Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-10 / 45. szám
XL. évfolyam. 45. szám. Szekszárd, 1912 november 10. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-ntca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, 1/4 évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100 — 200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Alispán választás. Folyó hó 7-én csütörtökön folyt le a sokakat nagy mértékben izgatott alispán választás városunkban. A tisztújító megyegyülés iránti érdeklődés szinte szokatlanul nagy volt, ami a nagyfokú korteskedésnek tulajdonítható. A választási esélyek igen kétesek voltak igy is, s különös érdekességet adott a küzdelemnek, hogy a munkapárt igen tekintélyes, számban és súlyban tekintélyes eleme állott szemben a kormánypolitika képviselőjével, illetve ennek úgy látszik, a közönségesnél nagyobb mértékben és a megyeijautonómia határszéleiről a tilosba tévedt határig favorizált jelöltjével, Ras- sovszky paksi főszolgabíróval. Az előzmények már a küzdelem nagy fokú erőpróbájáról tanúskodtak. Volt hagyományos, de balul elsült főispáni jelölő értekezlet. Voltak audientiák, „szigorúan bizalmas“, és „elolvasás után megsemmisítendő“ kortes-levelek, melyek egyes hivatalos tekintélyek és befolyások latba vetését célozták a főispáni bizonyítvánnyal pályázó jelölt érdekében. Volt korteskedés mindkét részről a szokott határokon belül is. Az alispáni állás betöltésénél 352 szavazatot adtak le, ami legjobban bizonyítja a mozgósítás nagy mérvét. Finom urak keresték szokatlan szeretettel már a vasúton az igénytelen polgártenyerek paroláját. Szóval a szó legszorosabb értelmében vett választásunk volt. Az eredmény gyorsan kelt szárnyra. A hivatalos befolyással támogatott jelölt súlyos vereséget szenvedett Forster Zoltán főjegyzővel szemben, kit 84 szótöbbséggel Tolnavármegye alispánjává választottak. Kétségtelen, hogy ez az eredmény a jog és igazság győzelme, amelynek szükségszerint kellett bekövetkezni. Legjobb bizonyítéka ennek általános megnyugtató hatása. Nem is tekintve azt, hogy az ellentétek helyes kiegyenlítésén lelül a vármegye megtisztelő bizalma egy mindenképen arra érdemes tisztviselőt tett meg a vármegye első tisztviselőjévé. Az ellenzék különösen tüntetett Forster alispán mellett, aki mellé ellentétes politikai álláspontja mellett is, a jelölt közismert pártatlansága tömöritette az ellenzéket. Innen magyarázható, hogy a vásasz- táskor a Forsterre való szavazást valósággal pártkérdésként kezelte, s kétségtelenül megállapítandó tény, hogy az ellenzéknek Rassovszky megbuktatásában oroszlánrésze van. Igaz, hogy az amúgy is rokonszenves egyéniségű Forster mellé különösen a látszólagos főispáni ellentámogatás tömöritette az ellenzéket, mert Forster székfoglalójában is hirdette 67-es politikai hitvallását. Kétségtelen tehát, hogy úgy a munkapártot mint az ellenzéket igen érdekes, sőt kényes selyzetbe hozta a csütörtöki alispánválasztás, s igy minden tekintetben alkalmasnak látszik ez a választás bizonyos mindenkinek szóló tanúságok leszűrésére. Bár nem cáfolták meg illetékes helyen, de optimismusból, nem fogadjuk el, hogy a kormányhatalom helyi őrszeme a vele alkotmány jogilag szembe helyezett megye önkormányzatra tartozó alispán választásra döntő ingerentiát gyakorolni akart volna. Azt sem tételezzük fel, hogy a túlbuzgó hivatalos korteseknek a főispán egyéni és hivatali tekintélyénél fogva sokat jelentő nevének és állásának kortes célokra való felhasználására felhatalmazást adott volna. Ilyen formán e részről tanulságokat levonni nem tartjuk szükségesnek. Nem különösen Simontsits főispánunkkal szemben, aki a megyei autonómia neveltje és legjobb ismerője. Tanulságot kell azonban levonni általában a megyei önkormányzat sérthetet- sége szempontjából. Hogy ehez nyúlni nem szabad még látszatból sem, az ellen a legszebb vétó a választás eredménye. Tanulságot kell levonni a korteskedés azon tűrhetetlen formájára vonatkozólag, mely egy az autonómián kívül álló változásnak kitett időleges kormánytényező segélyét akarja igénybe venni egy azzal ellentétes állás betöltésénél. Tanulságot kell levonni arra nézve, hogy