Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-25 / 8. szám
XL. évfolyam 8. szám Szekszárd. 1912 február 25. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNACZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */* 6vre 6 K, r/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig S korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér A Közjogi birtokállontány. A magyar országgyűlésen a helyzet változatlan. Khuen-Héderváry Károly gróf, miniszterelnök nem volt abban a helyzetben, hogy a Kossuth-pártnak, Apponyi Albert gróf által előterjesztett, csupán a közjogi birtokállomány épségben tartására irányuló békepontozatait elfogadhatta volna, mert hát Bécsben igy határoztak. Sajátságos jelenség az, hogy amikor csak Magyarország valamely törvényen alapuló kívánságának teljesítéséről van szó, az uralkodó egyelőre nem avatkozik a dologba, hanem utasítja a két állam kormányait, hogy egymás között egyezzenek meg. Az osztrák kormány nagyon jól van tájékozva, hogy meddig mehet az engedékenységben s igy az a helyzet fejlődik ki, hogy nem az uralkodó, hanem az osztrák kormány állja útját annak, hogy hazánknak a kiegyezésben biztosított jogai érvényesülhessenek. Útját állta most is a békés kibontakozásnak, a lajtántuli kormány akkor, amidőn megtagadta hozzájárulását azon feltételekhez, melyeket a Kossuth-párt úgy állított össze, hogy abban nem volt semmi újabb követelmény, csak az összmonarchia előkészítését szolgáló változtatásokat kívánta a véderő javaslatból kiküszöbölni. így a többek között oly változtatást követelt, mely a magyar országgyűlés ujjonc meg- ajánlási jogát épségben fenntartsa s a törvény azon intézkedése, mely a magyar állam területén a magyar nyelvet állapítja meg hivatalos nyelvnek, csorbát ne szenvedjen. Bécsben nem engedték meg sem az egyiket, sem a másikat. Törvénybe akarták iktatni a szolgálati nyelvet, mely a hadseregnél tudvalevőleg a német. Az ujonc- megajánlási jogot pedig úgy akarták ellensúlyozni, hogy nem állták útját annak, miszerint a hadvezetőség a tartalékosokat visza- tarthassa, a póttartalékosokat bármikor behívhassa. Nagy baj az, hogy ezen céltudatos jogelkobzással szemben az ellenzék nem egységes. A Justh-párt, úgy látszik, nem sokat törődik a katonai téren megvívandó harccal, csak arra helyezi a súlyt, hogy előbb a demokratikus választó törvény alkottassák meg s csak az ezen alapon összeülő uj országgyűlés foglalkozzék a véderő reformjával. Hát kétségkívül a Justh-párt programmja alapján elérhető volna az, hogy az óriási katonai terhek, még jó ideig nem terhelnék meg a nép vállát; s a véderő javaslatban foglalt közjogi sérelmek egyelőre levétetnek a napirendről, de ha a kormány oly választó jogi törvényt nyújtana be, minőt a Justh-párt kíván, az ellen nemcsak a Kossuth-párt, hanem az egész nemzeti munkapárt, élén Tisza István gróffal, rendezne olyan technikai obstrukciót, amelyhez képest a mostani elenyésző csekélységnek tűnnék fel. Hát ez kétségkívül nehéz helyzet, melyből a kiszabadulás nemcsak nekünk, de az osztrákoknak, sőt magának az uralkodónak is, sok fejtörésébe fog kerülni. Mi várható most már ebben a fejre állított helyzetben. Vagy az következik be, hogy a kormánynak sikerül a Kossuth-párt többségével megegyezésre jutni s akkor az a 43 képviselő, ki az obstrukció ivet aláírta, aligha lesz képes, mondjuk egész nyáron át, a rendes tárgyalást megakasztani. Vagy pedig nem sikerül a Kossuth-párttal az egyezség, akkor a véderő törvény jövője nagyon is kétségessé válik. De ennek logikus következménye lesz a képviselőház feloszlatása. Ezzel azonban vajmi kevés eredmény érhető el, mert nincs az az emberi erő és hatalom, mely meg tudná akadályozni, hogy az ellenzék mostani erejében újra vissza ne térjen. Akkor azután kezdhetik a játékot újra — Bécsben. Ha valami triviális hasonlattal kívánnék élni, azt mondanám, hogy úgy járnak mint a mádi ember, aki tudvalevőleg elindult Mádról, hogy Tokajba menjen, megkerülte azután a tokaji hegyet s visszaért Mádra. Hogy nem tudják már egyszer Bécsben belátni, hogy Magyarországgal nem boldogulnak másként, mindha hazánk törvénybe iktatott államiságát s önállóságát teljes tiszteletben tartják. Törvénytisztelet nélkül Magyarországot meg lehet hódítani, de önkéntes megadásra, meghódolásra, inig egy magyar él ezen földön, rábírni nem lehet. Boda Yilmas. A szeméiytarifák emelése és az államvasutak organizációja. A kereskedelmi minisztériumban, mint a „Magyar Pénzügy“ értesül, előkészületek folynak a közlekedési tanács egy belli vására. A tanács, mely előreláthatólag e hó végén vagy március elején fogja üléseit tartani, ezúttal a személytarifák emelésére és az államvasutak igazgatóságának reorganizációjára vonatkozó előterjesztéseket fogja tárgyalás alá venni. A felvett személytarifákra vonatkozó javaslatot a kereskedelmi miniszter már ötödször adta TÁRCA. Egyiptomi menekülés. — Legenda. — A sivatag mélyén áll egy ősi pálma, Messzire ellátszik hatalmas lombsátra. Koronája szinte felnyúlik az égbe, Századok múlását sokszor végig nézte. Keletkezéséről igy beszél a rege: Hol áll, ez oázis volt pihenő helye Egykor régesrég bölcs Salamon királynak S Sába királynőnek. Amidőn elváltak A szép királynő ez óra emlékére Egy datulyamagot tett a föld mélyébe, Hogy az addig nőjön, amig Judeának Salamonnál nagyobb, bölcseb királya támad. A múlt tengerébe ezred évek szálltak, Mióta e föld lett ágya e pálmának. Úgy látszott, hogy örök élet jutott neki, Hiszen Salamonnál nagyobb nem volt senki. Áll a királyi fa, dísze a pusztának, Lombszemei olyan messze, messze látnak. Kíváncsian nézi, kémleli a pusztát S im bámulatára szokatlan látványt lát. Embereket pillant meg a távolságban, Egyiküknek karján kicsinyke gyermek van. Szamárral ballagnak és nem tevék hátán. Úgy csodálkozik a pálma ennek láttán. És igy gondolkodik: „Ti döre emberek! Kár volt ily védtelen pusztába mennetek. Hétszeres halál vár itten ti reátok, Megöl az oroszlán s rabló, nem tudjátok? Megöl a szomjúság, a kigyó marása, A futó homok itt sirrtok megássa. A nap égő heve halálotok lehet, Saját félelmet k megöl benneteket. Dörén útra kelni, hogy mertetek tehát, Nem rettegitek e hétszeres halált? Közelit a fáradt, tikkadt embercsoport, A zöld térhez érve, lerázzák a sok. port A puha pázsiton pihenésre térnek, Oly jól esik ez a fáradt nő testének. „Salamonnál nagyobb király ezen gyermek, Hogy öt megláthattam, hála az Istennek! Betellett az időm, nincs már miért élnem, Jöhet a hervadás, jöhet már a végem.“ A férfi ezalatt forrás után kémlel, Bár körmével vájja a földet, még sem lel. A nő könyörögve tekint fel az égre: „Istenem könyörülj gyötrelmünkén végre! Tagjaink fáradtak, eltikkadt a testünk, Éhség és szomjúság kinaz, gyötör bennünk. Isten, seg ts rajtunk, gyermekemért kérlek!“ Ekként esdekel, hőn könyörög az égnek. S mig szeme az égen pihen segélyt várva, Tekintete reá esik a pálmára. „Datulyák!“ kiáltja s felé karját tárja, íme meghallgatva lön buzgó imája. E hang hallatára odalép a férfi, Szeme a nagy pálmát kételkedve nézi, Józan eszével azt hamarosan látja, Elérhetetlen a pálma datulyája. Rövid idő múlva utas arra térvén, Elcsodálkozott a királyi fa végén. S szóla: „Miért szállott el e pálma élte? Amely ezred évek múltát végig nézte, Hisz élnie kellett, amig Juda országa Salamonnál nagyobb királyát meglátja.“ A fa száraz gallyán zizeg a légáram, Minthogyha igy szólna: „Láttam őt, már láttam !“ Özv. BRANDEISZMÉ FREY MELANIE. A félelmetes Páris. — Apacs világ. —• Páris, február 22. De a játszó gyermek esze nem fogja fel, Hogy anyjának vágya teljesedést nem lel, S bájosan igy szól a magas pálmafára: „Hajolj meg. hajolj meg, te datulyás pálma!“ S meghajlik a pálma, oh csodák csodája, Lombdus koronáját a földig letárja. Odafut a gyermek, tépi a datulyát, Nyújtja az anyjának és az atyjának ád. Mig azok szótlanul bámulják a csodát, Csodálni valót a gyermek ezen nem lát. Tépi, tépi a sok datulyát a fáról, Mely kicsiny kezéhez alázattal hajol. S hogy eleget szedett, újra szól hozzája: „Emelkedj, emelkedj, te királyi pálma!“ Megrázkódik a fa s kiegyenesedik, Koronája felnyúl az egekig. Mintha zene hangja szállna lombsátrából, Csodálatos égi dallamként im igy szól: A párisi bíráknak meglehetősen sok a dolguk, a „világ fővárosáéban, mint Párist büszkén nevezni szokták, nem múlik el nap, hogy valamilyen szenzációs, vakmerő gyilkosságot ne tárgyalnának. A napokban ugyancsak gyilkosság tárgyalása, volt napirenden, azonban voltak részletek, melyek még a komoly bírákat is meghatották. Louis Hugron volt a vádlott. Amint ott állott a börtönőrök között, sápadtan, szerényen, lehajtott fővel — általános rokonszenvet keltett. Azután elmondotta szerencsétlen sorsát. Párisban, a rue Montmartreon vendéglőt nyitott. Az üzlet azonban sehogy sem ment. De azért nem esett kétségbe, várt türelemmel. Már nem volt több pénze, mint húszezer frank. Ekkor egy görög eredetű ember hozzáférkőzött és addig beszélt neki, mig reábizta vagyona maradványát.