Tolnamegyei Közlöny, 1914 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-10 / 19. szám
XLll. épfoignm. ___________19. szflm. szekszárd, 1914. május 10. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon M. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő • Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, ‘/a évre 6 K, *’4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. műkben levő gerendát nem veszik észre. Saját portájuk nyakig áll a piszokban, ott nem söpör. Ellenben egyre firtatják az itteni nemzetiségek állítólagos elnyomását. Nem maradnak meg az egyszerű jajgatás- j nál, hanem azon vannak, hogy az ottani I társadalom és hivatalos világ az itteni nemzetiségi propagandát erkölcsileg -és anyagilag támogassa. A Schulverein német pénzzel dolgozik, a szerb Matica, a horvát Sokol, a tót i Közművelődési Egyesület cseh, szerb és orosz, segítségben részesül. Oroszország i — miként arra a máramarosi per rávilágított — ruthénjeink ügyével is törődik | és azon van, hogy azokat szívben és lélekben egyaránt elidegenítse tőlünk. Magyarország jól tenné, ha a külföldi j izgatás vezetőjének egyszersmindenkorra odakiáltaná a közmondást, hogy mindenki a maga háza előtt söpörjön. Meg kell találnunk a módot, hogy minden külföldi beavatkozást belügyeinkbe a leghatározottabban és végérvényesen visszautasítsunk. Mi a nemzetiségek nyelvét nem akarjuk elrabolni. Tiszteljük mindenkinek azt a ragaszkodását, mellyel anyanyelve iránt viseltetik. Nem akarjuk a német, horvát, tót, szerb, román és. ruthén iskolákat bezáratni, nem kjvárijuk lapjaikat beszüntetni, irodalmukat elkobozni, művészetüket megsemmisíteni. Azonban tekintve, hogy Magyarországon vagyunk, hol a hivatalos nyelv magyar, joggal elvárhatjuk, sőt követeljük is a magyar állam minden egyes polgárától, hogy — eltekintve attól, hogy odahaza családi körben milyen nyelvet beszél — az ország nyelvét megtanulja. Legyen vége annak a kacagnivaló állapotnak,- hogy a magyar hivatalnok, kereskedő, iparos, munkás, ha más nemzetiségbelivel érintkezik, aki pedig reá van utalva a magyar nyelvre, kénytelen legyen azért, hogy vele érintkezhessék, a nemzetiségek nyelvét megtanulni. Nem kívánjuk a német, horvát, román, tót, szerb és ruthén iskolák feloszlatását, de követeljük, hogy azokban a magyar nyelvet is tanítsák. Azonban ne csak a forma kedvéért tanítsák azért, mert a miniszteri rendelet esetleg előírja, hanem tanítsák úgy, hogy a gyermekek meg is értsék, meg is tanulják a magyar nyelvet. Lássák be végre a nemzetiségek, hogy a magyar nyelv tudása nekik nem oköz kárt,. hogy azzal anyanyelvűket nem tagadják meg, nem árulják el, hogy nyelvünk megtanulása a békét jelenti a nemzetiségek és a magyarság között. A tavaszi fagyok ellen való védekezés kérdéséhez. Irta : Dr. Wagner Dániel. Észak Amerikában — az organizált és nagyarányú gyümölcstermesztés klasszikus hazájában — megoldott problémának tekintik a gyümölcsösöknek fűtéssel való megvédését a tavaszi fagyok ellen. Nálunk, nehány lelkes pomologus buzgól- kodasán kivid, a kísérletezés stádiumáig sem jutott el a dolo«r ; Heg nem ment át a köztudat- ban annak a belátása, hogy érdemes a gyümölcs- termés megmentése, megvédése a tavaszi fagyok ellen. Pedig a mi helyzetünket megkönnyítették az amerikaiak azzal, hogy ők a kísérleteket már Sovinizmus. A magyarországi nemzetiségek minduntalan azzal vádolják a magyarságot, hogy soviniszta. Panaszaikat nemcsak idehaza hangoztatják, hanem felkeresik azokkal ä külföldi lapokat is. Különös előszeretettel látják el a németországi sajtót, amely készséggel leadja a beküldött jeremiádákat, sőt tőle telhetőleg még meg is toldja. A német sajtón kívül most már a román, szerb és orosz lapok is jajgatnak, hogy milyen mostoha sorsuk van Magyarországon a németeknek, a románoknak, szerbeknek és ruthéneknek. Szemünkre vetik, hogy megfosszuk őket nyelvüktől, elraboljuk tőlük nemzeti sajátságaikat és erőnek erejével be akarjuk őket olvasztani a magyarságba. Eltekintve attól, hogy e vádak minden alapot nélkülöznek, határozottan visz- sza kell utasítanunk minden külföldi beavatkozást, mely a mi belügyeinkbe ártja magát, amelyekhez rajtunk kívül .senkinek semmi köze nincs. — Az illető országok lapjai helyesen tennék, ha saját nemzetiségi viszonyaikkal törődnének. A németek a legkegyetlenebb szívtelenséggel nyomják el Németország területén lakó franciák és lengyelek nemzeti aspirációit. |Románia és Szerbia a határaikon belül lakó magyarokat és más nemzetiségeket teljesen lenyűgözik és nyelvük, -tradíciójuk és nemzeti kultúrájuk ápolását szinte lehetetlenné teszik. Arról, hogy mit tesz a fehér cár birodalma a lengyelekkel, nem is érdemes beszélni. Mindezekről azonban az illető országok sajtója bölcsen hallgat. A saját szeTcivasszal. Itt a tavasz, itt van megint, Nyilának az orgonák, Szellő szárnyán szerelemről Suttog, mesél minden ág Minden virág biztat, hogy csak nevessek, Hasztalan él az, ki mindig kesereg. Szól az egyik: Nézz csak reám, Nem vagyok-e kedvesén, Illatozó orgona fürt, Zöld levelek rejtekén ? ! Lásd kedvesem, a zöld levél csókot ad! Jól tudom, hogy irigyeled sorsomat! Csacska virág, dicsekedj csak, Nem törődöm én veled, De tanuld meg, hogy nincs mindig Napsütéses kikelet. Hüs ősz is van és mikor ez visszatér, Elhervadunk, learat a hó, a dér. Tengőd, 1914 május 1. SERÉDY. Az arckép.* Irta: Godova Károly. — Mondja csak, Kázmér — szólt a kis tüzérhadnagy, Lehóczky a pincérhez, ki lesegi- tette a kabátját — Dohóry főhadnagy ur még nem volt itt V ^ — Nem volt még eddig! — felelt a pincér, amint elhelyezte a fogason a kabátot s a csákót. Lehóczky köszörült egyet a torkán, azután * Mutatvány a szerző Sopronban megjelenő kötetéből. fehér keztyüjének ujjait csipegetve, lehúzta s közben végigjártatta tekintetét a Kristály kávéház ragyogó termén. |— Hozzon egy üveg Liebfrauenmilchet keresztúrival és két poharat. — Igenis . . . — Na ne szaladjon, — még valamit — Az Estet, A Hadsereg legutóbbi számát és a fénykép-albumot. — Igenis kérem — mondta a pincér s furcsa mosoly vonult végig az ajkán, amint fürkésző szemei találkoztak a hadnagy tekintetével. Lehóczky azután belesüppedt egy zsöllyébe az oszlop mellett háttal az ajtónak és rágyújtott egy figaró cigarettára. Kázmér pedig mosolyogva odasugott valamit a másik pincérnek, Ferinek, ki azután ösz- szeszedte az újságokat, előkereste a fényképalbumot, maga meg a borért sietett. Lehóczky hadnagy egyideig belebámult cigarettájának fodros füstkarikáiba, melyen keresztül elnézte a cigány kézcsuklóját, mint vezeti a vonót, mely alól vérpezsdítő, ittasitó nóta kelt szárnyra. Azután a tekintete vele átellenben ülő öreg urra tévedt, ki beletemetkezett az újságba, de közben a feketééből szürcsölgetett, majd meg nagyokat nyelt a vízből. — Mondja, Kázmér, ez a szomszédos asztal tán a tiszt urak számára van fenntartva ? — Nem, hadnagy ur — ha jól tudom, ez az Ulhorszky családé. A tiszt uraké ott van a kasszával szemben . . . Tán oda parancsolja?. .. — Nem, nem, jó lesz itt is. Azt a két újságot tegye le a székre, a fényképalbumot ellen ben adja ide. — Méltóztassék hadnagy ur — udvarias- kodott a pincér, de mosolygását nem tudta leplezni, amint lassan csorgatta a gyöngyöző, aranyszínű bort a pohárba. Lehóczky pedig eloltotta cigarettáját s lapozni kezdett a fénykép albumban. Kázmér meg odament Ferihez, ki az egyik billiárd asztal mellől nézte azt a néhány embert, kik már fél 10 kor be szoktak ülni a kávéházba. A két pincér összemosolygott. — Ma kapom a tizedik koronát borravalónak a kis hadnagytól —mondta nevetve Kázmér, amint közéjébe) hajolt Ferihez — másfél hét óta minden áldott este fél 10 kór jön s háromnegyed 12-kor megy ... Fene pontos katona — szakította félbe Kázmér beszédét Feri. — Mbjah 1 Az a fénykép . . . Egy leánynak ■a képe, két mélytüzü szeme . . . lám mit tesz! — Nézd, nézd Feri — most is hogyan nézi a hadnagy azt az arcképet || . A két pincér mosolygott, tekintetük rátapadt a hadnagyra, ki a lány arcképét nézte hosszan, merengőn. Azután lassan felemelte a poharát, ajka valamit suttogott s szeme pedig itta mohón, vágyán annik a kartonon levő valakinek tekiutetét és ammt hörpintett a gyöngyöző borból, nagy. nehéz gondo’atok vetettek lobbot szivében. S pár pillanat múlva ismét az arcképre tapadt tekintete, melyben össze vo-lt foglalva minden kéj, minden imádás és ábránd. Azután balkezével végigdmitotta homlokát, szőke haját s egy kis ideig gondolatokba merülve, belebámult a csillárok ragyogó világába, majd körülhordozta tekintetét a jelenlevőkön s amint a kaszirosnőre esett pillantása, valami hideg megrázkódás futott tagjain végig, átvillant agyán elpazarolt ifjúsága, könnyelmű léha kacérkodásai. Úgy érezte, hogy lelkében tusára kel a reális katonával az idealista
