Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-08 / 10. szám

XLll. évfolyam. 10. szám. Szehszard, 1914. március 8.

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető I

minden közlemények intézendők. Felelős szerkesztő

Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. | BODA VILMOS

Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények Intézendők.

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon.

Főmunkatárs Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, ll* évre 3 K

! Számonként 24 fillér e lap nyomdájában.

HORVÁTH IGNÁCZ Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér.

MeMuk — nincsenek.

Négy város rendőrsége kutat, nyomoz a debreczeni gaz merénylet tettesei után. Hol elfogja őket, hol meg megcáfolja elfogatásuk hírét. — Egyszer Avram Tódor, majd meg Kirilov Timov az egyik merénylőnek a neve. Szóval, dacára, hogy Budapest detektív különítménye, Debre- czen, Csernovicz és Bukarest rendőrségei vállvetve üldözik a tetteseknek vélt egyéneket, annélkül, hogy e pillanatig, midőn e sorokat irom, valami számbavehető eredményt felmutatni képesek volnának. Az egyik tettes Katarau János, állítólag román származású, Kirilovot pedig Oroszországból bevándorlottnak mondják.

A tanulság pedig ebből a sikertelen nyomozásból az, hogy vagy egy rendkívüli ravaszsággal előkészített s sokak által támogatott tervvel találja magát a nyomozás szemben ; vagy pedig a bukaresti rendőrség maga' tart attól, hogy a merénylőket elfogni lesz kénytelen s azok egy elfogulatlan vizsgálóbíró előtt olyan vallomásokat találnak jegyzőkönyvbe mondani, melyek a velünk állítólag rokonszenvező Rományiára nézve kellemetlenek volnának. Most már néhány év alatt négy merénylet követtetett el s mind a négynek tervezői és végrehajtói az úgynevezett nemzetiségek soraiból kerültek elő..

Az első volt, hogy Cuvaj horvát bánra nyilt utcán rálőttek s a kocsiban mellette ülő osztályfőnököt halálra sebezték. Utánna következett Skerlecz Iván báró, mostani horvát bánnak revolver lövéssel való megsebesitése. Követte ezt nem sokára a

Az arckép.

— A «Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája. —

Tizenegy óra tájban ballagott baza a lakására. A hóvihar óriás kavarodással nyargalt végig az ntcák és tereken. Egy élő lelket sem látott. A villanyláinpák is gyéren szórták vörös, tompa fényüket.

— Pompás idő, csupa egészség — dünnyögte magában, mikor egy-egy hótömeget vágott arcába a szél.

Közeledett már lakásához, midőn a k^pu szögletben egy sötét, gyanús alak vonta magára figyelmet Egy nő. S karjaiban valami tömeget szorongatott kebléhez ; majd föl-föln’ézett a kapura szögeit fehér táblára, melyre az orVos neve s a rendelés órái voltak láthatók. De úgy látszott, nem bírja a homályban kibetüzni a nevet; csak az orvos szóra tapadtak fanatikusan, kisirt szemei.

Az orvos óvatosan közeledett s figyelt. Csakhamar elfojtott zokogás üté meg fülét. Meglas- sxtá lépteit; mert a nagy város ravasz és romlott volta már megtanitá, hogy óva higyjen a szemének is, sőt a szivére se hallgasson mindig . . .

Odaért s csöngetett. A sötét alak, mikor észrevette a gyér homályban, úgy látszott, felismerte, hogy ő az orvos, halk köszöntéssel közeledett.

— Az Isten áldja meg orvos ur! Segitsen beteg gyermekemen ! Már 10 óra óta várom. A többi doktor elűzött, hogy ne alkalmatlankodjam ily későn. De gyermekem igen rosszul lett . . . s gondoltam, az orvos urnák jobb szive lesz, mint a többieknek. Hisz úgy is azt beszéli mindenki. Irgalmazzon ! . . . — s a többi, panaszkodó szavait elfojtá felujult zokogó sirása. A kis beteg

debreczeni merénylet s most jön a hire, hogy a fiumei kormányzó kertjében dinamit bombát robbantottak fel. Mondja még valaki, hogy a nemzetiségek békés utón kívánnak a maguk részére engedményeket kieszközölni.

Ezekkel az elemekkel, kik lépten- nyomon gyilkosokat és merénylőket ter^ melnek, akar Tisza István gróf egyezkedni s a magyarságtól elvont jogokkal barátokká változtatni át őket. Vagyis dehogy Tisza István gróf, hiszen ő csak végrehajtó, hanem á bécsi végzetes politika. Mert beszélhet a miniszterelnök ur, a menynyit akar, az még is bizonyos marad, hogy mindaz az engedmény, melyeket a nemzetiségeknek megígért s vakult módon még ma is, a megtörtént események után, végrehajtani fogadkozik, a magyarság fejlődését, előrenyomulását megakadályozni alkalmas. Még ha a magyar faj minden eddig élvezett joga csorbítatlanul fenmaradna is, még akkor is halálos és megbocsáthat- lan bűn • a magyarság, a kettős monarchia és a dinasztia ellen, ha ebben a különféle nemzetiségektől lakott birodalomban szabad fejlődés biztosittaíik azon elemeknek, melyek a faji összeköttetésnél fogva, kifelé vonzódnak s a fejlődésben és terjeszkedésben megakadályozni azon fajt, mely elszigeltségénél s hagyományos tulajdonainál fogva egyedül lehet a birodalomnak és a dinasztiának biztos támasza.

