Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-31 / 13. szám
XL. évfolyam _________________13. szám Szekszárd. 1912 március 31. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét ill-tő minden közlemények iritézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Kőmunkatars BŐD A VILMOS HORVÁTH IGHACZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: E?ész évre 12 K, V, evre 6 K, V4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések : 100 szói? S korona, 100—200 szói? 9 korona 200—300 szói? 10 korona, minden további 100 szó 2 Koronával több. Nyilttér ?armond soronkint 30 fillér A drágaság és a politika. Pár éve lesz már, hogy a drágaság divatba jött. Először, mint a megélést mind jobban nehezitő és az állati vegetálást is megtámadó jelenség, később, mint közszájon forgó és a mindenkori kormányokig feljutó társadalmi baj. Szóval az utóbbi években megjelent hivatalosan is, — későn ugyan — mert sok kis exsistenc at s ilyenekből áll a társadalom 80 százaléka, már-már végveszélybe döntött, de mégis nagyon korán, mert annak okát nem bírják, helyesebben nem akarják hivatalosan is még elismerni, hogy igy azon segítsenek is. Nálunk minden dolgot azzal kezd a kormány, hogy ankettet hiv össze. Egyszer, kétszer, többször, aztán egy-két banquette és vége. Keresték a drágaság szülő okát. Keresték a termelőben, keresték a kereskedőben, keresték a fogyasztóban s nem találták sehol. A drágaság van, nő és lesz. — Tehát a kormány nem tehet ellene semmit. Ekkor egyes társadalmi osztályok kezdtek magukon segíteni. Magasabb bért követelnek a munkások, fizetés emelést a kereskedelmi alkalmazottak, a magántisztvise lök, a tanítók, tanárok, köztisztviselők. — Némelyikük kapott, nagy részük ígéretet kapott s a drágaság csak nő s még elviselhetetlenebb. Az állam úgy látszik, azért nem is ad alkalmazottainak, mert itt már nem segít egy oly segítség, amit adhatna. És ez hová vezet?! Feltartóztatlanul a nemzet legjavát képező társadalmi osztályok teljes csődjéhez ! De hát mindez hogyan, miért? Nem tudják ezt a kormány nagy látókörű férfiai ? Amit a sok ankettezés után már a verebek is csiripelnek, azt a süket kormány- politika nem venné csak észre? A kormánypolitika, mely szülő oka, plántálgatója és óvó gondozója annak a társadalmi bajnak, mely a >drágaság« szó fogalmában ismeretes. Nálunk hagyomány mindenért a kormányokat szidni. De ha valamiben hibás és vétkes a kormány politikája, úgy ebben a kérdésben az. Nem csak a kormány, hanem a parlament, illetve ennek a mindenkori kormányokat fedező többsége első sorban. Mindazok, akik a mai védvámpolitikát folytatják és megtűrik. Évek óta jelszó, segíteni, istápolni, felvirágoztatni az állattenyésztést. Helyes ! Százezreket költenek el bikákra, pulykákra, fajbaromfiakra, mindegyik állatfaj részére külön felügyelőket tartanak. Hát jó ! Azt hinnok, hogy igy kapunk legalább elegendő jó és olcsó húst. Azonban nem igy van, a szép, a jó, az eleje marhát, baromfit elviszik külföldre, itt hagyják a selejtes marhát, meg a gebe lovakat, hogy együk drágáért. S hogy ez a kormány tendenciózus politikájának következménye, mutatja, hogy egyrészt korlátozta külföldről a hús behozatalát, másrészt az élelmiszer kivitel fellendítésére az államvasuton díjkedvezményt adott. Így kopik az állunk a mi adófillérekkel hizlalt állattenyésztésünk mellett. S a behozatalt nem csak a mennyiség korlátozásával, hanem magas vámtétellel is nehezítik. így például Szerbiából egy vágómarha beszáll tása kereken 50 koronára rúg. Akkor, amikor részint idegen tőkével alakult élelmiszer kiviteli cégeknek tetemes díjkedvezményt biztosit a kormány, hogy mi külföldről se kapjunk, de a oeltermeléstől is elessünk. S hogy mégis valahogy a belfor- galomban semmi meg ne maradhasson, az élelmiszerek belső szállításánál nem hogy díjkedvezmény nem jár, de még a vasúti tarifák emelkednek. És az a kormány, mely mindezt cse- lekszi, anketteken, keresi a drágaság okát. Segíteni akar a_ drágaságon, — mint mondja — és nem emeli fel a külföldi hús behozatali kontingenst, nem ad kedvezményt az élelmiszer belső szállításánál, de még csak nem is vonja meg a díj és vámkedvezményeket a kiviteltől. Hagyja, hogy a kincstári, közalapítványi uradalmak, a nagybirtokok teljesen a kivitel számára termeljenek ! Tűri, hogy a legszükségesebb élelmicikkek, a kenyér, a tengeri, a tojás, a hagyma stb. lelkiismeretlen börzianerek játékszere legyen, — az éhezők bőrére. És ezt teszi tudatosan, az agrár-politika nyílt és rejtett jelszava alatt, akkor, amikor a drágaság katasztrofális emelkedését hivatalosan is elismeri. Akkor, amikor ezt a drágaságot maga is börzeszerü mesterkedéssel előidézi oly annyira, hogy az már az egészséges jó agrár-politika egyoldalú mesgyéjét is