Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-09 / 2. szám
XLIV. épfonnm. 2. szóm. SzeRszord. 1916. Január 9. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Évfordulat. Most, 1915. december 23-án volt egy éve annak, hogy a tolnai róm. kath. tanítótestület fölvette ama jegyzőkönyvét, melyre az egyházmegyei főtanfelügyelő szükségét látta annak, miszerint külön leiratban fejezte ki örömét és elismerését a fölött, hogy a nevezett tanítótestület eltérve a szokásos jeiéntésféteítől, ez alkalommal több rendbeli tanítási- és nevelési kérdést tett vitatárgyává és emelt határozattá. Helyesen fogván föl azt, hogy égy tanítótestület össztevékenysége nem merülhet ki, az ilyen sablonszerű jelentésben : „Az í' fiú osztályban volt: 8 kitünőrendü, 21 jeles- rendű, 19 jórendü, 15 elégségesrendü és 5 elégtelenréndü, 2 osztályzaton és 5 eltávozó; összesen 75 növendék.“ A fölfogást igazságosnak ismervén el, merem álHtani, hogy „Az Est“ napilap évfordulati — 1915 december 23. — számában olvasott következő cimü: „Egy kis fiú kálváriája“ cikkben leirt, végtelen sajnálatos eset, egészen más fordulatot vett volna, ha a cikkben említett tanitótestület, a tolnaihoz hasonló jegyzőkönyveket szokott volna fölvenni. Nézetem szerint ugyanis a detektívet egy jó „ Környezettanulmány“-nak kellett volna megelőznie és akkor Kardos István kálváriája, egy iskolakerülő és mást iskolakerülésre fölbujtó növendék büntetésében merült volna ki. Sőt tovább megyek, a kálváriát járt fiút, én még a gyanú alól is fölmentettem volna, ha az intézet igazgatója, vagy a detektív helyében vagyok. Vagy kérdem, hogyan lehetett Kardos 1stFelelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ vánt gyanú alá fogni, mikor az 10 órakor engedély nélkül távozott az iskolából?! Tudvalevő ugyanis, hogy a tanítónő is 10 órakor kapta kézhez az ellopott havi fizetést. Tíz órai szünet alatt ment a' károsult megnézni, vájjon jól elzárta-e wert- heim-kulcsával a pénzt. Még annyit sem látott gyanúsnak, hogy zárba helyezte volna kulcsát, hanem megelégedett a fiók megrázásával és úgy győződött meg, hogy a dolog rendben van. A károsult tanítónő a II. leányosztályt tanítja, a gyanúsított Kardos István pédig az V. fiúosztály növendéke volt. Hogyan tudhatta Kardos, hogy a II. osztály tanítónője az asztalfiókjába zárta pénzét ? Ha nem lett volna iskolakerülővé, honnan szerzett volna a 10 órai szünet alatt éppen abba a zárba illő Wertheim-kulcsot ? Nem-e vette volna észre' annyi gyermek közül valaki, hogy egy V. osztályú fiú járt a Il-ik leányosztályba ? Olyan kérdések ezek egyenkint és összesen, melyeknek tisztázása nélkül még gyanúsítani sem lehetett volna. Föltéve, de meg nem engedve, hogy a fiú gyanúsítható volt, szabad-e a gyanú alapján az esetet, mint megtörtént dolgot, az osztályokban kihirdetni ? Szabad-e olyan szülők gyermekét detektivekkel hurcoltatni, kiknek egyike a szörnyű esetet hallva, karon fogja gyermekeit és megy föl az iskolába, hogy megtudja a valót? Az apa pedig véresre veri és rugdossa gyermekét, hogy ily szégyent hozott szüleire. A kis nővér megható bizalma, hogy szent Antal majd kideríti bátyja^ ártatlanságát, mind olyan jelenségek, melyek a fiú jó és gondos nevelését bizonyítják. .Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, Vt évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit- sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyílttér: garmond soronként 40 fillér. Nézeteimet »nagyban támogatja a detektív kijelentése, mely szerint a fiú ártatlansága nem vitatható. Az ötödik napon történt bombasztszerü cselekmény következménye, hogy tudniillik a detektív újbóli beavatkozását vették igyénybe —■ mikor már a tanitótestület egyes tagjainak külön- külön való kihallgatását látta jónak — mind azt bizonyítja, hogy egy jó „Környezettanulmány“ sokszor egész ember- csoport tévedését, ártatlanságát bizonyítja be, melyet holmi ösztöndíjak kiosztásával jóvátenni nem lehet. A betegségével mentegetődző tanítónak esetére pedig a megtépett igazság nevében ki kell jelentenem azt, hogy az ilyen idegrendszerü embert nem áthelyezni, hanem behelyezni kell. . A fiatalkorúak törvényét pedig a törvényhozás éppen azért alkotta, hogy a védtelen álló bűnöző, a jóindulatú és minden körülményt szeretettel mérlegelő, „Környezettanulmány“ készítő, neki pártjára állván, kimutassa azt, hogy miben bűnös és mennyiben menthető. Újból kérem azért kedves kartársai- mat, hogy folszólittatván a fiatalkorúak ügyének pártfogói minőségben való elintézésére, szeretettel tegyék a szerencsétlen bűnözők ügyét magukévá, hogy a jövőben soha a fönt vázolt szomorú esethez hasonló- elő ne forduljon. Tolna, 1915 december 23-án. Horváth Ferenc rk. oszt. tanító. Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! Hős Sebessy Lázár.*) Irta: Egerer László.-I. Enyed városában, a kollégiumban, A diáknépség közt nagy riadalom van . . . Nagy diák, kis diák, fegyverkezik állig, S a verbungosoknál kezét csap egy szálig. Veszélyben a haza, s véle a szabadság, Sehonnai, aki otthon ül manapság, — Könyvet sutba dobnak, táborba sietnek, Csak egy halvány "székely fiú marad veszteg. „Nos, Sebessy Lázár, tán savó a véred, Hogy betürágással mostan is beéred ? 1 Már a Székely-földön arról szól az ének, Hogy itthon maradtál hamupipőkének!“ Sáppadoz az ifjú, de csak bújja könyvét, Némán visszafojtja tolakodó könnyét, — Majd, hogy a pajtások váltig évelődnek, Csöndesen odaszól a kötekedőknek :* „Engem apám azért küldött iskolába, Hogy ne töltsem itt el az időt hiába, — A. veszély manem nagy, de ha az lesz mégis, Végzek én itt addig, s majd ott leszek én is I“ Állt is a szavának, éjt-napot egygyé tett, A tudnivalókkal hamarosan kész lett, —- S mikor a zsebében volt a diplomája, Sietett övéi ölelő karjába. Csakhogy felborult már minden fenekestül, Vérzivatar száguld a hazán keresztül, — Szerte az országban a toborzók járnak, Megy az épkézláb nép honvédnek, huszárnak. Öreg apja, anyja a fiukat várják, Hogy remegő kézzel a szivükre zárják, — S egy örökbe tartott ifjú, szép leányka, Akivel az Isten rég’ egymásnak szánta. De, ahogy haza tér, szól megilletődten : „Édes jó szülőim, én búcsúzni jöttem, — Nehéz idők járnak a szegény hazára, Szüksége van most már minden egy fiára 1“ Anyja sírva kéri: „Néhagyj el, ne menj el,-— Az egyetlen gyermek a hazának sem kell!“ „Ne hagyj itt magunkra!“ — esdekel a mátka, — Csak az öreg székely hallgat egymagába’. Siet a fiú, hogy készüljön, induljon, De talán leginkább, hogy el ne lágyuljon, — Utána megy atyja, s keresetlen’ mondja: „Jól van fiam, én is csak igy tettem volna !u Meg sem áll Bem apó kisded táboráig, Nem megy üres kézzel, kisérik odáig: A jó anya könnye, mátka reménysége, S roskatag apjának áldó büszkesége. II. Piskinél a sereg ... Jó magyar vitézek, Ellenség hadával farkasszemet néznek ... Nem sajnál ez immár se vért, se kudarcot, S a hidért csak újra fölveszi a harcot. „Erdélynek a kulcsán“ megtorpan a székely, Elállja a hídfőt kaszákkal, fejszékkel, — És a túlsó félre hetykén átkiáltja: „Ha székely nem támad, a székely nem bánja!“ Ámde nagy az ellen, többszörös a száma, Megannyi ágyúja, s más egyéb szerszáma, — Maroknyi a magyar, a támadást folyton Nem birja, ha fortély nem segít a dolgon. Fönn, az erdőszélen, egy kis vityillóban A magyar részen a „főhadiszállás“ van, — Benn’ ül az öreg hős, nagy gondba merülve, Az asztalán tervek, rajzok kiterülve. Egyszer csak felugrik, felragyog az arca, — Tán ötlete támadt diadalmas harcra ? . . . Hangzik a parancsszó ajkáról keményen: „Sebessy századost rögtön ide kérem!“ Értik már a tisztek, hogy valami készül, Hozzák a kis székelyt — nem irigység nélkül — Lányos arcán alig pelyhedzik az álla, S már egy derék század vitéz kapitánya. Mert van a seregben dalia akárhány, Akik a csatában bátrak, mint oroszlán, — Ellenség sorából rendet rendre vágnak, S hősei lehetnek késő legendáknak. De, ha hősi tettet, mit a szív merészel, Mérlegelni is kell, megfontoló észszel: Szárazon és vízen, gyalog és lóháton, Csak Sebessy Lázár ember ott a gáton. Tudja ezt a sereg, a vezér legjobban, S bogy a kis kapitány a szobába toppan, Eléje siet, s ily szókra nyitja száját: „Mondja, százados ur, szereti hazáját ?“ % Felcsattan az ifjú: „Tábornok úr, kérem, Az ily kétkedéssel ne bántsa a vérem, — .*) Történeti epizód a piskiihidi csatából. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralék osősszeg mielőbbi beküldésére.