Ennek a kárhozatos bécsi politikának, mely abban kereste hatalmi érdekeinek biztosítását, hogy a fajokat egymás ellen kijátsza, vészes következményei mindenütt mutatkoznak. Ausztriában német és cseh

nyöszörgőit s kínzó nyögése megindították a szivét . . .

De jött végre a házmester.

— Jöjjön gyorsan be — válaszolt az álldogáló s még mindig siró asszonyhoz — talán még segíthetik.

— Az Isten áldja meg.

Szobájába érve, föl csavarta a villanyt, megigazította a kályhában izzó szénhalmazt. Az asz- szony ezalatt tétován állt s várakozott.

— Nos, lássuk csak a kicsikét; bontsa ki a kendőből, jó asszony.

Megvizsgálta s csóválta a fejét ... a négy éves csöppség a legnagyobbfoku difteritiszben volt. A legvégső ponton: vagy meghal, vagy túléli.

— Ne búsuljon, mindjárt adok házi gyógy- táramból csillapítót — szólt. — Üljön ide a díványra a kályha mellé. Tudja, hogy a kis baba difteriás ? Vakmerőség volt öntől kihozni az utcára.

— Óh tudom uram ! de ha nincs ma szive sok orvosnak a szegény iránt. Ön uram, kivétel; az Ég áldja meg érte ... Mondottam az előbb, hogy hánynál könyörögtem és elkergettek, hogy vigyem a kórházba gyermekem. Hisz senkim sincs ez egyetlénemnél.

Mialatt kikeséregte magát az asszony, az orvos sikeresen elvégezte az oltást és csillapító szereket csepegtetett a kicsi lázas ajkai közé. Alig ügyelt az asszony szavaira.

— Hanem az éjt nálam kell tölteni a kicsikének, mert ha a hideg most megüti: vége. Majd hívom a gazdasszonyt.

Csöngetett s csakhamar egy jóképű falusias öreg nő lépett be. Félre hívta s pár szóval tudatá vele akaratát.

A gyermek ezalatt csillapodott lélegzetvéfarkasszemet néznek egymással s köztük való kiegyezés minden kísérlete immár hajótörést szenvedett. Budapesten román, szerb és tót tanulók a nagyobb politikusok támogatásával nemzetiségi alapon szövetséget kötnek egymással, melynek . éle a magyarságnak hazánkban eddig élvezett és fenntartott felsőbbségének megtörésére irányul. Most ugyan azzal hivalkodnak, hogy ők jó magyar hazafiak lesznek, csak nyelvük szabad használatát, kulturális és gazdasági szabad fejlődésüket kívánják biztosítani ; de ez az ígéret csak Ígéret marad s addig tart, mig az államalkotó magyarsággal szemben, megerősödve, kedvező kilátással felvehetik a harcot.

Azért édes magyarom, ha ebben az országban, melyet ádáz harcok árán szereztél s ezer évig számos viszontagságok között fenntartottál, továbbra is ur akarsz maradni, akkor készülj el a kérlelhetetlen élet-halál harcra.

Nem te idézted fel, hanem azok, kik négyszáz év óta törnek életedre s kikre áll az, amit közszólam igy fejez ki, hogy, akit az Isten meg akar verni . . .

Boda Vilmos.

Magyar Védő-Egyesület.

Egyesületünk — az iparpártolás terén a 48 iki Védegylet nyomdokain haladó Magyar Védő- Egyesület — ismételten utalt arra felhívásaiban, hogy ifjúságunk lelkületébe a közgazdasági hazafiasság eszméjét is be kell oltanunk.

Rámutattunk arra, hogy az évtizedeken — sőt évszázadokon át fölhalmozott villamossági energiának avagy a népek lelkűidében felgyülemlett eszméknek és vágyaknak olyan tüneményes kitörése és varázsszerü — a nemzet egészét

teilet aludt anyja ölében. A fölvetett ágyba csakhamar lefektették. Az anya mindent gépies érzéketlenséggel végzett; csak gyermeke vonásaira tapasztá pillantását, mint egy alvajáró. Az orvos eza att a mellékszobában műszereit rakosgatá.

Amikor a gyermek végleg elpihent, az asz- szony félve, szinte föleszmélve — az idegen helyen — körülnézett s megtörlé könnyes szemeit. Ött, a másik szobában valami magára vonta figyelmét. Az íróasztalon, művészi keretből mosolygott feleje egy ifjú, szép leányarc képe . . . Álmodik ? . . . Hisz ... az ő arcképe az ott . . . a boldog, gondtalan múltból . . . Hol is van ? . . . Mi történik körűié ? . . . Sírva borult a nyugodtan pihegő kis leánya ágyára. Az ajtó pedig csöndesen kinyílt 8 belépett az orvos.

:— Nos.jóasszony, most már ne sirjon, hiszen az Isten megmenté a kicsikét. Nyugodjék meg.

(— Uram! Istenem! ez a szívig ható hang 1 . .)

Az asszony fölemelte fejét, melyről lecsúszott a kihomlott kendő s födetlenül maradt a puha, fényes hajfonattal köritett feje.

Egymásra néztek . . . Az orvos egy lépéssel előbbre hajolt s fölvillant a szeme tüzesen, ragyogva.

— Ida! . . . maga volna ? . . ..

Az asszony égő szemmel és lecsüggő fejjel állt föl térdeplő -helyzetéből.

— Én vagyok . .. Gábor . . . orvos ur . . , — suttogá.

— De az Isten szent szerelmére kérem! mi történt magával ? hogy még csak most ismerem föl! Üljön le ide a kályha mellé és tüstént mondjon, magyarázzon meg mindent! De várjon, a Kati néninek is kell tudnia mindent . . . Emlékszik rá? itt van nálam. Csöngetett.