Tolnamegyei Közlöny, 1915 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-23 / 21. szám
9 pen csakis 97 korona 08 fillér. Száz befektetett korona tehát 6 korona 18 fillért hoz. Ha ezenkívül még tekintetbe vesszük, hogy záros darabok 6 év múlva teljes 100 koronával beváltatnak, ez 2 korona 92 fillér tőkenyereséget jelent, vagyis egy évre 49 fillért, úgy, hogy 100 korona 6.67 százalékot jövedelmez. Az 5 és fél százalékos járadékot 91 kurzussal bocsátják ki. Ez tehát hoz 6.04 százalékot, vagyis „látszólag“ kevesebbet a 6 százalékosnál. De ez utóbbi 5 és fél százalékos az állam által tiz évig fel nem mondható. A tulajdonos tehát biztosítva van, hogy a jó 6.04 százalékos kamatot tiz évig fogja élvezhetni. Miután majdnem biztonsággal feltehető, hogy az állam tiz év után nem lesz kénytelen ily magas kamatot fizetni, hanem olcsóbb pénzt fog kapni, tehát az is bizonyos, hogy az állam a járadékot tiz év után konvertálni fogja, azaz: a birtokost fel fogja hívni, 'hogy kötvényét cserélje be alacsonyabb kamatozásúra. Aki erre nem hajlandó, annak a kötvényét az állam be fogja váltani 100 koronával, azaz az eredetileg befizetett 91 korona helyett felveheti a 100 koronát- Ez 9 korona tőkenyereséget jelent 10 évre, vagyis felosztva esik egy évre 90 fillér tőkenyereség. Ez hozzáadva a 6.04 százalék kamatjövedelemhez, az ösz- ' szes hozadék kitesz egy évre 6 korona 94 fillért. Azért mondtuk, hogy az 5 és fél százalékos csakis látszólagosan hoz kevesebbet, de tényleg 27 fillérrel még többet hoz, mint a 6 százalékos. * — A Szekszárdi Takarékpénztárnál ed dig a következő nagyobb badikölcsön jegyzések történtek : Tolnavármegye gyámpénztári alapja .100000, Vesztergombi István Szekszárd 20000, Leopold Gusztáv Sárszentágota 20000, Heiszer János Pusztatormás 10000, Vay Ferenc Decs 10000, Szekszárd—Bátai védgáttársulat 10000, őrffy L ajos Szekszárd 8000, Majdán Miklós Szekszárd 8000, FTorácskó Sándor Szekszárd 8000, Illyés Gyula és neje Kölesd 8000, Ludvig Károly Szekszárd 7400, Ifj. Zsikó János Alsónyék 6500, Ferger Mihály Klézli Szekszárd 6000, Ivanizs István Décs 6000, Tihanyi Domokos Szekszárd 5000, Török Béla Szekszárd 5000, Elek Kaza János Decs 4000, Pozsgai János Decs 4000, Molnár József Decs 4000, Nagy János Decs 3000, Bóna Péterné Decs 3000, Dr. László Sándor Szekszárd 3000, Töttös János Kovács Szekszárd 3000, Kajtár Erzsébet Szekszárd 2000, Sipos Márton Szekszárd 2000, B Varga János Decs 2000, László Lajos főhadnagy Szekszárd 1000 koronát. A jegyzések serényen folynak és szép végeredménnyel biztatnak. * A Tolnamegyei Takarék és Hitelbanknál eddigelé a többek között a következők jegyeztek: Gróf Apponyi Géza 100000, Tolnavármegye gyám pénztárának tartalék alapja 100000, Wolf Henrik 50000, Kecsegei gazdaság 300ü0, Leopold Lajos .Szilfamajor 30000, Szekszárd r. t. város 250 0, Leopold Gusztáv Sárszentágota 20000, Dr. L'opold Kornél és neje 20000, Horváth József 2O000, Dőry. Jenő 15000, Sztankovánszky Imre 10000, üzv P. Julia ÍOOOO, Percei Lajos 10000. Szeghy Sáudor 100Ó0, Egy honleány 10000, Szekszárd hátai dunavédgát társ, 10000, Kardoss Kálmán 5000. Fördős D zső 5000, Hor véth Katinka 50000, N így Istváu 3000, Horváth György 2500, Sándor Jánosné 2000, Tóth János 2000, Turbán Henrik 2000, Fekete Rezső 800, Molnár Lidi 500, Lovas Sára 400, Sándor Fe renc 100 koronát. A vármegye, területén is nagy élénkseggel indultak még a jegyzések. KÜLÖNFÉLÉK. Piros pünkösd, piros hajnal... Hegyek tövében, völgy ölén Futó pataknak szélinél Hantolt sír, — rajt tákolt kereszt Rejt el egy megszűnt életet... * Mikor még eljött otthonról szegény, Lelkében mécsként égett a remény, Hogy visszajön még ölelő karokkal Megküzdve vésszel, — ezer pokollal. És édes anyját látni fogja még, Ha össze jut is a föld meg az ég... S ha még megvárja őt a szép tavasz, (Rügyként fakadnak benne a szavak:) „Visszajövök égő, csókos ajkkal, Mire itt lesz: pünkösd, piros hajnal. * . . . Valahol egy kicsiny házban Halk zokogás, csendes gyász van ... Bazsarózsák nyílnak halkan: Piros pünkösd, — gyászos nap van __ OL ASZY GÁBOR. TOLNAMEGYEl KOZGON i — Katonai kinevezés. A király Parik Lajos honvéd főhadnagyot, Purth Adolf báta- szóki főjegyző fiát századossá nevezte ki. — Kitüntetés A király Hornát Ferenc drt, szekszárdi ügyvédjelöltet, Hirschfeld Ignác mészárosmester fiát, aki az uzsoki szorosban hősi halált szenvedett, első osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntette ki. — Előléptetések. Bartonicsek József közöshadseregbeli tartalékos főhadnagyot, az uj- dombóvári állomásparancsnokot kapitánnyá és Lichtenberg Andor drt, szekszárdi lakost hadnagyi ranggal, alorvossá léptette elő. — Kinevezés. A honvédelmi miniszter Szilágyi Béla cecei ref. lelkészt a székesfehérvári honvédkiegészitő parancsnoksághoz honvéd segédlelkésszé nevezte ki. Az igazságügyminiszter dr. Bitter Károly bonyhád i gyakorló ügyvédet a bonyhádi járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi megbízottnak ideiglenes helyetteséül nevezte ki— Miniszteri rendelet a záróvizsgák megtartására. A m. kir. vallás és közoktatás- ügyi miniszter elrendelte, hogy a polgári isko lakban a tanítás május hó végére befejeztessék, továbbá, hogy az iparos- és kereskedőtanonc iskolákban a tanév junius végén fejeztessék be. Hogyha azonban az iparos- és kereskedőtanonc iskolákban a tanév korábbi befejezése fontos okból indokolt lenne, akkor azt a bizottság kérel mére a kir. tanfelügyelő megengedheti. Végül elrendelte, hogy azon tanoncok, kik a tanév első felében látogatták csak az iskolát, tanulmányi szempontból úgy tekintendők, mint akik nem is voltak a folyó tanévben az iskola tanulói. Azok azonban, akik a tanév második felében maradtak ki az iskolából, osztályozandók. — Madarak és fák napja. A szekszárdi róm. katb. elemi iskolában pénteken, 21-én szép kis ünnepély keretében tartották meg a madarak és fák napját. A nyolc órai ünnepélyes szent mise után a kis iskolás fiuk és leányok tanítóik és tanítónőik vezetése mellett, levonultak a Kath. Kör nagytermébe, hol Horváth Ignác igazgató imával nyitotta meg az ünnepélyt, mely után beszédet intézett az ártatlan gyermek szivekhez, hogy megértesse velük a madarak és fák nagy hasznát és hogy azok megvédését és ápolását beléjük ojtsa. — Kálmán Károly tanító a gyér meki léleknek megfelelőleg, melegséggel és nagy figyelem között olvasott fel : „Hogy miért, építenek fészket a madarak ?“ címen. Ezután kedves aktuális verseket szavaltak az iskolás fiuk és leánykák, s még szép kis énekekkel is megörvendeztették társaikat az egyes osztályok nö vendékei. — Esküvő. Vass Vince ref. lelkécz, püspöki titkár folyó hó 17-én esküdött Nagyszokoly- ban örök hűséget Balogh Erzsikének. Az egyházi esketést Németh István dunántúli ref. püspök végezte. — Érettség;! A szekszárdi áll. főgimnáziumban Kárpáti Kelemen tankerületi főigazgató elnöklete alatt juDius hó 30-án tartják meg a szóbeli érettségi vizsgát. Az írásbeli érettségit május hó 17 , 18. és 19 én már megtartották. Konferencia beszédek Szekszárdon. Felejthetetlen lelki élvezetben volt részük a szekszárdi katholikus hivekuek az elmúlt héten. — Bangha Béla, jézustársasági atya, az illusztris szónok és a katholikus. renessans kiváló előhar- co8a két évvel ezelőtt a keresztény sajtó érdekében ugyancsak városunkban tartott agiiációs beszédeiből már előnyösen ismertünk — kereste föl ismét Szekszárdot, hogy úgynevezett háborús konferencia beszédeket tartson. P. Bangha Béla folyó hó 18., 19. és 20 án f belvárosi templomban megtartott szónoklataiban, melyeket állandóan nagyszámú, jobbára az intelligencia soraiból kikerülő közönség hallgatott, a lehető legaktuálisabb témá', a háborúnak és vallásnak egymásra gyakorolt kölc-önös hatását fejtegette. Nagy tudással, mély philosophiával, reméli szónoki elegen- ciáv.d mutatta ki, hogy a mostani világfi-lfordu- lásban, midőn államok léte va>ry megsemmisülése forog kockán, midőn a mai társadalom épületének eresztékei veszedelmesen ropognak és összeomlással fenyegetnek, midőn a háború erőszakos kézzel törölte le a népek leikéről a sokat emlegetett kultúrának hamis mázát, csak egyetlen intézmény áll rendíthetetlenül: Jézusnak szent Péter sziklájára épített anyaszemegyhiza, csak egy kultúra állotta ki a tüzpróbát, az a kultúra, mely a kereszténységben gyökerezik. Ez szül hősöket a harcmezőn, ez csepegtet enyhítő balzsamot az itthonmaradtak fájó szívsebére, ez ad erőt nekünk és vitéz szövetségesünknek, hogy forduljon bár az egész világ ellenünk, senkitől se féljünk, csak Istentől. A szónoklatok észrevehe töleg mély hatást gyakoroltak a hallgatóságra. Legékesebben szóló bizonyítéka ennek, hogy több százan a szentségekhez járultak és bizonyára nagy lelki megnyugvást és vigasztalást merítettek ebből. A fáradhatatlan Pater még arra is tudott magának időt szakítani, hogy! az Oltár- egyesület hölgyeinek is két külön előadást tartson, amelyeket szintén szép számú közönség hallgatott végig. P. Bangha mellett, akit a szekszárdi közönség szeretettel zár szivébe, elistneies és köszönet illeti dr. Fent Ferenc apatplébánost és Éri Mártonné úrnőt, az Oltáregylet elnöknő jét, akik előkészítés fáradságos munkáját végezték és sokat buzgólkodtak azon, hogy ezek a napok a szekszárdi hívekre nézve valóban a kegyelem napjai legyenek. — Hadi kölcsönök. Szekszárd r. t. város 50,000, — a sárszentlőriuci ág. hitv. ev. egyház község pedig a második hadikölcsönre ismét 5000 koronát jegyzett. — Háborús délután. Az Egyesült Szekszárd-Tolnamegyei Nőegylet folyó' évi május hó 21 én, pénteken délután fél hat órakor a „Világ“ mozgószinházban tartotta meg a harctéren világtalanná lett katonák javára háborús délutánját a városunkból távozó 34. gyalogezred néhány tagjának és zenekarának szives köíremüködésével. Az előadás, bár nem a régi zsúfolt ház előtt, de az előző háborús délutánok művészi nívón mozgó, lelkes és meleg milljőjében folyt le. A műsort nagyrészt a közönség előtt már ismerős, sőt megkedvelt előadók : Berkovits, Szegedi, Gyulai, és nem kevésbbé meleg