túlhaladta. És a parlamentben ülő négy és fél száz országos képviselő ezt a közgazdasági kérdést bonckés alá venni és kioperálni nem meri. Nem meri és nem akarja nagy része azért, mert maga is latifundiumok és százezrek ura lévén egyrészt a kérdés a zsebébe vág, másrészt az iránt érzékkel nem bir, vagy ha bir is, az érdekelt többséggel szemben a kérdéshez nyúlni nem akar. S itt ismét eljutottunk a mai parlamentünkkel oda, ahova egyéb fontos, közjogi vagy szociális kérdés végeldöntésénél jutottunk, hogy a magyar parlament mai összetételében nem csak sarkalatos magyar nemzeti közjogi, hanem szigorúan a belső élés hétköznapi rendjét biztositó kérdésekben is képtelen a további alkotásra, mert nem a nemzet dolgozó és nélkülözésekkel küzködő 80 százalékát, hanem a nemzet pohos hasú és brilliáns ékszerü kiválasztottjait és ezek hűbéreseit szolgálja. e. I. Kérjük azon t. előfizetőinket, kiknek lapunkat már régebben küldjük s előfizetési dijaikat még nem küldték be, hogy hátralékos tartozásaikat lapunk kiadóhivatalába beküldeni szíveskedjenek, mert ellen esetben kényte enek leszünk a lap további küldését beszüntetni. Reflexiók és elmélkedések. A tani tők drágasági pótléka cimii közleményre vonatkozólag, A Tolnamegyei Közlöny f. évi 11. számába a tanítók drágasági pótléka cím alatt Paksról egy közlemény küldetett be, mely annyi tanulságot tartalmaz, hogy bővebb információ beszerzése után jónak látjuk általánosabb tájékoztatás és okulás céljából bővebben is foglalkozni a dologgal. I. Pakson, midőn a hitközség közgyűlése a tanitók drágasági pótléka iránti kérelmét tárgyalta egyes közbekiáltások és kijelentésekből kitűnik, de ilyent gyakran egyebütt is tapasztalhatunk, hogy a földet mivelő polgártársaink közül igen sokan csak a kapálást, kaszálást tartják dolognak és ebből kifolyólag minden bármi más foglalkozású egyéneket körülbelül kapa-kasza kerülő, ingyenélőknek tekintenek, a kiknek kenyerét a földmivelőknek keil előteremteniük, a kiket tehát nekik kell eltartaniok. És ebből kifolyólag bizonyos ellenszenvet, megvetést, sőt sokszor irigységet és gyűlöletet táplálnak minden más foglalkozásúak iránt és ezen érzelmeiknek minden kinálkozó alkalommal kifejezést adnak és feljogositva-érzik magukat arra, hogy másokkal pl. a hivatalnokokkal, iparosokkal gorombás- kodjanak. Ezen polgártársaink ezzel csak tudatlanságukat árulják el és nem fontolják meg, bogy nem lehet mindenki földmives. Mert ha csak földmives volna ez nem volna képes a munkájához szükséges eszközeit, továbbá, ruházatát és lakását maga előálliíani. Tehát szükség van a legkülönfélébb iparosokra, kiknek munkája ép oly fontos és szükséges mint a földmiveseké. Mivel pedig az iparos leleményes ügyességével, igen sokszor oly eszközöket, gépeket állit elő, melyek a földmÍvesnek, vagy másnak dolgát megkönnyíti és eredményesebbé teszik, gondoljunk csak varró , cséplő- vagy más gépekre, ezért az iparosság nem megvetést és' gorombaságot érdemel a foldmivelők részéről, hanem hálát, elismerést és megbecsülést. A mint ezt minden belátó és értelmes földmives mégis adja. De tovább menve azt is könnyen belátja mindenki, hogy az eszközeinkhez való anyag és minden egyéb tárgy amire szükségünk van, nincs mindenkor itt a közelünkben, hogy magunk elhozhatnánk, hanem ezt megteszi he1vettünk, dol- dunkat megkönnyítve ! a kereskedő. Meghozatja sokszor távoli vidékről, amire szükségünk van. Erre pedig utak s közlekedési eszközök kellenek és emberek, akik azokat elkezelik és akik a kellő rendet fentartják. Mindezen közszükségletek előállításához mindenkinek hozzá kell járulnia. Tehát minden kinek adót kell fizetnie. Ezt mindenkinre vagyona szerint ki kell vetni, beszedni és kezelni stb. tehát szükség van jegyzőkre és más hivatalnokokra, kik ezeket és minden egyéb szükséges közös dolgokat elvégezzék. Kellenek tanitók és tanárok, hogy az ifjúságot oktassák és neveljék, hogy ne úgy nőjjön fel, mint az oktalan állat, hanem kiemelkedve az állati sorból úgy tölthesse he azt az életpályát, amelyre majd lép, hogy maga boldogulhasson és a köznek a társadalomnak is hasznára legyen. Azt is tévesen hiszik sokan, hogy ha valaki nem kapával, kaszával,, vagy más súlyos eszközzel dolgozik, hanem táncsak tollal, az csak játék. Ez azonban csak úgy látszik és csak hiszi, aki nem próbálta. De aki próbálta az tudja, mit tesz az és mily fárasztó, testet-lelket ölő munka az szobában, fülledt levegőben nap-nap után, egész éven, egy életen át ott gubbasztani az Íróasztal mellett és számolni, vagy más fejtörő, nehéz munkát végezni. Ez annyira megerőltető, kivált ha valaki huzamosabb ideig folytatja, hogy szinte bele kábul a feje, tagjai elzsibbadnak és ha nem gondoskodik időnkénti felildiléséről, teste elbetegesedik és idő előtt elpusztul.
