Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-09 / 6. szám

Xll. éufolvnm. 6. szím.

Szeksznrd, 1913. februír 9.

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezeréd] Istvin-otca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendók.

Telelőn II. Kiadóhivatal Telefon 11.

Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkQldemények intézendők.

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon.

Felelős szerkesztő Főmunkatárs Előfizetési ár : Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, */« évre 3 K.

, . Számonként 24 fillér e lap nyomdájában.

BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100- 200 szóig 9 K,

200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 . K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér.

A mi grófjaink.

Ha a törvényes rendért s az alkotmány épségéért folytatott mostani harcunk terén végig tekintünk, a küzdők sorában helyet foglalnak a társadalmi osztályok összes rétegei. Ámbár be kell vallanunk, hogy a harcolók között leggyérebben van képviselve a mágnás osztály, ami aulikus voltából könnyen kimagyarázható. De azért akadtak • közöttük elég szép számmal, kik a- nemzettel tartanak s nem hajlandók a bécsi politika uszályhordozóivá szegődni. Nem messze kell mennünk, mert vármegyénk határain belül is találunk nagytekintélyű főurat, ki inkább megvált, díszes állásától, semhogy a jogtipró rendszer végrehajtása körül szerepelni legyen kénytelen.

Az országos politika terén pedig három gróf viszi a főszerepet a nemzet el- évülhetlen jogainak védelmében. Mondanunk sem kell, hogy ez a három gróf: Apponyi Albert, Andrássy Gyula és Károlyi Mihály.

Apponyi Albert gróf, hiába akarták politikai pályáján következetlenséggel vádolni, most ís a nemzeti eszmék hűséges szolgálatában áll. De mert belátta, hogy a történelmi középosztály ma már nem képes nemzeti feladatának megfelelni, szövetkezett uj elemekkel, melyeknek várható támogatása biztosíthatja az általa mindenha követett cél: a magyar állam kiépítése, magasztos eszméjének megvalósítását.

Andrássy Gyula gróf, a hűséges hatvanhetes, lelkének egész nemes erejével csatlakozott a nemzeti jogok épségéért küzdők seregéhez s ma már alig van hazája függetlenségéért lángoló magyar ember, ki vele hazafiság tekintetében a versenyt kiáltaná.

A legifjabb, de a leghatározottabb a három hazafias gróf között Károlyi Mihály gróf. Kitartás, hajthatatlanság s lángoló hazaszeretet jellemzi minden közéleti szereplését, azért örvend az óriási népszerűségnek, mely őt állandóan körülövezi.

Ez a három gróf, a magyarság túlnyomó nagy többségénél a nemzet öröme, büszkesége és el nem homályositható eszményképe.

Hát nem akarjuk azok kiváló érdemeit elhomályosítani, kik még a főúri, közép és más osztályoknál a folyamatban levő harcban hazafias érdemekkel tündökölnek, de éppen azért, mert a főúri osztály van legfőképp kitéve a bécsi elnyomó politika befolyásának, kell, hogy elsősorban kalapot emeljünk azon mágnások előtt, kik a folyó harcban Bécs befolyásának el- lentállva, odaáltak a nemzet mellé, hogy annak törvényes jogaiért folytatott harcában, mint magyar hazafiak kivegyék részüket.

Annál örvendetesebb és szükségesebb a főúri osztály egy részének . a nemzeti ügy támogatására való elszánt vállalkozása, mert minden jel arra mutat, hogy Bécs a magyarság erőrekapásának meggátlása céljából égy régi és mindég használt ütőkártyát készül alkalmazni, mely ennek a sokat szenvedett országnak már annyi bajt és szerencsétlenséget^ okozott.

Bécsben most újra a régi, kipróbált eszközt kívánják a lomtárból elő venni, mely, ha a magyarság letörése volt a cél, mindig alkalmas fegyvernek biyonyult. S ez a veszedelmes fegyver az ország nemzetiségeinek fegyverbe szólitása.

Semmi kétség aziránt, hogy ismét napirendre kerül ez a törekvés ; ha más eszközök alkalmazásával nem sikerük nemzetrontó terveik megvalósítása.

Szomorú a dologban leginkább az, hogy most magyar emberek vállalkoztak arra, hogy a nemzetiségeket Magyarország ellen harcba vigyék.

Tisza István gróf, a nagy hazafi, már hónapok óta titkos tárgyalásokat folytat a hazai románsággal; mindennemű hazaellenes engedményeket kínál fel nekik, hogy őket a mai jogtiprási rendszer támogatására rábirja.

Lukács László jminiszterelnök pedig a horvátokkal egyezkedik hasonló célból; már kilátásba is helyezte nekik, hogy a magyar királyi államvasutak horvátországi vonalain életbeléptetett szolgálati szabályzatot hatályon kívül helyezi s a magyar pénzen épített horvát vasutak fölötti rendelkezést biztosítja nekik.

Ennyi jutott nyilvánosságra. Mennyi lehet még a titkos Ígéret, mellyekkel, hogy a magyarság felháborodását kikerüljék, alat- tomban dolgoznak.

Szóval a régi nóta járja: a magyarságot ellensúlyozni a nemzetiségek talpra- állitásával.

Azért szükséges megbecsülni, ünnepelni, különösen azon társadalmi osztály kiválóságait, mely osztály leginkább ki van téve annak, hogy a bécsi befolyásnak meghódoljon.

Kitartást, hűséget és harckészséget kívánunk a mi, a magyar nemzettel együttérző főurainknak.

Boda Vilmos.

