Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-26 / 30. szám
Függetlenségi és 48-as politikai hetilap XLll. évfolyam. 30. szám. Szekszírd, 1914. Julius 26. Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendök. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendök. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, 1H évre 3 K ; Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. —Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Honfi szózat AmeriKnból. Gróf Károlyi Mihály Amerikában. Az Óceánon túlra, idegenbe szakadt földinktől vettük az alábbi, tiszta magyar lélekből fakadt lelkes közleményt. Magyar szívből, magyar érzésektől buzogó hangja bizonyára meleg viszhangot fog kelteni minden magyar szivében. „Nagy ünnepe van ma, julius 4-én az amerikai népnek. Ma van ugyanis az amerikai népszabadság kikiáltásának évfordulója. Nekünk itt magyaroknak kétszeresen nagy az ünnepünk, mert ma érkezett közénk már másodízben gróf Károlyi Mihály, a függetlenségi párt agilis elnöke kisérő társaival. Határtalan az a lelkesedés, amellyel Károlyi Mihályt minden magyar lakta városban és telepen fogadni óhajtják. Ki akarja venni mindenki a maga részét az őt megillető ünneplésből, úgy az egyesületek, hitközségek, valamint a magánosok hozzá akarnak járulni Károlyi utjának sikereihez nemcsak puszta lelkesedéssel, de anyagi támogatással is. Károlyi Mihály már az első útja alkalmával is nagy sikert ért el. Az O őszinte hazafiasságával, keresetlen őszinte szavaival, leereszkedő nyájas modorával megnyerte az amerikai magyarság tiszteletét és szeretetét. örülünk, hogy végre-valahára észrevették otthon bennünket. Egy Károlyinak kellett jönni, aki már az első útja alkalmával egyenesen azzal az igaz hazafias szándékkal jött közénk, hogy bennünket, amerikai magyarokat, közelebbről megismerjen. Hogy elpanaszolja nekünk az édes hazánk szomorú sorsát. Hogy lángra lob- bantsa bennünk a pislogó, de soha ki nem alvó hazaszeretet tüzét. 0 volt az egyedüli, aki az első amerikai útjáról visszatérve legelső dolga az volt, hogy rólunk, Amerikában elő honfitársairól megemlékezett. Megérttette az otthon levő véreinkkel, hogy az Óceánon túl még közel másfél millió magyarság él, akik az elhagyott szülőhazájuk szomorú sorsán aggódnak. Akiknek hazaszeretetéről meggyőződött, a kikre minden körülmények között otthon számíthatnak. Megérttette továbbá, hogy mi amerikai magyarok itt is megálljuk a helyünket és nemcsak a magunk javáért munkálkodunk, hanem azon is, hogy hac zánknak és fajunknak tiszteletet és becsületet szerezzünk itt az idegen népek előtt. Gróf Károlyi Mihályra méltán úgy tekinthetünk, mint a mi apostolunkra, szószólónkra, mert megtette 0 azt, amit mások már régen megtehettek volna, amit mások elmulasztottak. Mert hisz jártak itt már köztünk Amerikában többen azok közül az urak közül, akiknek otthon az ország ügyeibe beleszólási joguk van. Akiket szintén nagy lelkesedéssel fogadtunk és majd egymást törtük agyon, mert mindnyájunk első akart lenni az ünneplésükben. Mindannyiba a Károlyinak irántunk érzett őszinteségét, szószólónkat, apostolunkat véltük fölfedezni. Azonban nagyott csalódtunk. Mert innét visszatérve, rólunk amerikai magyarokról, egy árva szót sem szóltak. Pedig nem vártunk állami szubvenciót tőlük, de igenis elvártuk, hogy otthon megmondják, hogy a magyarok Amerikában emberhez méltó tisztességes életet élnek. Továbbá elvártuk, hogy a hazai sajtót felvilágosítják az amerikai viszonyok tájékozatlanságáról. Azok az államköltséges tanulmányutazók beszélnek ugyan eleget rólunk. El mondják, hogy a magyarok a westvirginiai bányatelepeken kunyhókban, sátrakban laknak, koplalnak és nyomorognak. De azt elfelejtik megmondani, hogy Amerikában a dolgozó magyar munkások legnagyobb része négy-öt szobás lakást tart fen. — Légió azoknak a száma, akiknek saját otthonuk, házuk van s napjában háromszor esznek húst, tehát igy nem is koplalnak. Legjobban sértenek ezek az urak, amikor hazafiságunkat vonják kétségbe, amely ellen a legerélyesebben tiltakozunk. A mi hazafiságunkhoz semmi kétség nem férhet, mert liszta, mint a gyémánt. Bebizonyítottuk ezt már a múltban s be fogjuk bizonyítani a jövőben is. Azt azonban minden arcpirulás nélkül bevallhatjuk, hogy nekünk kötelességeink vannak a mi fogadott hazánkkal szemben is. Háládatlanság volna tőlünk ezt nem tenni, leginkább, ha rágondolunk arra az időre, amikor üres tarisznyánkkal a hátunkon, vándorbottal a kezünkben, testileg-lelkileg megtörve bebocsájtásért kopogtattunk ennek a hatalmas országnak kapuján. A kapu kinyílt előttünk és ez a hatalmas ország, mint a jó mostoha, keblére ölelt bennünket, idegen gyermekeit és elhalmozott bennünket ugyanazon javakkal, mint a saját édes gyermekeit. Meg adta azt az alkalmat és módot, hogy kiPrológ. — A Muskátli