Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-08 / 41. szám
XUP. fepfoftfgm. 41. szám. Szekszárd, 1916. okUber 8. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Jusson is, maradion is... Tolnavármegye területén október másodikéval kezdetét vette a gabonarekvirálás foganatosítása. A munkálatoknak e hó 25-ig kell befejeződni, tehát meglehetős idő áll rendelkezésre a rekvirálás jól eszközlésére. Nem ismerjük olyan tájékozatlannak, az országos érdekek iránt érzéketlennek, még kevésbbé a haza iránti kötelességtudásban annyira elmaradottnak Tolnavármegye lakosságát, hogy feltételezzük vármegyénk lakosságáról azt, hogy a maga részéről ne mozdítaná elő mindenki ennek az országos élelmezési szempontból döntő fontosságú aktusnak a sikerét. Sőt ellenkezőleg, éppen arról teszünk tanúságot, hogy Tolnavármegye közönsége hűséggel tartva ki a függetlenségi politika mellett, éppen ezen elvhűségből és a haza üdve iránt érzett leghőbb vágya és törekvése következtében mindent megtesz, amivel a mai súlyos megpróbáltatások között a haza javát előmozdíthatja. Ne is említsük fel azt az acélnál-acélabb katona-anyagot, amelyet vármegyénk küld a frontokra. Beszélő számok hirdetik vármegyénk lakosságának a mai idők kívánalma és feladata iránti megértését a hadikölcsönökre történt milliós jegyzésekben. A mi népünk éppúgy megérti azokat a fontos érdekeket is, amelyek a rekvirálás sikeréhez fűződnek. A tolnai magyarok lelkére nem fér föl a hazafiatlanságnak és értetlenségnek akkora foka, hogy a saját szükségletén fölüli gabonaféléit eldugja, mert a mi népünk nem csak az ilyen kihágások büntetéseivel van tisztában, de a mi népünk azt is tudja, hogy az állam által jó pénzért átvett gabona kell a katonáknak, hogy ne éhezzenek és szűkölködjenek a mi hős fiaink, kell a családi tűzhelyüktől elűzött, anyagi javaikból kifosztott erdélyi. menekülteknek, hogy ne éhezzenek a mi testvéreink^ A magyar fajszeretet még nélkülözéseket is elvisel övéiért s a mi népünket ebből a magyar fajtából valónak tudjuk s ha talán egyike-másika kevésnek találná is a kormányrendelettel országos porciók i gyanánt megszabott adagokat, nem elégedetlenkedik, hanem eszében forgatja, hogy hányán vannak fiaink és testvéreink ekkora adagok biztos tudata nélkül is, és hogy azok száma kevesbbedjék, hogy ebben az országban ha szűkösen is, mindnyájunknak meg legyen a mindennapija, feltárja fölöslegét és tud takarékoskodni is a közért bizonyára. A mi népünk hazafisága mellett vallásos jó keresztény nép is, aki bizonyára nem tud elég hálatelt. szívvel áldozni Istenének, hogy mi itt ily kivételesen szerencsés körülmények között, a vad háború öldökléseitől és pusztításaitól messze, teljes személyi és vagyoni biztonságban élhetünk . . . sőt nézzenek be nagyon soFelelős szerkesztő: HORVÁTH IGNÁCZ Megjelenik hetenként egyszer, vasárnapon. kan a láda fiába, a pénzszekrényükbe, soha nem is képzelt mértékben gyarapodnak, pénzesednek. Hát nem kellene még a betevőnknek felét is, mint áldozatot áldozni fel az Istennek! ? Dehát ez is a mai modern hadviselés kisérő jelensége, hogy ma az állam nem aranyat, ékszert, vagyont kért a haza oltárára, hanem 6 százalékos kamatra kölcsönt ; s ma nem áll elénk Hungária Isten- asszony kitárt kötényét tartva, hogy áldozzunk a haza oltárára s adjuk oda kenyerünk fölöslegét, hanem 40—42 koronás makszimális' árakat fizet a rekvirált terményekért. Azért ma a legkevésbbé sem népszerűtlen már a rekvirálás, mert mindenki tudja, hogy az magától értetődő szükségesség egyfelől, másfelől meg a termelőnek csak haszon az, ha terményét a mai soha nem álmodott árban értékesítheti. Hogy mégis a nyilvánosság előtt e lap hasábjain meditálunk e tárgyról, tesz- szük ezt egyrészt a nagyközönségnek a mai helyzettel szemben való önleszámolása- képen, másrészt, hogy a jó rekvirálás érdekében a közönség részéről feltételezett kötelességtudás teljes megértését és mélHöfer mai jelentése. Budapest, október 6. Keleti hadszíntér: A Persányi hegység szélének megerősített állásban Falkenhayn gyalogsági tábornok osztrák magyar és német csapatai megtámadták és teljesen megverték az ellenséget. 28 tábori ágyút, 2 nehéz ágyút és 13 gyalogsági ágyú maradt zsákmányként a támadók kezében. 