vármegyénknek álláspontja magaslatán álló ellenzéke nem a politikai álláspont ellentétes voltát tekintette, hanem a magyar alkotmány egyik főbiztositékának, a vármegyei önkormányzatnak megóvását tartotta szem előtt ezen választásnál. Tanulságot kell levonni különösen a helyi munkapártnak, hogy a megyei ellenzék nem csak addig teszi félre az általános megyei közérdekekkel szemben a párt- tekintetet, amig az ő pártérdekét szolgálja valami. Választás után megszűnnek a pártok s a győző könnyen felejt! Mi sem akarunk mást. Az uj alispán 67-es volta mellett az ellentétes meggyőződések kellő tiszteletben tartásával a megye, a mi szükebb hazánk érdekeinek szolgálata mellett tett székfoglalójában fogadalmat. Mi is ilyennek ismerjük és ismertük őt. Ezért üdvözöljük, és fogadott céljai elérésében teljes erőnkkel mellette leszünk. Ezzel szerettük volna is befejezni az alispán választásról való emlékezésünket. De, máshová nem tudván beilleszteni, nem mulaszthatjuk el, hogy egy még a tüzes választási hangulatból is kikivánkozó dis- sonáns incidensről is ne szóljunk egy szót. A közérdek szempontjából. Az ellenzék keretén belül és a mellett külön is a Forster párt diadalra juttatásában igen sokat tettek a róm. kath. papok a polgár megyebizottsági tagokra gyakorolt nagy súlyú erkölcsi befolyásuknál fogva. De maguk is úgy szólván kivétel nélkük felvonultak és adták le szavazataikat Forster főjegyző érdekében. Ezekről az állásuknál kétségtelenül erkölcsi magaslaton álló, és hivatalos megyebizottsági tisztükben eljárt lelkipásztorokról egy megyei hivatalnok, születésénél fogva kiváltságos méltóságban álló arisztokrata, a közgyűlési teremben többek által hallható olyan megjegyzést tett, amit mi itt a megjegyzést bizonyára felizgult hangulatban kiszalajtott tisztviselő és magunk iránti tiszteletből sem reprodukálunk. Ez a röpke megjegyzés sokat felizgatott és izgat ma is. Ezek részére is van egy tanulságunk. Aki becsmérel minket, az nálunk kisebbnek érzi magát. Egyébként a papok és mindenki izgalmát megértjük, mert ilyenféle esemény eleddig a vármegye közgyűlési termében le nem játszódott és csak az intézmény nívójának ártana, ha ilyen előfordulhatna n:ég. A többi állások körül szenvedélyes küzdelem nem keletkezett. Főjegyző egyhangú felkiáltással a nagy népszerűségnek örvendő Eri Márton dr. lett, II. főjegyző Szévald Oszkár, I. oszt. aljegyző Bernáth Béla dr., és szolgabiró Kenézy Iván. Gróf Batthyány Tivadar beszéde. (Elmondta Szeknzárdon, 1912. no?. 2-án tartott pártvacsorán.) Ha visszatekintek — úgymond — a legutóbbi évek politikai eseményeire s figyelemmel kisérem a politikai események fejlődését a maguk egymásutánjában, s ha összehasonlítom a politikai fejlemények kapcsán a magam és pártom álláspontját, követett irányát és elveinknek megvalósítására vonatkozó törekvéseit, nem tehetem, hogy egy bizonyos megelégedettséggel, lelkinyugalommal ne emeljem ki, hogy akármilyen kis párt voltunk is s akármennyire lettünk légyen üldözöttek, a tények a maguk egészében napról-napra nekünk adtak igazat. Tisztelt uraim ! Mindenki érzi Magyar- országon a mai közgazdasági helyzet rettentő súlyos voltát. Emlékeztetem az urakat, hogy a midőn a bankmozgalmak voltak, mi követeltük az önálló magyar jegybankot. Állítottuk és vitattuk, hogy az önálló magyar jegybank alkalmasabb Magyar- ország hiteligényeinek kielégítésére, sőt az önálló magyar jegybank alkalmasabb arra is, hogy háború idején a hadikincstárt megfelelően nagyobb kölcsönnel lássa el. Ezzel szemben a kormány és pártjában s általában a közös bank hívei azt vitatták, hogy az osztrák-magyar közös jegybank annyira erős, hogy minden körülmények között képes hiteligényeink teljes kielégítésére. Mi úgy képzeltük a bankkérdés megoldását, hogy Magyarországon felállítunk egy nagy alaptőkével biró jegybank részvénytársaságot, Ausztria magától értetődően szintén. Úgy képzeltük és úgy tudtuk, hogy ez a két jegybank együttvéve nagyobb alaptőkével, nagyobb aranykészlettel fog bírni, mint az osztrák-magyar jegybank egymagában. Ennek a józan ész szerinti következménye lett volna, hogy a kettő együtt háború esetére nagyobb arany
