszította a győzők hatalma, önfiai megtébolyodása, gonoszsága. A mi könnyes szemünk oda mered áz életet vagy halált jelentő messzeségbe, ajkunkon nem zeng fel szent áhítattal a hála ének, mi még nem látjuk, csak esengve várjuk a Megváltó jöttét, akinek szavára ez az ország feltámad halálos dermettségéből, sülyedéséből, nyomorúságából. Mert mig a francia földön a magyar szellem nemes önfeláldozással vívja a hatalmas győztesekkel és a rabló érdekcsoportok képviselőivel titáni harcát, addig itthon kalmár tülekedés piszkos személyeskedései ülnek tivornyát a fórumon. A nemzet ott vonaglik a megfeszítés irtózatos kínjaiban és akiknek a szenvedések enyhítésén kellene munkálniok, azok nem a fájdalom verejtékét sietnek letörölni, hanem tülekedve vetik a kockát, hogy minél több jusson nekik a nyomorúságos maradékból. Mikor az agysejtek minden parányának azért kellene dolgoznia, az izmok Cest Tamour! Irta: Kopetzky Béla. ./ . . . Tehát Margó, maga azt hiszi, hogy a férfisziv kevésbé termékeny talaja a szerelemnek, más szóval: mi férfiak saját önzésünk szolgálatába állitjuk legsnbjectivebb érzelmeinket is s ebből önként folyik, hogy azt tetszésünk szerint bármikor is emlékeink közé raktározzuk. Ugyebár? — Nem éppen azt! Megengedem, hogy maguk férfiak is tudnak szeretni, de sokszor csak tiszavirág módjára. Látja Barna, ez ép a férfilélek stucturáján múlik. Mert miben különbözik a férfi lelke a nő leikétől ? . . . Mig a férfit az értelem uralja s a gondolatképzetek legkomplikáltabb szövevényét is mesteri kezzel tudja kibogozni, addig a nő az érzetek komplexumában teljesen otthonos. Talán erre vagyunk teremtve. A férfi még mit sem sejt, a nő már mindent tud. A férfi még csak nem is sejti, hogy szeret, a nő már biztosan tudja, hogy szeretik. A női lélek egy rendkívül érzékeny szeiszmográf készülék. — Kedves Margó! Nagyon szép magától, hogy saját nemét ily kedves világításba helyezi. Sok igaza van, nos de ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy mi férfiak, mint érzelmi aladvok ne figurálhassunk. Talán lehetséges, hogy nálunk a szerelem idővel más, tisztultabb, akarom mondani : még nemesebb érzelmeknek ad helyet, pl. •zeretet, megbecsülés, önzetlenség stb. — de ezek valódi összetevői a házasélet boldogságának. A tiszavirág féle szerelmi hasonlat tehát kissé sántít. — Mi férfiak, szeretett hölgyünk leikéből kiragadjuk a nekünk tetszetős emberi ideálokat, azokat lelkünk oltárára állitjuk s jöjjön bár az élet bármely vihara, nem dönti le onnan, nem törüli ki semmi. Látja, Margó: ez a szerelem! — így képzelem én is. De Barna, én nem Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési dijak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. minden részének oda kellene munkálnia, hogy a rettenetes pusztítások romhalmazából, a politikai, gazdasági és erkölcsi sülye- désből az ország kiemelkedhessék, akkor a munkálni akarók és tudók tábora helyett, frázisok görögtüzében tetszelgők, egymás hibáit keresők apró epigonjainak *zaja veri fel a halálos félelem, a jövő feletti kétség- beesés szomorú csendjét. Csoda-e, ha az eszményekben hivő lelkekre a nagypéntek szomorú sötétsége ül ma is, mikor a keresztény világ a feltámadás magasztos ünnepét üli? Nem-e a hazaszeretet érzésének viharzása tolja ajkunkra a megváltás eszméjé- ' nek diadal ünnepén remegőn, kétségbeesetten azt a kérdést, hogy feltámadunk-e? Tobzódik a jólét, felsír a sápadt szegénység, de mindkettőnél hiányzik az az érzés, amellyel jólétének bőségéből, szegénységének nyomorúságából áldozni tudna egy közös eszményért, engedne kényelméből, néhány verejtékcseppel többet hullatna csak azért, mert ezzel szolgálná a nemzet érdekét, munkálna a kétségbeejtő helyzetből váló kiemelkedésen. Ma mindenki csak önmagáért dolgozik ! A keresztény kurzus napjaiban oly messze vagyunk a keresztényi gondolkozás és érzés etikai magaslatától . . . mint sohasem. A kétezer évvel ezelőtti kereszténység rendületlen hittel bizhatott a nagypénteki kétségbeesés kinteljes óráiban is a feltámadás eszméjében, njert náluk a keresztény szó nem a könnyebben boldogulás eszközét jelentette, hanem azt a lelki felemelke- 'dést, amelyért vértanuságot, kínzást és meg- gyalázást boldogan viseltek el, mert akkor Hirdetések árai :- A legkisebb hirdetés dija 25 korona A hirdetés az utolsó oldalon egy 80 miliméter széles hasiban 100 miliméter magasságig miti- méter soronként 1 koronába, 100 miliméter magasságon túl 70 fillérbe kerül. Az utolsó előtti, illetve a szövegoldalon levő, valamint részvénytársasági hirdetésekért 20 százalék felárt számítunk. Reklámhirek a hírrovatban garmond soronként 4 korona, petit somonként 5 korona, mindenki az eszme diadaláért dolgozott, nem önönmaga hatalomra, jómódba