Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-28 / 39. szám
XU. évfolyam._______________39. szám. Szehszám. 1913. szeptember 28. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Amire nincsen pénz. A szegény postások küldöttségileg kérték a kereskedelemügyi minisztert, hogy sorsukon javítson. Báró Harkányi a tőle megszokott őszinteséggel kijelentette, hogy a postások kérelme jogos, indokolt, de nem teljesíthető, mert az államnak nincsen pénze. Az államnak még más sok dologra nincsen pénze. Például a vasutak fejlesztésére sincs és ezért csak az annyira szükséges vasúti beruházások csak cseppen- ként, szép lassan végeztetnek. Még jó, ha annyi lesz a beruházás ez évben amennyi a vasutak természetes kopásának és anyagelhasználásának valamelyes pótlására szolgál. Pedig a vasút az államnak jövedelmező üzlete lehetne, amely a beléje fektetett tőkét busásan kamatoztatja, tehát produktiv befektetést jelent a vasúti beruházás. Sőt a posta is, melynek teljesítő képességét a személyzet megfelelő szociális helyzete és megelégedettsége csak emelheti, az állam legjövedelmezőbb üzletei közé tartozik. Nincsen pénze továbbá az államnak a nagy áldozatokkal létesített állami kőszénbányászat fejlesztésére, holott okos és célszerű beruházással ezt az üzemet is gyümölcsözővé lehetne tenni és e mellett roppant ipari fontossága volna a versenyképes állami kőszénbányászatnak. Vasútra, postára, kőszénbányászatra nincsen pénze a magyar államnak. Sztag- náltatja, züllésnek engedi legkitűnőbb üzemeit és egyúttal közgazdaságilag károsítja Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ az országot, amelynek forgalmi, közlekedési érdekeit csorbítja a posta és vasút fejlesztésének elmulasztásával. És a másik oldalon a célok sorában, amelyekre mindig van pénze az államnak, mert lennie kell, az improduktiv költekezés végtelen skáláját szemlélhetjük. Hadi készülődésre, katonai fegyverkezésre, csukaszürke huszár-uniformisra, szétrobbanó ágyukra, tengeri hajóóriásokra: mindezekre kerül mindig pénz. A hadi hajóraj szaporítása nem ütközik financiális akadályokba, de tengerhajózásunk okszerű fejlesztésére nem kerülhet a sor, pénz hiányában. Nem mondunk újat ezzel a sopán- kodással, amely oly régi, mint az általános védkötelezettség és amely különösen Magyarországon a gravaminális ellenzéki politika kiapadhatatlan forrása. — De azt igenis állítjuk, hogy a kiegyezés megkötése óta ez az ország soha annyira nem szorította vissza belügyi, főleg közgazda- sági államszükségleteit a katonai kiadások miatt, mint mostanában. Ennek természetes következménye az ország közgazdasági fejlődésének nagymérvű“ fennakadása és ezzel közvetve a lakosság teherviselési képességének lényeges csökkenése lesz. A növekedő közterhekkel szemben tehát az adóképesség veszedelmesen alább száll, ami végeredményben az ország anyagi romlására vezet, mert az állam a katonai szükségleteket mindenképen kikényszeríti. Amikor tehát a kereskedelemügyi miniszter őszintén kijelentette, hogy postára, vasútra nincs pénze az államnak: ezzel Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V2 évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hirdetési árak: Árverési hirdetések: 35 petit sorig 8 korona, további sor 30 fillér. — Nyilttér: garmond soronként 40 fillér. csatlakozik a pénzügyminiszter fiskális, szűkkeblű és az ország közgazdaságára nézve káros, zsugori politikájához és hivatásához hűtlenné válik. A kereskedelmi miniszternek éppen az a feladata, hogy a maga reszortja számára kiküzdje a pénzügyminiszterrel szemben a szükséges hiteleket. Neki, az ország közgazdasági érdekei .legfőbb őrének, tudnia kell, hogy a legelemibb életszükségletek kielégítésének elmulasztása végül az államkincstárnak is megárt, mert tespedő közgazdaság mellett a polgárság fogyasztó és adózó képessége is megcsappan. A kereskedelemügyi minisztériumban, sajnos, már huzamos idő óta teljesen elhomályosultak a Baross-féle tradíciók. — Megszűnt az a felfogás, hogy a kereskedelmi tárca önmagáért van, hogy az ország közgazdasági érdekeinek intézése az ő kezébe van letéve, hogy tehát a kereskedelmi kormányzat nem holmi függeléke a pénzügyminisztériumnak, amely csak a maradék pénzzel dotálja a forgalmi, kereskedelmi és ipari