Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-29 / 13. szám
9 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1914 március 29. Magyarországon görög katolikus magyar egyházmegyét alapítsanak. Tavaly alapították az élső görög katolikus magyar egyházmegyét, á hajdudorogí't és Miklóssy István dr. lett a görög katolikus magyarok első püspöke. Mindéit1 jó érzésű magyar ember örült neki, hogy a görög katolikus hitet követő magyarok végre kikerültek a román pxp'ok befolyása alól és végéé magyar egyházmegyében magyar püspököt kaphattak. Még hozzá, hogy oly fen- költ gondőlkózásu, hazafias érzésű' s’zinmágyaf főpapot, aminő Miklóssy István dr. A sok üdvözlés után egy üdvözlet megkésve érkezett. Oláh testvéreink üdvözlete késett sokáig, de azért nem maradt el. 1914. év február 23-án érkezett meg az oláhok üdvözlete | debreceni püspöki palotába egy jól megszerkesztett — pokolgép alakjában. A pokolgépre nagy feladatot biztak. Azt, hogy „üdvözlésével“ felébressze évszázados álmá- bó1 a magyarságot. S ehhez a rettentően .nehéz és nagy feladathoz képest jól szerkesz'ették meg az ördögi masinát. Amikor a csomagot, amelybe a pokolgépet rejtették, felbontották, a masinába rejtett robbantószer majd az egész palotát a levegőbe röpitette és megölte a magyar püspök titkárát, ki a csomagot kibontotta, megölte a magyar püspök után következő legmagasabb rangú magvar főpapot, a püspöki helynököt és megölt még egy magyar ügyvédet is, akinek véletlenül akkor dolga volt a püspöki irodában. Azonkívül életveszélyesen megsebesített a pokolgép még vagy nyolc jó magyar embert; a palota egyik falát átdobta az utca egyik oldaláról a másikra és szétrombolta az egész irodát és megőrjített egy fiatal magyar leányt, kinek apját ölte meg az oláhok ajándéka. Hogy azonban ez a sok magyar vér, hogy az a nagy gyász, melybe a merénylet egy egész sereg magyar családot döntött, nem elégíti feli majd oláh „testvéreinket“, az valószínű. Hiszen éppen az m iradt életben, akinek rémes halálát kívánták : az első görög katolikus magyar püspök, Miklóssy István dr. Ott feküdt betegen a palotában, de csak pár jelentéktelen horzsolást kapott. Itt Magyarországon, azután, hogy már több mint ezer esztendeje magyaroké lett az ország, im az éleiére törnek annak, aki magirarnakl vallja inánál. S az életére törnek nem valami elvadított nemzetiségi városban, hanem .életére törnek a magyarnak a magyarság kellős köze pén, a Hajdúságban, a szinmagyar Debrecenben. A magyarság helyzetének képére soha semj i oly éles fényt nem vetett, mint a hajdudorogi magyar püspöknek küldött pokolgépből kicsapó lángok kévéje. Jobban megvilágította e fénycsóva a magyarság helyzetét, mint száz kötet könyv meg tízezer szónoklat s a robbanás fül siketitő hangja s az azt kisérő velőtrázó ’sikolyok talán talán bizony mégis csak meg fogják értetni a magyarsággal azt, hogy hová jutott a Z7ia- gyar nép, a magyarok hazájában, hová vezetett az örökös széthúzás, amely a magyarok erejét lekötötte s ä neinzétiségeket magára szabadította ! Rettenetes az és megfoghatatlan, hogy ez a; nép,- a magyarság, mély ezet* esztendővel' éz’élŐtt égéeíiz Európát rémületben tudta tartani; afz a magyarság, melynek vitézsége, bátorsága elől vád ül ménekü l az oláh, a német meg a galíús; áaí a magyarság, mely ezér esztendő alatt u’gy felszippantotta mágábán | nem kevésbbé vitéz és harcias