2 tisztet és 220 főnyi legénységet elfogunk. Továbbá északra Homoród területén és Magyarostól keletre kedvezően halad előre támadásunk, amelynek folyamán 2 tisztet és 202 főnyi legénységet fogtunk el. Károly főherceg lovassági tábornok hadseregarcvonala: Bohorodczanynál az oroszok támadási kísérleteit meghiúsítottuk. Egyébként nincs semmi esemény. Lipót bajor herceg vezértábornagy hadseregarcvonala: Az ellenség tegnap újra megkísérelte, hogy a Na- í’ajowka és Zlota-Lipa harcvonalunkat áttörje. Vitéz csapataink állásaikat nagy orosz erőkkel indított négy rendbeli tömegrohammal szemben megtartották és ez alkalommal 510 oroszt elfogtak. Böhm-Ermolli vezérezredes hadseregénél is öt ellenséges támadás hiúsult meg jasionowi állásaink ellen a védők szilárd kitartásán. Manajow- tól délre sikeres vállakózásokkal elfoglaltunk egy orosz előállást. Volhyniában, ahol az október másodikai és negyedikéi heves harcok után általában nyugalom állt be. % Kiszelin vidkén könnyen visszavertünk egy elszigetelt támadást. Az ezekben a harcokban szerzett zsákmány összesen 622 főnyi legénységre és 8 géppuskára emelkedett. Olasz harctér: A Karszt-fensikon állásaink és a hátrább fekvő terület ellen az erős olasz ágyú és aknavető tűz immár ötödik napja szakadatlanul tart. A délutáni órákban az ellenség több gyalogsági támadást kísérelt meg, amelyet csoportosított tüzérségi tüzünkbe mindenütt meghiúsítottunk. A Fleims-völgyi kis szakasz élénk Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */a évre 6 K, ll* évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 peüt sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. tánylását kérjük a rekvirálást teljesítő hatósági közegek részéről is. Mert, amint a termelőket készleteik igazságos feltárásánál annak kell vezetni, hogy ma minden gazda az országos közélelmezéshez járul hozzá segitőleg fölöslegének rekvirálásávaí’ úgy a rekviráló bizottságoknak nem szabad szem elől téveszteni, hogy az itteni lakosság élelmezése egy része az országos közélelmezésnek s ha már az itteni szükséglet igénye kellőleg van figyelembe véve, mehetünk tovább és adhatunk az általános közfogyasztásnak is. Tehát a készletek felvétele, a saját szükséglet megállapítása és a fölösleg rekvirálása nem kevesebb belátást és hazafiságot igényel, mint az egész termel- vény föltárása. Hogy jusson is, maradjon is, ebben a speciális magyar mondásban rejlő igazsággal lehet jó rekvirálást csinálni. Ezért meditálásunk eredményeképen arra kérjük a rekvirálókat, hogy eljárásukban ezt az elvet gyakorolják s hogy a lehetőségig pontosan megmért adatokkal és ne hozzávetőleges becslésekkal dolgozzanak, mert az eddigi rekvirálások éppen azért voltak általánosságban sikertelenek I és elégedetlenségre okot adók. e. I. ágyú- éa aknatüz alatt áll. A Colbricon területén megkezdett ellenséges támadás tüzérségünk tü- «. zébea nem tudott kifejlődni, A Pelegrinó-völgy- től északra egyik magaslaton egy alpini-zászlóaljnak több támadását visszavertük. Délkeleti hadszíntér: A Vojusa mentén nincs harci tevékenység. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese, A német nagy főhadiszállás jelentése. Berlin, október 6. A nagyfőhadiszállás jelenti. Nyugati hadszíntér : Rupprecht trónörökös hadcsoportja: Az Ancre és a Somme között a tüzérségi csata hevesen tovább folyt. Az angoloknak Ancretól közvetlenül keletre reggel meghiúsult három támadása kapcsán élénk kézigránátharcok fejlődtek, amelyek estig tartottak. Morvái és Bouchavesnes között délután nagy francia erők támadásba fogtak. — Böhm és Garnier tábornokok csapata- Fregicourt és Bouchavesnes között kemény kézii • tusában véresen visszaverték a támadást. Különösen kitüntette magát a 155. és 196. számú gyalogezred. Az Ancretól délre a tűzharc időn- kint újból észrevehetően fellobbant. Keleti hadszíntér. Lipót bajor herczeg harcvonala: A harc vonalon Luck tói nyugatra a kimerült ellenség {[tegnap nyugodtan maradt. Utóbbi napokban itt 6 tisztet, 622 főnyi legénységet elfogtunk és 8 gépfegyvert zsákmányoltunk. A Bródytól es Zborowtól Lemberg felé vezető vasútvonalak között a harci tevékenység kiújult. Erős, ellenséges tűz mellett ismételt erőteljes támadások következtek, amelyek Vyaocko- nál, Dihicnál és Zarkownál már tüzünkben össze- I omlottak. Batkovrnál (a Szereth mellett) a tárna- I dást német zászlóaljak gyors ellentámadásokkal I verték vissza. 3 tisztet, 120 főnyi legénységet I fogtunk el. — Gróf Bothmer tábornok hadsere«itiiiiitinh<Miiiiiiii«n inrttaama—J—xan—mMu—m——nma—n—af mi ■■ ———B——a—————— A harctér eseményei. A miniszterelnökség sajtóosztályának hivatalos táviratai. Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kórjuk a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére.