Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-03 / 9. szám
XL. évfolyam 9. szám Szekszárd, 1912 március 3. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. shová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 tatár-féle nyomda r.-t., hová a lap részere minő enne mű hirdetések és penzküldemenvek intezendók Két tenger. Két tenger választ el bennünket — mondotta a leszerelt Kossuth-párt egyik nesztora — a nemzeti pártiból függetlenségivé vedlett jó Szentiványi Árpád a függetlenségi és 48-as képviselőknek, amikor összegyűltek a függetlenségi pártok, hogy megtárgyalják a kormány és a véderőreform élleni harcukat. A kormány és véderőreform elleni harcot ! Mintha bizony akkor már nem lett volna meg a paktum a kormány és a Kossuth- párt között arra nézve, hogy a véderőreform megszavazása elé nem gördít akadályokat a 48-as Kossuth-párt s nem fogja kívánni ez a párt annak a kormánynak bukását, mely attól kezdve, hogy a leggyalázatosabb választási rendszerrel végiggázolt minden törvényen és jogon, erejét a nemzetre lealázó véderőjavaslatok keresztülhaj- szolásában akarta kimeríteni. A Kossuth-párt azonban mégis úgy hitte, hogy függetlenségi párthoz illő és 48-as elvekhez méltó dolog, ha a kilátásba helyezett »jutalom« ellenében visszavonul a harctól, amelyben eddig se vett részt, de amelynek gyümölcsét mohón sietett learatni. S akkor, amikor már meg volt a szent béke a munkapárt és a Kossuth-párt között, akkor kénytelen-kelletlen belementek a közös értekezletbe s ott zsákutcába szorítva a leszerelőket, egyik vezérük hirtelen azzal vágta ketté a csomót, hogy hiába minden, amikor két tenger választja el a függetlenségi pártokat egymástól. A két tenger pedig: a provizórium, vagyis a véderőreformnak 3 évre szóló, Felelős szerlveszió Főmunkaturs BOOA VILMOS HORVÁTH IGNACZ ideiglenes megoldása és az általános választójog lenne. Az egyik tenger a provizórium nem volt mindig választó tenger a két párt között. A koalíció alatt Kossuth Ferenc agyában született meg ennek eszméje, hogy ren- deztessék ideiglenesen a véderőkérdés, közben csinálják meg az általános választói jogot, hogy az összeülő népparlament szabad akarata döntsön véglegesen a katonai kérdésekben. Nem volt ez hát mindig választó tenger, csak azóta, mióta Kossuth meggyőződött arról, hogy ezt Bécs nem akarja, mert egyszerre szeretné és végleg rendezni a kérdést. Bécs szempontjából érthető is ez, jobb neki a minden, mint a kevés, vagy éppen semmi, de a Kossuth-párt . . . azaz, hogy az ő szempontjukból is érthető : miért követeljenek ők olyas valamit, amit Bécs nem szívesen ad, hiszen akkor ők ellenzékiek lesznek, már pedig ez ellenkezik a bölcs mérséklettel. Szomorú dolog, hogy Kossuth Lajos fia gondolkodik igy. S ez nem bemagyará- zás, saját maga montotta, hogy egyedül azért nem helyesli a provizóriumot, mert a császár sem helyesli. Hol lenne ma vájjon Magyarország, ha Kossuth Lajos és a nemzet többi vezérei csak azért állottak volna el egy követeléstől, mert Bécsnek nem tetszik, mert az osztrákok nem akarják, mert odaát nem kell. Az egyik választó tenger tehát az a két párt között, hogy amig Kossuthék nem akarnak olyasvalamit, amit Bécs nem akar, addig igenis Justh Gyula és pártja nem azt mérlegeli, hogy mi kell és mi nem kell Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V, évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig S korona, 100 — 200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér Ausztriának, hanem azt, hogy mit akar a magyar nép, mi jó a magyar nemzetnek. Bécsben ezt persze nem látják oly szívesen, mint az előbbit, de Isten és ember előtt világos, hogy az-e a becsületes politika és az-e a tisztességes magyar, amely politika és amely politikus aszerint irányitódik, amint azt a nemzet érdeke, vagy a császár érdeke követeli, parancsolja. A másik tenger volna a választói jog. Ha függetlenségi pártnak nem volna egyenesen és kategorice kimondottan ősi pro- grammja az általános választói jog, még akkor is érthetetlen volna, hogyan lehet az, hogy függetlenségi pártokat az általános választói jog válasszon szét, hiszen éppen ez a párt volt mindig a kisemberek, az elnyomottak, a szegényebbek, a parasztság, a kisbirtokosság, a kisiparosság pártja, ez a párt volt az, amelynek szellemét nem mételyezte meg az úri kiváltságosok szelleme, igaz, csak addig, amig a szabadelvű- párti és nemzeti párti 67:esek be nem tolakodtak a konc reményében. Az a Szentiványi mer leckét adni a függetlenségieknek, aki ott volt november 18-án azok mögött, akik erőszakkal akarták