Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-28 / 52. szám
1913 december 28. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 szomorú példával szolgált arra, hogy beteges és fertőző betegségben lévő, de külsején észre nem vehető egyének a családban főleg a gyermekekre voltak vészes hatással 3. A már szervezett gyakorlati vizsgáló bizottság előtt köteles mindenki, aki először szegődik el, vizsg.it tenni azon szakmából, amelyre vállalkozik. Az ezen alapon megállapított fokon álló minősitése szerint kapja havi bérét is, amelyet a törvény szab meg, illetve belügyminiszteri rendelet irányit 4. Miden cseléd köteles a cseléd nyugdíj- intézetbe heiratkozpi, amely összeget maga a cseléd tarló köteles ellenőrizni, hogy befizettessék. 5. Minthogy, a mai cselédtörvény az olyan cselédnek, aki lop, erkölcstelen, vagy egyéb nagy hibával terhelt, nem engedi, hogy ezen hibák a könyvbe Írass nak, azért csak annyi lesz a könyvbe bevéve, hogy a jegyzetek rovatába három csillaggal jelölheti az illető ezen minősítését. Aki óvatos és kutatja a három csillag értelmét, az a rendőrségen egy bizalmas rovatban kívánatra megtekintheti. (Ezen pont alatt beadott s a rendőrségen I őrzött jegyzetek valótlansága esetén az illető nemcsak nagy pénzbírságot, de még fenyítést is kap. Ez azért szükséges, mert akadhatnak olyan mali- cíózub asszonyok, akik e téren határt nem ismerve, ki tudja mi okból, kompromittálnák u szegény cselédet; — de viszont lennének olyan cselédek, akik csak kárára lévén a családnak, legalább ettől megkímélhetnek.) 6. Minden szolgálatot tévő cselédnek minden második vasárnap van kimenője és azon a héten, ahol kimenője nincsen, egy délutáni szabadnapja van a hét egyik megállapított napján, hogy így magának esetleg szükségleteit bevásárolhassa, vagy a délutánt saját holmijának javítására, foltozására fordíthassa. 7. Aki a cselédet elcsalja, az igen erős pénzbüntetésben, esetleg elzárásban részesül. 8. Azon cseléd, aki a család belső dolgairól mende mondákat hiresztel és annak családi életét megkeseríti, az rágalom címén szintén erős pénz büntetést vagy elzárást szenved. — De azon asz- szony is, aki cselédjétől túlfeszített munkát kíván, vagy méltatlan elbánásban részesíti, szintén büntetés terhe alá tartozik. — Mindkét esetben a hatóság van hivatva azt bizonyítani, hogy alapos c a vád. 9. Azon cseléd, aki a családban egyfolytában szolgál, az már végkielégítésben részesül a nyugdíjintézettől és dicsérőlevelet kap a hatóság tói. Azon cseléd, ki 20—30 évet tölt el egy családnál, az már nemcsak rendes nyugdijat, de kitüntetést és jutalmat is kap. 10. Minthogy a cselédek legbiztosabb meg- rontója a cselédtartók túlságos bizalmas közlése és ennek titokbantartás kivánata, ezen bizalmas kodás a legtöbb esetben zsarolásra, hazugságra, ravaszságra, lopásra, csalásra, ravasz fondorlatokra ős erkölcstelen életre s ezek által a családi élet feldulására vezetnek. KÜLÖNFÉLÉK. Boldog újévet kívánunk lapunk előfizetőinek, olvasóinak es jóbarátainak s minden igaz független érzésű magyar állampolgárnak. Doktorrá avatás. A budapesti tudomány egyetem bölcsészeti kara P.'wel Ágoston dombóvári főgimnáziumi tanárt bölcsészet doktorrá avatta. — Lemondás. Dr. Vargha Pál tolnai orvos és Kuniig Károly nagy birtokos lemondottak a Tolnavideki Ta^aivkpénztár igazgatóságában viselt tisztségükről. Fo(yó hó 30 án rendkívüli közgyűlést tartanak, hogy a uiegürcsedctt igazgatói állá sokat betöltsék. — Kinevezések. A király dr. Buret Lipót szekszárdi kir. törvényszéki jegyzőt a nyitrat kir. törvényszékhez nlbiróvá nevezte ki. Az igazságügy miniszter Ernszt Béla ujvi délei kir. törvényszéki joggyakornokot a