szeretettel fogadott uj szereplők Mirth Lászlóné, Pollatsek Gyula, Schloss Clotild, Földi Elek, Gulyás, Polgár Margit és a 34 esek zenekara töltötték ki. A műsor utolsó pontjánál a közönség lelkes óvációi között műsoron kívül Bodnár István lapszerkesztő olvasta fel költői lendületű versét, „Búcsú a 34 esektől“. — Szökés az orosz fogságból. Hiúért József alvadász, Hivert Ignác szekszárdi magánzó fia nyolc hónap után levelet irt haza, melyben tudatja szüleivel, hogy kétszer orosz fogságba jutott, de mindig visszaszökött s jelenleg Galíciában küzd és jól érzi magát. — A kényszer rekvirálás nem tréfa. Gabonatermelő polgáraink egyike-másika nem tudta felfogni azt, hogy aki ma a felesleges, saját újig való szükségletén felüli gabonakészletét a rekvi- rálás alól eltitkolja, éppen olyan, sőt még nagyobb vétket követ el a haza ellen, mint aki a katonakötelezettség alól bujkál. Azonban mig a dezen tornak golyó jár, addig a gabonarejtegetőnek csak pénzbírság és elzárás. T. Mózes János sárpilisi birtokos magán tapasztalta ki a rekvirálási rendeletek komolyságát, kit a központi járás főszol- gabirája 19'63 mm. buzafelesleg eltitkolásáért a nyomozó pénzügyőrség jelentése alapján 3 napi elzárásra és 200 korona pénzbüntetésre ítélt el. Esetéből tanulhatnak azok is, akik 'llég nem járták meg hasonló módon. Mint mindenütt, úgy a felesleges gabona és lisztkészlet elr.ülésénél is enyhítő körülményül szolgál természetesen, ha önként, a pénzügyőrség eljárását be nem várVa, szolgáltatja át feleslegeit az, aki eddig bármi okból azt nem tette. — Felvétel a pécsi papnevelőintézetbe. A pécsi papnevelő intézet igazgatósága közhírré teszi, hogy a pécsi szeminárium növendékei közé fölvétetni kívánó tanulók felvételi vizsgálata ez évben junius 30-án és julius 1-ső napján fog megtartatni. Azon gimnáziumi tanulók, kik a IV., V., VI, VII. osztályt jó sikerrel elvégezték, vagy az érettségi vizsgálatot sikeresen letették és a kisszemináriumba, illetve a VIII. osztályból a hittudományi tanfolyamra fölvétetni akarnak, keresztlevéllel és iskolai bizonyítvánnyal ellátva, junius 30-án, lehetőleg a délelőtti órákban, a szemináriumi vicerektornál jelentkezzenek, ahol a további teendők felől értesítést nyernek. A felvételi vizsgálat idejére a vidéki folyamodók a papnevelő intézetben ingyenes, teljes ellátást nyerhetnek, ha szándékukat néhány nappal előbb az intézeti vicerektornál bejelentik. — Romlandó tábori küldemények. A kereskedelmi miniszter körrendletben hívta fel a törvényhatóságokat, hogy mivel a szalonna, kolbász, disznósajt és más gyorsan romlandó élelmiszerek tábori postán a hosszú szállítást nem bírják, figyelmeztessék a közönséget, hogy ilyen anyagokat ne küldjön a táborba. Az árumintaként feladott küldeményekben a 8—10 napig tartó szállítás közben az említett élelmiszerek megromlanak és egészségre ártalmasokká válnak. A feladók buzgalma ily módon kárba vész, mert a megromlott élelmiszerek nem kézbesíthetők és a küldemények megsemmisítése a postán nehézségeket okoz. Azonkívül az élelmiszerek ily módon való elpocsékolása a küzügynek is kárára van. A miniszter utasította a postahivatalokat is, hogy a romlandó élelmiszereket tartalmazó valamint a rosszul csomagolt küldeményeket ne •vegyék fel. . — Adakozzunk a Vöröskereszt Egyletnek ! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit!