Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-25 / 21. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

2

Valóban szükség is van olyan középfokú szervekre, amelyek a fbldmivelésügyi kormányzat széles munkaterületét a helyi szükségletek szerint művelik. A minisztérium természete szerint kezdeményezője kell, hojry legyen minden olyan intézkedésnek, melynek feladata a nép gazdasági fej ődését, nemzeti erősödését szolgálni.

De kezdeményezni és végrehajtani, az egészen más. Mennyi sok szép kezdeményezés veszett el a legkisebb siker nélkül, mert a végrehajtás lanyha volt. Vagy egyáltalában nem akadt senki, aki a legszebb kezdeményezéseket legyökerezhette volna a népréteg széles talajába. Aztán bármi árgus szemekkel kisérje is egy központi hatalom rendeletéinek érvényesítését, a távolság, a különféle felfogás, a magyar közöny zátonyain fel fog akadni minden szándék.

Egészen más dolog, ha a minisztérium szakközegei a perifériákon állandóan ügyelnek, hogy a központi hatalom kezdése az életbe átmenjen. Nem aktagyártó szervekről van itt szó, hanem olyan hivatalról, mely népsegitő missziót teljesít. Valóságos kulturmunkát, mely kiterjed a föld- mivelőnek boldogulása minden eredőire. Ezek a középső kormányzati szervek arra állíttatnak fel a vidéken, hogy egyrészt az elmaradt gazdaság vitelt okszerűen emelve, uj vetésforgókkal kombinálva uj gazdasági haszonvételekhez juttassa a gazdát, másrészt, hogy a földmivelőnek gazdasági színvonalát emelje és a haladás útjára vezesse.

Mindez azt feltételezi, hogy a miniszteri kirendeltségek munkássága nem az íróasztalnál kezdődik és fejeződik be, hanem a gondozásukra bízott munkaterület minden határmesgyéjén. Egyéni, fárasztó és küldet ésszerű ez a megbízatás, s bizunk abban, hogy a miniszter e hivatalok vezetőivé olyan férfiakat válogat össze, akik küldetésük jelentőségétől át vannak hatva, akik fanatikus hittel és lelkesedéssel fognak a munkához, mely nem kisebb, mint Magyarországot kiemelni a földmivelés egyoldalúságából, a nemzeti ősvagyont a termelés fokozásával, a munkaalkalmak emelésével lényegesen növelni.

Mi bizunk abban, hogy egy kiterjedt gazdasági kultúra egyenesen véget vetne a kivándorlás mai fájó sebének, és nem is kellene hozzá, csak megfelelő anyagi erővel és hatáskörrel felruházott húsz olyan lelkes magyar ember, aki tudással, hittel és szeretettel de ezen szép erények mellett még lankadatlan buzgalommal is a gazdasági fejlődés uj érájába vezetne.

A magunk szempontjaiból természetesen alig kívánhatunk mást, minthogy ezek a központi szervek vagy pátriánkon, vagy hozzánk minél közelebb állíttassanak föl. Mert melegedni a fázó embernek csak a tűz közelében lehet. El tudjuk képzelni, -hogy egy biztos tekintetű ember a kormányzatára bízott terület gazdasági vezetésére egyaránt képes, akár munkája közelben, akár távolabb van jjs : de egészen más annak a helyzete, aki a népsegités forrásából közelben gyűjthet erőt, akinek ajaka szokszor nyilhat kérő szóra, akinek kedvező helyzetét egyik, vagy másik akcióra a kirendeltség közelről és állandóan figyelemmel kisérheti. De annyira át. vagyunk hatva

A német rám mordult: »Takarodj, Kossuth kutya!« — és tovább sétált fel, alá az őrhelyen.

Én ismét kértem s még egy húszast tettem a markomba. Az osztrák odanézett, de úgy látszik, keveselte, mert elfordította a fejét és folytatta a fal mellett egyhangú kopogását.