szekszárdi kir. törvényszékhez jegyzővé nevezte ki. A vallás és közoktatásügyi miniszter Ftas József szekszárdi polg. iskolai tanárt és Pdrkdnui Szórafm volt szekszárdi, jelenleg magyaróvári polg. iskolai tanárnőt a X fizetési osztályba rendes tanárrá, illetve tanárnővé nevezte ki. A pécsi ité őtábla elnöke Növök László ügyvédjelölt, pécsi lakost, a pécsi Ítélőtábla kerületébe díjas joggyakornokká nevezte ki. Rassooszhg Julián paksi főszolgabíró leánya, Rutsovszky Stefánia a paksi magán polg. leányiskolához tanárnőül kineveztetettt. A földmivelésttgyi miniszter a hatósága alatt működő országos vízügyi műszaki tanács tagjai kösé az 1914—10. évek tartamára Tóth Károlyt, a szekszárd-bátai áruientesitő és belvizszabályosó társulat igazgató főmérnökét kinevezte. — Áthelyezés. Az igazságügyminiazter Müller János bonyhádi jácásbirósági jegyzőt a szekszárdi kir. járásbírósághoz helyezte át. — Drágasági pótlék. BAtaszék község kép viselőtestületo a fogyasztási ellenőröknek 20°/° drágnsági pótlékot szavazott meg 93.000 korona hátralék Szék szárd r. t. város annak idejében kötelezte magát, hogy a szekszárdi főgi i názium füntartáaához évi 10.000 koronával járul. A város azonban ezen kötelezettségéhek nem felelt meg és így ma már 93.000 koronára emelkedett a hozzájárulás. A képviselőtestület feliratban kérte a minisztert, hogy tekintse a rossz gazdasági viszonyokat, mentse fel a várost a hozzájárulás kötelezettsége alól. A miniszter azonban a kérelemnek nem adott helyet, hanem végrehajtás terhe mellett kötelezte u várost a 93.000 koronának junius végén leendő lefizetésére. Szegény gyermekek felruházása, Folyó hó 24 én, karácsony estéjén a Szekszárdi első magyar asztaltársaság, mint eddig is, már közel 2 évtizede minden év karácsonyán, a mindent átfogó szeretet jegyében áldozott az idén is a jótékonyságnak, amikor 1G szegénysorsu iskolás gyet* meket tetőtől talpig felruháztak. Délután 3 órára hivta össze Uylűr János elnök az érdeklődőket, amikor is (iarai János tanító, a jótékony társa ság jegyzője megható szavak kíséretében adta át a karácsonyi szeretet megnyilvánuló jeleit a gyermekeknek. A kis felruházottakat meg is vendégelte az asz til társaság. Az egységes bírói és ügyvédi gyakorlat. A hivatalos lap december 2f)-iki száma közölte az egységes bírói és ügyvédi joggyakorlat szabályozása tárgyában kiadott igazságügy miniszteri rendelotet. E szerint az ügyvédi ka maróknál és törvényszékeknél évente október 1-től május végéig betelik int 2 gyakorló órát tartattuk a jelöltek részére, melyek hallgatása kötelező. — Újévi üdvöiletek megváltása. Dr. Fent Ferenc apátplébános 5, Kun Lajos segéd lel kész 3, Szentiváoyi József segédlelkész 3 és Mayer Lajos főgimnáziumi hittanát* 3 koronát küldöttek szerkesztőségünkbe, újévi üdvözletek megváltó sára, mely összeget rendeltetési helyére juttattunk, hogy azt a szegény gyermekek felruházására fordítsák. — Átcsatolt hitközség. Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspük a kisteugelici róm. katli. plébániát, a hitközség kérelmére, a dunntöldvári esperesi kerületből a szekszárdi esperest kerü léthez csatolta. Névmagyarosítások. Ebenberger Béla szakcsi illetőségű t,Erari“-re és kiskorú tiubengik Simon pécsi főgimnáziumi tanuló t)IJúr(losct-va. I magyarosították neveiket. Karácsonyi ünnepély, A szekszárdi Róm. Katb. OvodaegyesUlet uralt hétfőn d. u 3 órakor tartotta meg at óvoda termében szokásos kará csonyi ünnepélyét, melyen dr. Fent Ferenc apát-plébános, báró Sche.lt József né elnök, báró Schell József és az egyezi!let uriaaatouyai is megjelentek. A gazdagon megrakott karácsonyfa alatt a kedves kis gyermekek örömtől repeső arccal