Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-09 / 2. szám

XLIV. épfonnm. 2. szóm. SzeRszord. 1916. Január 9. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Évfordulat. Most, 1915. december 23-án volt egy éve annak, hogy a tolnai róm. kath. tanító­testület fölvette ama jegyzőkönyvét, melyre az egyházmegyei főtanfelügyelő szükségét látta annak, miszerint külön leiratban fejezte ki örömét és elismerését a fölött, hogy a nevezett tanítótestület eltérve a szokásos jeiéntésféteítől, ez alkalommal több rend­beli tanítási- és nevelési kérdést tett vita­tárgyává és emelt határozattá. Helyesen fogván föl azt, hogy égy tanítótestület össztevékenysége nem merülhet ki, az ilyen sablonszerű jelentésben : „Az í' fiú osztályban volt: 8 kitünőrendü, 21 jeles- rendű, 19 jórendü, 15 elégségesrendü és 5 elégtelenréndü, 2 osztályzaton és 5 el­távozó; összesen 75 növendék.“ A fölfogást igazságosnak ismervén el, merem álHtani, hogy „Az Est“ napilap évfordulati — 1915 december 23. — szá­mában olvasott következő cimü: „Egy kis fiú kálváriája“ cikkben leirt, végtelen saj­nálatos eset, egészen más fordulatot vett volna, ha a cikkben említett tanitótestület, a tolnaihoz hasonló jegyzőkönyveket szo­kott volna fölvenni. Nézetem szerint ugyanis a detektívet egy jó „ Környezettanulmány“-nak kellett volna megelőznie és akkor Kardos István kálváriája, egy iskolakerülő és mást isko­lakerülésre fölbujtó növendék büntetésé­ben merült volna ki. Sőt tovább megyek, a kálváriát járt fiút, én még a gyanú alól is fölmentettem volna, ha az intézet igaz­gatója, vagy a detektív helyében vagyok. Vagy kérdem, hogyan lehetett Kardos 1st­Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ vánt gyanú alá fogni, mikor az 10 óra­kor engedély nélkül távozott az iskolá­ból?! Tudvalevő ugyanis, hogy a tanítónő is 10 órakor kapta kézhez az ellopott havi fizetést. Tíz órai szünet alatt ment a' ká­rosult megnézni, vájjon jól elzárta-e wert- heim-kulcsával a pénzt. Még annyit sem látott gyanúsnak, hogy zárba helyezte volna kulcsát, hanem megelégedett a fiók meg­rázásával és úgy győződött meg, hogy a dolog rendben van. A károsult tanítónő a II. leányosztályt tanítja, a gyanúsított Kardos István pédig az V. fiúosztály növendéke volt. Hogyan tudhatta Kardos, hogy a II. osztály tanító­nője az asztalfiókjába zárta pénzét ? Ha nem lett volna iskolakerülővé, honnan szer­zett volna a 10 órai szünet alatt éppen abba a zárba illő Wertheim-kulcsot ? Nem-e vette volna észre' annyi gyermek közül valaki, hogy egy V. osztályú fiú járt a Il-ik leányosztályba ? Olyan kérdések ezek egyenkint és összesen, melyeknek tisztá­zása nélkül még gyanúsítani sem lehetett volna. Föltéve, de meg nem engedve, hogy a fiú gyanúsítható volt, szabad-e a gyanú alapján az esetet, mint megtörtént dolgot, az osztályokban kihirdetni ? Szabad-e olyan szülők gyermekét detektivekkel hurcoltatni, kiknek egyike a szörnyű esetet hallva, karon fogja gyermekeit és megy föl az iskolába, hogy megtudja a valót? Az apa pedig véresre veri és rugdossa gyermekét, hogy ily szégyent hozott szüleire. A kis nővér megható bizalma, hogy szent Antal majd kideríti bátyja^ ártatlanságát, mind olyan jelenségek, melyek a fiú jó és gon­dos nevelését bizonyítják. .Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, Vt évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit- sorig 8 ko­rona, további sor 30 fillér. — Nyílttér: garmond so­ronként 40 fillér. Nézeteimet »nagyban támogatja a de­tektív kijelentése, mely szerint a fiú ár­tatlansága nem vitatható. Az ötödik napon történt bombasztszerü cselekmény követ­kezménye, hogy tudniillik a detektív újbóli beavatkozását vették igyénybe —■ mikor már a tanitótestület egyes tagjainak külön- külön való kihallgatását látta jónak — mind azt bizonyítja, hogy egy jó „Kör­nyezettanulmány“ sokszor egész ember- csoport tévedését, ártatlanságát bizonyítja be, melyet holmi ösztöndíjak kiosztásával jóvátenni nem lehet. A betegségével mentegetődző tanító­nak esetére pedig a megtépett igazság ne­vében ki kell jelentenem azt, hogy az ilyen idegrendszerü embert nem áthelyezni, ha­nem behelyezni kell. . A fiatalkorúak törvényét pedig a tör­vényhozás éppen azért alkotta, hogy a véd­telen álló bűnöző, a jóindulatú és min­den körülményt szeretettel mérlegelő, „Kör­nyezettanulmány“ készítő, neki pártjára állván, kimutassa azt, hogy miben bűnös és mennyiben menthető. Újból kérem azért kedves kartársai- mat, hogy folszólittatván a fiatalkorúak ügyének pártfogói minőségben való elin­tézésére, szeretettel tegyék a szerencsétlen bűnözők ügyét magukévá, hogy a jövő­ben soha a fönt vázolt szomorú esethez hasonló- elő ne forduljon. Tolna, 1915 december 23-án. Horváth Ferenc rk. oszt. tanító. Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit! Hős Sebessy Lázár.*) Irta: Egerer László.-I. Enyed városában, a kollégiumban, A diáknépség közt nagy riadalom van . . . Nagy diák, kis diák, fegyverkezik állig, S a verbungosoknál kezét csap egy szálig. Veszélyben a haza, s véle a szabadság, Sehonnai, aki otthon ül manapság, — Könyvet sutba dobnak, táborba sietnek, Csak egy halvány "székely fiú marad veszteg. „Nos, Sebessy Lázár, tán savó a véred, Hogy betürágással mostan is beéred ? 1 Már a Székely-földön arról szól az ének, Hogy itthon maradtál hamupipőkének!“ Sáppadoz az ifjú, de csak bújja könyvét, Némán visszafojtja tolakodó könnyét, — Majd, hogy a pajtások váltig évelődnek, Csöndesen odaszól a kötekedőknek :* „Engem apám azért küldött iskolába, Hogy ne töltsem itt el az időt hiába, — A. veszély manem nagy, de ha az lesz mégis, Végzek én itt addig, s majd ott leszek én is I“ Állt is a szavának, éjt-napot egygyé tett, A tudnivalókkal hamarosan kész lett, —- S mikor a zsebében volt a diplomája, Sietett övéi ölelő karjába. Csakhogy felborult már minden fenekestül, Vérzivatar száguld a hazán keresztül, — Szerte az országban a toborzók járnak, Megy az épkézláb nép honvédnek, huszárnak. Öreg apja, anyja a fiukat várják, Hogy remegő kézzel a szivükre zárják, — S egy örökbe tartott ifjú, szép leányka, Akivel az Isten rég’ egymásnak szánta. De, ahogy haza tér, szól megilletődten : „Édes jó szülőim, én búcsúzni jöttem, — Nehéz idők járnak a szegény hazára, Szüksége van most már minden egy fiára 1“ Anyja sírva kéri: „Néhagyj el, ne menj el,-— Az egyetlen gyermek a hazának sem kell!“ „Ne hagyj itt magunkra!“ — esdekel a mátka, — Csak az öreg székely hallgat egymagába’. Siet a fiú, hogy készüljön, induljon, De talán leginkább, hogy el ne lágyuljon, — Utána megy atyja, s keresetlen’ mondja: „Jól van fiam, én is csak igy tettem volna !u Meg sem áll Bem apó kisded táboráig, Nem megy üres kézzel, kisérik odáig: A jó anya könnye, mátka reménysége, S roskatag apjának áldó büszkesége. II. Piskinél a sereg ... Jó magyar vitézek, Ellenség hadával farkasszemet néznek ... Nem sajnál ez immár se vért, se kudarcot, S a hidért csak újra fölveszi a harcot. „Erdélynek a kulcsán“ megtorpan a székely, Elállja a hídfőt kaszákkal, fejszékkel, — És a túlsó félre hetykén átkiáltja: „Ha székely nem támad, a székely nem bánja!“ Ámde nagy az ellen, többszörös a száma, Megannyi ágyúja, s más egyéb szerszáma, — Maroknyi a magyar, a támadást folyton Nem birja, ha fortély nem segít a dolgon. Fönn, az erdőszélen, egy kis vityillóban A magyar részen a „főhadiszállás“ van, — Benn’ ül az öreg hős, nagy gondba merülve, Az asztalán tervek, rajzok kiterülve. Egyszer csak felugrik, felragyog az arca, — Tán ötlete támadt diadalmas harcra ? . . . Hangzik a parancsszó ajkáról keményen: „Sebessy századost rögtön ide kérem!“ Értik már a tisztek, hogy valami készül, Hozzák a kis székelyt — nem irigység nélkül — Lányos arcán alig pelyhedzik az álla, S már egy derék század vitéz kapitánya. Mert van a seregben dalia akárhány, Akik a csatában bátrak, mint oroszlán, — Ellenség sorából rendet rendre vágnak, S hősei lehetnek késő legendáknak. De, ha hősi tettet, mit a szív merészel, Mérlegelni is kell, megfontoló észszel: Szárazon és vízen, gyalog és lóháton, Csak Sebessy Lázár ember ott a gáton. Tudja ezt a sereg, a vezér legjobban, S bogy a kis kapitány a szobába toppan, Eléje siet, s ily szókra nyitja száját: „Mondja, százados ur, szereti hazáját ?“ % Felcsattan az ifjú: „Tábornok úr, kérem, Az ily kétkedéssel ne bántsa a vérem, — .*) Történeti epizód a piskiihidi csatából. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralék osősszeg mielőbbi beküldésére.

Next

/
Thumbnails
Contents