Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

I ságok mérsékelt alkalmazásával függetlenítse di­vatát az ellenséges államok befolyása alól. Magá- tói értetődik, hogy ennek a függetlenitésnek úgy kell történnie, hogy a divat nemnetközi alap­elvei azért sértetlenül megtarthatók legyenek u?y> bogy a nemzetközi egységes divat, az egyes nemzetek irányadó divatcentrumaiban bizonyos sajátságos, hogy úgy mondjuk, nemzeti himport kapjon csak. Ez a törekvés különösen jogosult ezidőszerint, amikor a pamutban és gyapjúban meglevő nagy hiány mellett hadviselési érdekek­nek is tekinthető oly divatoknak korlátozása, a melyek egyrészt felesleges módon bőkezően bán­nak az anyaggal, másrészt pedig az anyagdrága­ság miatt a fényüzési hajlam fokozására alkal­mas. — A kiállítás maga a háborús fényűzés ellen is irányulván, a Fényűzés Elleni Liga a kiállításon díjazandó egyszerű modelleket ország­szerte terjeszteni fogja, úgy, hogy a magyar divatiparosoknak, különösen a kisiparnak is, a lehető legkedvezőbb alkalom kínálkozik az érvé-' nyesülésre. — Halálozások. Vettük a következő gyász- jelentést: Alulírottak mélységs fájdalomtól megtört szivvel jelentik, hogy a forrón szeretett anya, anyós és nagyanya özv.. Bitter Jánosné szül. Grád Anna f. hó 2-án d. e. 5. órakor életének 71 ik évében, hosszas szenvedés és a halotti szentségek többszöri ájtatos felvétele után elhunyt. A drága halott hült tetemeit f. hó 3 án d. u. 6 órakor helyezzük a boldog feltámadás re­ményében az apari r. kath. temetőben a családi sírboltban örök nyugalomra. Az engesztelő szent- *j miseáldozat folyó hó 4-én d. e 7 órakor fog az apari r. kath. templomban a Mindenhatónak be- mutattatni. Apar, 1916. évi augusztus hó 2. Béke lengjen porai felett és áldott legyen emlé­kezete! Bitter Péter, Báter Jánosné, Bitter Ka­tica, Beiszner Istvánná, Bitter Károlin, Bitter Vilma, Dr. Bitter Károly gyermekei. Báter János, Beiszner István vejei. Vencel Mariska menye. Bitter József, Bitter Anna, Bitter Ilonka, Bitter Kálmán, Bitter Mariska, Báter Bariska, Báter János, Báter Béla, Báter Kálmán, Beiszner Béla, Beiszner István, Reiszner László unokái. Részvéttel értesülünk, hogy Ocskag János volt szekszárdi polg. iskolai tanár, utóbb újpesti v polgári iskolai igazgató váratlanul Budapesten elhunyt, Ocskay Ján»>s apósa volt Kaminszky János szekszárdi p. ü tanácsos, helyettes p. ü. igazgatónak. Vargha Aladár dunaföldvári máv. állomás­főnök folyó hó 2-án meghalt. Frey János nyugalmazott kántortanitó 75 éves korában Majoson elhunyt. Frey Tivadar dr. dunaföldvári kir. járásbiró az elhunytban édes­atyját gyászolja. Szvctics Gábor szajki, baranyamegyei es­peresplébános életének 53 ik és papságának 30-ik évében elhunyt. Múlt kedden temették el hívei­nek nagy részvéte mellett. Az elhunyt esperes­plébános dr. Fent Ferenc szekszárdi apátnak iskolatársa volt. Wallenstein Lajos szekszárdi borügynök, városi képviselőtestületi tag, honvédőrvezető a harctéren szerzett betegségében meghalt. — Miért drága a gyufa ? Nem azért, mert háború van, hanem mert mint egyik napilapban olvassuk, azért, hogy a Gyufaárusitó R. T.