Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-06 / 40. szám
XL. évfolyam. 40. szám. Szekszárdi 1912 Oktober 6. am Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illefö minden közlemények intézendők. Telelőn 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-l, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. A városok olcsó élelmezése. Már nem is panaszkodunk azon, hogy milyen elviselhetetlen a drágaság, mert már apatikus közönybe fulladunk az árak folytonos emelkedése láttán és még inkább azon a tehetetlenségen, mellyel a növekvő drágasággal szemben viseltetünk. Végre terv ! Úgy látszik, mintha mentő idea lenn. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter a minap egy hozzáforduló újságíró előtt terveiről, szándékairól a földmivelésügyi minisztérium tárcája némely területéről nyilatkozott és szólt az előkészítés alatt álló jelentőségesebb ügyekről is. Ebben az országos érdeklődésre számítható miniszteri nyilatkozatban megcsendül ezer és ezer kis egzisztencia aggodalma, vágya és mintha a remény sugara is felcsillanna. A miniszter ugyanis számba, veszi a fix- fizetésből élő tisztviselők és az önálló keresettel biró kisiparosok és kiskereskedők mai nehéz helyzetét, az élet drágaságának elviselhetetlen voltát és mivel leginkább a városban lakók érzik ezt, itt akar mélyre ható intézkedéssel segíteni. A segités módja reális és ügyes. A helyi fogyasztás céljaira akar állami segítséggel a városokban nagyobb zöldségtermelő telepeket létesíteni és egyúttal a kertgazdaságok ismereteinek terjesztésére munkásképző iskolákat állítani. A piaci drágaság a termelési rendszer mai állása mellett nem enyhíthető. Valóban sürgősen szükségünk van arra, hogy áttérjünk a szántóföldi kertgazdaságra, mely olyan egészen újnak hangzik, hogy olvastára hirtelen megállunk: mit akar ez a jó ember a szántóföldi kertgazdaság emlegetésével ? Semmivel sem többet, mint ha a bolgár kertészetet emlegetnénk. Mikor azt látjuk, hogy egy bolgár paraszt minden szívfájdalom nélkül képes százhatvan-kétszáz korona földhaszonbért holdanként fizetni és mégis egy nyáron át, termelve salátát, hagymát, zöldséget, főzelékféléket, ugorkát, nemcsak hogy a földárendát könnyedén fizeti, hanem őszre kelvén az idő, felszedvén a bolgár káposztáját is, bő nadrágjával elmasiroz bolgár hazájába és bizony jó csomó pénzt is visz haza. Mikor ilyesmit látunk, lehetetlen, hogy ne kívánjuk a szántóföldi kertgazdaság terjedését, annál inkább, mert nem jön mindazonáltal hozzánk elég bolgár, aki egymással konkurálna és ezek a ravasz keleti emberek úgy helyezkednek el az országban, hogy egymással versenyezniük ne kelljen és igy a piacon majdnem maguk uralkodnak, amellett, dacára intenzív termelésüknek, a keresletet kielégíteni nem tudják. , Azt szoktuk mondani, hogy a magyart kertkultúrára megtanítani és még inkább vele a pepecselő munkát megkedvelteim, nem bírjuk. A tapasztalat más bizonyít. A Balaton mentén létesült, hogy úgy mondjuk magyar bolgárkertészet fényes példája annak, miként simul a magyar az uj korszellemhez és hogyan, mily serényen tanul el gazdasági fogásokat. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár : Egész évre 12 K, Vs évre 6 K, lU évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soroukint 30 fillér. Somogy déli partján, talán éppen í Koppány magyar vezér ősei, kóstoltak bele a bolgár kertészetbe és mivel a Balaton mentén kitűnő értékesítő piacok vannak, daliás somogyi atyánkfia oly serényen rendezte be az öntöző müvet, használja a locsolót, a kis kapát, a gereblyét, hogy öröm nézni. És hogy nemcsak a bolgárok tündérkezén adja ki a szűz magyar föld az ő megcsodálandó szép piros paradicsomalmáját, hogy Mauthner diadaláról hallgassunk, azt leginkább a Balaton parti magyar bolgárok telepeinek megszemlélése után láttuk. Minden krajcár jövedelmet ki vett volna számba, a bevallás „lélekre" ment, de igy is mondhatjuk, hogy kataszteri holdanként a siófoki magyarok bolgárkertészkedése annyit jövedelmezett, hogy ezzel legfeljebb a kolozsvári állami gyógynövény kísérleti telep versenyezhet. Hogy a bala- tonmenti népélelmezésre valami áldásosán hatott volna a terv, ez egy kicsit merész állítás volna. De mihelyt lesz a Balaton mentén kellő szántóföldi kertgazdasági kultúra és a fogyasztás kevesebb lesz, mint a termelés, akkor majd kialakulnak helyesen az árak. Ugyanezt mondhatjuk közélelmezésünk javítására nézve általában. Minden attól függ, hogy a földmivelésügyi miniszter milyen mértékben fog impulzust adni a szántóföldi kertészkedés megkedvelteté- sére és hány mintatelep létesül az országban. Mert azt már látjuk, hogy a magyar minden rentábilis dolog után nagy kedvvel nyúl. És semmi kétségünk abban, hogy a szántóföldi konyhakertészet menni fog, ha erre buzdító kormányintézkedések tétetnek és ilyen mintatelepek, munkásképzéssel kapcsolatosan létesülnek. Talán nem politika, ha ezért a köz- gazdasági vállalkozásáért leginkább a gondba borult, konyhapénzükkel kijönni nem tudó háziasszonyok nevében üdvözöljük a kezdeményező minisztert! Ki a bűnös? Fájdalommal telik el az ember szive, ha a mai fenekestül felfordult parlamenti életre gondol és önkéntelenül azt kérdi, miért van ez ? Ki és mi ennek a fölfordulásnak az oka? A munkapárt fizetett lapjai hamis ürüggyel az ellenzék obstrukcióját tüntették föl politikai életünk zavarainak okául s ezért tört össze a „nemzetidnek csúfolt munkapárt mindent, ami nélkül se nemzetet, se parlamentárizmust elképzelni nem lehet. A magyar parlamentárizmus haja azonban sokkal régibb keletű. A mai uemzedék miazmás, erkölcstelen politikai érában nőtt fel és ez a mai politikai életben is kifejezésre jut. A mai romlott kort az ősök erényei és erkölcsei helyett az önzés, a tekintély megvetése és a jogrend meglazu lása uralja. A negyven esztendős liberális korszak bűnei most hozzák gyümölcseiket. Bizonyítja ezt amaz egyszerű polgárember is, akinek, amikor olvasta a lapokból, hogy Lukácsék állítólag négy milliót sajátítottak el az állampénztár hói a választásokra, a polgárok megvesztegetésére, nem az fájt neki, hogy az adózó polgárok pénzét ily nemtelen célra fordítják , hanem az, hogy ő abból csak 25 koronát kapott. A munkapárt vezetői is sokan a romlott választó közönségre számítva vesztegetéssel szerezték meg a többséget, a párturalmat, melynek egyedüli törekvése volt Bécsnek mindent szállítani, ha kell a magyar nemzeti jogok rovására is. Fagyon természetes, hogy az ellenzék ezzel a korrupt hatalommal szemben nem a modern politikai küzdelem rendes fegyvereivel, hanem szintén kivétele« e»zközzel, az obstrukcióval felelt. A munkapárt, hogy Bécsnek tett ígéretét beválthassa, eszközül