letörni a függetlenségi képviselőket és velük az eszmét! Igenis az általános, egyenlő és titkos választói jog Irányi Dániel, Helíy Ignác és a többi kimagasló függetlenségi politikusok működése óta vezérprogrammja a függetlenségi pártnak s áruló és megtagadója a 48-as eszmének az, aki erről letesz. Választó tenger hát a választói jog is, ez választja el az árulókat az elvükhöz hű függetlenségiektől. Hat kopek. — Kép a szabadságharcból. — — Méltóságos asszony, jön a muszka ! Áz aranyszőke hajú, fiatal grófné felkönyökölt hófehér karjára s döbbenve nézett a sápadt leányra. — Meneküljünk, mindjárt itt lesznek ! A grófné szelíd, jóságos kék szemében zavar és rémület tükröződött. Még gyenge volt, csak pár napja kelt föl a gyermekágyból. A komorna sürgette, hogy keljen föl. — De semmi zajt se hallok — szólt csöndesen, amint a lábát kidugta a selyem paplan alól. — Akkor már késő lesz, méltóságos aszszony. Most még menekülhetünk ! — felelt a szepegő komorua. A grófné felkelt, a leány ráadta házi pongyoláját. — Fogass he — parancsolta a grófné. —t Itt hagyjuk ezt a sok drágaságot? szólt pityergő hangon a komorna. — Első a gyermekem. És a fiatal grófné az anyai szeretet isteni fenségével nézett bölcsőben alvó fiacskájára, a pár hetes Gézára, aki kék szalagokkal diszitett fehér pólyában motyogott, s piros pufók arcocskájával olyan volt, mint Murillónak egy angyalképe.' A komorna kifutott, de csakhamar berohant. — Méltóságos asszonyom, már nem lehet menekülni ! Hangja elfúlt, a rémület és izgalom fojtogatta a torkát. — Azok sem emberevő vadak — mondta a grófné. — Már a templom előtt vannak a kozákok. Imádkoznak. — No, ha imádkoznak, ne félj, nem fognak megölni bennünket. — Ki tudja, borzasztó emberek azok. — Tudd meg, hogy aki imádkozik, az nem lehet szörnyeteg. — Mit tegyek, — mit tegyek, — tördelte a kezét a komorna. — Ne óbégass. Nyugalom és hidegvér a veszedelem idején ezerszer többet ér az esztelen jajveszékelésnél. — De nyársba húznak. — Ostoba ! Hivd he a cselédséget! Ezek hívás nélkül is befutottak. Sírtak és jajgattak. — Ne verjétek föl a gyermekemet, hanem szedjétek le a falakról az órákat. Gyönyörű antik műkincsek, évszázados emlékek voltak ezek. A grófné attól félt, hogy összetörik a kozákok. Az órákat azután egymás mellé rakkatta az ágyra s a térítővel betakarta. Már a kastély előtt hallatszott a kozák fegyverek csörgése. A cselédek kifutottak. A kis gróf felébredt és pityeregni kezdett. A grófné fölvette a bölcsőből, keblére szorította és csitit- gatta. De a gyermek tovább sirt, mintha érezné a veszedelmet. A grófné egyedül maradt gyermekével. Mindenki elbújt a kastélyban. A szive hangosan vert, halovány arcát lángpirosra festette az izgalom. A kis grófot gyöngéd szeretettel babusgatta és közben halkan, félig öntudatlanul csatadalt dúdolt neki: Fel, fel vitézek a csatára, A szent szabadsíg oltalmára. Cseng, dörög az ágyú, csattog a kard, Ez lelkesíti csatára a magyart. Hirtelen fölpattant az ajtó. Egy vad kozák rohant be. Hegyes puskáját döfésre emelve közeledett. Az arca vörös volt, szájából vutki gőze áradt. A grófné döbbenve hátrált. A szive kongott, mint a rézharang. — Istenein, ha ez a vad kozák keresztül döfi gyermekemet. Ä gondolat borzasztó volt. Szinte a vére is megdermedt tőle, a fejében még mintha tüzes karikákat gurítottak volna. A kis gróf elhallgatott. Parányi kezével hadonázni kezdett. A kozák körülnézett. Valamit kiáltott, de a grófné nem értette meg. Mozdulatlanul állott a szoba közepén. A félelem odaszögezte. A kozák most az asztalra dobta a puskáját. Nagyot csörient az, A grófné szivén hideg futott végig. A kozák most egyenesen hozzárohant és kikapta kezéből a gyermeket. A grófné félőrülten meredt rá. Sikoltani akart, de a hang torkába fagyott. A kozák oly erővel ragadta ki kezéből a csecsemőt s úgy meglóbálta a levegőben, hogy azt hitte, menten a falhoz vágja. A szemét lehunyta, nem akarta látni ezt a szörnyű nillanatot. A fájdalom úgy tépte a szivét, mintha vasprés csavarta volna. A világ minden kínszenvedése ott sirt a szemében. De nem hallotta azt a tompa koppanást, amely anyai lelkét megtébolyitotta volna. Fölemelte lecsuklott szempilláját. Irtózattal nézett a kozákra, de a másik pillanatban már kivilágította lelkét az öröm. Úgy tűnt föl előtte a ícozák, mint egy szörnyeteg, akiről hirtelen lehull a rémitő álarc és egy deli lovag áll a helyén. A kozák gyöngéden az asztalra fektette a gyermeket és megáldotta. Nagy, csontos kezével keresztet vetett a homlokára, szelíden megsimogatta, majd magára is keresztet vetett.