szükségleteket. A helyes pQÜtika az, .hogy az. ország legfontosabb közgazdasági érdekei számára kell pénznek lennie, csakúgy, mint ahogy a hadügyi kiadásokra mindig tud pénzt teremteni a pénzügyminiszter. Vasuttól> postától, ipari és kereskedelmi nagy céloktól pénzt elvonni bűn az államtól és az a kereskedelmi miniszter, aki ezt helyesli és igazoltnak találja, sőt a „nincs pénz“ elvének alapjára áll: ezzel gyengeségének kiáltó bizonyítékait szolgáltatja. TÁRCA. A fiú gazember. Irta: Pakots József. A Széky-kurián nagy volt a szomorúság. A nagyasszony naphosszat az ambituson ült és várt valamit. Késő ősz volt. A Nyárád-parti fák rézvörös szint váltottak s az országúton a borvizes székelyek szekerei csikorogtak. Küszöbön volt a tél a borvizesek messzi utjokról siettek hazafelé. A nagyasszony szomorúan nézte a kocogó szekereket és felsóhajtott: — Oh, az a fiú, az a fiú. . . — Az a fiú gazember 1 — csattant fel hirtelen egy bársony hang az ambitus végéről. — Ne, ne! A nagyasszony tiltakozva emelte fel a kezét és könyörögve nézett az urára, Széky Barnabásra. Széky Barnabás eszterhás szemöldökei ösz- szerándultak. Megfordult és tehetetlen haraggal bámult bele a levegőbe. A nagyasszony szomorúan folytatta; — Ne bántsd azt a fiút, hátha beteg szegény. Ágyban fekszik és nincs senkije, akivel irathatna. Ez a mentség vigasztalásnak oly szomorú volt, hogy a nagyasszony szeméből kiszökött a könny. Széky Barnabás észrevette ezt a könnyet és hirtelen lelohadt a haragja. Odalépett öreg hitestársához és szelíden megfogta a kezét. — Öreg bolondok vagyunk mi ketten, — mondotta elérzékenyülve — nagyon a szivünkhöz nőtt az a fiú. Aztán, hogy elrejtse felindulását, újra pattogni kezdett: — Biztos, hogy kutya baja sincs a kölyök - nek. Éli világát. No, de majd megtanitom emberségre ! Elmegyek utána, el én, ha még oly messze is van az a Pest! A nagyasszony szomorúan ingatta a fejét. — Nem mégy te oda, Barnabás. Széky Barnabást ez a* tagadásbavevés még jobban feltüzelte. — Már hogyne mennék 1 — dobogta mérgesen. Ma indulok. Vagy holnap. De elmegyek. Meglátom én, mért hallgat úgy az a kölyök Hát mi már nem is élünk a számára? Egyszerűen meghaltunk ? Mi ? Felutazom! Ez a fenyégetés nem volt komoly. Hanem amikor már télre kezdet fordulni az idő s a fiú még mindig nem adott életjelt magáról, a Széky kúria öreg lakóit majd fölvetette a nyugtalanság. Széky Barnabás egy napon saroglyába tétette a rókatorkos bundáját, megírta testamentumát s odaállott a nagyasszony elé : — Megyek Pestre! A nagyasszony halotthalvány lett erre a kijelentése. Még az aranykapcsos piros kláris- gyöngysor is, amely olyan fiatallá tette a fehér- hajú asszonyt, elsápadt a nyakán. De aztán erőt vett magán, nem akart gyöngébb lenni, mint édes öreg hitestársa és csöndesen mondta: — Menj ! És amikor a kocsi, — amikor az állomáshoz vitte Székv Barnabást — kiröhögött az öreg kúria kőkapuján, a nagyasszony könyörgő hangon kiáltotta az ura után: — De ne bántsd azt a fiút! II. A pesti nagy bérház harmadik emeleti folyosóján Széky Barnabás keserves felfohászkodással csavargatta jobbra balra kemény nyakát, hogy meglássa azt az ajtószámot, ahol a fiára akad. Végre ráakadt. Egy kicsit elfogultan, bizonyos szorongással ütötte meg a kilincset, de az ajtó zárva volt. Valaki belülről kinyitotta. Széky Barnabás zavartan hátrált meg. Egy fiatal leány állott előtte. — Éngedelmet, tán rossz helyen járok — dünnyögte. — Kit tetszik keresni ? — Széky Miklóst. — Itt lakik. Széky Barnabás csodálkozva nézett a lányra. — Itt ? — mondotta érthetetlenül és be lépett. A lány félszegen, bizonytalanul állott elébe. — De most nincs itt. Csak később jő haza. Széky Barnabás kedvtelve nézte a leányt s kinek gyerekarcát pirosra festette a zavar és jókedvűen mondta: — Nem baj. Megvárom. Én az apja vagyok. A lány elsikoltotta magát. Halotthalvány lett és reszketve, félve nézett az ajtó felé. Látszott rajta, hogy legjobban szeretett volna elfunti. Székv Barnabás valami különös elfogódott- ságott érzett. Sajnálta á leányt, aki úgy megrettent tőle és szelíd hangon mondta : — No, no, hát olyan ijesztő vagyok ón ? A lány karikára nyílt, félénk szemekkel nézett az öregre. Könny ragyogott a pilláján s mikor az öreg,.hogy jobban megnyugtassa, meg-