adta magát Lukácsnak és Tiszának és a legsúlyosabb szabálytalanságok és alkotmánysértések egész sorozatát követte el. A parlamenti kormányrendszert, a képviselőház tanácskozási rendjét, a szólás és a gyülekezés szabadságát, mint 'alkotmányunk mind megannyi féltett kincseit sértette meg. Erőszakhoz nyúlt, pedig az erőszak soh’sem jog. Igaz, hogy most a választó közönség előtt mindenféle kétes magyarázatokkal szeretnék eljárásukat indokolni, de ez nem fog sikerülni soha, mert az erőszak már önmagában támadása minden jognak, minden ésszerűségnek. Az erőszak lehet sikerült vagy sikertelen, aszerint, hogy mekkora lelkiismeretlenséggel vagy elszántsággal alkalmazzák, de a jog és a törvényesség szempontjából nem lehet indokolt soha, mert nem is tűr meg indokokat Azért át kell látnia a munkapártnak, hogy ő az oka a mostani felfordult állapotoknak, mert az ő segítségével sikerült Lukácsnak és Tiszá nak egy nagy pénz- és véráldozatot kívánó törvényjavaslatot a még létező jogállomáuy csorbításával és minden legkisebb nemzeti kívánság visszautasításával a magyar nemzetre erőszakolni. S mindez annál szomorúbb, mert — mint Lukács nagyenyedi beszámolójából látható — az osztrákok kedvéért kellett a képvi#előház szabályait ronggyá tépni, a képviselőházba rendőri karhatalmat berendelni és a magyar képviselőket kidobatni. Pedig amit az ellenzék követelt sem Ausztria jo aiba, sem érdekeibe nem ütközött. Az egyesült ellenzék nem akart mást — mint gróf Andrássy Gyula egyik beszédében mondotta — minthogy ne kelljen azt a már létező törvényt, melynek magyarázata, értelmezése fölött oly nagy eltéré« mutatkozott a király és az egész képvi- selőbáz között, újból törvénybe iktatni és egy úttal a javaslatba csúszott közjogi hibákat kiküszöbölni. Ámde a munkapárt, hogy hatalmát megtartsa, hogy Bécsnek szolgálatot tehessen, hogy némileg visszafizesse a választásokra adott milliókat, inkább erőszakhoz nyúlt. Mint örült az osztrák sajtó az ellenzék kidobásának. Lukácsot és Tiszát az osztrák sajtó és az osztrák politikusok üdvözölték a leglelkesebben és a legbefolyásosabb osztrák politikusok egyike Sustersics krajnai tartományfőnök a véderőreform erőszakos keresztülhajtását, megszavaztatását úgy ünnepelte, mint Ausztria nagy sikerét. A munkapárt inkább Ausztria érdekében vállalkozott az erőszakos munkára. 8 hogy a delegációk is ellenzék-mentesek legyenek, hogy ne kelljen egész Európa szeme előtt pirulniok és hallaniok az ellenzék szájából az eddig elkövetett gazságaikat, azért egy ellenzéki tagot sem választottak be a delegációba. így legalább nem zavarja őket senki, legföllebb saját lelkiismeretűk, ha még adnak rá valamit. Igaz, bogy a munkapárt józanabb elemei is megsokalták már a rombolást, szeretnek meg nem történtté tenni Lukács és Tisza atrocitásait, szeretnék, ha az ellenzék mindent elfeledne. — De vájjon lehetséges e ez ? Boldogult Szilágyi Dezsőről beszélik, hogy egy alkalommal Kállayt üres fejűnek nevezte, ami iatt Kállay neheztelt reá. — Mikor pedig Szilágyi ezt észrevette, csodálkozva kérdezte gróf Apponyitól, hogy miért haragszik reá Kállay ? Apponyi emlékezetébe hozta régebbi nyilatkozatát, melyet Kállayra tett, de hozzá tette: te úgy látszik már elfelejtetted, mert ezt már soknak mondtad. De hidd el nekem, Kállay em felejtette el, mert neki még ezt senki »ein mondta.