avarokat,: bessenyőket, törökökét és üfiás népeket; az a magyarság, afnely úgy rávéft valamikor erre az egész Európára, hogy csak rettegve, égymás ijesztgetésére emlegették a külföldön a magyarok nevét: az a magyarság ma annyira nem ura már ennek az országnak, amelyet ezer éve birtokol, hogy már magyar püspök- sé-rpi sem állíthat és ha állít egyet, akkor az életére törnek u saját hazájában ennék a püspöknek csak azárt, mert a haza hiifiá mik, mert maggarnuk meri vatlani magát! lm, ide jutott a magyarság azáltal, hogy soha nem gondolt tovább a holnapnál. Ide jutott I magyai ság, mert megelégedett azzal, hogy meglegyen éppen csak a holnapi betevő falatja, de' addig már nem gondolt, hogy még ha jó módban is él, jöhet majd idő, amikor kiverik majd idegen népek a birtokából ; arra soha nem gondolt a magyar, hogy jöhet idő, amikor a saját hazájában fogják üldözni, öldösni csak azért mert magyar. ‘ Pedig példát is adott a történelem és pedig nem egyet. Nem kell messzire menni érte, csak 1848-ig, amikor az osztrákokkal versenyt üldöztek és öldöstek a nemzetiségek mindenkit, aki magyarnak vallotta magát. Rámutassunk arra is hogy a magyarság mai rettenetes helyzeté valahogy szorosan összefügg azzal -is, hogy sok helyütt öt pengőkkel vásároltatta meg magát a magyar is, akkor, amikor őszinte becsületérzése és lelkiismeretének szava szerint kellett volna súlyát éreztetnie az ország dolgainak intézésében ? Rámutassunk arra, hogy az egyes községeknek és járásoknak fontosabb volt egy hid, egy járásbíróság elállítása, egy kincstári birtok bérlete, mint egy becsületes |szavazás a választások alkalmával | Rámutassunk arra, hogy hogyan ült fel mindig a magyarság azoknak, akik egy-egy címért, rangért, kitüntetésért vagy sápért úgy szállították a választáskor a magyarságot, mint vásárkor a birkát szokás?! Rámutassunk arra, hogy a magyarság nem jutott volna odáig, hogy a saját hazájában üldözzék, pusztítsák, ha á választásokon megkövetelte volna a képviselőjelölttől, az írásos becsületszavát vette volna a jelöltnek, hogy az ország- gyűlésen követelni fogja a magyarság, a magyar nép jövőjének biztosítását és a magyar nemzeti állam megerősítését 9! Juthatott volna ide a magyarság, ha kibotozva volna a községből azokat, akik kijöttek őt összevásárolni és összevásárolták olcsóbban, mint a borjut, olcsóbban, mint a birkát ? Ha a fenti kérdésekbe bele akarnánk mélyedéi, lehetetlen lenne a politika mezejére nem lépni és azért inkább csak arra a főhibára mutatunk, amely bennünket közvetlenül érdekel, árrá1, hógy ét legtöbb hiba mégis csak U riid- gydr ág szérűé-ellenségében íéjlik. P nerWíé’tisége'lc gazdag égyésütetekét,1 fiatal teas sző vétségekét teremtették maguknak,1 az egész óraadót behálózták a m itezétisígek s:‘a magyarság égy valarn ré váló <Vyan egyesületet nem teremtett, amellyel nemzeti mivoltát értelmezhette voltig tüeg. Alákifottak a köZségelH)é'n teiüdénféle ápbó-ésepáő kis köröcskét, de a‘ ma gyarság összességének megszervezéséről megfeledkeztünk mind máig és innen van az, hogj’ ma úrrá lett itt mindenféle idegen hatalom és belső ellenség, csak a magyar nem ur itt a magyarok h izájában ! Valamikor réges-régen, „amikor nagy veszélyek fenyegették a magyarságot, a magyar királyok véres karddal szalasztották szerteszéjjel az országban a futárokat Ma újabb nagy veszélyek fenyegetik az országot s a