-nak, mely vállalat 75,000 korona alaptőkével fárado­zik a gyufadrágitás körül, 76,358 korona tiszta nyeresége legyen. Tehát a gyufa drágulásnak nem annyira oka van, mint célja és ez a 100*/o-ot meghaladó tiszta nyereség. Hajh, régi szép magyar nép, az ilyen sok belső ellenség téged mikóp szaggat és tép! — összesen 92 és fél évet kaptak a posztócsalók. A budapesti honvédhadosztály bí­róság négy havi tárgyalás után hétfőn délben hirdette ki Ítéletét a hírhedt posztócsalási ügy­ben. A hadbiróság Taubes Jenőt, Pártos Artúrt, Neumann Lászlót, Váradi Sándor Bélát az állam hadereje ellen elkövetett bűntett miatt, mert a posztószállitás alkalmával Fenyves Jákó őrnagyot tetemes összeggel megvesztegetve, teljesen alkal­matlan szövetet adtak földolgozásra a katonai kincstárnak, 10—10 évi súlyos börtönre; — Fenyves Jákó őrnagyot, mert ajándékokért, ju­talmakért a szállított posztó minőségét elnézte, őrnagyi rangjától való megfosztásra és 15 évi súlyos börtönre; — Kohn Bélát 12 évi súlyos börtönre, Fenyves Jakabot 10 évi és Fenyves Henriket 15 évi súlyos börtönre, Bastir Ernőt hat hónapi súlyos börtönre ítélte. Az ítélet vizs­gálati fogsággal valamennyi válott büntetéséből egy-egy évet elszenvedettnek tekint. — Bastir Ernő büntetését teljesen kitöltöttnek veszi. — A Fenyves Jákó őrnagynál talált 400,000 korona megvesztegetési pénzt a honvédtisztek özvegyei és árvái javára elkobozták. — Két szenzációs sláger. A Világ moz­gókép szinház szombat—-vasárnap mutatja be a „Dragonyos kisasszony“ eimü vígjátékot, amely a Dorrit Weix’er-sorozat legújabb piéce. A film­ben, amelynek témája igen ötletes és finom, a kedvelt művésznő megint pompás alakítást fog produkálni. Dorrit Weixler nem hiába egyike a közönség kedvenceinek, bájossága és kedvessége valósággal utolérhetetlen. Uj szerepében még férfi ruhában is szerepel, ami azután minden bizonnyal tökéletessé teszi a sikert. A kitűnő vígjáték a mozilátogató közönség részére kellemes szórako­zást fog nyújtani. — A műsor második slágere „A 6k5-ös sorsjegy11 cimü detektív történet, melyben a főszerepet a hírneves detektív színész, Ólat Föns fogja alakítani. Valamint jön még a legújabb háborús riport. — Jó házból való fiú tanulónak fel­vétetik Mayer János vas- és fiiszer- kereskedésében Szekszárdon. — A dombóvári szt. Orsolya-rend női kereskedelmi tanfolyama éa polgári leány­iskolája internátus8al. A kereskedelmi tan­folyam egy évre teljed. Tandíj : 120 korona, beiratási dij : 10 kor. Internátusi eltartási díj : 580 K. — A polgári leányiskolának az I., II. és III. osztálya nyílik meg. Tandíj: 100 K. Eltartási dij500 K. — Bővebb felvilágosítással szolgál az intézeti főnöknő. Dombóvár, 1916. julius 19. Jäger M. Berchmána, főnöknő. — Országos vásárok. Magyarkesziben f. hó 14-én, Dunaföldváron pedig f. hó 21-én or­szágos vásárt tartanak. Hadi-levél. Nagyságos Asszonyok! Csak a kiket illet. Itt tulajdonképen nem is szigorúan véve nagy­ságos Asszonyokról esik szó, mert hiszen