Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-28 / 52. szám
XU. épfolvam.__________________52. szám. _______SzeKnürtt, 1913. tfeiemtier 28. mi nim tinin Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények inlézendők. Telefon II. Kiadóhivatal Telelőn II. Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkQldemények Inlézendők. Búcsú az Ores esztendőtől. Soha még bucsuzkodás könnyebb szívvel nem történt, mint ez a mostani. A babonás 13. szám valóban megtelelt a hozzá fűzött rettegésnek. Siralmasabb, nehezebb esztendőt talán csak az elnyomatás első esztendejében szenvedett a magyar. Nemcsak arról a tizenhárom vármegye lakosságáról van szó, akiket árvíz égi- háboru mindenükből kifosztott és most Ínséges napokat látnak, a közirgalom keserű kenyerét eszik, nemcsak ezekről a százezrekre menő családokról van szó, nemcsak a szintén ezrekre menő munkanélküliekről, akiknek karácsony éjszakáján talán elég meleg hajlékuk sem volt, hanem szó van a kenyérkereső Magyarország minden tagjáról, akit ez az 1913. esztendő oly súlyos gondok elé állított. És nem is hisszük s nem is merjük megjósolni, hogy azokat a romokat, amelyeket az 1913. esztendő itt hagy, a jövő esztendőben minden szomorú emlékezés nélkül, eltudjuk takarítani. Nem hisszük, hogy az idők nehéz járása egyszerre megszűnjön, hiszen olyan nagy gazdasági sebeket ejtett egész Európában a kelet villongása és háborúja, hogy az európai világháború réme ellen állított szuronyerdő milliárdos terheit sínyli a közkereső polgárság minden rétege. Nemcsak itthon, nemcsak Európában, hanem az egész világon gazdasági pangás és ennek nyomában szükség és nyomorúság van. Az Amerikából érkező hajók Európa minden kikötő városába hozzák a megA boldogság. 4 boldogság : szép, rózsaszín álmok Édes-derűs költészete, Csillogó szárnyú kis pillangó, Tovaszálló tündérmese. Tavaszi virág, tavaszi illat, Madárdalos, lágy, enyhe est. .. Szirtes mosolyod kép, amit az Élet néha vászonra fest. A szomorúság: sötét, csöndes Árnyék, mely a lelkünkre száll. .. Ezer boggal, ezer csomóváI Szőtt szürke pókhálófonál.. . ólmos, nehéz, elfáradt felley ,. . Jóleső könnyű, halk sirás . .. Az élet által mindnyájunkra Előre megirt szentirás. KOVÁCSNÉ HUSZÁR JOLÁN. Éjszaka. Lomhán és szennyesen hömpölyög a folyam. A lemenő nap utolsó sugarai játszanak a vizen. Délután vidám élet uralkodott. Gőzhajók álltak útra készen és nők és gyermekek iparkodtak a hajóra, hogy minél jobb helyet biztosítsanak maguknak. Aztán megszűnt a tarka nyüzsgés. Alkonyodon. Férfiak szakadatlan (áradata özönlött a hidon ; a műhelyekből jöttek és fáradtan mentek haza. Beköszöntött az éjszaka. A közlekedés megszűnt. A kapukat becsukták. Felelős szerkesztő Fömunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH 10NÁCZ Időközönként gőzhajók jöttek lefelé a folyamon ; a kirándulókat hozták vissza. A zene most csak nagyon ritkán hallatszott. A délutáni öröm- ujjongások sem hangzottak már föl. Helyreállott a hétköznapi élet egyhangúsága. A hidon egy kendőbe teljesen behurkolózolt asszony mozog. A jobb karja alatt egy doboz és a balkezében egy csapószéket visz. A hid mögött, ahol a hajók kikötnek, leült a kerítés mellé. Reszkető ujjakkal kotorta elő portékáját. Viaszgyufát! Viaszgyufát I kiáltotta mindenkinek, aki előtte elment. Mindig ugyanazon a hangon. Az ember már pontosan tudta a dicséretet. Rövid, csengő és siralmas. Mintha egy egész emberélet sorsa sírna belőle. Egész teste takarókba és kendőkbe volt burkolva. A sötétben alig lehetett kivenni alakjának körvonalait. De az arcát sok barázda szántotta végig. És a fejkendő alól két fénytelen szem tekintett elő. Langyos nyári éjszakán, amikor az ember a napi hőség után a frissítő éjjeli levegőt szívja be, de ha. fagy is, amikor az ember jól felöltözve, siető lépésekkel iparkodik védelmet nyújtó hajléka felé vagy ha havazik, amikor a lámpafénynél a hópelyhek vidám játékát látjuk ; mindig hallja az ember évről-évre egy és ugyanazon a helyen, ugyanazt a kiáltást: Viaszgyufát I Viasz- gyufát I Ha hazafelé megyek, majdnem mindig ezen a hidon visz az utam. De mindig megijedek, amikor ezt a kiáltást hallom. Olvan éles, olyan esdeklő. A szivem mindig összeiacsarodik. Az áruja nem tartozott az én szükségleteim jközé. De egyik este, mivelhogy a pénzes levélnordó utalványt fizetett ki, mégis vettem. A garast a kezébe vette és ráköpött: „A mai foglaló**. Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár; üeétz évre 12 K, Vs évre 6 K, "4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 25 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. Tulajdonképpen tovább akartam menni. A szavai azonban maradásra késztettek. — Úgy V . . . Hát anyámasszony, én még sohasem láttam, hogy eladott volna valamit. — Csak azután szokott kezdődni, amikot ön már elment. Úgy tizenkét óra tájban. Akko adok el legtöbbet. — Hát én a maga órája vagyok ? — Igen 1 Látja fiatalember, ha az embe igy ül és rá ér, sok mindent megfigyel, amit az előtt nem látott, ön meghatározott napokon ugyan abban az órában jön. És ha közeleg az az idl hát már várok rája. Azután mindenkiről meg alkotja az ember saját véleményét, ön nem ug néz ki, mintha az emeleten laknék és villámot világítása volna. On téhát világítás nélkül meg találja a lépcsőt. Néhány ember ment el előttünk.- Viaszgyufát! Viaszgyufát! — kiáltott« Én félre álltam, hogy ne sötétítsem be a boltját Az utcai lámpa csak haiovány fényt vetett id< — Igen, fiatal ember — kezdte újból re I megő hangon és szabadon maradt kezével hátri simította a haját, amelyet a szél az arcába s< dort — araikor önt itt látom, magam előtt a: gondolom, hogy most ő is ilyen lehet. A fiai tudniillik. Kis szünetet tartott és én nem tudtam nyon ban válaszolni. Azután tovább beszélt vékon hangján. — Tizenkilenc éve, hogy meghalt a férjéé I Nagyon jól éltünk együtt. Nagyon jól. A fiú é tizenkét éves volt. Tengődtünk valahogyan. li mosni jártam. Keserves dolog volt naphosszat mosóteknő előtt állni. De muszáj volt. Mit cu náljunk ? Néha adtak valamit a fiam számára i csalódott kivándorlókat; Amerikába sincs munka, az osztrák-magyar konzulátus éppen most adja tudtu), hogy annyira megostromolták a haza utazásra szükséges hajójegyekért, hogy többé senkinek sem szolgálhat. Ennek ellenére ezrével jönnek haza a magyarok, jelezve, hogy az 1913-ik esztendő Amerikára is meghozta a maga gazdasági válságát és nem egyedül a magyarok balcsillaga ragyog az égen. Az öreg esztendő, mennyi gondot, aggodalmat és bánatot okoztál nekünk, mily örvendezve búcsúzunk tőled és várjuk jobb reményekkel az újat. Mi lenne az ember a remény nélkül! kiált fel egyik munkájában Eötvös József s valóban bizonytalan jovőnknek legjobb utravalója a remény, mely annál szebb virágot hajt, minél ifjabb annak kebele, kiben a reménység duzzad.. Es ha elnézem az ágynak esett, reménytelen beteget, akiknek bágyadt szeméből mégis a reménység sugara tőr elő, végtelen hálával vagyok a Gondviselés iránt, hogy az embernek a nehéz életküzdelemben, a reménység vezércsillagát adta. Nagy okunk van kívánni, hogy az öreg esztendő sulyós gondja elmúljon rólunk. Hány embert viselt meg ez az öreg esztendő olyan zordul, hogy talán talpra sem állhat, ha egzisztenciájának ekkora megpróbáltatása várna rá a jövőben. De lehetetlen, hogy ez a gazdasági, ipari és kereskedelmi válság a maga egész hidegségével átmenjen a közeledő uj esztendőre, hiszen a reménységnek hajnali sugára mintha bevilágítaná az öreg esztendő utolsó sötét éjszakáit, mintha derengene egy szebb, egy jobb jövő felé. Jövel boldogabb uj esztendő! Enyhítsed gondjainkat, valósítsd reményeinket, I teljesítsd vágyainkat. Ami viszályos ina- I gyár nemzetünknek hozz békét. — Hogy jobban szeressük a hazát, semmint gyűlölni tudjuk egymást, mert nem egy po- I litikai hiten vagyunk. Hozz békét az egész emberiségnek, mert hiszen u múlt esztendő szomorú tapasztalása szerint minden j háborút megsinylenek nemcsak a hadakozó lelek, hanem azok is, akik tétlenül nézik a véres párviadalt. Hozz békét az egyeseknek. Hozz több szeretet a szivekbe, mely az emberekből távozóban van. A reménykedő szívvel nézzük fi kö- J zeledő uj esztendő felé, remélve, hogy minden esetre jobb lesz, mint amelyiknek nyomába lép. Bő termő esztendő kellene nekünk és ennek nyomába nagy gazdasági, ipari és kereskedelmi fellendülés, hogy az erővesztett emberek talpra álljanak, hogy a munkanélküliség nyomasztó gondja és ínsége megszűnjön. És bár az uj esztendő ne látogatna meg csapásokkal, közszerencsétlenségekkel, melyekben oly kérlelhetetlen volt elődje, a most letűnő öreg esztendő. Folyómedrek vize folyna le csendesen, vész nélkül, terhes teliegek vonulnának el kárt nem okozva, hanem megtermékenyítve áldásos csővel az ősi magyar földet, amelyet, a bizonytalan időjárás miatt, egyre kedvetlenebből szánt a magyar, foszladozq reményevesztetten, vájjon veritékes munkáját förgeteg és égi háború nein teszi-e tönkre ? Oh ! add vissza uj esztendő rég:
