Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-10 / 10. szám
10. szám XL. évfolyam Szekszárd, 1912 március 10. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Beierédj István-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 bclrar-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/1 évre 6 K, l/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig S korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmoad soronkint 30 fillér H szabadság ünnepére! Márciusivá fordult az idők járása felettünk. Nemcsak a kalendárium mutatja, hanem a körülöttünk készülő események. Habár kevesebb mámorral és a lelkesedésnek nem azzal a mindent magával ragadó árjával, amely a hatvannégy év előtti nemzedéket magával sodorta: ez ne tévesszen meg senkit. — Az a történeti folyamatosság, mely hatvannégy év előtt meg- indált, újabb lökést kapott. A logikai kapcsolat a múlt és jelen között nyilvánvaló. A magyar nemzet kívánsága, amit e márciusi ifjúság a tizenkét pontban foglalt össze, még nem teljesült a maga egészében, de biztató jelek .mutatják, hogy nem álltunk meg s habár voltak és vannak kitérések, aminthogy a fejlődés útja sohasem mutat nyílegyenes vonalat, előre megyünk. Gróf BATTHYÁNY TIVADAR, a szekszárdi kér. orsz. képviselője. Megy előre. A múlt és jelen küzdelmei küzött. Ez a küzdelem az, ami biztat. A küzdelem életet jelent. A megnyugvás: halál. Amit Kossuth Lajos mondott az utolsó rendi ország- gyűlésen. a mai viszonyokra épp úgy ráillik: ,,Természetelleni politikai rendszerek is soká tarthatják fenn magukat, mert a népek türelme és a kétségbeesés között hossza ul fekszik, de vannak politikai rendszerek, melyek azáltal, hogy soká tartottak, erőben nem nyertek, hanem vesztettek, tovább halogatni azokat veszélyes volna, hosszú életük elég ok arra, hogy meghaljanak. A nép örök és öröknek kívánják e nép hazáját.“ Egy elavult rendszer küzködik most is az uj idők szellemével. Régi, elhasznált jelszavak uj mezbe öltöztetésével iparkodik a törekvéseinek jogosságát igazolni. Mindhiába - „hosszú életük elég ok arra, hogy meghaljanak. “ Meg kell jönni a nagy átalakulásnak. Meg fog jönni. A mai vezetők, akár akarják, akár nem, nem térhetnek ki, hogy a ioeokból kizárt milliókat elismerjék történeti osztályoknak, Mondjuk, ne tévesszen meg senkit, hogy kevesebb, talán semmi mámor és nem a negyvennyolcas idők drámai gyorsasága színezi az eseményeket; az se tévesszen meg senkit, hogy kicsinyesnek látszó tülekedések vannak homloktérben, — a história a maga utján kérlelhetetlen következetességgel megy előre. A Hófehérke születése. — Mese. — — A „Tolnamegyei Közlöny“' eredeti tárcája. — Irta : Alföldi. Ott találták a falu végén, megfagyva az árok partján. Rongyos ruhájának foszlányaival vígan játszadozott a sivitó éjszaki fagyos szél. Kibontott haja dértől csapzottan nagy darabokban fagyott a föld kérges testéhez ; csak a szája mosolygott s üveges szemei, melyek bámulva tekintettek hidegen előre, valami fagyos derűt mutattak, egy parányi boldogságot az*életből: mint mikor valaki titkosan örvend valaminek. Keblén jeges kezekkel szorongatott valamit. Kicsiny, fehér, hathasábos virágocska volt az, amit a hideg napsugár csalt ki a föld könnyező rögeiből, de aminek testét vékony, átlátszó takaró körülölelte, védte a dermesztő hideg ellen. — Szegény Marika I — sóhajtoztak körülötte •— mégis csak ez lett a vége. Talán jobb is neki, hiszen, mióta a sötét börtön ajtaja újra megnyílott s hogy visszaadták számára ezt a sokat, siratott, rongy életet: elborult elmével ugyan mi szépet találhatott ebben a zajos, csúnya világban ! ? ' De az a virág ott a keblén . . . mindig szerette. Hogy