Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1916-12-24 / 52. szám

'2 n- «

Kijelentem, hogy hatásköröm minden I eaz kőiével a bűncselekményeket, bár-1 mennyi időt igényeljen is kideríteni, meg- torplni, elkövetőiket a nyilvánosság szégyenpadjára vonni fogom.

Mélységes tisztelettel, őszinte bizalom- mai fordulok Tolnavármegye lelkes közönségéhez és kérve kérem, hogy áthatva vég- j télén hazaszeretetétől és kötelességtudásától, az egyenlő elbánás igazságos alapján állva, a visszaéléseket feljelenteni és a szent ügyért végkimerülésig dolgozó hatóságokat minden irányban támogatni méltóz- tassék.

Bonyhád, 1916 december 21.

A vármegye közönségének alázatos szolgája:

Ifj. Kállay András,

Telaevámegye közél*la«é*i HMen.

Monika.

— Élet- és jeilemrajz. —

Sok nagy emberben világosan felismerhető a kitűnő anya szellemi öröksége s. csodás befolyása. A legnagyszerűbb példa erre Szent Ágostonnak, annak a forróvérű s elejénte teljesen a muiandókon csüngő afrikainak viszonya istenfélő anyjához, kinek fáradhatatlan sze- retete s gyengéd gondossága hozta nagyrészben létre fiának későbbi,* őszinte s bensőséges megtérését s vallásosságának világ szerint való jelentőségét.

Monika szülővárosa Thagaste (ma: Seuk- Ahraa), valamint egész Numidia öt évszázad óta a római birodalom tartománya volt, melynek a sülyedö köztársaság viharát s megpróbáltatását végig kellett szenvednie; mert hazájában a kereszténység hivatalos elismerése mellett is a pogányság még erős túlsúlyban volt.

A születésétől fogva kerasztény Mónikát a vallásáért való izzó lelkesedés hatotta át. Zsenge korában a keresztény-üldözések rémes időszaka még nem rég mutott volt el és szülői házában a leányok nevelése egy keresztény öreg nőre volt bizva, ki amaz üldözési rémkorszaknak élő tanúja volt. Ez a keresztény, öreg nő, a családnak régi híve, már Monika atyját is karjain hordozta s évtizedek múltán ennek gyermekeit fegyelmezte aszkétikai szigorral akként, hogy tőlük nem csupán lelkiismeretes köteles- ségteljesitést, ds azt is megkövetelte, hogy egyszer-misszor egy-egy ártatlan élvezetről is mond- I janak le.

így például az étkezési alkalmakon kivül a leányoknak nem volt szabad inniok. »Most vizet isztok — mondá —- mert bort nem kaptok ; később, mint asszonyok, majd megvetitek a vizet és utóbb boriszikká lesztek« Egy eset, melyről maga Ágoston értesit, igazolja, hogy az agg nevelőnőnek es a gyanúja nem volt alaptalan. Ugyanis a kis Mónikát bízták meg azzal, hogy szüleinek ebédjéhez a bort a pincéből naponkint^ felhozza. Midőn a tölcsért, mellyel az üveget megtöltötte, a csap alá tartotta : abból eleinte csak egy-egy keveset hör- pintett; később azonban mindig többet és többet ivott, mig végül az egész tölcsér tartalmát kiürítette. A szolgáló leány, ki őt a pincébe le- kisérni szokta, egy összeszólaikozásuk alkalmával ezt Mónikának szemére vetette és — boriszáknak mondta őt. És ez a súlyos szó ! oly mélységesen hatott Mónikára, hogy ez mindenkorra lemondott a veszedelmes élvezetről.