Mikor azután visszafordult és felém jött, a harmadik, utolsó húszasomat mutattam neki. Gyorsan lekaparta tenyeremből, hátat fordított nekem és fojtott hangon rám ordított: „Siess, siess, szaladj !u

A raboskodás nehéz, súlyos köve zuhant le a szivemről, fellélekzettem, mintha egy olyan szobából, hol buta cseléd nagy port verve söpör, szélesen nyújtózó, szabad pusztára kerültem volna akkor, mikor a pirosköntösü nap felébred.

Frissen, amily fürgén csak tudtam, átvetettem magam a várfalon s menekültem a városba.

Szerencsémre találkoztam nagyváradi fuvarosokkal, kik a németek számára szénát, zabot vittek Aradra. Lehettek valami huszonöt harminc kocsival.

A parasztkocsik egyikére feldobtam magam. Az ember már tudta, ki vagyok, mi vagyok, letakart szűrével, a szűrre szénát hintett s úgy hozott ki a városból, a sok katona-őr dacára. — Pedig, mint megtudtam tőle, nagyon piszkálták a svábok a szénát, hogy nincs-e közte valami magyar menekült?

Eközben a macska, a sötét, fekete macska megunta szobánkban a hideg' bőrdiványon a fekvést. Fölébredt, egyet ásitott, kinyujtózott, leugrott a pamlagról és dorombolva, mormiculva dőlt, dörgölőzött neki a lábamnak. Jóleső, meleg érzés ölelte át a szivemet s megcirógattam, megpacsint gattam a kedveskedő állatot. Dani bácsi pedig

annak tudatától, hogy ezt a nagy nemzeterősitő ügyet partikuláris szempontokból megoldani nem lehet, hogy a magunk lokális érdekét is alá tudjuk rendelni a közjónak.

Úgy tudjuk, hogy a jövő évben újra két ilyen középső kormányzati szerv lesz fölállítva. S rövid néhány éven belől az egész ország át lesz hálózva a gazdasági talpraállitás és fejlődés munkáló derék kirendeltségekkel, melyeknek a törvényhozás áldozatkészsége bizonnyal meg is adja azt az anyagi erőt, hogy a földmivelésügy javára, ez ősi földön való többed termelés, uj üzemek és megváltozott vetésforgó sokszorozza a gazda jövedelmét, teremtsen a munkások részére munkaalkalmakat,, hogy ne legyen folytonosan időszerű a kesergő Rákóczinak ez a történelmi hires mondása : „Megújulnak a magyarok sebei!“

KÜLÖNFÉLÉK.

Emléksorok „Bodri" kutyámhoz.

Bodri kutyáin, Bodri I Te hűséges állat 1 Hűségesebbet én nem ismerek nálad,

Nappal itt szunyókálsz az asztalom alatt,

Éjjel hűségesen őrződ a házfalat S hálával kapod él, ha hullik egy falat.

Ha ott künn a kertben kapargat a tyúknép,

Neked Bodri kutyám egy füttyentés elég,

Kakas eliramlik, tyúk, csibe szerteszét...

Nem pusztítják többé a kert virágdíszét.

Ha az emberek is ilyenek lennének,

Igazat szólnának, igazat tennének!.. .

Szebb lenne a pázsit, szebb a lomb, a virág...

.. . Nem lenne az élet ilyen kutyavilág!

KÁLMÁN DEZSŐ.

Gróf Zichy Gyula Szekszárdon.

