Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-28 / 52. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1913 december 28. — Boda Vilmos lemondása. Közel negyven éve már, hogy a szekszárdi Polgári Olvasókör tagjai osztatlan bizalommal Boda Vilmost, volt országgyűlési képviselőt, lapnnk felelős szerkesztőjét Ültették az elnöki székbe. — Bdda Vilmos hossza elnöksége alatt a ,,Polgári Olvasókörét körültekintő gondossággal olyan virágzásra emelte, amilyennel csak kevés vidéki- társasegyesUlet dicsekedhetik. Most, hogy a magas korral együtt- járó gyengélkedés vett rajta erőt, beadta elnöki állásáról való le > ondását, melyet az alelnök f. hó 28 án, ma délután 3 órakor tartandó közgyűlésben fog bejelenteni. A lemondást, tekintve Boda Vilmosnak felhozott indokait, a közgyűlés bizonyára sajnálattal el is fogadja. — A ,,Polgári Olvasókör önmagát becsüli meg, ha a távozó érdemes elnökét és megalakitóját örökös disz- elnökké választja és érdemeit jegyzőkönyvbe iktatja. Hogy ki lesz az utódja, arra nézve többféle kombináció van forgalomban. A választás egyéb' ként január 4 én délután 3 órakor lesz, amidőn ki fog tUnni, hogy a tekintélyes egyesület kire óha jtja bízni jövendő sorsát. —.Jellemrajzok. Bangha Béla S. J.: Jellemrajzok. Örömmel üdvözöljük a jónevü írónak, a kiváló tudósnak és buzgó papnak e müvét a könyvpiacon immár második kiadásban. Az első kiadás : a „Hírnök" kiadása, „Jellemrajzok a katholikus egyház életéből“ Kalocsán jelent meg 1909 ben. A második kiadást a budapesti „Mária Kongregáció“ adja ki s az Apostol-nyomda terjeszti. Az utóbbi kiadás az. elsőtől inkább csak külsőségekben tér el. — Többek indítványára öt kisebb kötetben, részekre tagolva nyújtja szerző a jellemrajzokat. E kötet (az öt közül az első) az előző kiadás harmadik fejezetét „Tudósok, irók, művészek“ foglalja magában s tárgyalja Volta Sándor természettudós, Stolberg Lipót gróf költő és történetíró, Ampere Endre természet tudós, Veuillott Lajos hírlapíró és Achtermann Vilmos szobrász életét a szerző erőteljes, kifejező stílusában, érdekes változatossággal. A mai kor nagy baja, hogy nincsenek benne jellemek. — A magas teknikai kultúra mellott szegények vagyunk határozott, szilárd jellemekben. — Annál hálásabb a feladat, annál érdemszerzőbb a munka, melynek megfelelni kíván szerző az egyház e nagyjainak, a vallásos élet e hőseinek életleirásá- val. A tanulságos könyvet, annak jellemképző tartalmánál, élvezetes előadásánál s a szerző iratainak egyéb előnyösen ismert tulajdonságainál fogva melegen ajánljuk. A 123 oldalas füzet ára 1 korona.- Hitközségi és iskolaszéki gyűlés. AJszek- szárdi hitközségi tanács és iskolaszék dr. Fent Ferenc apát-plébános elnöklésével múlt vasárnap gyűlést tartott, aki bejelentette, hogy az egyház megyei főhatósági ól jóváhagyólag visszaérkezett a hitközségnek 1914 évi költségvetése. Tolnavármegye közigazgatási bizottságának határozata folytán a hitközségi tanács kimondotta, hogy jövőben a tantermek pad1 óit az előirt módon a Fónagy-féle Dustless fertőtlenítő és pormentesitő szerrel vonatja be — Az iskolaszék kimondotta, hogy Hiller Gyula újvárosi kántor tanítót az 1913. évi XVI. t. c. alapján a II ik fizetési osztály 3 ik fokozatába leendő előléptetés végett felterjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. — Dr. Feni Ferenc elnök felolvasta a vallás és közoktatásügyi miniszternek folyó évi november hó 21-én kiadott rendeletét, amelyben a községi és hitfelekezeti iskolák fentartóinak figyelmét felhívja arra, hogy a törvény értelmében az állam segély megvonásának veszélye nélkül jogosítva vannak tanítóiknak illetményeit és lakbérét az állami tanítók fizetésének