Drága városi közigazgatás.

Köztudomású, hogy a városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LVIII törvénycikk az ország összes rendezett tanácsú és törvényhatósági jogú városok közigazgatásának rendezése, egyöntetűvé tétele és a városi adminisztráció nívójának emelése céljából a városi életet egészében reorganizáló városi törvény megalkotásáig is olymódon szervezi át, hogy az egyes, eddig leginkább sógorság-komaság alapján kupak tanácsi módszer szerint betöltött állásokat bizonyos fokú iskolai képzettséghez egyöntetű törvényes minősi- téshez köti s ennek megfelelőleg ezen tisztviselői állások részére a megyei és állami hivatali statusokhoz hasonló módon megállapított fizetési osztályok szerinti javadalmazást biztosit.

Ennek a törvénynek indító okait és célját tekintve, el kell ismerni mindenkinek, hogy_ erre a törvényre szükség volt, mert a helyes, jó és gyors, hibátlan közigazgatás nélkül a városi szervet a gazdasági fejlődésnek csak cafrangos kerékkötője, viszont azonban ennek a jól fungáló adminisztrációnak alap kelléke, hogy szakképzett és megfelelően ellátott tisztviselők álljanak rendelkezésre.

Az 1912. évi LVIII. törvénycikknek szükségszerűségét és jogosságát tehát egyáltalán nem vitatva, még sem haladhatunk el szó nélkül ezen törvény már látható következményei mellett, azon következmény mellett, amelyik nem erkölcsi, ügyrendi haszonban, hanem súlyos anyagi teher formájában jelentkezik s jelentkezik pedig anélkül, hogy ezen auyagi tehernövekedéssel bármily kis mértékben is arányba hozható erkölcsi előnyök háramolnának a közre. Az ország csaknem minden kisebb városa s ezek álltak eddig is anyagilag leggyöngébben, szinte ijesztő mértékben érzi ennek az uj törvénynek a teher növelő hatását, sőt nem egy helyen az anyagi válság veszélyétől való félelem arra kényszeritette a városok képviselőtestületét, hogy — okosabb mentség hiányában — feliratilag megtagadták ezen törvény végrehajtását.

Igazán nem lehet e tény fölött annak helyes megítélésével elmélkedni, hogy mi a megdöbbentőbb : homokra épitett eddigi városi életünk szegénysége, vagy az a tény, hogy egy er kölcsi testület, egy város valamely élő törvénynek ellenszegül.

Egyes városok úgy igyekeztek magukon segíteni, hogy egy csomó tisztviselőnek kiadták az obsitot. Ez az eljárás azonban amily kevéssé emberies, éppen olyan veszedelmes a közre Nem a használhatatlan és szakképzetlen alkalmazottak menesztését értjük, hanem szükségszerű- leg szervezett állások beszüntetését.

Mert az utóbbi időbep is hozott uj véderő, uj adó stb. s a még hozandó törvények a köz- igazgatás egyszerűsítése nevében mind jobban és mind szerencsésebben bogozzák össze vissza köz- igazgatásunkat s ezen irányzat megszűnésére a demokrácia teijeB győzedelméig alig lehet remény, mert addig minden törvény csak annak a küzdelemnek a vajúdásából kel életre, amiben a centralizáció áll a mind jobban követelődző decentralizációval, mely utóbbinak érvényesülését éppen mélyebben fekvő politikai és társadalmi osztályharcok akadályozzák.

Az 1912. évi LVIII. törvénycikknek látható hatása az a mind több helyen felhangzott pótadó elleni védekezési mód, mely egyes városoknak nagy községgé való visszafejlődésével akar az aránytalan teheremelkedéstől szabadulni. Ez a mozgalom a fórumon szereplő s elnevezés szerint egyetlen nem kizárólag politikai irányt kergető, de legkisebb parlamenti pártban, a 3 , tagot számláló kisgazdapártban olyan iránya országos mozgalom megindítására vezetett, hogy az ország valamennyi kisgazda-egyesülete, köre stb. megkerestetett, hogy a városoknak nagy községekké való visszafejlesztése érdekében mozgalmat indítsanak.

Első tekintetre talán sokan nem nagy jelentőségűnek találják ezt a mozgalmat, de ezek sem tagadhatják annak legalább oly irányú következményeit, hogy ezen mozgalom, ha nem érvényesülhet is sok helyen, de mindenütt nagy akadálya lesz az amúgy is fejletlen városi élet megerősödésének.

Hiszen épen eddig is ez az u. n. polgár elem volt mindenütt a haladás főnehezéke, s el kell ismerni, hogy ez az elem, melyet a csak adóval és egyéb terhekkel istápolt ipari és kereskedői osztállyal szemben a földmivelési kormány is az őstermelés jelszóval talon is erősített, ma a legtöbb vidéki városban túlsúllyal, numerikus többségben van, s példák mutatják, hogy összefogva ható képes is. így van ez sok helyen,. igy van ez nálunk íb, ahol már az uj városi törvény előtt nem egyszer hangoztatták a visszafejlődés eszméjét. Ennek a visszafejlődésnek természetesen az orránál tovább látó és a haladás iránt csak a legkisebb érzékkel bíró ember is hive nem lehet, annál kevésbbé, mert a községi törvény is készülőben van, s igy a forma változással járó megtakarítás úgysem sokat tenne ki, mivel az ilyen nagyobb adminisztrációja nagyközségnek, mint Szekszárd volna, úgyis bizonyára a szükséges tisztviselői létszámos, és fize-