Tolnamegyei Közlöny, 1916 (44. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-13 / 33. szám

2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY drága selyemben járnak — sőt magokat, pazar­lásukat nyiltan fitogtatni is merik. Hát még mikor meghallottam, hogy soha színház — mozi — s más szórakozóhelyeknek annyi látogatójuk nem volt, mint most a háború alatt! Nem kerestem a szórakozó hölgyek, urak származását, állását, rangját, jövedelmét, de ha utánna kutatnék, azt hiszem, a fixfizetéses tiszt­viselők családjára billenne a mérleg súlyosabb fele. Már pedig kérem ezekben a nehéz időkben: ehhez szó fér. Nem mondom, hogy akinek módjában van, hellyel-közel, a sok nehéz s dupla fáradsággal végzett mnnkája után — ne engedjen meg ma­gának egy kis szórakozást, hisz arra szükség van, de sokszor — sőt többször és mindig, hogy szórakozhasson s fián colhasson egy fixfizetéses kisebb tisztviselő, nem tudom magamnak érthe­tővé tenni! Éljünk ma a nehéz idők szellemének meg­felelően. Gondoljuk meg, hogy a mi derék kato­náink naponkint, sőt a napnak minden órájában, életüket értünk feláldozva, mennyit és milyen gyakran szenvednek ! S mi nem tudnánk értük egy kis — és méltó -— áldozatot hozni az által, hogy igényeinkről legalább a háború tartamára lemondunk s a szórakozásainkat a legminimáli­sabbra redukáljuk ? , Én azt hiszem, nem kerülne olyan igen nagy fáradságba s a hazának is sok szolgálatot ten­nénk, mert amig az önönmegélhetésünket bizto­sabbá és jobbá tennénk, az állam vezéreinek és irányítóinak a válláról is sok gondot vennénk le s bizony a sok kenyér- liszt- tej- stb-jegy s kü­lönösen a még életbeléptetendö más jegyek ki­adásától is megóvnánk. Ha nagyon fényűzés és mulató kedvünkbe vagyunk, csak gondoljunk a pergőtüzek vérfa­gyasztó, gyilkoló tüzére s a nyomában fakadó halálorditásra — talán jobban meg tudják szokni az önmegtagadást! ?! C’ est le geurre 1 Forray István. KÜLÖNFÉLÉK. — A király születésnapja, őfelségének I. Ferenc József apostoli magyar királynak f. hó 18 án lesz s, a születésnapja, mely alkalomból a szekszárd-belváros, róm. kath. temlomban hála­adó ünnepélyes szentmisét fog dr. Fent Ferenc apát celebrálni. — A hadvezetőség intézkedésére a Vöröskereszt Egyesület országos gyűjtést ren­dez, hogy a király születése napján szeretet- adományokat oszthasson ki harcoló katonáink között. — Kitüntetés. Szalvátor főherceg dr. Treer József főorvosnak, özv. dr. Treer Józsefné fiának, a Vöröskereszt II. osztályának díszjelvényét a vitézség! szalagon adományozta. — Előléptetés. A hadvezetőség Egri Béla szekszárdi róm. kath, , tanítót, aki már hosszabb időt tölt a harctéren, hasznos szolgálatainak el­ismeréséül, hadapródjelöltté léptette elő. — Katonai kinevezések. A király dr. Cservengi Gyula 51. gyalogezredbeli zászlóst, Cservengi Lukács főkönyvelő fiát, aki az arany és az ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve, hadnaggyá nevezte ki. — A király Szüggi Kálmán és Szigriszt István 69. gyalogezredbeli hadnagyokat főhadnagyokká, Buttkay Bertalan, Vándor Mihály és Hajdll József 69. gy. e. zászlósokat pedig hadnagyokká nevezte ki. — Kinevezések. A főispán Linka Károly volt faddi jegyzőt, vármegyei dijnokot a tiszti főügyészi irodába ideiglenes minőségben iroda­vezető helyettessé nevezte ki. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Dőrg Gabriella tanítónőt a görbői állami elemi nép­iskolához tanítónővé nevezte ki. — Orosz fogságban. Bállá Károly 44-es hadnagy, az I. oszt. ezüst vitézségi érem tulaj­donosa, technikus, Bállá Sándor szekszárdi rk. tanító fia, a Bródynál vivott súlyos harcokban orosz fogságba jutott. — Gyűjtés a katonáknak. Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök elrendelte, hogy a papság Szent István napján templomi gyűjtést rendezzen katonáink, részére. • — Közigazgatási teendőkre berendelt tanítók. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte, hogy a polgári iskolai és a népiskolai i tanitók a szünidő alatt a városi közigazgatási teendők végzésére berendelhetők. Ennek alapján Oszolg Károly jogügyi tanácsos, h. polgármester a szekszárdi néptanítókat már felszólította, hogy a főjegyzői irodában munkatételre jelentkezzenek; A felszólítottak közül jelentkeztek kisegítő mun­kára : Horváth Ignác belvárosi és Tarlós János újvárosi igazgatók, Garai János rk. és König Géza. izr. tanitók, Jártas Róza és Horváth Ida rk. tanítónők. — Képviselőnk és nejének balesete. Batthyány Tivadar gróf, képviselőnk, az országos függetlenségi és 48*as párt elnökhelyettesét és nejét, mint sajnálattal értesülünk, baleset érte. Batthyányi Tivadar gróf ugyanis nejével Lajta- ujfalnn levő birtokáról kikocsikázott és a kocsi felborult. A gróf és neje könnyebb zuzódást szenvedtek. — Értesítés. Schneider János, a Szekszárdi Népbank igazgatója, értesíti azokat, akik az intézetnél a IV. hadikölcsönre jegyeztek, hogy a hadikölcsön kötvények megérkeztek és azok az elismervény ellenében a pénztárnál átvehetők. — A vak katonák összeírása. A mindkét szemükre vak katonákat országszerte összeírják. A rokkantügyi hivatal a háborúban mindkét szemükre megvakult katonák részére külön inté­zetet szervez és külön segélyt is utal ki* — A felmentést kérők figyelmébe. A hadügyminiszter most újból felhívj» az érdekeltek figyelmét arra, hogy a felmentési kérvényeket a politikai hatóságok utján adják' be. — A főispán adománya. Kovács Sebes- téng Endre főispánunk, főispáni ebédmegváltás címen, a harctéren elesett szegénysora® katonák árvái és a szekszárdi Vöröskereszt kórház részére. 200—200 koronát adományozott. , — Az elemi népiskolák: megnyitása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte,., hogy az elemi népiskolák It—JH—HL osztályai* már szeptember elején meg kell nyitni, a tanítás junius végéig tart. A túlnyomóan mezőgazdasági népességű községekben a IV. osztályt október elsején kell megnyitni és április 30*Än he lehet/ zárni. Az V. és VI. osztály növendékei, valamint az ismétlő iskolások csupán november 15-től április 15-ig kötelesek iskolába járni. — Eljegyzés. Klein Kálmán szaktanító eljegyezte özv. Mihálgfg: Józsefné szül. Széllé Sarolta leányát, Mihályfy, Erzsiké szekszárdi cimbalom-tanítónőt." — Miklósi Ödön szekszárdi festőművész és kiváló karikatúra rajzoló az Érdekes Újság 250» koronás első diját elnyerte eredeti ée találó rajzaival, melyekben megörökítette, hogy : „Kinek mit hozhat a háború V* — Hitközségi gyűlés. A szekszárdi róm. kath. iskolaszék és hitközségi tanács folyó hó 13 án, vasárnap délután 4 órakor gyűlést tart Dr. Fent Fereuc apátplébános elnöklésével, mely­nek tárgysorozata a következő: 1. Vizsgaelnö­kök jelentése a vizsgák eredményéről. 2; Tanév megnyitása. 3. Újvárosi padok ügye* 4. Jelentés a hátralékos hitközségi adók behajtásáról. 5. Kálmán Ferenc előléptetési ügye. 6i Kérvények. 7. Indítványok. — Névmagyarosítás. Spitzer László és György, dunaföldvári lakosok vezetéknevüket *Szabő>-ra magyarosították. — Esküvő. Hámor Jenő gáesi m. kir. adótiszt folyó bó 8-án esküdött Szekszárdon örök hűséget özv. Szabó Győzőné leányának, Etelkának. — Kaució. A törvény rendelkezései szerint a politikai lapoknak kauciót kell tenniök, mit eddig betétkönyvekben is lehetett elhelyezni. — Most a belügyminisztertől leirat érkezett, hogy ha a törvényhatóság területén olyan lap volna, amelynek biztosítékait téves értelmezés folytán betétkönyvben tették le, a biztosítékot haladék­talanul értékpapírra kell kicserélni. Lapunkat ez a miniszteri rendelet nem érinti, mivel a mi biz­tosítékunk ingatlan betáblázásban van elhelyezve. — A Hadi Termémy Résvréuytársaság szekszárdi kirendeltségétől vettük a következő levelet: „Tekintetes Szerkesztő ur! Becses lap­jának 32. számában három közlemény jelent meg a Hadi Termény Részvénytársaság működésére vonatkozólag. Engedje meg Szerkesztő ur, hogy ezen három cikk azon adatait, melyek nem fedik teljesen a valóságot, az igazságnak megfelelően állíthassuk be. A Hadi Termény Részvénytársa­ság a kormány utasítására azért állította fel a kirendeltségeket, hogy a hatóságokkal együtt működve a vármegye lisztellátását akadálytala­nul és simán lebonyolítsa. Ezen kirendeltségek e hónap közepe táján fogják megkezdeni működé­sűket és attól kezdve minden arra jogosult fenn­akadás nélkül fog hozzá jutni lisztjéhez, úgy, hogy továbbra senkinek sem lesz oka panaszra. Ezen kirendeltségek technikai okokból és nem azért nem kezdték meg korábban működésüket, hogy mint a cikk írja, augusztus 15-től a ma­gasabb árakat kihasználják, mert hisz nem is lesznek magasabb árak, hanem megmaradnak a ma érvényben levők. (?!) De meg különben is az esetleges magasabb árak kihasználása nem esik a Hadi Termény Részvénytársaság javára, mert hisz tudvalevő, hogy a Hadi Termény Rész­vénytársaság részvényesei 5 százaléknál nagyobb osztalékban nem részesülhetnek, a többletet, mint mindenki tudja, a kormány jótékony célra for­dítja. A vámőrlést illetőleg szintén nagyon téve­sek a cikkíró adatai. Arról van ugyanis szó, hogy a kijelölendő néhány, talán K)-1—15 köííeti' malom, amely kisárólag a vármegye közellátá- ; sára fog őrölni, ne vállalhasson vámőrlést azért,. hogy a vármegye közellátására a kirendeltség. rendelkezésére mindig elegendő liszt legyen készen. Ezen rendelkezésen utólag némileg enyhítettek «ly módon, hogy oly községekben, ahol csak egy malom van és az körzeti malom, kivételesen meg­engedték a vámőrlést is, de természetesen csak másodsorban, előszőr a közellátás szükséglete kell, üogy ki legyen elégítve. Tolnamegyében körül­belül 220 malom van, ezek közül legfeljebb 10—15 lesz körzeti malom, a többi 200 tovább is vígan őrölheti a vámért, a hozott gabonát. — Ami a gabonabevásárlást illeti, az 1750-es számú rendelet világosan kimondja, hogyha törvényható­ság első tisztviselőjének felterjesztésére, a keres­kedelemügyi miniszter, a belügyminiszter és föld- ímivelésügyi miniszter együttesen megengedhetik, hogy a fél háztartási szükségletére más tör­vényhatóság területén is vásárolhat. —íme nem olyan fekete az ördög, mint a milyennek festik.