Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-24 / 52. szám
I 1916. december 24. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY vendő sorsa ? ezek fölött kevesen vitatkoztak a bölcsészeti szekták, melyeknek legtekintélyesebbje a manikeusok, Mani tanítványai voltak. Ezekhez szított Ágoston is s csakhamar, mint legkiválóbb szónok s a rekhtorika legjelesebb tanítója tűnt ki. E mellett a kereszténység legszellemesebb magvetője s a törekvő ifjúság vezetőjéül volt elismerve. Időközben Patrícius meghalt, még pedig, mint keresztény. Ágoston vagyoni körülményei miatt kénytelen volt ekkor Thagestába visszatérni. Mily irtózattal láthatta a kegyes anya, hogy fiából mi lettl Gúnyolódása a legszentebb dolgok fölött és nyilvánosan űzött erkölcstelensége mélységes bánatot okozott anyjának. Kérve-kérte őt és esdeklett előtte, forró köny- hullatassal kesergett ledér életmódján s mikor mindez mitsem használt: arra a súlyos elhatározásra jutott, hogy csendes s a hitközség előtt nagy tiszteletben álló özvegyi házából kitiltotta fiát, nehogy istentelen beszédje s példája által mások is elromoljanak. Fia pogány magaviseleté fölött való elkeseredésében Monika végül egy szentélclü püspökhöz fordult s esdve kérte őt, hogy beszeljen lelkére az ő széren- csétlen, eltevelyedett fianak; de a püspök ezt, mint egyelőre céltalan dolgot elodázta magátol, megjegyezvén még is, hogy »oly fiú, akiért annyit sírnak és imádkoznak, nem veszhet el.« Ágoston nem sokára visszatért Karthágóba, hol mar 18 éves korában egy Adeodatusnak elnevezett fiúnak atyjává lett s ennek anyját, mint kedvesét, maganal tartotta. Kilenc éven át működött itt ismét a lehtorika tanítójaként; de az undor az őt környező bűnös élettől mind- inKabb növekedett lelkeben; mindtvinosabban szomjuhozott az igazság után, melyet azonban sem a íilozófoknál, sem az evangéliumban fölfedezni nem tudott. Ekkor emelkedettebb, tudó-' manyosabb légkörbe — Romába vágyakozott De remenyei itt sem mentek teljesedésbe. — Ugyanebben az időben egy retorikai tanszékét Írtak ki Milanóban, ő azért pályázott s el is nyerte azt. Ez által megszerezvén anyagi füg- getlensegec, megkérte anyját, kit mindenkor egyaránt tiszteit és szeretett, hogy költözzék hozzá s vegye át háztartását. Mónikat boldoggá tette a havai való újabb együttélés s magaval vitte a szép s kiválóan tehetséges fiúcskát, Adeodatust, valamint egy hűn szeretett kebelbarátját, Alypiust is. Szive nem volt bánatos többe, mert látta Ágoston belső küzdelmeit s megértette tőle, hogy a manikeUsokkal szakivagyok győződve arról, hogy csak a cár órü- letes, vérszomjas szeszélye volt az az egész kilátástalan erőlködés, amellyel ott frontunkat áttörni akarták. . . . Eljött a muszka karácsony, de noha a cár egyik hadosztálya a másik után semmisült meg és a 298-as magaslat teljes mértékben rászolgált már a találó »Haláldomb« elnevezésre, mert a két harcvonal közti területet szinte rétegekben borították az elesett oroszok hullái, minden jel arra mutatott, hogy Russkijék a megdöbbentő kudarcba semmi körülmények között sem akarnak belenyugodni és »kerül, amibe kerül«, de mindenáron kiakarják a sikert erőszakolni. Az újabb terminus újév, a muszka újév napja volt. Az elvérzettek pótlására újabb, még hatalmasabb tömegeket vonultatott föl a tehetetlen dühében toporzékoló Russkij és néhány napi szünet után ismét megnyitotta a vérzuha- tagot . . Fz a második nekilendülés még hevesebb volt, mint az előző, de eredményében még amannál is szánalmasabb. A legborzalmasabb a dologban az, hogy az utolsó napokban mar szemmellátható volt, hogy maga az orosz hadvezetőség sem hisz abban, hogy akár a leg- csekelyebb sikert is elérheti, nem nyugodott addig, mig a legutolsó tartalékát is bele nem kerge tte a biztos pusztulásba ... Ha oda van a |ö, pusztuljon a hám is 1 Januar 19-én, az wo.« vizkereszt napján, volt az utolsó vérfürdő, s epzel aztan be is fejeződött a világraszóló nagy »januári offenziva.