arányában saját erejükből kiegészíteni. Majd felolvasta gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspöknek XIX. számú körlevelében megjelent rendeletét, melyben buzdítja az iskolaszékeket, hitközségeket és ezek vezető elnökeit, a plébánosokat, bogy ezen tárgyban tartandó gyűlésükben mutassák be és magyarázzák meg rendeletét és hassanak oda, hogy a hitközségek saját erejükből — ha anyagi helyzetük megengedi — - adják meg tanítóiknak ugyanazt a lakáspénzt, fizetést és családi pótlékot, melyet az állami tanítók élveznek. Ezután bővebben megmagyarázta a miniszteri és a püspöki rendeletet, őszinte jóakarattal ajánlva a hitközségi tanácsnak, hogy — ha tanitóinak az állami taui- tók fizetésével egyenlő fizetést és lakbért nem is adhat — de legalább mutassa meg ügybuzgó tanítói iránt megérdemelt elismerését az által, hogy adja meg részükre a családi pótlékot, mely csupán 1800 koronát venne igénybe. Ha — úgymond — ajánlatát elfogadják, akkor a hitközségi adót 2 százalékkal fel kell emelni. — A javaslat mellett érveltek Janosits Károly városi főjegyző és Egri Béla tanító, mig ellene szólották Frei János Takler és Steiner József iskolaszéki tagok. Végül az elnök elrendelte a szavazást. A javaslat mellett szavaztak: Forster Zoltán alispán, v. elnök, Mosgai Sándor plébános, társelnök, Antal Pál uradalmi felügyelő, Janosits Károly főjegyző, Egri Béla tanító és Horváth Ignác igazgató- tanító. A többi 9 iskolaszéki tag a javaslat ellen szavazott és igy a javaslat elvettetett, mely szerint a tanítók nem kapnak semmit. — Karácsonyi ünnepély az árvaházban. A szekszárdi Augusz árvaházban karácsony előtti nap délutánján szép és lélekemelő karácsonyi ünnepély volt, melyen dr. Fent Ferenc apátplébános, dr. Szentkirályi Mihály polgármester, Mosgai Sándor plébános, Tarlós János ig. tanító és számosán jelentek meg. A kedves testvérek igazán nagyon sokat fáradhattak, mig a szegény árvákat annyi versre és énekre betaníthatták. Az ünnepély befejezéséül minden árva megkapta a kis Jézuska ajándékát, aki örömet és boldogságot hozott az Augusz árvaházba. — Uj vidéki lap. „Sásd és Vidéke" cimen uj vegyestartalmu hetilap jelent meg Sásdon. Az első szám karácsonykor köszöntött be változatos, élénken szerkesztett tartalommal. A lap vezetőcikkelyét dr Feniczy Ignác sásdi főszolgabíró irta. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Albert István kisvaszari tanító. — Figyelmeztetés! Lapunk mai számához postautalványt csatoltunk s kérjük azokon az előfizetési dijaknak a beküldését, mert lapunkat csak azoknak fogjuk tovább küldeni, akik január 1-ével az előfizetési dijat beküldik. Kérjük az igen tisztelt községi elöljáróságokat és a társas- egyesületeket külön is, hogy az előfizetési dijakat pontosan, mindig előre szíveskedjenek beküldeni. Vala mint a kedvezményes előfizetők szives figyelmébe ajánljuk, hogy a kedvezmény az egész évre eső kedvezményes előfizetési dijnak egy összegben való beküldéséhez van kötve.- Játszik a Világ mozgó. A Világ mozgóképszínház a közönség állandó érdeklődése mellett folytatja élvezetes előadásait. A mozi vezetősége a legjobb filmeket hozaija le s nem egy igazán csodalatos, és a való életet a legapróbb részeiben reprodukáló kép ejti bámulatba a kö zönséget, kik sziveken keresik a szórakozást a kifogástalanul működő, tanulságos szórakozást nyújtó tágas és kellemes moziban. A részletes műsor lapunkban olvasható. — Karácsonyi pásztorjáték. A szekszárdi Bári Balogh Adám utcai r. k. elemi népiskola növendékei, a f. é. december 21-én vasárnap, és december 26 án, karácsony második napján d. u. nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében adták elő a