Városunknak illusztris átutazója volt f. hó 23 án. Ugyanis a d. u. s/45 órai vonattal érkezett a bátaszéki vonattal hozzánk vásonkeői gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök, ki kiséretével Pécsről Szekszárdig vonattal utazott, Szekszárdról pedig saját négyesfogatán Sióagárdra hajtatott, ahol a bérmálás szentségéi f. hó 24-én osztotta ki a híveknek. A I megyéspüspököt bér autjában Vajdics Gyula prelátus, prépost-kanonok és dr. Mosonyi Dénes püspöki titkár kisérték. A tőpásztor fogadtatására .a szekszárdi vasútállomáson megjelentek dr. Szentkirálui Mihály polgár mester, dr. Fent Ferenc apát, esperes-plébános, dr. Vörös Nándor kajdacsi plébános, Meyer Lajos főgimnáziámi hit tanár, Kun Lajos káplán, Hetényi Alajos nevelő, Janosits Károly városi főjegyző, Rácz József rendőrkapitány, Nagy György Hangonyi városi tanácsos, Fent László hitközségi pénztáros, Naoy Béla kir. s. tan- felügyelő, Nagy János templomgondnok és még sokan. A vonat 3/4Ö órakor robogott be a pályaudvarba. Nyomban megjelent a kocsi ajtajában a főpásztor, szeretetet sugárzó arccal s kegyesen fogadva a tiszteletére megjelentek lelkes üdvözlését.

szedegette, fűzte tovább a szavak gyöngyszemét a beszéd cérnájára, ilyenformán :

— A fuvarosok egészen Szarvasig vittek. Ott elváltunk, ők Nagyváradra mentek, én meg napnyugatnak. Hogy menekülésem biztos legyen, honvédruhámat Szarvas mellett egy malomban kicseréltem egy molnárlegény fehér vászonkabátjával és foltos nadrágjával. Csak honvédcsákómat tartottam meg emlékül, de meg is adtam az árát, mert nemsokára a Kőrös mentén húsz darab né met lovassal találkoztam, kik egy pár aranygal- léroB tisztet kisértek. A közemberektől sok gúnyt, sértést, szitkot kellett eltűrnöm, mert honvédcsákóm ellenséges gyanút ébresztett fel és rossz vért szült soraikban,

Nagyrévnél jöttem át a Tiszán. Ott elővettem legjobb tanácsadómat, térképemet; kinéztem, mely irányban kell mennem, hogy Rácalmásra, otthonomba érjek. Rendes, jó utakon gyalogolni nem mertem, csak toronyiránt mentem végig a földeken, hogy az osztrákok figyelmét kikerüljem.

Élelmezésemről a derék magyar parasztság gondoskodott. Jutalom fejében biztattam, bátorítottam őket, hogy még nem veszett el a magyar szabadság ügye. Megörültek, boldogok voltak; átölelgettek, megcsókolgattak.

A kecskeméti felső erdőn mentem azután át, mely tele volt fenyvesmadárral. Ott, a fák sátorában, meg is háltam. Különben menekülésemben mindenkor kint a szabadban, a földeken vetett ágyat a természet nekem.

A kecskeméti erdőt elhagyva, folyvást nyugat felé ösztökéltem lovaimat, melyek nem voltak különbek az apostolokénál. Közeledtem mar szülőföldemhez. Feltűnt előttem a Duna vize, a tasi révbe értem. Ottan átölelt, csókjaival ápolt meg

1913 május 25.

Elsőnek dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester üdvözölte meleg szavakkal, azután dr. Fent Ferenc apát, esperes-plébános járult üdvözlettel 1 püspök elé.— A főgimnázium előtt és a korzón a tanulók lelkes óvációban reszesitetfék a püspököt, akinek- átvonulása alatt a harangok zúgtak a katb. templomokban. A középületeket, a Széchenyi utcát és'a Rákóci utat, amerre a főpásztor kiséretével elhajtatott, figyelmes háziurak nemzeti lobogókkal díszítettek fel.

A szakadó eső dacára, Sióagárdon lelkesen fogadták 'gróf Zichy Gyula püspököt, aki itt 24 én osztotta ki a bérmálás szentségét.

25-én, ma Harcon, 26-án Mözsön, 27 én Faddon és 28-án Tengelicen bérmál a püspök.-- Rendjelviselési engedély. A király megengedte, hogy Rozsics Endre máv. főellenőr, aki éveken keresztül az ujdombóvári állomás főnöke volt, a Schaumburg Lippe Adolf Gusztáv uralkodó herceg házi rendjének III. oszt. diszrendjét elfogadhassa és viselhesse.

— Kinevezés. A király dr. Halász István orvost, Halász Géza szekszárdi erdőfőmérnök fiát, katonai főorvossá nevez'e ki.