Férjhez kerülvén, Monika jóságos, okos is jellemszilárd asszonnyá lett. Több gyermeknek adott életet. Ezek között kedvenc fiit, Szt. Ágostont 3S+. évban K. u. szülte világgá. Pogány férje, Patrícius, amint látszott, nem ellenezte volna kis fia megkereszteltetését, de Mónika elhalasztván ezt érettebb korára, fiacskáját csupán Katc Kuménnak íratta be azok közé t. i, kik a Jézus Krisztus vallásában való oktatás által a szentkeresztségre készültek elő. — Eg yébiránt semmiképp sem volt könnyű feladat Mónikára nézve hitbeli kötelmeinek pontos teljesítése a nélkül, hogy a türelmetlen Patríciust haragra ne lobbantsa. Mily okosan tudott férjével bánni s vele} békesiégesen élni, arról Sz. Ágoston — vallomásaiban — oly képet fest, hogy azt a mai kor asszonyki is méltán elmélkedésük tárgyává tehetnék. Magasztalja anyját, mint szeretettel teljes, okos hitvest és hozzá teszi: »Atyámnak a házassági hűség ellen való vétségeit is eltűrte akként, hogy ezek miatt vele sohe össze nem veszett. Apám, bár alapjában jóindulatú, de hirtelen haragú, igen lob- j banékony természetű volt. De édesanyám értette a módját, hogy indulatoskodó férjének se ! szávai, se tettel soha ellent ne álljon. Csak ha j ez már kidühöngte magát és lecsillapodott, ak- j kor adott neki számot eljárásáról, melyen az elhamarkodottságában felindult. Midőn némely I asszonytársai, kiknek pedig férjeik szelidebbok j voltak az övénél, elcsúfított arcukon ütlegek I

könnyebbüléssel állapodtak meg a 298-ban.

Russkij mester egy darabig még vakar- gatta a tarkóját, aztán nagyot fohászkodva átment az atyuskához.

— Felség, a terv kész.

— Nos ?

— Zseniális ötlet . . . Magam eszeltem ki, egyedül magam. (Hogy hazudott a kis hamis !)

—- És biztos a siker ?

— Megpróbáljuk, felség.

— N« csak (próbáld, te pornahajder — pattant föl a cár szelíd dühhel — hanem csináld is meg 1

— Mindent megteszünk, ami esak lehetséges — felelt szepegve Russkij.

— De én a lehetetlent is követelem! Megértetted, édes f!aim{ Russkij ? — mondta a cár egy idomított medve szelídségével, miközben aranyfogantyus sarkantyúját szelíden megsülni atotta a mester füle táján. — Megértetted ?

— Parancsára, felség . . .

És ezzel el volt intézve a nagy támadási terv sorsa.

$

Sokszor a legkomolyabb és legtragikusabb dolgokban is van valami humor, hogy úgy mondjam, akasztófahumor, amelyen — különösen itt a harctéren — kap/a-kap az egészséget kedély, hiszen máéként talán nem is bírná •4 az emberfeletti megpróbáltatások sokaságát . Ezt az akaaztófa-humoros haditanács-históriát is mohón hallgattuk végig, amikor a januári hires offenzivában fogságunkba jutott egyik orosz elmesélte. Az orosz vezérkar és a cár atyuska rehabilitálására mindjárt megmondom azt is, hogy az a bizonyos fogoly, aki ezt elmesélte lengyel volt és — zsidó, tehát a szavahihetőségéhez némi kétség férhet

*

Annyi bizonyos, hogy valami mégis volt a dologban, mert minden jel azt mutatta, hogy Brusilow karácsonyra minden áron el akarja Toglalni. Csernowicot és az is tény, hogy a támadás helyét már nem is lehetett volna szerencsétlenebbül megválasztani. Az egykorú Hö- fer-jelentések és haditudósitások annak idején részletesen is hiven beszámoltak azokról az őrületes tömegtámadásokról, amelyekről — Toporoutz és Rarance között — Russkij seregei állásainkat ostromolták és itt, mint szemtanú, csak annyit kívánok megállapítani, hogy az e harcokról annak idején közzétett legrémesebb leírások is csak groteszk képét adják az ott lefolyt véres valóságnak. y

Szédületes seregeket koncentrált arra a pár kilométeres frontra az orosz hadvezetőség s az orosz karácsony előtt két héttel, a mi karácsonyunk előestéjén, indította meg ellenünk a cári paranccsal összeterelt ember-csordát.

