Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-15 / 50. szám

XL. éöfolyam.

50. szára.

Szekszárd, 1912 december 15.

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők.

Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11.

Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemíl hirdetések és pénzküldemények intézendők.

Felelős szerkesztő Főmunkatárs

BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon.

Előfizetési ár : Egész évre 12 K, Va évre 6 K, */4 évre 3 K.

Számonként 24 fillér e lap nyomdájában.

Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér.

Kormánybukás.

Hiába a kormányzó hatalom legfőbb kezelői: a miniszterek is, bármily nagy határkörrel rendelkezzenek s bármily nagy dicsfény övezze is érdemes, vagy kevésbé érdemes homlokukat, csak halandó emberek s ki vannak téve épp úgy az emelkedés, mint a bukás esélyeinek, más közönséges emberek sorsának megfelelőleg.

Az országgyűlés többsége : a nemzeti munkapárt a múlt év őszén, erősen a lábára állt s katonai téren bizonyos nemzeti követeléseket egy határozatba foglalva, megüzente a kérlelhetetlen harcot az ujo- nan kinevezett hadügyminiszter, lovag Auffenberg Móric tábornagynak, amiért ezen követelések teljesítését ellenezte. — Maga a rettenthetlen Tisza István gróf állt a munkapárti mozgalom élén, erős beszédet mondott az értekezletük alkalmával s a hozott határozati javaslatot ő fogalmazta meg. A hősi magatartás azonban csakhamar lelohadt, midőn hírül hozták Bécs- ből, hogy a katonaság ügye „ne bánts virág“, ahhoz nyúlni még a munkapártnak sem szabad ; a hadügyminiszter pedig helyén marad addig, mig az intéző köröknek tetszik. Erre az izenetre azután megkezdődött a munkapárti nagy visszavonulás. A katonai téren való követelésekről szó sem volt többé; Tisza István gróf nagy fellobbanása elaludt s az országgyűlési többség, hogy elkövetett hibáját jóvá tegye, kötelességének ismerte a hadügyi kormány minden követelését, ellentmondás nélkül teljesíteni s a nagy hadügyi kiadásokat megszavazni.

De a borús fellegek, melyek monarchiánkat körül fogják, nem akarnak oszladozni s minden jel arra mutat, hogy egy emberirtó háború küszöbön van. Ily válságos viszonyok között egy fecsegő katona nem mutatkozott alkalmasnak arra, hogy tovább is a hadügyek élén álljon és szép csendesen elbocsájtották. Helyébe jött Krobatin és hötzendorfi Conrád, az első mint hadügyminiszter, utóbbi, mint vezérkari főnök. íme így teljesült a munkapárt követelése, de — sértés nélkül legyen mondva — nem azért, mert ő kívánta, hanem azért, mert a nehéz viszonyok igy követelték.

Az egyik nem kedvelt miniszter tehát befejezte rövid pályafutását, vájjon jön-e utánna a másik ? szinte nem valami nagyon kedvelt miniszter távozása. Ez most a kérdések-kérdése nagy Magyarországon.

Mennyi ok van rá, hogy a magyarság nagy része Lukács Lászlónak a miniszterelnöki székből való távozását kívánja, ezúttal nem részletezzük ; de annyi bizonyos, hogy háború idején, midőn, kétségen kiviil, az egész nemzet összetartására feltétlenül nagy szükség van, nem maradhat a kormány élén egy oly férfiú, ki alaposan rászolgált arra minden kormányzati ténykedésével, hogy a magyar nemzet nagy részének elleqszenvét és ellenérzését felköltse.

Már most erős hitünk, hogy amikor a háború csakugyan kitöréséhez közeledik, hazánkban is kísérletet fognak tenni a rendes parlamenti viszonyok helyreállítása céljából. A hadügyi kormány már, a nemzeti munkapárt jóvoltából, megkapta mindazt, amire szüksége volt, nincs tehát semm komoly ok a magyarországi válság megoldásának halogatására.

Vagy Tisza István gróf és Lukács László miniszterelnök még nem fejezték be vállalt és hangosan hirdetett missziójukat ? Még egy szájuk ize szerinti választási törvényt is keresztül akarnak erőszakolni ? Ám legyen. De annyi bizonyos, hogy a legközelebbi múltban keresztül hajszolt minden törvényük és alkotásuk felülvizsgálat alá fog kerülni; vagy ha nem kerül, akkor marad minden úgy amint van : egy csonka parlament — ellenzék nélkül. Ha az alkotmányos élet ezen formája megfelel igényeiknek, csak folytassák, amint megkezdték. A magyarság azon része, mely a viszonyok ily alakulásával elégedetlen, várhat még egy ideig, tán tovább, mint Bécsben gondolják

De sokkal tanácsosabb volna, ha már elkezdték a tisztogatást Bécsben, azt Budapesten folytatnák.

A kormányzás mái intézői bátran befejezhetik pályafutásukat. A sajnálat hulló könnye aligha lesz osztályrészük.

Legfelebb azok fognak siránkozni, kik csak akkor tudnak boldogulni, ha a zavarosban lehet halászni.

Ilyen pedig, higyjük a jobbat, nem sokan vannak az országban.

Boda Vilmos.

Elöfizetésssl és hirdetési díjjal hátralékban levő t. olvasóinkat felkérjük, hogy az év végére való tekintettel hátralékaikat most már sürgősen küldjék a kiadóhivatalba.

Szeretnél álmodni !

Ha az utcán látlak, büszkén lépdelsz S győzelmes mosoly játszik ajkadon ;

És mégis, én tudom, békéd nincsen,

Ifjú szíved fáj és vérzik nagyon.

Jól tudom, hogy szemed ragyogása Fájó s bánatos könyűdböl ered,

Ezer agaodalmas, néma kínnak Szövedéke szúró tekinteted.

Jól tudom, az éj néma csendjében Mig szeretnél álmodni egyedül.

Elmúlt szerelmed jut az eszedbe És örömödbe fájó bú vegyül.

Zokogva rejted fehér párnádba Kibomlott hajjal s kesergőn fejed S fájón érzed szíved elszorulni S fájdalmid mélyek, mint a tengerek.

De, alig hogy kissé pirkadni kezd, Mosolyt erőltetsz fásult ajkadon;

De, én jól tudom, szeretsz még engem, Tudom, ezt jelzi a köny arcodon.

'Elváltál tőlem, de visszanéztél.

Szemedbe bú, dac s kérdés csillogott. Küzködj bár sziveddel, hiába minden, Szerelmed legyőzni sohsem fogod.

*

• ■■Jöjj tehát vissza és ne fé[j semmit. Szívem nyitva áll számodra mindig.

E rövid válás próba volt talán 9 Elbágyadt szíved itt enyhet talál,

BONGOR LÁSZLÓ.

A zseni.

Irta: Pakot* József.

(Folytatás és vége.)

IV.

A zenei körök újabban egy igénytelen egyszerű nevet adogattak szájról szájra a legnagyobb bámulat hangján, a Kovács János nevét. Egykét csodálatos, uj, forradalmi zene-komponáeió jelent meg e név alatt s a szakértők zenei feno- ménről kezdtek beszélni. A legújabb zeneművészeti nagyságokat emlegették vele egysorban. — Röpködtek a csillogó nevek : Strausz Richárd, Debussy.

A zseni felesége, a müvészlelkü asszony mintha álomviiágban járt volna. Elmámorositotta a férje dicsősége, hirneve, ünnepeltetése s a lelkében diadalmas himnuszokba tört ki az önmagával való megelégedés. Elvégre ő ajándékozta meg a világot ezzel a csodálatos tehetséggel. — Nélküle, az ő felfedezése nélkül ez az ember soha se került volna ki a kis falusi templom kórusából, isteni tehetsége elsenyvedt volna s a melódiák hangzuhatagok szent forrása kiapadt volna a lelkében. Kiölte volna belőle a zsenit az öreg pap, Verzár Demeter, a sánta Balloné litániás világa.

A müvészlelkü feleség boldogan hordozta körül férjét a földkerekség koncerttermein. Azt akarta, hogy a dicsőség fénye közvetlenül sugározzák az ő teremtményére a tanitócskára, aki immár híresség lett a kultúra legnemzetközibb világvárosaiban.

Voltaképen hazárdjátékot folytatott a mámoros asszony. Mert a zseni igazán nem volt alkalmas médium az ilyen körülhordoztatásra. A

falusi kántor sebogyse akart kiveszni belőle. A régi félszeg, szótalan, paraszti ifjú maradt az uj viszonyok között is s a üuomlelkü asszonynak igazán minden művészetére szükség volt, hogy ezt az alakot esetről-esetre elfogadható beállításban vigye a nyilvánosság elé.

Sokszor már türelme veszett az asszonynak 8 ilyenkor kifakadt zseni előtt :

— Nem értem magát, János, hát nincs magában egy csöpp ambíció sem.

A zseni leborgasztotta fejét és bűnbánóan az elegáns lakcipője orrát bámulta.

— De hát ez nem jól van igy ! — panaszkodott az asszonya. — Maga a világ egyik nevezetessége. Uralkodók rendjelei ékesítik a kabátját, a világ legnagyobb szellemeivel egysorban emlegetik, az arcképe nap-nap után megjelenik a lapokban. Tengereken túl is ismerik a nevét. Hát nem érzi, hogy milyen nagy dolog ez ? — Maga a halhatatlanságé. Legyen gőgös, büszke, öntudatos ! Maga rendkívül lény ! Emelje fel hát már egyszer a fejét!

A zseni ijedten kapta fel a tekintetét a cipője orráról.

—- És mit csináljak ? — kérdezte kétségbeesetten.

— Mit? Mit? Legyen méltó a zsenijéhez. Semmi érzéke nincs a finomabb, művészibb élethez. Nem tudja élvezni és értékelni a szépségeket. Nem érdekli semmi, ami magasabbrendü. Szerettem volna, ha megtanul idegen nyelveket. Hány uralkodó kívánt már beszélni magával s mindig külön kellett kérni a kegyet, hogy én is magával legyek és tolmácsa lehessek. Már az élclapok is kifiguráznak emiatt. Félnem kell attól, ne hogy valaki négyszemközt beszélhessen magá val, mert olyan csacsiságokat kotyog össze, hogy