«... tott, sőt azok téves tanéi ellen harcol, habár még nem teljesen keresztény. Csendes reménykedéssel, de minden sürgetés vagy nógatás nélkül kisórte Monika fia lelki tusakodásait, mig végre megérkezett az a nagy forduló pont, mely az immár harminchárom éves Ágostont lelke legbensejében megtérítette. Milanóban sz. Ambrus püspök, a nagyhírű egyházi szónok impozáns alakjával találkozott, kinek sz. beszédei, az írás szavainak szellemes megfejtésével, ellenállhatatlanul vonzották őt s teljesen uj megismeréseket tártak föl előtte. Megkapó- a >Vallomások«-ban Ágoston utolsó heves tuséinak leírása mindaddig a reggelig, midőn Alypiussal a kertben időzvén, egy melléképületből gyermekhangon hirtelen e szavakat hallá: »Vedd fel és olvasd, vedd fel és olvasd 1« A szentirás feküdt előtte. Ágoston felvetette s olvasta: »Adj el mindent, amid van, add oda a szegényeknek és kövess engem.« Ez döntött. Hősi elhatározással, hatalmas energiával összezúzta e pillanatban egesz eddigi énjét: nagyravágyasát, kéjszeretetét, érzékiségét. Tekintete ezentúl egyedül az istenes életre volt irányitva. A regsovargott bizonyosságot, melyet csupán a hit adhat meg, végül eierte s vele- együtt a tökéletes, belső békét. Monika nem ujongott a diadalban, de örömkönyekel sirt s magasztalta az Urat, hogy megernie engedte azt a boldog napot, midőn Ágoston Adeodatus- sal és Alypiussal együtt felvettek a szent ke- resztseget. Ágoston ekkor letevenianitoi hivatalát, anyjaval együtt visszatért hazajaba, hogy ott hosszas vezeklés után egyedül Istennek s az 0 megismerésének szentelje eletét. Anyja azutan nemsokára heves lázba esett, úgy, hogy valamint maga, úgy környezete 'is közeledni látták halálát. Haldokolva ekként szolt körülalloihoz: »Temessetek el bárhol, csak egyre kérlek benneteket: akárhol legyetek is, emiekezzetek meg rólam az Ür oltáránál« s igy szokott, Istenbe vetett nagy bizalmával nezett kimúlása ele, mely betegségének 9-ik napján, élte 5ö-ik éveben következett be. Ágoston, a későbbi szent életű püspök — rettenetes vesztesége kinzo tudataoan — mélyen megrendülve állott édesanyja teteménél. Vigasztalta ugyan anyjának végső napjaiban •ismételten tett ama nyilatkozata, hogy ö neki mindig kedves fia volt, mert soha kémény vagy illetlen szóval nem illette ót. De azért jól tudta, hogy mily pótolhatatlan lesz reá nezve az anyai szív ... (Németből —rt—) i A történelem hivatása lesz erdeme szerint megbírálni az orosz hadvezetőseg eme lépését és en, mint ezredemnek szerény krónikása, aki közvetlen közelből, a sajat szemeimmel néztem végig ezt a minden borzalomnál borzalmasabb tömegtragediat, csak annyit jegyzek - meg föl, hogy a szó legszorosabb értelmében vei befulladt »januari offenziva« az orosz hadvezetóség egyik legnagyobb bűne és legszegyenletesebb tévedése. Nem túloztak az akkori harctéri tudósítások, amikor azt állították, hogy január 20-an a carnak százezerrel kevesebb katonaja volt, mint három hattet azelőtt. És miért ? . , . Egy őrületért, egy szeszélyért . . . ♦ A cár nem kapta meg Csernowicot sem kriszkindlire, sem újévre ... A* »halaidombi« szegyenietes kudarcot azonban nem tudta elfeledni, nem tudta megbocsájtani és jött a júniusi uj offenziva — két milliós hadsereggel az egész front ellen . . . Mindenütt támadott, Besszarábiatol egész a németekig, csak nálunk nem, ahol januárban annyira megegette a kezét . . . És fájdaiom, egyik távolabbi froatrész baiszerencseje iolytán, mi is kénytelenek voltunk — harcok nélkül — föladni a »halaidombi« frontot és vele együtt Csernowicot . . . De el bennem a remény, hogy mire ismét junius lesz, a csernowici Ring-platz megint hangos lesz a széplányoknak szépettevő magyar honved selymáskodó kacajától. 3 A rekvirálás folyamatban. Szék szár dón és Tolnamegye egész területén megkezdték már működésűket a rekviráló bízott - ságek, melyek egy hatósági közegből és két katonából állnak s már most azt íb meg lebet állapítani, bogy a bizottságok nem kellemes feladatukat iparkodnak tapintatosan megoldani, már amily tapintatosan az ily kényes feladatot egyáltalán meg lehet oldani és b ;gy a rekvirálás az eddigi eredményekből ítélve, aligha hozza meg azt az eredményt, amit az. Országos Közélelmezési Hivatal megállapított. A bizottságok dolgukat szigornan, lelkiismeretesen, de az udvariasság szabályainak lehető szem előtt tartásával végzik. Alaposan végig- kutatják a pincéket, éléskamrákat, padlásokat s egyéb alkalmas rejtekhelyeket csak akkor, ba gyanújuk támad. Némely helyen találtak is elrejtett készleteket, de általában az látszik, hogy a városbeliek nem igen ravaszkodnak, igaz, begy túlságosan nagy készletek sem igen akadnak. Némely városi termelőnél is akad ugyan még a leszállított fejkvóta alapján fölös készlet, de a falvakban jóval több. És aztán egy jó tanácsot adhatunk a köz- élelmezési biztosnak, hogy legkiváltképen ott keressen, ahol van s akkor találni fog. — Az uradalmakban. Ott, olyan nagybirtokok tulajdonosainál, ahová az a községi jegyző, vagy akár az az ellenőrző szolgabiró nem mer úgy és o.yau szigorral rekvirálni el is menni, mint amily szigor elő van írva, vagy amilyen szigorral meg- rekvirálnak egy szegény városi földnélkülit, vagy egy falusi kis pétert. Mert az ilyen nagybirtokos teljhatalmú ur a környéken, tehát érthető, ha ezer mázsákra menő készletét szépen elszámolja annak a markában tartott jegyzőnek vagy szolgabirónak saját házi és gazdasági szükségletére. Vetőmagra ennyi meg ennyi, (ezt még legjobban kell és lehet kon- cedálni), munkásoknak ennyi, van állatállomány ennyi; egy dinár, két dinár: semmi nem jár. —. Azonban amikor a városi lakosságnak alig van biztosítva a saját baromfi tartása, a sertéstartása saját szükségletére, a tavaszi baromfi nevelésre, az őszig való sertés növelésre: nem volna igaz- ságos, hogy a nagybirtokoknak százakra menő állattartás lehetővé tétessék. A kisfogyasztó önellátása van oly fontos közélelmezési érték, mint az, hogy az a nagybirtok a közfogyasztásra neveli állatait. Ha az uradalmakat és a malmokat jól ts a kis emberekkel szemben alkalmazott szigorral rekvirálják, — akkor talán jön össze annyi, amennyit kértek. Ha nem jön össze, úgy nem onnan vettek, ahol volt vagy nincs is annyi. A Mikölcsön sikeréinek szükséje. Talán soha semvolt kedvezőbb a harctéri helyzet reánk és szövetségeseinkre nézve, mint jelenleg. Mindenhol sziklaszilárdan állnak s ahol támadónk, siker kororonázza fegyvereinket. És mégis, — mig egy felől kiverhetetlenül tartják jobbunkban győzelmes pallósunkat, addig másik kezünket becsületesen, nyíltan békére nyújtják. A győzőnek eme tette a világtörténelem legem- beribb, legtisztább, legszebb eseménye. Hogy eredményre vezet e, hogy ellenfeleink a céltalan harcot tovább fogják-e folytatni, ki tudná megmondani ? Ha belőlük még nem vesztek ki az emberi érzések, s ha még tndnak borzadni a vértől, ba még lelki gyötrődés okoz nekik a köDny, akkor megértik tiszta szándékunkat. De bármi történjék is, mi megtettük kötelességünket. De bogy még erősebb nyomatéba legyen önzetlen szándékunknak, hogy vértezve legyünk minden álnokságtól, fel kell készülnünk erősebben, karddal és pénzzel íb. Tehát a most folyó badikölcsön jegyzés sikere talán sohasem volt ennyire szükséges és kötelező mindenkire nézve, mint a mai nagy történelmi események küszöbén. Mert ha ellenségeinknek nemcsak a győzelmes kardunkat, de pénzügyi erőnket is megmutatjuk, jobb belátásra fogjak őket bírni és a céltalan tovább&üzdést ők is befogják látni. Egy kissé lassan indultak meg »jegyzések. Kósza hírek megint fel-fel ütik fejüket, hogy rövidebb lesz a háború, ha pénzt nem adnak hozzá. Tudjak, hogy hitelre nem talál ez a híresztelés, de egy-kót, kétkedőt mégis eltántorít. Pedig ba valaha volt szükség arra, úgy most egymás mellé kell sorakoznunk. Végigküzdöttük eddig sok vérrel, könnyel ezt a világszenvedést, hadaink győzelmesen haliadnak előre, lelkűnkben a becsület szava, de ze feledjük, bogy a kettőhöz társul kell, hogy szegődjön : a pénzügyi erő I Hogy vármegyénk lakosságának jó. része megértette ezt, matatják az elért eredmények, melyek kifejezői anyagi erőnknek és következései: annak a céltudatos propagandának, melyet nagy pénzintézeteink, pénzemberink, hatóságaink' és sajtónk is kifejtett.