futárok helyett á Nemzeti Népszövetség szónokai és titkárai mennek széjjel az országban, véres kardok helyett a szó erejével világosítják fel a magyarságot a veszélyekről. Tudjuk nagyon jól, hogy még, a szó is hány. embert jár át hatás nélkül.' Tudjuk jól. hogy még a legmeggyőzőbb’beszéd és érvelés is mily hatástalanul pattan vissza nem egy magyar ember megkérgesedett szivéről. De ez a bomba, ez a dinafiiit, ez a pokolgép, amivel az oláhok a hajdudorogi magyar püspököt üdvözölték ez talán mégis csak fö! fogja ébreszteni a magyarok álomkóros lelkiismeretét. Annak a pokolgépnek a robbanása, s a robbanás dörgő szava kell, hogy fölébressze s talpraállítsa az egész magyarságot. S ha még ez a rettenetes dörrenés se kiáltotta oda a nagyságnak elég hangosan szervezkedésének szükségét, akkor csak hadd jöjjenek a Horák és Kloskák, a Jankuk és Axentielc, a Jellasiéok és egyéb magyarüldözők, mert ha a magyarság még az utolsó órában sem éri meg az intő szót, akkor megérdemli azt, hogy szjjat hasogassanak a hátáról, hogy az eke elé fogják, mint a barmot, hogy válogatott kínokkal öljék meg az öregeit, hogy halomra öldössék az asz- szonyait, hogy megbecstelenitsék a leányait úgy, ahogy 1848-ban tették velünk a nemzetiségiek í A Magyarország szivében megölt magyarokat minden jóárzésü magyar ember gyásza kisérte utolsó útjukra. — A hajdudorogi magyar püspök megmenekülésének —legyen az bármely hiten — az egész magyarság kell, hogy örvendezzen. Az, aljas gyilkosokat pedig az egész nem zet átka üldözi. A debreczeni halottak egy egész nemzet halottai, egész nemzet vértanúi. Vajha megtermékenyítené ártatlanul elfolyt vérük, ennek az or szágnak magyar vérrel oly sokszor átitatott földjét és uj erőket vinne bele a magyar nemzeti önérzet és a magyar faji öntudatnak valamikor ojy szép, de ma, hervadt és elfonnyadt virágaiba! telenittetnének visszamenni a világba. Hogy mikor és hogyan végződött ezen ügy, erre vonatkozólag adatot nem találtam, csak annyi bizonyos, hogy Faddon még ezen eset után 113 esz tendő múlva is volt a keresztes vitézeknek birtokuk. S hogy e dicső lovagrend a birtokain levő lakosokkal és jobbágyokkal is milyen lovagiasan bánt, mutatja azon körülmény, hogy a rendnek aurániai perjele, vagyis magyarországi legfőbb elöljárója, Fadd községet és jobbágyait már 1419 ben felszabadította. Ezen latinul kiadott szabadságlevél magyar fordításban a következő- képen szól: „Mi, Nagymihály Albert, a jeruzsálemi sz. János rendnek duráuiai perjele, Dalmácia és Horvátország bánja, minden mostani, valamint jövendő Krisztusban hívőnek, a kiket illet, igaz üdvöt és áldásthozó boldogságot! Ezennel tudtára kívánjuk adni mindenkinek, hog mi megfontolva és emlékezetünkbe idézve faddi polgárainknak és jobbágyainknak azon sokféle sanya- ruságát, szegénységét és terhét, melyek közt sok idő óta éltek és sanyargatva és terhelve voltak ; őket a szabadság jótékonyságával akarjuk föl-, segíteni, kijelentvén és nekik a szabadságnak olyan kiváltságát ajándékozván, hogy minden egyes lakóhely és minden egész úrbéri telek éven kint száz üj dénárt két határidőben : Sz. István Mártir és Sz. Mihály ünnepén, pénz és adományképén, vagyis adóban, hárbm ajándékot pedig: Husvét ünnepén egy 200 dénár értékű szalonnát, egy csirkét, két kalácsot, hat tojást; Sz. Márton hitvalló ünnepén egy — hasonlóképén 200 dénár értékű — jó ártány