\ És ettől kezdve napról-napra, szakadatlan egymásutánban jöttek a pergőtüzek, nyomban utánuk a tömegrohamok. A drótakadályainkat ronggyá lőtték, az állásainkat a gránátzáporok

nyomait viselve, élettársaik bánásmódja miatt panaszkodtak : olyankor anjrám zabolátlan nyŐT- vöket okolta és szelíden, de nyomatékkai figyel* meztette őket, hogy házassági szerződésök Ittál rabnőkké lettek, kiknek uraik ellen támadni nem szabad. S ha barátnői csodálkoztak rajta, hogy a hirtelen haragú Patrícius nejével sohasem kegyetlenkedik, sőt köztök még esik házastársi viszálykodás sem fordul elő s bizalmasan ennek oka felől érdeklődlek: Monika fölfejtette elŐttök eljárása módozatait. S akik aztán példája szerint cselekedtek, szerencsét kívánhattak önmaguknak ; ellenben akik nem követték őt: továbbra is nyqgték férjeik durva viselkedésének a jármát«. . . 1500 esztendőnél több telt el azóta; a keresztény nők már rág nem állanak rabszolganőkként férjeikkel szemben és a mód arra nézve, hogy az asszony a házban hallgatagon győzelmet nyerjen (ahelyett, hogy válás után kiáltozva, onnanhazul megszökjék) a mód erre nézve mindmáig az, melyet Monika követett és máig is ugyanaz a sikere !

Hosszú és súlyos próbaidő jutott Mónikának osztályrészül, mig a telkeknek reá nézve legdrágábbikát — Ágoston fiáét — megmenthette. Serdületlen gyermekévei bővelkednek pajzán csinytevésekben e apróbb tolvajotokban, melyeket később a nagy egyházatya néha talán tulszigoruan is ítélt el. Azonfölül fényes, észbeli tehetsége s ennek folytán játszva-tanulása ellenére — rossz tanuló vált, kit emiatt nőm egyszer megbüntetni kellett. Ilyenkor imádkozott ugyan as édesanyjának — ki őt a keresztény hitben oktatta — Istenéhez, de ekképpen: *Is- teaem, tedd meg, hogy többé — verést no kapjak«. — Patrícius fiát serdültebb korában magasabb kiképeztetés végett Madaurába, azután pedig Karthágóba küldte a főiskolákra, hol az uj benyomások s a rossz példák erősen érzékiségre hajló vérmérsékletét vad őrvénybe sodorták. Azonban minden kicsapongásai ellenére is kioltathatlanul égett benne a vágy az igazság után a legfőbb kérdésekre vonatkozóan, melyek a kialvó pogányság ama korszakiban a legkiválóbb szellemeket fogtalkoztatták. A hamisisteneknek — mithológia — meséi immár hitelöket vesztették volt s az a megismerés, hogy a teremtés megett egy legfőbb lény áll: a bölcsészek már magától értetődő dolognak tekintették. Azonban, hogy mik e legfőbb lény tulajdonságai, minő ennek viszonya az emberiséghez, honnan ered a rossz és mi a lélek jobőtemették, a földdel egyenlővé tették és mégis,

I mégis mikor jött a roham, mintha csak a földből nőttek volna ki* a gránáttölcsérekből a romok alól és a pokol ekéjével felszántott föld barázdái közül honvédek, szuronyos, fokosos honvédek emelkedtek szikrázó szemekkel, mintha a halottak is feltámadtak volna ... És patakban folyt a vér és aratott a halál . . . Hat- nyolcszorosan tagolt rohamoszlopokban jött az orosz, de amire köz-íl értek a mieinkhez csak itt-ott lézengett egy-egy ember, aki már nem volt ellenség többé, hanem egy remegő, halál- sáppadtj nyomorult lelkes féreg, aki az életéért könyörög . . .

A túlnyomó többség érzete és a tömegerő fölényében rejlő biza'om eleinte még öntött egy kis lelket a támadókba, ds amikor nap-nap után hiábavalónak bizonyult minden erőlködésük s amikor a rohamozok minden lépten saját bajtársaik hulláiba botlottak, még az a kis lélek is kiapadt a rohamozókból, ami eleinte bátor- , ságot adott nekik ahhoz, hogy előre törjenek.

Russkij azonban az ellen is tudott orvosságot : revolverrel, kancsukával »lelkesítette« a vonakodókat és visszavonulásuk útját saját géppuskáinak és saját tüzérségének zárótüze- vel vágta el.

Pár nap hijján már egy éve annak, hogy a i rarancei >Haláldomb«-on ezek a borzalmas események lejátszódtak, de most, amikor ítélőképességem már felszabadul!: a közvetlen izgalom befolyása alól, most talán még inkább meg-