Asztaltársaság estélyén elmondta: Abró Lajos. — Mélyen tisztelt Hölgyeim — Uraim ! A görög mithologiának egy ig^n kedves képe kapja meg a lelkemet, amidőn Önök előtt a pár héttel ezelőtt alakult, üde, ártatlan virág- szálakból álló Muskátli Asztaltársaság müvész- estélyét megnyitni lehetek szerencsés: — a görög mithologiának az a képe, midőn Minos király Kréta szigetén egy labirinthust készíttetett Minotaurus királyi szörnyeteg számára Daedolussal és Icarussal. Hosszantartó s tán unalmas is lenne az egész történet elmondása; így hát csak azt az ismeretes mozzanatot leszek bátor kiemelni, midőn a hatalmas mü elkészült, s a két hires építő sem tudott annak cikk-cakkos változataiból másmódon kiszabadulni, mint viaszszárnyak segítségével. Szárnyakat készítettek t. i. maguknak viaszból s igy könnyűszerrel kiröpültek a titokzatos épületből, melynek nem volt teteje. — Mennyire kellett ezeknek a viaszszárnyaknak tökéletesedni, mig a mai, modern repülőgépek megbízhatóságáig eljutottak ! Földöntúli kéjjel szelte a két primitiv avia- tikus az aether erősségét, ám a pajkos gyermek, az ifjú Icáros visszaélve a léget meghódító hatalmával, oly közel talált repülni a Naphoz, hogy annak heve viaszszárnyait felolvasztotta és ő tehetetlenül hullott alá a megmérhetetlenségbe, az Aegei-öbölbe, Daedalusnak, a jó édesapának bús könnyei kíséretében. Amikor Önök előtt is most egy nemes ten; denciák után vágyó, ambiciózus asztaltársaság szárny bontása lészen, egy pillanatra Icaros példája ötlik szemünk elé; vájjon nem vagyunk-e mi is elég fiatalok ahhoz, hogy meggondolatlan repüléssel oly magasra szálljunk, hogy a Napnak melegítő ereje által megégetve, szédületes gyor sasággal bukjunk alá a semmiségbe, az erkölcsi sülyedés örvényébe ?! És kérdem, hogy Önök között is hányntka a lelkét nem kapta meg e gondolat ? No, de mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, legyen megnyugtatásukra, hogy a most Önök előtt szárnyait bontani kívánó Muskátli Asztal- társaság — jóllehet ifjú virágszálakból áll és alaphangulata a bohémia — annyira megfontolt és kopaoly, hogy nem fog sasszárnyakkal a magasságok felé repülni, hanem a föld porából, a sárból kiemelkedve, egy bizonyos ponton megáll és hogy következetes legyen a muskátlihoz, a melytől nevét vette, lelkének vii'ágszirmait onnan szórja le a nagyközönség lábaihoz és ha néhá iy pillanatig tartó kellemes, szórakoztató, kedves estét szerzett is, már célját részben elérte Mert voltaképpen micsoda célt is tűzött ki magának a Muskátli Asztaltársaság ? A művészet pártolását és fejlesztését és a jótékonyság gyakorlását 1 Igenis a jótékonyság nevében bontottunk zászlót, mely legfenségesebb idea e földön. S amikor ejönnek Önök ami szerény müvészestélyünkre, ha nem lesz komikus igy kifejezni magam s abban a tudatban, hogy a szórakoztatásért bennünket megfizetnek, adják át filléreiket, talán nem is tudják, hogy azokból az összegyűlt fillérekből egy-egy szerencsétlen nek, egy-egy szenvedőnek hosszabbodik meg az élete! Mennyi megdicsőülés rejlik e gondolatban: mi itt mulatunk, vigadunk, hogy egy estét kellemesen töltsünk el | ezalatt — észrevétlenül — örömeinkkel a sirók könnyeit törüljük le! Mi tehát kettős célt kívánunk szolgálni, t. í. amidőn I Önöknek kellemes estét óhajtunk nyújtani, magunkat művelni, lelkeinket a szépben, jóban fejleszteni. is igyekszünk — szerzünk még vidám órákat azoknak is, kiknek az élet zordon és örömtelen része jutott. Legyen ezért nekünk erkölcsi jutalom az Önök elismerése 1 És hogy miért voltunk merészek asztal- társaságunkhoz a „Muskátli“ nevet fűzni ? — legyen szabad e momentumnál elsősorban is a szerénységet dokumentálni, amilyen szerény a muskátli virág a szerelmes kis lány ablakában, olyan szerény a Muskátli Asztaltársaság is ; — másodsorban a jóságot, mely a névhez fűződik : virág ! „Tudod mi a virág ? — a földnek jósága ! Tudod mi a jóság? — a lélek virága!“' Amidőn tehát mi, egy bizonyos pontról lelkünk virágait az Önök lábai elé hullajtjuk, azt hisszük, hogy leikeink egymást megértve — összeölelkeznek a szeretet és jóság fenséges eszméjében ! S most, amidőn hálás köszönetét mondok a Muskátli szövetség nevében fényes megjelenésükért, egyben azon kéréssel fordulok nemes szivükhöz, hogy pártfogásukat a jövőben se vonják meg tőlünk, hiszen eljövetelökkel az emberszeretet legszentebb kötelességét — a jótékonyságot gyakorolják ; és ha néhány pillanatra — szerény tehetségünkhöz mérten — csekély örömet lehetünk szerencsések nyújtani ; mulassanak jól, a legkellemesebb reminiscenciákkal távozzanak és gyarlésígunk fölött sz goruan ne törjenek pálcát és ha mást nem is, méltányolják azt a szép eszmét, melyet célul tűzött ki magának a fáradságot nem ismerő, nemes ideálokért küzdeni soha meg nem szűnő Muskátli Asztal- társaság ! — Isten hozta Önöket!