imádkoztak, énekeltek éa szavaltak a kedves nővérek vezetése alatt, akik angyali türelemmel oktatják a sok apróságot. Dr. Fent Ferenc apát- plébános leereszkedve a tapsoló, boldog kis gyermekekhez, szép beszédet mondott a jó Jézuská- rót, aki meghozta a sok-sok ajándékot Végül mindenki megkapta a jósuska küldeményét éa ezzel a lélekemelő ünnepély véget ért. — Eljegyzések. Dr. Burcs Lipót, a most Nyitrára kinevezett kir. törvényszéki albiró karácsony első napján jegyezte cl Szonda István szekszárdi gyógyszerész, takarékpénztári igazgató és neje Haidekker Maliid leányát; Lilijl. Dr. Kertész Jenő pápai ügyvéd, dr. Kertész Lipót dombóvári járásorvos és tb. vármegyei főorvos fia, eljegyezte Krön Salamon szekszárdi nagykereskedő leányát: Animskdt. Engelmann Frigyes tolokkönyv vezető Olga leányát eljegyezte Engelmann Vilmos gyönki kereskedő. — Adókivető bizottságok kinevezése. Förster Zoltán alispán a vármegye területen működő kir. adóhivatalok székhelyére az 1914, 1916. és 191G, évekre alakítandó Adókivető bitoltnúgokbs az 1883. évi XLIV. t. c. 19. § áuuk második bekezdése értőimében a szekszárdi adókivető bizottságba rendes tagokul Teuclinger L 'jós tolnai és Vilhelm Kde szekszárdi, póttagokul Horváth József őcsényi, Tliész Lőrinc bálaszéki lakosokat: a bonyhádi adókivető bizottságba rendes tagokul Halász Géza és Streicher Benő bonyhidi, póttagokul Weber Jakab és Woher János bonyhádi lak osokat j a dun löld vári adókivető bizottságba rendes tagokul Gllnz Béla és Niofcrgall iutre dunatöldvári, póttagokul B.orovitz Samu, Linóm- ger László ugyancsak duti a földvári lakosokat; a paksi adókivető bizottságba rondos tagokul Steiner Vilmos és Kalmár József, póttagokul tízitiger Ádáin és Schwartz Gyula paksi lakosokat : a gyönki adókivető bizottságba renden tagokul Löwy Jakab simontornyai én Lorsch Henrik Zuchler gyönki, póttagokul Stockinger Vince hogy eszi és üuttmanu Henrik gyönki lakosokat; végül a tamisii adókivető bizottságba rendes tagokul id. Tóth István tamásé <*s Havas Béla iiutj satui klósván pusztai, póttagokul dr. Sass István dombóvári és ifj, Gyeues István tanuísii lakosokat kinevezte. — Jótékonycélu táncestély. A Tolnainegye Közművelődési Egyesület szekszárdi munkásgiin-l náziumának „Törekvés“ dulkölc 1914. évi fehl ruár hó 1 én a szekszárdi tnuukáshiztojiló pénztár által tervezett lüdőbelcgszann tórium javára műsoros táncestélyt rendez a Szék szúrd Szálló nagytermében, mely az idény egyik legsikerül több mulatságának Ígérkezik. 11 észlelés műsor lapunk jövő számában hozuuk. — Társasvacsora. A Szekszárdi Kisgazdái Egzesülete 1914. évi január hó 17 én a tízek szórd tízálló diszti-rmében borkóstolással egy be kötött társasvacsorát rendez, melyen Szabó István I az egyesület diszeliiükc és llerczeg Sándor orl szággyülési képviselő, mint az országos kisbirl tokos szövetség elnökei is meg fognak jelennil — Életmentés. A vám ház melletti befagyott sármederben múlt vasárnap Varga Pál kumisz bojtár vígan csuszkáit, uiig végre a jég beszakad alatta. Kákomji Ferenc kocsis látva a vészedé lembe jutott fiút, hasoncsuszva egy deszkát nyúl tntt neki, melynek segítségével szerencsésen ki I menekült a jeges fürdőből. Legújabb rendszerű amerikai ÍRÓGÉPEK látható írással! KÉT ÉVI JÓTÁLLÁS! .Weitblick.“ Ára 220 korona. Főelőnye: Az irás gyors elsajátítása. — Szalag nélküli berendezés. — Sokszorosítás. mini 160.000 fordal van forgalomban. Ára 220 korona 5. sz. 290 korona. Ugyanazt a munkát végzi, mint a 6—700 K-ás írógép. 5. sz. minta. Ára 290 korona. Árjegyzéket és leírást szívesen küld az amerikai Írógépek magyarországi képviselete: MOLNÁR-féle iróalzaigyár részvénytársaság SZEKSZÁRDON.