Hóm. Kath- Olvasókör színpadján a „Megkerült gyermek“ cimü pásztorjátékot. A kis színészeket, voltak vagy felszázan, Horváth Böske és Kálmán Riza tanítónők Garay János és Egry Béla tanítók avatták fel Thalia papnövendékeivé, mig az előadás scenikai rendezése körül Kun Lajos kath. köri elnök és Szentiványi József káplánok fáradoztak, s nem csoda tehát, hogy a kis műkedvelő társulat valósággal meglepte a publikumot kereken lepergett előadásával. A kö zönség a bravourös csattanókkal végzett felvonások után nem győzött lelkesedni. Méltán illeti meg a rendező tanítónőket és tanítókat a legteljesebb elismerés, mert igazán a tanítói alkotás legszebb produktuma, mikor a rakoncátlan és pallérozatlan gyermeksereget annyira fegyelmezni és csiszolni tudják, hogy egy ilyen összevágó és lelki gyönyörűséget nyújtó szinielőadást iudnak velük másfél órán át eljátszani. Igen szépek és festőiéit voltak a ruhadiszleteik, s az ügyes masz kirozással Pál Lajos fodrász művészete is segítette az elért sikert. A kedves pásztorjáték kis öreg szakállas férfi és angyal-tündér női szereplői a következők voltak : Szűz Mária Gyenei Erzsébet, Szent József Német Vadász József, Szent Anna Dömötör Anna, Gábriel arkangyal Panta Margit, Zakariás főpap Nepp Béla, Erzsébet neje Révész Laura, Próféta Erdey Sándor, Gáspár király Németh Ferenc, Menyhért király Hollendus József. Boldizsár király Cvenk János, Pásztorgazda Németh József, Izmáéi ko!dus Tokai János, Mihály pásztor Prantner József, Tamás pásztor Búzás Fereoc, Márkus pásztor Simon József, Pista pásztorfiu Taksonyi József, Jankó pásztorfiu Gránitz György, Rendőr Fábián József, Egy asszony Péterbencze Rozi, Leány Takács Juli, Gyuricza Gáspár apródja, Tam Sándor, Menyhért szolgája Háj man Ferenc, Boldizsár szolgája Melter Aladár. Angyalok: Ciprián Mar git, Soós Juliska, Haász Mariska, Markvárth Ag nes, Lerch Etel, Vesztergombi Teréz, Steiner Rozi, Steiner Kati, Vesztergombi Juli, Gelencsér Erzsébet, Illés Rozi, Nagy Juliska, Fekete Rozi, Taksonyi Erzsébet, Szabó Teréz, Hausknecht Kati. Felülfizettek: dr. Fent Fererc és Kun Lajos 4—4 K, Kaszás Sándor 2 K (jegymegváltás), Erdey Lajosné, Szentiványi József és Meyer Lajos 1—1 K, Prájmájer József 20 fillért.- Naptár ajánlása. Tanítók Naptára jelent meg 1914. evre Méhner Vilmos könyvkereskedésében Budapesten, IV., Egyetem-utca 4. Ára 1 korona. Kiállítása csinos, tartalma bő. Minden megvan benne, ami a tanítóknak szükséges. Megvételre ajánljuk. — Hymen- Mauthner Gyula szekszárdi fogtechnikus a f. hó 24 én tartotta eljegyzését Seiner Juliskával Szekszárdon — Ismét egy jegyzőkönyv. Lapunk szerkesztőjének az iskolaszéki elnökségről való lemondása alkalmával következő jegyzőkönyi kivonatot közölte a lemondott elnökkel : „Jegyzőkönyi kivonat a szekszárdi községi iskolaszéknek 1913. évi november hó 8-án tartott üléseben felvett jegyzőkönyvből. Jelen vannak : Kiss Károly mint elnök, Holub János jegyző, Doroghi István, Kovác,s Dávidné, dr. Mayer Gyula, Mikula Dezső, Nagy György, Pignitzky Ferenc, Németh Gyula, dr. Pirnitzer Béla. Stockinger János, Szeghy Sán dór, dr. Kramolin Gyula iskolaszéki tagok. Elnök üdvözli a megjelent iskolaszéki tagokat, a gyűlést megnyitja. Tárgyalás előtt bejelenti, hogy Boda Vilmos iskolaszéki elnök gyengélkedésére való hivatkozással az iskolaszéki elnöki állásról lemondott, javasolja, hogy az elnök lemondása a felhozott indok alapján sajnálattal tudomásul vétessék. Indítványozza továbbá, hogy tekintettel azon körülményre, mely szerint a távozó elnök az iskolaszéki elnöki tisztséget és ezen tisztséggel vállalt nehéz és sokszor felelősségteljes kötelességéit nehány hó leszámításával majdnem 20 éven