Az igazságügyminiszter Kogelbauer Lajos szekszárdi kir. törvényszéki Írnokot, jelenlegi alkalmazása helyén, irodatisztté nevezte ki. A kinevezett irodatiszt a szekszárdi kir. törvényszéknek egyik legszorgalmasabb tisztviselője.

A pécsi pénzügyigazgató Kremniizky Sándort Villányba pénzügyőri szemlésszé nevezte ki. Az uj szemlész több éven keresztül Tolnán teljesített szolgálatot.

— Szigorlat Sebestyén Béla, Scheleznik Károly helybeli kárpitos fia, f. hó 20 án kitüntetéssel tette le a tételes szigorlatot a kolozsvári tudományegyetemen.

— Nyugdíjazott számtanácsos. A pénzügy- miniszter 'Mathis' Kálmán nyíregyházi p. ü. szám- tanácsost nyugalomba helyezte.

— Körállatorvosok választása. Tevel község képviselőtestülete Günther Andrást, Lengyel község képviselőtestülete pedig Benkonits Bélát körállatorvosokká választotta..

— Árvaszéki ülnök választása. Nógrádvár- megye törvényhatósági bizottsága báró Jeszenszky Ödön főispáni titkárt, volt paksi szolgabirót árvaszéki ülnökké választotta,

— Jegyzőválasztás. Tolna község képviselő- testületé az újonnan . szesvezelt jegyzői állásra Antal István oki. jegyzőt választotta meg.

— Névmagyarosítások. Fleischmann Árpád bonyhádi születésű, budapesti lakos, úgy a maga, mint Elza nevű leánya családi nevét Földes re változtatta.

Koronán György és fia Antal dunaföldvári lakosok családi nevüket belügyminiszteri engedéllyel Nemes-re változtatták.

— Madarak és fák napja. A szekszárd- újvárosi rk. népiskolában f. hó 19-én tartották meg a madarak és fák napját. Mosgai Sándor plébános tartott szép oktató beszédet a gyermekeknek a madarak és fák védelméről.

egy molnár, ki ismerte apámat. Lassan mentünk át a Dunán. Nekem legalább nagyon lassan. Az almási szigetben azután megtaláltam édesatyám csőszét. Azt elküldöttem haza, hogy értesítse szüléimét, hogy ne legyen olyan hirtelen a meglepetés, mert féltettem anyámat.

Elérzékenyül itt hangja az öreg negyven- nyolcas honvédkatonának. Sötét van, nem láthatom az arcát, de gondolom, hogy könnyezik a szeme, mert olyan meghatott, olyan fátyolozott a hangja.

Oh áldott édesanyai szeretet! Boldog lehet az, ki érezhette a té melegségedet. Világítasz te, világit a te meleged az élet éjszakájában, mint Mózesnek a fénylő tüzoszlop.

Alkonyodik már, esteledik már Dani bácsinak, de fent van, fent delel élete egén, átnyalá- bolja, védőleg átkarolja sugarával az anyai szeretet szelíd fényű napja.

Reszkető, remegő hangon beszél tovább Dani bátyám:

— Itthon már nem vártak . . . Azt hitték, hogy elpusztultam . . . Jöttek elibém . . . Megöleltek . . . Megcsókoltak . . . Már minden honvéd hazajött. Én voltam az utolsó. Szeptember tizedikén jöttem meg.

Odabent a szomszéd szobában hirtelen robajjal nekiesett egy darab fa a kályha vasajtajá- ,nak. Az kicsapódik, a fa piros parazsa serceg, pattog,

A mi szobánkban, ahol ültünk, jóval nagyobb világosság lesz. A falon táncolnak a kályha lángjának vörös, sárga karikái. Táncolnak, rezegnek, körbe forognak a falon függő két képen, az öreg Kossuth Lajosnak ás Petőfi Sándornak arcán.

— Itthon azonban, kedves öcsém, nem volt a honvédeknek nyugta.

(Folytatása köv.’1