csókolgatta szüntelenül, hogy beszélt hozzá értelmetlen, zavaros hangokon. A világért sem engedte volna. Ha valaki feléje közeledett, félve, reszketve húzódott tőle, mintha csak a virágját sajnálta volna, hogy elrabolják. Ezért a kis, hitvány virágocskáért hacsak tehette, kiszökött éjjelente, bármily zivataros volt is a sötét éjszaka. Nekivágott a vastag sötétségnek s rémes hivögatáaa kísértetiesen sirt bele a a fagyos szél vijjogásába. No, most már megnyugodott ; csak az Úristen legyen irgalmas szegény, bűnös lelkének. Olt lakott, hol a Sárvíz iszapos ágya vígan locsolgatja a termő anyaföld kérges testét, hol sorjába épített fehér kis házikók púpos testükkel vigan kandikálnak a hegyek oldalairól az előttük elterülő rónaságra. Büszkén emelkedik itt biró uram portája, magasan kiválik hatalmas homlokzataival, oszlopos folyosójával, az újonnan épített lakóháza a többi szürke kis kunyhók közül, mintha ezek csak mostoha gyermekei lennének s félve tekingetnek amarra. A ház elülső ormára cifra figurákat rakott valami német kőmives-mester s a két nagy fekete szem alá, melyek ott sötétednek a felső rész közepén, agyagszobrocskákat helyezett el, melyek őrködő szeme gondoskodna, hogy a ház lakóinak se testében, som lelkében hiba ne essék. Hármas lépcsőt rakott az ajtó elé, amely fölött szines üvegek tarka csoportja mutatja a gazda tehetségét. Efölött szines hetük jelezik, hogy a ház Varjú István uramé, két oldalt meg az évszámok magyarázzák az érdeklődőknek, hogy mikor épült a ház. S ha belépünk a tornácra, ugyancsak mutatja a rend a jó gazda képét. Egy hosszuszőrü, bundás kutya szalad felénk ijesztő ugatással, de mindjárt barátságosabb lesz, hogy a gazda rámordul s farkcsóválva sompolyog helyére a szin alá. Az apróbb lábasjószágok százai töltik meg az udvart s zavaros, rikácsoló nyelvükön köszöntik az idegent Bent az istállóban egymás mellé szépen sorba kötött borjuk lassú bőgése hangzik s a teherek lassú kérődzése látható, amint hosszan elnyujtózva he- verésznek a meleg, párás levegőben. Amodébb félszer, szin, lóistálló, disznóól, átellenben kukorica-góré megrakottan nehezedik erős lábakon, rőzse és szalmaszál nagy csomókba kötve, garmadával töltik meg az udvar ürességét. Hátrább szénaboglya erősen lekötve, vagy szalmakazal, szerszám- és kocsiszín, leghátul egy zöldre festett nagy ajtó, mintha a hegybe állították volna, oly mélyen bent van, körülfuttatva szederindával. A présház ajtaja az, beljebb megy a teli hordókkal sűrűn rakott pince. De, hogy a gazda beljebb terel, hat belépünk a konyhán keresztül a szobába. Takaros kis szobácska biz az. Középen eg}' nag} óbb négylábú asztal terpeszkedik, amelyet a háziasszony gondosan letakart a maga szőtte kendőivel. Körülötte székek, amott tulipános lada, s a fal mellett hasonló festésű lóca, a helyi ipar dicséretes terméke húzódik végig. Két ágy, magasra vetett párnákkal, a fehérre mázo't „búbos“ körülötte padkával, egy szekrény, már ^ újabb keletű, divatos a falon szentképek, olvasó, szenteltvíz- tartó, á tükör. De, hogy leül az ember, csak megered a beszéd, no ! a biró uram meg segít is, a hegylevével egy kis bisztatót nógat az emberbe; s elékerül ám a paprikás szalonna is valahonnan a füstölőből, s ugyancsak folyik a beszéd. Jó dolga is van biró uramnak. Há’szen, épen nem panaszkodhatok. Ugyan-ugyan. Mindene megvan a világon. Mégis, hiába, legjobb a jó polgárnak. Az öreg huncutul mosolyog. Hm ! én mégis csak jobb szeretnék ur lenni. Há'szen nézzük a tenyeret. Ehol van-e, milyen az enyém ; kérges, repedezett, barna, dagadt. Sokat köll ám a parasztnak dógozni. De van is azután látszatja. De meg dolgozni — biró uram — hát mindenkinek kell.