való jutásán. Hiába zúgnak a harangok ércnyelvei és hirdetik, hogy ma a feltámadás napja van. A mi nemzeti életünk halálos vergődése tart még, nem halljuk a harsonák hivó szavát. A megpróbáltatások kálváriáját még nem jártuk végig. Nem mé- lyedt még húsúnkba eléggé a tövis szúrása, az ostor esapása. Még irtózatosabbnak, égetőbbnek kell lenni a sebnek, hogy feleszméljünk és a pénz bálványától az Isten magasztossága felé irányítsuk mindannyian tekintetünket, lelkűnkben pedig felgyulladjon annak az évezredes keresztényi erkölcsnek magabiztos lángja, amely az Istenség eszméjéért, a hitért és a hazáért boldogan feláldozza az életet, a gazdaság jólétét* a szegénység nyomorúságát. A megdicsőülés máskor örömet jelentő ünnepén nyomorúságunk közepette várjuk ezt a megpróbáltatást, mert érezzük, hogy ez összehoz ismét bennünket magyarokat és ha ismét egyek leszünk, nem az ön- imádás, hanem a hazaszeretet érzésében ... akkor feltámadunk 1 S. Nagypéntek. Nagypéntek van. A bűn diadalának, az ár-» tatlanság halálának szomorú ünnepe. Ünnep, amelyet a reá boruló gyász miatt fekete betűkkel jelölnek a naptárak. É nap eseményeinek tört hangjai két ezer évnek távolából is ide csapkodnak hozzánk. Zavarosak ezek a hangok, mint a vészkiáltás. Lassan csendesednek, elhalkulnak. Majd a sirató snsogó akkordjaiba simulnak át. Látjuk a farizeusóknak gyűlölettől égő tekintetét, a kockát vető katonákat. Halljuk a kiáltást: | „feszítsd meg 1“ És látjuk a Mestert az igazat, i is kételkedem a maga szerelmében, — hévvel ki* I ejtett szavaiból legalább is azt vélem, hogy ezt tulajdonítja nekem, — de maga se kételkedjék az enyémben, bár joggal tehetné, mert én támadtam. De tudom, hogy maga lovagias ellenfél s mielőbb megköti a békét velem, még azt sem bánom — bár fájlalnám — ha büntetésül a csókot kirekeszti a demarkációs vonalból. — Látja ott a falon boldogult édes anyám képét? Jóságos tekiutete előtt emlékére fogadom s mindarra, ami szent előttem, hogy sohasem leszek méltatlan a maga szerelmére. * Polgár Margó és Kátolnay Barna piros pünkösd másodnapján tartották esküvőjüket Pere- csényben. A nagy természet is behódolt e napon a szerelmes párnak. Gyönyörű nap volt. Az ég kékjét a n'yáreleji nap arany sugara selyemfényűvé festette s csak a messze távolban úszkált egy felhő- rongy az égboltozat északi peremén. A Vén Csrao havas orma, mint phrigiai sapkás clown, barátságos arculattal szemlélte a kis völgyet, mintha mondaná: láttam én már sok-ilyet 1 — de láttam én már mást is. Gyorsvonat röpítette a szerelmes párt Itália örökké mosolygós ege alá Arbe szigetére, a paradicsom kellős közepébe. Barna egy maison separeé-t választott ki a sziget legszebb pontján tartózkodási helyükül, egy < kis Trianont rococcó belső berendezésével, csodás millieu-ben. A villához cryptomeria japonica cédrus fasor vezetett, mely kiterjedő gömbalakban övezte körül a házat, helyet adva egy nagyobb összetett rondellának. A rondella közepén két aranyzöld életfa — biota aurea — terjesztette ágait a lak felé, mintegy utmutatva az életet, mely bent honol, j Körülötte a rózsafajok százai pompáztak, a közbeiktatott sokszínű balzsaminák pedig érzéket kápráztató illatot árasztottak. A vifia falát beboritó, átölelő, virágzó wistaria — kékvirágu akác — mint pajkos szem *kandikált az isteni panorámába. Itt éltek ők, ily környezetben. Lehet itt nem szeretni? — Barna, maga tegnap este Pablóról és Marióráról mesélt nekem, kik nagyon szerették egy- -mást. — Engem már elfogott az álom, nem hallhattam a folytatását. Menjünk a tengerpartra, majd ott folytatja, legalább megnézhetem a naplementét is a tengeren. — Igen. Menjünk ! — Ott hagytam el, hogy mindketten nagyon szerették egymást, de Marióra később megismerkedve Catona Pietróval, megmérgezte Pabló életét. Pabló hiába kérlelte Mariórát, hogy téljen meg, hisz nem lehet az igaz szerelem, mely máról holnapra terem. Meg aztán ismeri ő Pietrót, ki erőszakos, indulatos, dölyfös ember, büszke a vagyonára, melyet nem is ő, hanem szülei szereztek, ó szereti Mariórát s csak neki akar élni. De Marióra hajthatatlan maradt. — Hát igy is jól van Marióra! — monda Pabló. Utaink tehát elválnak. A silói Madonnához könyörgök, hogy te boldogabb légy, mint én toltam. Az Isten jő, irgalmas, majd elintézi az én sorsomat is. Pabló kiment a szobából kiült a ház elé, de nem maradt ott sokáig, mert hideg szél kezdett fujdogálni. A szél ereje mindjobban fokozódott, megrázt > a iákat, döngette a kaput, sziszegett, zúgott. Készül a vihar. Talán megjön a bóra. Meg is jött. N Eleinte C3ak a leányát: borinát küldte el mutatóba. Sirt, zokogott, ujongott, visított, vihan- colt, mint cserbenhagyott menyasszony, kinek vőlegénye ma tartja esküvőjét azzal a „másikkal.“