alig is vannak ilyenek sokan. Már tudniillik nem ilye­nek, milyenekről itt szó fog esni, hanem olyanok, akik jogosan érezhetik magukat találva a fennti megszólítással. De mégis, nem jól mondom, mert valójában mégis sokan érezhetik, magákat találva e cikk­beli megszólítással. Tehát sokan vannak olyanok is. Milyenek ? Akiknek kijár joggal a nagyságos Asszony titulus ? Nem. Vagy hogy igen, azaz mégis nem ilyenek. Vagy hogy ilyenek és olyanok. Dehát milyenek az olyanok! ? Oh szép hölgyeim, azt én nem tudom, azt Önök jobban tudják, mikor kedves ajkbiggyesztés- sel és művészi bangsatirozással mondják pletyka­éhesen : „Hallottad ! ? De ilyet! Hát már ez is olyan». Es azt az olyant valami Munkácsy- ecsettel húzzák alá. Olyan aranyosan, olyan rej­telmes sokat jelentéssel. Mert az olyan théma ép oly kedvesen otthon van a női piros ajkakoa, mint az, amit olyan szóval jeleznek. Ez az a bizonyos méreg és méz, amiből Ma­dách Évája is összeszűrve volt. És a kisvárosi pletykák pergőtüze ijesztő módon újabb és újabb állásokat vesz ostrom alá. És az ilyen pergőtüzet nem állhatják sokáig. — A jól-rosszul kiópitett erkölcs-fedezékből kény­telen csakhamar kiugrani a tízparancsolat nőket különösen érdeklő, egy parancsolatja megtaga­dójának. i És akkor újból hálljuk a szamóca-ajkakról a csípős csettegést : „No de ilyent, már ez is olyan lett!“ És mindjárt tóditják bájos előtös,ejtéssel: „Oh, ón máiv ezt régen sejtettem !“ Ez semmi, még e hétre esedékes egy ilyen ! Az is olyan! Csak várjatok, azután még egy másik is soros lesz nem soká. Az lesz a szenzáció ! — Nem is álmodnátok 1.. . stb., stb. Nagyságos Asszonyok! Ez az, ami fáj 1 — Ami sajgó fájdalommal markol a szívbe ! Hogy ma ez, holnap az, azután talán ez is, amaz is 1 Dehát a szent Szerelemre! Ez talán még sem olyan közönséges háborús epidémia, mint akárcsak a fekete-himlő is. 3 Gondolkozzunk, csak rajta, hogy egy gyenge uborkaszezoni kolerás-nostrás hallatára mennyi évintézkedést, rendszabályozást alkalmazunk, ké­rünk, kiabálunk. | Nem lehetne — ha ujraoltással nem is, de valami gyökeres orvossággal vagy rendszabállyal ezt a járvány-jellegűvé váló betegséget is gyó­gyítani. Merthogy sem ni más az, mint háborús be­tegség, lelki defektus, melyre való hajlandóság tán az atavitáson alapszik. Azonban mert lelki-baj^ morális ellenszerek­kel is kellene gyógyítani. Például Nagyságos Asszonyaim olyan sokat tudnak kifejezni egy fejelforditással, egy ajkbiggyeszléssel. Tehát az ilyen olyanokat nem lehetne lenézni. Lenézni a magyar nagy-asszonyok fensőségteljes és tiszta büszkeségénél. — Ezzel társadalmilag izolálva volna a beteg. Aztán további gyógykezeltetésre egy-két német példa jó lenne tán. — Hallom, az ottani törvényszék azokat a német asszonyokat és leányokat, akik francia hadifoglyokkal „olyan“- kodtak, mig férjeik fegyverrel szolgálták a hazát, I formális büntető tárgyalás 1 után fogházra ítélte s az Ítéletet publikálta a nyilvánosság előtt. — Prágai lapok szerint a cseh nőket a jó erkölcsbe ütköző magaviseletükért előállittatta a