Tolnamegyei Közlöny, 1913 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-04 / 18. szám
SzeKszúrd, 1913. május 4. XL1. évfolyam. 18. szám. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj litván-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telelőn 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Motaártfélo nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemfl hirdetések és pénzkoldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IQNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, '/« évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Tizenegyezer falu legfontosabb ügye. Magyarország tizenötezer városa és községéből mintegy négyezer község és városnak határa van eddig tagositva. Tizenegyezer községben és városban pedig úgy gazdálkodnak még ma is, hogy egyik kis földjüktől a másikhoz szaladoznak, olyan szorgos dologidőben, amikor a régi példaszó szerint ha száz keze lenne a munkásembernek, az is kevés volna. Hogy milyen kétségbeejtő állapotok vannak, csak egykét példát sorolunk fel: Mezőváron, Bereg- megyében Gaál István gazdálkodónak tiz dűlőben tizenhat darabban van a földje. A legnagyobb parcellája 154 négyszögöl. A legkisebb tiz négyszögöl. Karasznyán Tirhák Tamás gazdának két és fél hold birtoka 32’ darabban van. Egyik földje a másiktól napjáróra. Már most képzeljük el Tirbák gazdát, hogyan képes harminckét helyre szaladozni kapálni, kaszálni, a termést behordani? Megőrülni való állapot. De éppen ilyen helyzete van Felber Pál birtokosnak, aki Erdőd községében lakik Szatmármegyében. Negyvenkilenc holdja van, tehát elég szép darab egy tagban. Csakhogy nem egy tagban van, hanem tizenkét dűlőben és ötvenkét darabban. A legnagyobb parcellája két hold. De — örök szégyenére rendezetlen birtokviszonyainknak — van tizenkét négyszögöles parcellája is. Hagyjuk ezeket a kiáltó példákat. Mindaddig minálunk kisbirtokon az okszerű gazdálkodás ki van zárva, a mig a tago- sitási munkálatokat nagyobb erővel meg nem indítjuk. Az újabb törvény kétségkívül hozott e részben kedvezéseket, nem olyan bonyolult már a tagositási munkálat kérvényezése, a közbirtokosság szavazása, a birói szemle, értékelés és szétosztás, mint az előbbi törvényben ; de még ma is, jóllehet a tagositóknak sok kedvezményt nyújt az uj törvény — nem valami gyors tempóban folynak a munkák. A múlt esztendőben mindössze 74 községben ment végbe a tagosítás. A múlttal szemben mindenesetre lényeges haladás ez is, mert hiszen a múltban alig egy-két tagosítás történi, de mi az, mikor tizenegyezer községben kellene a munkálatokat végrehajtani. Most újabban ezeknek a birtokrendezési ügyeknek gyorsabb tempóban való véghezvitelét célozza a földmivelésügyi miniszternek a közhatóságokhoz intézett legújabb rendelete. Ebben a miniszter közli az érdekeltekkel, hogy a jövőben a tagositási munkálatok megindítására nem kell ötszáz koronát birói letétbe helyezni. Nem kell abban az esetben, ha a megyebeli gazdasági egylet a közszükséget igazolja.. ’ -- p Eddig a birói letét csupán arra kellett, hogy az amúgy is elfoglalt bíróságot önző magánérdekből fakadó kérvényekkel ne zaklassák és a tagosítás ügyében csak olyan helyről jöjjenek instanciák, ahol a dolog megérett és a közbirtokosság többsége a tagosítást akarja. A gazdasági egyleteknek e birtokrendezési ügyekbe való bevonása szerencsés gondolat. Mert ha tényleg szivükön viselik vármegyéjük gazdasági érdekeit, lehetetlen, hogy beérjék azzal, hogy adott esetben írásban igazolják a tagosítás közszükségét. A gazdasági egyleteknek ilyen félmunkával megállniok nem lehet. Ellenkezőleg azt képzeljük, hogy a gazdasági egyletek a kérdés nagy horderejét felismerve, a legélénkebben fognak közrehatni abban, hogy a tagosítás az egész vármegyében gyors tempóval keresztülvitessék. A gazdasági egyleteknek hivatását fogja képezni, hogy minél szélesebb körben ismertessék, terjesszék azt a körültekintő és világosan megirt könyvecskét, mely a tagosításról s ennek minden részéről szól és melyet a földmivelésügyi kormány mindenkinek ingyen megküld. Ismertetnie kell a gazdasági egyletnek az 1908. VII. és XXXIX. törvénycikket. Különösen ismertetnie kell azt a részét, amely a gazdaközönségnek segítséget nyújt a tagositási költségek előlegezésével. Tudvalevő dolog, hogy a birtokrendezésnek ez az elodázhatatlan kérdése éppen a legkisebb ekzisztenciákat érdekli. — És hogy éppen azért oly lassú e részben minden meginduló kezdés, mert a leggyámol- dalanabb emberek tájékozatlan és erőtlen kezdéséről van a legtöbbször szó. Nemes szociális érdekű munkásság tere kínálkozik a gazdasági egyletek számára, ha erélyesen és a nép iránt való szeretettel veszik ezt a dolgot a kezükbe és fölvilágosítják a népet, mily sok gazdasági. munkát vesztegetnek el hiába s mennyi időt rabolnak el a sürgős mező- gazdálkodás