át mindig legnagyobb pontossággal, odaadó sze retettel teljesítette és mindenkor hű éB buzgó támogatója volt a helybeli polgári iskoláknak — az iskolaszék ezen téren kifejtett munkásságáért hálás köszönetét fejezi ki. Az iskolaszék elnök jelentését sajnálattal tudomásul veszi, indítványát pedig egyhangúlag elfogadja. K ss Károly iskola- • széki elnök, Holub János iskolaszéki jegyző." — Pályázat postaügynöki állásra. A pécsi posta- és távirdaigazgatóság pályázatot hirdet postaügynöki állásra, szerződés mellett, Udvari községben, Tolnavármegyében. Készpénzbiztositék 100 korona. Járandóság 180 korona évi munkajutalék, melyért az ügynök a napi 2—3 órára terjedő szolgálati idő alatt a postai teendőket, nemkülönben Udvari községbeu .az érkezett posta- küldemények kézbesítését ellátni és 300 korona évi szállítási átalány, melyért a 8 3 km. távolságra fekvő Gyönki postahivatalhoz és vissza naponta egyszer közlekedő gyalogküldöncjáratot a pécsi posta- és távirdaigazgatóság által esetről-esetre megállapítandó menetrend szerint fenntartani köteles. Pályázhatnak az illető község (telep) azon magyar honos, 18. életkort betöltött lakosai (nők és férfiak), kiknek más foglalkozásuk, illetve jövedelmük is van, továbbá minden nyugdíjas tisztviselő, altiszt és más nyugdíjas egyének. Előnyben részesülnek oly pályázók, kik különben egyenlő feltételek mellett a postamesteri állásokra megszabott minősültséggel is rendelkeznek. A sajátkezüleg irt pályázati kérvények születési, iskolai és erkölcsi bizonyítványokkal, valamint a foglalkozást (állást), illetve nyugdíjas állapotot igazoló okmányokkal felszerelve 1914. évi január hó 8 ig a pécsi m. kir. posta- és távirda’.gazgató- sághoz nyújtandók be. — A meszárosüzletek tisztántartása A föld- mivelésügyi miniszter a hús tiszta kezelésére nézve körrendeletét intézett a törvényhatóságok hoz. A kolera ellen való védekezés céljából kiküldött közegek ugyanis azt jelentették, hogy a hús sál való elbánás körül országszerte^ a közegészségügyi és köztisztasági követeléseknek nasg nem felelő állapotok vannak. A vágóhidak sok helyütt tisztátalanok, bűzösek, még az újabbak is. A hús megtörlésére sok esetben szennyes törlőt, elszállítására pedig gyakran szennyes szekereket és targoncákat használnak, amelyeken a hús még inkább bepiszkolódik. ,Van azonkívül számos hiba is, ami arra indította a minisztert, hogy a körrendeletben bizonyos tilalmakat állítson föl, amelyeknek megszegését a hatóság szigorúan büntetni fogja. Ez intézkedések közül a legfontosabb, hogy az állatok vágásánál, a hús feldolgozásánál és kimérésénél foglalkozó egyéneknek tiszta, köny- nyen mosható ruhát kell viselniük, a hús hordása közben azokat a testrészeket, amelyek a hússal érintkeznek, világosszinü és könnyen mosható tiszta lepellel kell befödni, a levágott állatok húsát csak tiszta jsrmüvön szabad szállítani, a vágó- helyiségekben csak tisztogatott vágóeszközöket sZabad használni és a kimért húst csak tiszta, használatlan papirosban szabad csomagolni. A miniszter felhívja a hatóságokat, hogy a körrendeletét tényé közhírré és szigorúan ellenőrizze annak betartását. — A csúszkálás áldozata Faddon. Folyó hó 2l-é délután több fiú a Dunára ment csúszkálni. A gyenge jég azonban beszakadt alattuk és az egyik fiú elmerült a vízben. Egy másik segít ségére odaszaladt, azonban ő is beszakadt, de nem veszítve el lélekjelenlétét, óriási vesződség árán fel tudott a jégre kapaszkodni. Megmaradd sához kevés a remény. Az előbbi azonban — Pálinkás Mihály — a vízbe fűlt és holttestét egy órával később tudták a Dunából kivenni. így szerez több gyermek szüleinek örökös gyászt, az ilyesféle ostoba mulatságokkal.