hatóság és egy-két napon át köztereket söpörtetett velük. Talán ez nálunk is segiteni fog... Nemde ! Nagyságos Asszonyok ! S önöktől tanulnak ifjú leányaink, akikhez már ilyen ked­ves üzenetet hoz a T. és K. laptársunk hirdetési rovata, — erősen hiszem — eredménytelenül: ■»Két ’budapesti magyar fia, akik most kerültek a hatos vadászokhoz, Szekszárdon még nem voltak, de a szekszárdi szép lányokról sokat hallottak, szeretnének két, de szép, urileánnyal levelezésbe lépni. Karácsonykor Szekszárdra me­gyünk. Német címzésű leveleket „Ungarischer kadett 3. Compagnie F. J. B. C. jFp. 94“ kérünk.“ Nem tartom vívmánynak ezt az apróhirdetést, bár hiszen semmi sincs benne! De mégis! -r- Talán az ilyen jó hirre ne pályázzunk mi. Vagy kérdezzük meg hadba szállt férfiainkat, bogy ők. helyeslik-e s örülnek-e az ilyen jó hirnek. — S aztán a mai borzalmas világháború után, amikor Nagyságos Asszonyaim ébenbaja , galambősszé válik, ma bolygótüz vonzású sze­meikre a múltba pillantás réveteg köde von tüzfogót s a csacsogó unokák, kívánom, déd­unokák kérdezik ölükbe hajtva buksi fejüket: „Nagymama, Te mit csináltál, mig a nagy­papa a háborúban volt?!“ — hadd. csillámoljen fel a magyar nagyasszonyok lelkének tiszta lángja, ne pedig régi szégyen visszajáró borúja felhőzze be orcáikat. . e. !■ KÖZÖNSÉG KÖRE. 4 rovat alattiak díjmentesen közöltéinek, a felelősség azonban a beküldőt illeti. A szerit. Fürdői levél Harkányról. Tekintetes Szerkesztőség! A múlt hóban egy hetet — nem annyira gyógykezeltetés, mintsem szórakozás végett —• Harkány-fürdőben töltöttem el. A t. Szerkesztő­ség engede!mével ezennel leirom b. lapja számára az ott nyert benyomásaimat. Fürdőhelyet leszólni, általában nem szokás, nehogy az ember elriassza onnan a vendégeket s igy a tulajdonossal vagy bérlővel kellemetlen­ségbe keveredjék. De ez nem gátol meg engem abban, hogy e cikkelyemben Harkánynak jó ol­dalai, előnyei mellett annak fogyatkozásait is az igazságnak megfelelő módon fel ne tüntessem. Hogy a harkányi kénfürdőnek csodás |győ- gyitó hatása van a köszvényes bajokban szenve­dőkre:. azt kétségbevonhatatlanul bizonyítja e szerény, harmadrendű fürdőnek aránytalanul nagy látogatottsága. Igaz, begy ón a fürdői évad tető­fokán — julius második felében — időztem ott. Hát akkor bizony el volt foglalva nem csupánt a fürdői szálló minden zeg-zuga, de Hirkány köz­ségben is zsúfoltan tele volt minden kibérelhető helyiség úri házakban, iparosoknál s polgároknál (mondjuk : parasztoknál) egy iránt, elannyira, hogy én elég meggondolatlanul előre nem biztosítván a magam részére lakást, kevésbe mait, hogy az utcán nem rekedtem. S nekem ottani alkalma­zottak azt mondták, hogy a legsürgősebb gazda­sági munkák befejezése után, augusztusban a BIZTOSAN GYÓGYÍT: Alkálikul, sás, jódos wizsk rhcaiuat, isohiast, anyagcse­rezavarokat, cukorbetegsége­ket, alkati bajokat, gyermek kórokat, csonttöréseket és =-^-i izzadmásyokat == Radioaktiv források 64» C. Nyári ás téli kúfjl, Kívánatra prospektus ingyen ELSŐRANGÚ

Next

/
Thumbnails
Contents