Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-08 / 36. szám

XL. évfolyam.

36. szám.

Szekszárdi, 1912 szeptember 8.

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők.

Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11.

Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők.

Felelős szerkesztő Főmunkatárs

BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon.

Előfizetési ár: Egész évre 12. K, Va évre 6 K, il* évre 3 K.

Számonként 24 fillér e lap nyomdájában.

Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soro-nkint 30 fillér.

Oroszország felé.

Isteni humor: angol példák hirdetésével kezdték és orosz minták alkalmazásával végezték. Azt mondotta Tisza István gróf és az ő jámbor szolgája, a miniszter- elnök, hogy Angliában igy, meg úgy divat, ott ilyen, meg olyan szokás dívik, ott kevés a munkamegosztás és több a munka, kevés a zsarnokság és sok a szabadság, kicsi a szószátyárkodás és nagyok a tettek, ott a politikusok bölcs mérséklettel megáldott önzetlen hazafiak, de itt Magyar- országon, amig el nem jöttek Tisza István meg Lukács László, bizony ne tagadja senki, nem volt európai államhoz méltó élet. Mert nem volt itt addig semmi, amiért polgárnak az államban élnie érdemes, mert nem volt itt jólét, mert nem volt itt szabadság, nem volt itt kultúra, nem volt itt bölcs mérséklettel megáldott hazafiak munkájának nyoma, szóval nem voltak az angol minták meghonosítva, de volt obstruk- ció és volt a többségi akaratnak hosszú hónapokon való megbénítása.

Hiszen nem lehet tagadni, voltak — talán -— ez országnak a népképviseleti rendszer megalkotása óta eddig is némely férfiai, kik — talán — szintén értettek valamelyest az efféle dolgokhoz s talán nem hiányzott belőlük sem az a bizonyos bölcs mérséklet, sem a hazafiui erények telje, sőt talán az angol minták ösmerete vagy azok meghonosításának vágya sem.

Végre is Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Idősb Andrássy Gyula gróf, Eötvös József báró, Szilágyi Dezső, Irányi Dániel is voltak valakik, a nemzet szabadságjogairól bizonyára nekik is megvoltak a maguk gondolatai és tervei, de nem tudtak úgy a dolog mélyére látni és úgy a néppel elbánni, mint ez a Lukács László és a Tisza István tudják.

Tisza István heteken át vitázgatott Andrássy Gyula gróffal, hogy melyikük képviseli igazabban az angol álláspontot s melyikük politikája teszi e hont is a szabadság hazájává. Végül is a miniszterelnök dcntött Nagyenyeden Tisza István mellett. Megmondotta a miniszterelnök ott országvilág előtt, hogy aki Magyarországból Angliát akar varázsolni, aki azt akarja, .hogy itt mindig a szabadság uralkodjék, az csak velük tartson, az ő politikájukat támogassa, az ő szekerüket tolja, mert ez a helyes, bölcs és derék dolog s amellett

— talán bizonyításra sem szorul — elég jól kifizetődik.

Az angol vita és az angol példák hirdetése igy befejeződvén, még mielőtt az angol nap csak egyszer is feljött volna a magyar égen, Lukács László miniszter- elnök ur a sajtótermékek terjesztése tárgyában kiadott rendeletével egyszerre bravúros fordulattal hirtelen Oroszország felé fordította a kormányzás rudját. A szóból elég volt, Tisza István már sokszor leírta

— igaz, soha nem olvasott lapokban, — hogy az angol szabadság-életet akarják itt megvalósítani, de végre is tettre került a sor és könnyebbnek találták a feladatot úgy megoldani s a vitát úgy befejezni, hogy a megkezdett utón haladva Oroszországgá varázsolják e földet is.

Ha már mindenét elvették a magyarnak, aminek látszata még megvolt: a sajtó- szabadságát zúzták most össze egy rendelettel. Az éjjeli ügyészt elevenítették fel nappali formában és hogy szelidebbnek lássék, a közigazgatásnak első tisztviselőivel helyettesítik.

Nem kerülhet többé ki a publikum elé olyan újság, melyet az illető hely első törvényhatósági tisztviselője át nem olvasott s ha véletlenül az illető ur a lapban izgatást lát, nem a független bíróság fog dönteni a cikk s közvetlenül a lap sorsa felett, hanem a vádló maga biró is lesz s mint ilyen véleményével egyszerre megfojthatja a neki nem tetsző lapot.

De ez csak a kisebbik revolver, a nagyobbat a kormány maga számára tartotta fenn, gondolván, hogy talán az ország nem minden részében akad megfelelő bölcs mérsékletü férfiú, aki a szánalmas szerepre vállalkozik. A receptje már megvolt erre, a vasúti állomásokról és a trafikokból való kitiltás után most már az ország egész területén biztosítja magának azt a jogot, hogy a neki nem tetsző lapoktól bírói ítélet nélkül, sőt ellenére is megvonhatja az utcai árusítás jogát s nem csalódunk, ha megjósoljuk, hogy a következő lépés már a postai és vasúti szállítás jogának megvonása lesz.

Fegyvert szegez állandóan minden ellenzéki újság mellének, egy sor csak, ami kissé igazságos legyen velük szemben, egy jajdulás csak, ami a nép szivéből jön s a következő percben már végzett is velük. Az ideál : Oroszország, minden kimondott igaz szóért halál.

A nyomasztó adókkal, a rettenetes

Apponyi Alberthez*

(midőn egy ellenzéki lakomán a hazaszeretetről beszéli).

ír la: KOMJÁTHY JENŐ. Hazafisági milnen kopott e szól Használja minden utcakoptató.

Te nj varázst, uj féngt adál neki,

Zászlónkat üde szellő lengeti.

Bár nagyra termett: elnyomott e nép.

Nemes szived jogos haragban ég,

Ha látod az ál-népbarátokat,

Kiket ujongva szolgahad fogad.

S beszélsz. Magasra nyúlik termeled S magas célra röpíti lelkedet.

Lélekben is kiválsz; e nép közül,

Téged rendeli az Ég is őrszemül.

Nagy Iáikor az, amit szemed belát, Föílebbentéd jövendőnk fátgolát:

Ragyogni látsz, közelgni messze célt,

Miért e nemzet színe egykor élt.

Dús örökükbe léptek korcsok im ,

Szétszedve osztozkodnak rongyain,

Törött vázákon, fényes csontokon,

De elhagyatva sír az árva hon.

Beszélj ! Szavadra egy ország figyel:

Ä kishitű s a meddő irigyel;

Csak törj előre bátran, lelkesen :

S úr lész, ne félj, minden magyar szivén 1

Bár gúny, irigység, káröröm fogad,

Csak rajta! iizd ki a ku járókat:

S e népnek, — ó mily fényes hivatás! —

Te . lész vezére akkor, senki más.

* Mutatvány szerző most megjelent hazafias verseiből.

A légionárius.

—■, A «Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája. —

Irta; Forrai István.

A kertben tarokkoztunk, amikor a kisbiró — szinte lopva — benyitott a kertajtón s az ő megszokott katonás tisztelettudásával tudtunkra adta, hogy egy „bűvész“ érkezett a faluba, ki estére, a községi korcsmába előadást fog tartani. Az ő protekciója révén „kéri a n. é. közönség becses pártfogását.“' Közönséget jött tehát toborozni az előadásra, mert amint mondja :

— Hirös embor ám az öreg kérem ássan, én már láttam ütet — tehát érdemes elmenni.

■— Jól van öreg, elmehet. Majd megnézzük, — ám kisebb gondunk is nagyobb volt, mint a bűvész mutatványa, mert éppen egy „huszonegy fogás“ volt készülőben. Kívánta is a jegyző az öreget bűvészestül, huszonegyestől (mert nála volt) a pokol legmélyebb fenekére, de megállapodtunk, hogy ha a huszonegyet elfogják, akkor elmegyünk.

Elfogták s mi ott voltunk. Ne mondja senki, hogy nem pártoljuk a „művészetet“.

Nem is bántuk meg. Sőt !

Mert az öreg, még elég fiatalosnak látszó, 60 év körüli, francia szakállas, kopott ruháju, barna — művész, egy igen érdekes egyéniség.

A mutatványai közben, amelyek elég szép ügyességre mutattak, folyton beszélt és beszédjéből ítélve úgy találtuk, hogy az öreg nagy múltú" és sokat látott ember lehet.

Feltevésünkben nem csalódtunk.

Előadás után, amelyre nem nagyon törte magát a közönség, magunkhoz liivtuk a rokonszenves modorú „művészt“, ki szivesen felelt a

kérdésünkre — gyakran közbeszurva intelligens humorát — s örülni látszott, hogy vanrak emberek,, kik még vele s az ő múltjával is törődnek.

Franics Edének hívják. A baranyamegyei Siklóson született. Atyja gyalogos kapitány volt, ki egy nagy vagyonból nem hagyott hátra semmit. (Ma már nem él senki hozzátartozója.)

Atyja halála után, középiskolai tanulmányait abban hagyta s beállott pincér inasnak. — Mint pincér került később a hires Hermann varázsló művész mellé, kitől sok ügyességet sajátított el olyannyira, hogy később mint varázsló- művészt alkalmazta egy francia hajó, mely Francia- ország és Khina közt közlekedett. Ezen a hajón az átlagos napi keresete 60—70 frank volt. (Bár takarítottam volna belőle, akkor — mondta, — valamit, ma nem járnék itt.) Itt tanult meg franciául, németül és olaszul. (Ma hat nyelvet beszél.) Később hajón beutazta Európát és Ázsiát s mint ügyes ember sokat keresett.

Azután hogy, hogy sem, (erre a kérdésünkre nem felelt) kedvet kapott a francia idegen lé- I gióba beállani, mely szándékát hamarosan be is váltotta.

1884—1885-ig Sidi Beibe (Algire)-ben, az első légionárius ezrednél szolgált, honnan egy a rif kabilokkal történt ütközet alkalmával egy Eduárd Braumann nevű, porosz születésű légiókapitánnyal — kinek az ezredesével történt ösz- szeszólalkozása miatt az államfogház volt kilátásba helyezve — vagy 200 ad magával, egy olasz hajón Genova felé megszöktek.

— ügy tudom, hogy a légionáriusoknak általában nem imponál az élet, mi volt tehát az oka a szökésnek V

— Kedvet kaptunk az élethez. Mert a légionáriusnak valóban mindegy, élet, vagy halál,