Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-13 / 33. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1,916, augusztus, 13. fürdővendégeknek még fokozottabb odatódulása vágható. — A vendéglő előtt elterülő diszpark, a sétányok s a kis erdőcske utjai jó karban vannak. :— A tágas kúrszalonban budapesti s pécsi lapok elegendő számban találhatók. — Kellemes a katb. vallása vendégekre nézve, kik az összes frekvenciának talán egynegyed részét teszik ki, az a körülmény, hogy reggeli 7 és 9 óra között az ottani igen csinos kápolnában, mely 1906. évben Hanny Gábor pécsi pápai prelátus-kanonok, volt szekszárdi apát-^plébános buzgólkodása folytán közadakozásból létesült, 2—3 szentmisét kaphatnak. Az én ottlétemben 4-en is miséztünk naponkint. — A reggeli 7—9 és esti 5—7 óra között muzsikáló „barna fiuk“ elég jól csinálják a magok dolgát. Csupán az a megjegyzésem, hogy a sok polka, valcer és operett mellett kissé kevés magyar darabot játszanak. A „szépnembeli“ édesszájuaknak cukrászda is áll rendelkezésökre. No most már nézzük jmieg az érem másik oldalát is. Nagy hibája s hiányossága Harkány* fürdőnek az, bogy a telepen levő egyetlen szálló igen elhanyagolt, csaknem düledező — baufällig — állapotban leledzik. A minden modern berendezést nélkülöző vendégszobában rosszak a lakások, reteszek, ablakok stb. Én egy napot olyan szobában töltöttem — a nagy diszterem tőszomszédságában — melynek egyik kitörött ablak- fiókja — papirossal volt beragasztva! — A vendégszobákban világitásul mindössze egy-egy szál gyertya szolgál; ezt minden teketória nélkül ledugják a tartóba, de még csak bele sem erősitik, még csak papírral sem csavarják körül az alsó végét. — A nagy örömemre ott talált tolnai jó ismerőseim (névszerint: Tenclinger Lajosék, özv. Brezlmajer ügyvédnő s özv. Maixner Jánosné) a magok Szobáiról azt konstatálták, hogy azokban az egerek világos nappal — táncot lejtenek, -r- Egyszóval a hotelben minden kritikán alul valók az állapotok és sok-sok ezernyi koronás megujitás után kiáltoznak. A harkányi fürdő magyar főur- tulajdonosának — úgy látszik — sem kedvé, sem érzéke ahhoz, hogy Baranya vármegyének ezt az egyetlen, bámulatos gyógyító erejű fürdőjét íöllenditse s azt ha nem is világ, de országos hírre emelje, amint erre valamely rátermett élelmes német vagy ánglius bizonyára képes lenne. ' Egyéb észrevételeim — kontra Harkány — még ezek : A fürdőkabinok kezdetlegesek, ósdiak, vagy legalább is az eleganciától oly távol állnak, mint — Makó Jeruzsálemtől. — A kiszolgálás is sok kívánni valót hagy hátra, de ebben — keresd a háborút: nincs ember, nincs munkaerő.— Aztán az élelmezés drágább ott, mintsem akárhány előkelő budapesti vendéglőben. így pl. egy mérsékelt nagyságú adag sonka, pusztán, minden egyéb nélkül — 3 korona 60 fillér. Avagy talán ebben is a háború a bűnbak ? De hiszen Budapesten is van háború! Mindezekből az a tanulság, hogy aki reuma, ischias s hasonló bajok ellen keres gyógyulást: ám menjen Harkányba. De akinek a fürdőzés körül más egyéb igényei is vannak : az keressen és találni fog bőven, még pedig magyar földön, annál különb helyet is. Hazafias üdvözlettel, Pécs, 1916. évi augusz- tus hó 9._____________>■ f P. Zs. Lapkiadó: Molnár Mór. »0- V ), Égg nM r... ;t Jt Fogorvos. Kovács J. Specialista íog- és szájbetegségeknél. Készít arany-, ezüst-, platina-, porcellán-, cement- és email-töméseket, Arany, platina és porcellán koronákat és hidakat. Kautschuk és arany lemezre műfogakat és szájpadlás nélküli fogakat/ : Foghúzás érzéstelenítéssel! Műfogak és javítások szükség esetén 24 órán belül készíttetnek. Lakás a a gimnáziummal szemben. • ••• "VILÁG" MOZGÓKÉP-SZÍNHÁZ, szekszárd. • ••• A Pozsonyi Kereskedelmi és Iparfcaznrá- tól fentartott nyilvános, három évfolyama M Miai Iskola = Pozsonyban. — Érettségi vizsgálat Állásközv. Morzátos Értesítőt kívánatra küld az fflmfntóitáo Szombat—vasárnap augusztus 12 és 13-án DORRIT WEIXLER a humor királynő felléptével! Dragonyos kisasszony. ■ Vígjáték 3 felvonásban. A 645-ös sorsjegy. Detektivtörtéaet 3 felvonásban. Eikó híradó. Aktuális. * Előadások kezdete: szombat este 1li7 és pont VjIO órakor, vasárnap délután pont fél 3 órától folytatólagosan; utolsó előadás este ‘/alO órakor. Kedd ^augusztus 15-én' Csak efty nap! RITA SACCHETTO világhírű 0 i táncosnő felléptévé!! Kölns Klrölpöle. éti ifi, Dráma 4 felvonásban. A kis cukros. Vígjáték 2 felvonásban, ti Ülőim háborús riportokAktuális. Előadások kezdete: délután pont fél 3 órától folytatólagosan; utolsó előadás este fél 10 órakor. « 9 © © • ••• Bérletszelvények érvényesek. Katonáknak kedvezményes helyárak. MOLNAR*féle részvénytársaság könyv- és papirkereskedése Szekszárd. (Kaszinó Bazár.} Ajánlja a közelgő iskolaidény alkalmával a m. t. tanitó urak, szülők és tanulok szives figyelmébe dúsan felszerelt könyv- és papirkereskedését hol a Tolnavármegyében használt összes tankönyvek állandóan raktáron vannak. Középiskolai tankönyvek uí és használt állapotban! Elemi iskolai tankönyvek, Írószerek. ' c Levélbeli megkereséseket még aznap elintézünk. ToMúe leMoM Könyv-és papirkereskedése. Nagy raktár iskolafelszerelésekben. Horváth Ignác- és Kálmán János-féie földrajz III—VI. osztályok számára, különös tekintettel Tolnavármegyére. ■ Ára '60 fillér. Csakis nálunk kaphatók. Tanítóknak mutaíványpéldány ingyen. Pontos és gyors kiszolgálás! Pontos és gyors kiszolgálás! Szekszárd, 1916. Molnár-féle Nyomdai Műintézet és Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság nyomása