“ Azért fenntartjuk, hogy mégsem angyaliak a szóvá tett állapotok. — Hősi hal áh Hudra László kaposvári főgimnáziumi tanár, tartalékos- hadnagy a vol- hyniai harcokban 37. éves korában hősi halált halt. — Háborút segélyok. Tolna község Rács Paula községi óvónő, Plauvifs Istvánná és Tó$h» Erzsi menedékházvezetőnők részére fizetésük 20 ■ százalékának megfelelő háborús segélyt szavazott’ meg az 1916. évre^ Ugyancsak háborús drága­sági segélyben részesíti Méhn Ferenc községi fogyasztási adókezelőt az 1916. évre egy összeg-, ben fizetendő 200' korona összegben. — Bajok Sí korpával. Az uj korpa ára felment, — az uj korpa silány, —de nem. is lehet kapni csak 5—6, sőt 10—12 hétre az elő- jegyeztetés után. Újból és újból csak azt mond­jak, hogy mig korpaközpont nem volt, korpa volt, most meg korpaközpont van, — de korpa nincs. Pedig a korpa jobban kellene, mint annak. m. t. központja Ha van valaki$, aki ez ellen tehet, azt kérjük a közjogi]osztás nevében. Hagy- anűvészaestély^ 1916 augusz­tus 17-én, csütörtökön a „Világ“ mozgókép-szín­házban. Fellépnek: Nádasi Mici, Molnár János, a pozsonyi szinbáz, Endrődy Miklós, Takács An­tal a miskolci nemzeti színház és Kürti Sári a pécsi színház elsőrendűi tagjai. A bevétel tiszta jövedelmének 10 százaléka a helybeli Vöröskereszt javára adatik. A fillér különbözetek az Országos Színész-Egyesület. rokkant alapjának lesz be- küldve. Jegyek előre válthatók a Molnár féle k öny vkereskedésbea. kitüntetett őrmester. Bauer János kocsolai származású őrmester a 10. lovash&dtáp- osstály.nál a koronás ezüst érdemkereuztet kapta eddigi harctéri szolgálataiért. Pauer János őr­mester a háború kezdetén azonnal bevonult 8. először a szerb harctéren teljesített szolgálatot, honuét csakhamar a galíciai harctérre került. Bejárta Galíciát, Bukovinát, úgyszólván az egész orosz fronton tett szolgálatot és sokszor a leg­nagyobb veszedelmekből szerencsésen kivezette a reá bízott élelmezési osztagot. L gutóbb Lnck- □ál szerzett érdemeket a kitüntetésre. — Érsekek szék városuk ért. Most olvas­suk, hogy Szmrecsányi Lajos egri érsek legújab­ban tehenészetet létesített, tejcsarnokot nyitott s. a kiváló minőségű, tejet 40. fillérért árusítják. Ez intézkedését nagy örömmel üdvözlik az egriek. Hasonló jótéteményt évek óta élvez érseke ré­széről Kalocsa lakossága, Váradj L. Árpád dr. érsek 100 tehénből * álló tehenészete révén na­gyobb mennyiségben juttat tejet a lakosságnak és pedig a maximális áron alul. 24—32 fillérért kapják Kalocsán a legjobb minőségű tejet s igy az érsek még áldozatok árán is gondoskodik székvárosa tejszükségletének ellátásáról, ami a mai nehéz viszonyok közt számszerűleg fel nem becsülhető jótétemény. — Villarétel. Mutschenbacher Ödön szekszárdi fa- és szénkereskedő 13,000 koronáért megvette a tisztviselőtelepen levő fíoda-villát. — Hivatkiállitás Budapesten. A buda­pesti Nőruhakészitő Ipartestület a Fényűzés Elleni Ligával együtt f. évi szeptember 17-től kezdődőleg Budapesten a Nemzeti Szalon helyi­ségében divatkiállitást rendez. Felhívta a szek­szárdi Ipartestületet is, hogy nőiszabó iparos tag­jai abban részt vegyenek. — A kiállításon való részvétel díjtalan. A divatipar önálló fejlődésére és a külföldtől való függetlenitésére a jelenlegi snlyos idők is kedvező alkalmat kínálnak. —> A nagyközönségben meg van a hajlandóság arra, hogy a magyar tdivátipar iránt eddig a külföldi termékek javára mutatkozó előítéleteken felül­emelkedjék. — Éppen ezért a divatiparosoknak maguknak is minden lehetőt el kell követniök, hogy a közönség a hangulatváltozást a magyar közgazdasági élet és saját maguk hasznára érté­kesítsék. Szövetséges államaink divatiparossága arra törekszik, hogy bizonyos nemzetközi’saját-

Next

/
Thumbnails
Contents