idején éppen azzal, hogy jóformán egész napjuk egyik parcellától a másikhoz való jutásban telik el. Alig van szebb tere a gazdasági egyletek munkásTÁRCA. Képkiállitás Szekszárdon. írhatnánk: képtárlat, mütárlat, vagy má3 hasonló névvel, melyek mind oly szépen festenek a papiroson, az újságban. Hallottam a megyebeli falvakban, hol a polgármestert bírónak, s annak eszét a falu jegyzőjének nevezik, hogy Szekszárd mégis csak egy (és nem kettő) város, emeletes község-, illetve városházával, tele sokféle hivatallal (amelyek mindegyikétől fázik a magyar), korzó, seprett utcák stb, szóval egész városi comfort. Az újságokból tudjuk (mondják a falusiak), mi minden van ott, sportklub, dalárda, csatornázás, iskolák, meg munkásgimnázium, filharmonikusok, zenekonzervatorium és a sokféle kultur- dolog. Képtárlat, amit még az sem tud elképzelni, aki már látott ilyet. Irigyeljük a szekszárdiakat. És mi, szekszárdiak, el kell ismerni, nem irigyeljük magunkat, bár tényleg az utolsó években kulturális szempontból figyelemreméltó lendülettel találkozunk. Ezek az ujsághirekbeu többet mutató kulturesemények a nagyra hivatott T. K. E. alakulásától a múlt téli, többé kevésbé batyubál-jellegű képkiállitáson át a mai kép- kiállitásig mind többet mutatnak a mi kultur- életünket illetőleg, mint amit valóban tartalmaznak. Nem akarom az Összehasonlít ást tovább vinni, de a téli, sokkal látogatottabb képkiállitás után a mai csak a kiállított müvek kvalitásában jelent és pedig nagy haladást, az érdeklődésben visszaesést. Talán nem volt eléggé reklámozva? Mert nekünk még nagy dob kell. Tisztelet a téli kiállítóknak, de a mostani tárlat kiállítóinak névsora csak jobban vonzhatna. Kézdi Kovács László, Neogrády Antal, Sz. Kuszka Jenő, Bálint Árpád, meg a többi kiállító nevével már kellett találkozni a festészet iránt kevésbé érdeklődőknek is. Hol ? Ha az újságok művészet rovatát át is ugorták, a képvigécek révén. (Csakhogy a fájó reminiscenciák az elmaradott részletek miatt!) Pardon különben, mindezt nem azért hoztam fel, mintha nem ide tartoznék. Azt is felesleges mondani, hogy a festészetben a szemünkbe rezgő harmónia felfogását, meg értését, sőt megérzését épugy tanulni kell, mint a fülbe rezgő harmóniát, a zeneművészetet. Tán még mi, szekszárdiak, nem tudtuk megtanulni ezt; ami nem baj, — nagyobb baj, hogy nem akarjuk. A természetrajz 5 érzéket tanít az ép szervezetben, a művészet a hatodikat fejleszti ki: a harmóniának a megérzését, azét a harmóniáét, amely egyformán nyilatkozik meg a kicsinyben és a nagy mindenségben, az egyben és a sokban, a részben és az egészben s amely megnyilatkozásaiban magához vonzza, mintegy reso- nálásra készti az emberi lelket, ha akár mint eszmebeli szép a költészetben, akár mint hangbeli szép a zenében, akár mint szinbeli szép a pikturában hat az ész, a fül vagy a szem kapuján át arra a 6 ik érzékre, amelylycl a jót, a nemeset, a szépet tudjuk érzékelni, — amely talán maga a lélek s ez a lélek sem egyéb talán, mint egy testet öltött harmónia, egy atomja annak a nagy egész harmóniának, mely az egész min- denséget betölti rezgésével. Eszerint mindnyájunkban meg volna, de nem mindenkiben működik s nem egyformán, ez a hatodik érzék s a művészetben az alkotó művész által müvébe belelehelt energia kell, hogy azt a harmónia rezgést, mely mint a szép éled fel bennünk, belsőleg megérzékeltesse. Szomorú, hogy erővel siketek és erővel vakok szeretünk lenni. Amint nem gondolat abszolúte véve agyunk működése, úgy nem látás magában a mi nézésünk. Lelkünk s egész életünk egy negativ, mely maga keresi a positivumjait. Ha nem tanuljuk a látást, a szemünkkel magával nem sokra visszük. A színekként ható rezgések, a színekben szépként jelentkező harmónia a szemen át jut a lélekbe. A gyermek is lát, de egyformának látja a fényeset a homályossal, a fehéret a pirossal. A színeket s a bennük rejlő harmóniát meglátni: tanulni kell; a szemet iskolázni, akár a fület, akár a hangot.Erre jók a tárlatok. A tanulnivágyásért, a szinbeli harmónia élvezésének eltanulásáért kell látogatni a képkiállitást. Aki már egyszer látott, szeme világa elvesztésével a lelkét vesztette el, de nincs tartalma a léleknek, ba nem tanulja meg az eszme, a hang, a színek rithmikus rezgésének felfogásában rejlő nagy szépélvezetet. A mai képkiállitás is — mint minden ilyen — üzleti vállalkozás is, azonban olyan üzlet, hol az is nyer, aki nem vásárol, csak megtekinti. Kulturális vállalkozás, hol a vállalkozó nem egyszer többet kiad, mint bevesz. Nem szólhatni le városunk közönségét a csekély mérvű érdeklődésért, de fel kell hívnunk arra a veszteségre, ami a kiállított képek megtekintésének elmulasztásával éri. Igaz, nem kívánja az ananászt, aki nem Ízlelte. Mi sem sok eredeti művészi képet láttunk még, de már nem egy házi mázolmány előtt olvadoztunk.