ma'acot, két kalácsot; Krisztus születésének ünnepén pedig egy csirkét, két kalácsot; Nagyböjtben pedig egy 200 uj dénár értékű tok nevű halat az urak használatára és asztalára adni tartoznak és köteleztetnek ; hozzátéve, hogy azon 'szénák, melyet tisztünk lekaszáltat, azt a polgárok és jobbágyok gyűjtik össze és baglyázzák és a tisztnek házához behordani tartoznak. A polgárok és jobbágyok túrájukat tetszés szerint választják és mindenféle ügyben — kivéve t. i. a rablás, gyújtogatás és vér fertőzés eseteit — más szabadalmas helységek és városok módjára érvényesen ítélkezhetnek. Különösen megjegyezvén azt, ami valóban nagyobb dolog is, t. i., hogy aki akár a polgárok, akár a jobbágyok közül gyilkosságot vagy emberölést követne el, az ilyen gyilkos tisztünknek vagy rendünknek 100 uj dénárt tartozik fizetni. Azonban egy közöttük rendelt biró, vagy más bármilyen áilapotu ember se merjen az ő (t. i. a tisztnek) házába bemenni és azon átjárni és javait lepecsételve birtokába venni, hanem, miként a megszentelt temetőben védekező, sérthetetlen legyen. A többi" fizetségek adományok, terhek és szolgálatok alól kivonjuk és felmentjük (őket), hogy szabadok legyenek és a szabadságot felhasználva, örök időkig fiaiknak fiaiban és örököseiknek örököseiben és békében s nyugodtan éljenek és élvezzenek“. Ezen szép felszabaditó levél bizonyítja, hogy leginkább az egyházi birtokosok voltak azok, kik alattvalóikat, jobbágyaikat már azon régi időbén is szabadsággal ajándékozták meg csekély évi fizetés ellenében. Hogy a többi itteni birtokosok is igy jártak-é el itt levő alattvalóikkal, árra nézve egészen határozott adatot nem találtam de ette enged következtetni a tihanyi apátság történetirójának is feltűnő- azon körülmény, hogy a faddiaknak a nevezett apátság részére beszolgáltatott dézsmagabonájáról sémifii feljegyzést sem talált Pisk.i kapitány évkönyvében, miért is a történetírók azt állítják, hogy Fadd a török uralom előtt szabadalmas hely — város — volt s mint ilyen, saját plébánossal birt. 1431-ben ugyanis Mihály nevű faddi plébános óvást tesz Rozgonyi István és ennek neje Cecil ia ellen, kik a keresztes vitézeknek Sümeg megyében levő birtokát erőszakkal elfoglalták és birtokukban tartják, 1472-ből pedig feljegyzés van arról, hogy Knthas Mih ily faddi plébános, mivel a török háborában két ezüst kehely és a szentségtartó elveszett, minden birtokát az egyháznak hagyományozta. A török uralom réma tehát már azon időben fenyegette hazánkat. A faddiák is csak mintegy 150 évig élvezhették a felszabadítás jótéteményeit. A tihanyi apátságnak 1589 ben küldték be utoljára járandóságaikat, a királyi kamarai számadások pedig már 1566-ból azt mondják, hogy vármegyénket a török teljesen elpusztította. Mivel 0 két adat nem fedi teljesen egymást, hozzávetőleges számítás alapján mondhatjuk, hógy a 16. század vegén az akkor már bizonyára szépen virágzó Fadd is a török katonák kíméletlen pusztításainak esett áldozatul, még pedig olyan mértékben, hogy a török előtti időből a régi templomnak alapfalain és a Partsonyban még most is nagy mennyiségben található épület- törmelékeken kívül semminemű emlék sem maradt, elpusztult a helység, lakosok itt nem maradtak s igy a török pusztítás teljesen eltörölte a régi Faddot, a mostani már a törökök kiűzetése után itt letelepedetteknek és ezek utódainak mintegy kétszáz éves alkotása.
