Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-22 / 37. szám (38. szám)
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY ____2 sá gtalansága, mely egyszerűen nevetségessé teszminden, az ipari munkásokatértékelőbevezetőszólamot, a hat elemi osztály elvégzésének kikötése. Nem szólunk arról, hogy legalább félmillió azoknak az iskolaköteleseknek a száma, akik sajat hibájukon kívül iskola hiányában nem járhatnak iskolába; de az ország tizenhatezer népiskolája közül több mint ötezerben még egyáltalán nincs felállítva az ötödik és hatodik osztály. Tegyük fel azt a naiv kalkulációt, hogy a kormány az ötödik és hatodik elemi osztályt ebben a több mint ötezer iskolában még a jövő tanévben felállítaná, akkor is harminc éves korhatár mellett húsz—huszonöt esztendő múlna jutnának 'választójoghoz azok a kis magyarok, akik most ebbe az ötezer népiskolánkba járnak. (Uram Teremtőm talán akkor már Lukács László nem is lesz miniszterelnök !) Azonban a hat elemi osztály kikötésének ennél még különb csattanója van: — az elemi iskola első osztályába beiratkozó tanulók közül csak minden halódik jut fel a hatodik osztályig. 1910-ben első osztályú hu tanuló volt 283000, hatodik osztályú 48000. A negyedik osztályig még minden második diák eljut, ezért a teljes négy osztály elvégzése gróf Tisza számára még nem lett volna elég „garancia“ ! Aki tehát ismeri ez adatokat és mindazonáltal a hatosztályos kikötés mellett is választó-joggal kecsegteti az ipari munkásokat, az nem őszinte. Aki pedig nem ismeri és nem gondolta végig ezeket az adatokat, az prófétai szószékről ne intse le mint „félmüveit és féltudós demagógokat“ azokat, akik tiz év küzdel- delmén keresztül, gy nusitásokkal, izoláltsággal, gúnnyal nem törődve, senki által és semmi körül mények között nem engedték rászedni az ipari munkásokat ; akik mindig résen álltak, nem stré- berkedtek, urak vállveregetésére, hatalmasok elismerő mosolyára nem áhítoztak, hanem megtették kötelességüket azokkal a szegény emberekkel szemben, akik ő bennük biztak s akik nekik jutalmat nem adhatnak. íme : ez a Tisza-Lukács féle választójogi tervezet! Ez aztán az igazi mandátum/osztó javaslat, mert megfosztja a mandátumtól azokat, akiknek mézes szájjal mandátumot ígér. Hogy e tervezethez a kérdésnek alapos munkapárti isme rői, a Návay Lajosok, Matlekovits Sándorok, Láng Lajosok, Hegedűs Lorántok europäer csapata annak idején mit fog szólni, nem tudom. Végezetül még egy rövid figyelmeztetést. Lesznek, akik az ellenzék választójogi akcióját azzal akarják megbontani és diszkreditálni, hogy az ipari munkások választójogával szociálista áradat fogja elönteni a magyar parlamentet. Merő tévedés ! Országunknál aránytalanul fejlettebb államokban is a szociálista szervezetekbe tömörült munkások sehol sem érik el az összes ipari munkások egy harmadát, a többi megoszlik szervezetlenül vagy keresztény-szociálista és nemzeti szervezetekben. Németországban pl. a katho- likus Centrum szavazóinak nagy része ipari munkásokból kerül ki és az angol konzervatív A montenegrói határról. — Külföldi levél. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. Irta: Koritsánszky Ottó. Durazzo, (Törökország) 1912 aug. 31. Ne a könyvtárakat bújja, aki a kőkorszak állat-emberének életét megismerni akarja ; ne a múzeumok régiségtárát látogassa sorra, hanem jöjjön ide a kulturvilág gócpontjaitól egy puska lövésnyire fekvő sziklás-bércek odúihoz, ahol — a világ mintha kenetlen fatengelyen forogna ma is — ott van, ahol évszázadok, évezredek előtt. Aki Bosznia-Herczegovinát, meg Dalmáczia déli részén utazik s megakarja ismerni a népet, annak lelkületét, szokását : katonatérképpel a kezében tegye meg útját. Nem egy két helység van, amely mellett e nélkül bizon elhaladna s figyelmére sem méltatná, holott sok kiváló érdekeset és jellemzőt találhat. Egy-két cáris-ház — esetleg ez az egész falu. Benne a katona-posta s összes lakossága a kantinos és ennek családja, ha ugyan kivesszük őket a katona-leltár állományából. Ilyen község Cirkvica is, amely Cattarótól, a dalmát városok legszebb fekvésű helyétől 11 kilométernyire van. Ettől két kilométernyire, a montenegrói határtól 4 kilométer távolságban a térkép Grandlovina nevű helyiséget jelez, ahova nehéz, de az elénk táruló gyönyörű kilátásnál fogva igen érdemes utón jutunk el. Szikla hasadékok fölött s egy-egy hajszálon függő hegytömb alatt vezet az uttalan rét. Ko- párság, szegény nyomorúság mindenfelé. A hegytengernek mintha vége se szakadna: minden irányban egyhangú szürkeség csak ez, a távolban valami meg-meg csillanó fény, ami valami a kékarany ibolya és ezüst színekből összeolvadó, de pontosan meg nem határozható szint mutató aik : az Adria 1 S odébb egy, a távolság dacára elég éles választó vonal: a menebolt pereme. csakúgy mint liberális pártnak sok százezer ipari munkás szavazata van. Ha Magyarországon sem hajszoljuk őket az ily Tisza-Lukács „féle eljárással a végletekbe és a szélsőségekbe, akkor a mindenféle párt és világnézlet között való megoszlásnak hasonlóan egészséges tünetei fognak nálunk is mutatkozni. Hisz a nálunk szóban forgó ipari munkás választóknak jelenleg csak mintegy egy nyolcada szociálista. Akik pedig a mezőgazdaság sorsát féltik az ipari munkások előnyomulásától azoknak azt feleljük :—1 ők a mi legjobb fogyasztóink ! Sorsuk emelkedése a mi sorsunkat is emeli, s természetes szövetségeseink a közszállitási törvény köpenyege alatt mostanában folyó páratlan országfosztogatás ellen. Talán Károlyi Mihály gróf, midőn agrárius vezér létére fentartás nélkül magáévá tette az ipari munkások választójogát, visszaemlékezett arra, mily megértésben találkoztak a nagy francia agrárvita számtalan oontjában oly munkásvezérek, mint Thierry-Cazes, Jaurés és másfelől az agráriusok és hogy miként segitették teljesülésig Sonnino agrár-reformjait az olasz munkásvezérek. Megemlékezhetett róla, hogy mindenütt Európában az ipari munkásosztály fáklyavivője a szövetkezeti eszmének és hogy Magyarországon is az lesz, hacsak a mezőgazdasági termelők test véri szívvel közelednek hozzájuk. Sőt még a német parlamentben is akadtak munkásvezérek, akik nevezetes pontokban az agrár vámvédelem mellett törtek lándsát. Egyébként is a künreked- tek utcai izgatása mindig végzetesebbnek bizonyult, mint a parlamenti érvelés! Ipari munkás barátainkat pedig ne keserítse el és ne kergesse végletekbe az a példátlan kisérlet, melyet velük szemben az uralmon lévő párt elkövetni szándékozik ; lesznek még ebben az országban ellenük nem fanatizálható, igaz és hűséges férfiak, akik őket cserben hagyni nem fogják. Türelmük, önfeláldozásuk nem lehet hiába való. Nemsokára el fogják foglalni országunk ősi államéletében azt a nemes helyet, amelyet értelmiségöknél s nálunk annyira fontos függetlenségüknél fogva régen megérdemeltek. A tör zsökös kisbirtokos-osztály mellett második meg- dönthetetle pillére lesz e négyszázezernyi munkástömeg az ezeréves Magyarországnak. Uj főispán. Tudjuk, hogy a Lukács i iszaTélé meg- kritizálhatatlan politikai i/ányzat gróf Apponyi Géza volt főispánunkat főispáni méltóságának letételére birta. Utódjául már kezdetben Simontsits Elemér volt megyei alispánt emlegették, kinek előrelátható főispáni kinevezése a múlt szombaton le is érkezett a vármegyéhez. Kétségtelen, — s mint politikailag ellenkező oldalon lévők, mi magunk is elismerjük, hogy Simontsits Elemér főispáni kinevezése több szemMéla csend. Egyetlen madár se jár erre. A mély hallgatást csak léptem zaja, egy-egy legördülő szikla törmelék szakítja meg. De hát hol a város vagy a Gr ad, amit a térkép jelzett ? Se ház, se emberek ! . . . Végül valami emberi hang. Mintha a föld mélyéből szólna, tompa dübörgésszerü. Semmi szine-érce nincs. Körültekintek, most már embert keres szemem, nem házat. De hiába ... A hang megújul . . . — Gospod . . . Gospod . . . hallatszik az első szótag jól megnyomva, a másik elhalón . . . A hang után indulok. Mély sziklahasadékhoz vezetnek lépteim. Valami barlang szerű nyílás ; onnét jő a hang. Beljebb megyek. Ott mozog valami színes köntösbe burkolt alak. S ez a színes köntös az egyedüli, amivel a mai világ keretébe illeszkedik. Marcona arc, erős, viharedzett vonásokkal. Vad nézésében szokatlan bá- gyatag fény, amely néha mégis szúrósra csillan. Fölkószolódik a kifeszitett kecskebőrről, ami nyughelyéül szolgál, aztán, mintha az égig akarna emelkedni, kiegyenesedik előttem, mire kiérünk a barlangból. A kézmozdulatok interna- cionális jeleivel és fogyatékos szláv nyelvtudásommal értésére adom, hogy a falut keresem. — Nincs — adja értésemre. Az az, hogy ez az, ez a barlang, meg még három ugyanilyen. Összesen négy család lakik itten vad, állatias elhagyottságban. Mindegyiknek néhány kecskéje, amelyikkel megosztja barlanglakását, hisz ez adja neki napi táplálékát: a tejet. Mivel kecskehusra csak ritkán kerül sor. A barlanghoz egy-egy „szántó föld“ tartozik. Lehet vagy 3—4 négyzet méter. Körül bástyázva nagy kövekkel. De persze se olajfa, se más hasonló déli vegetáció nincs itt. Egyáltalán ismeretlen növényt kapirgált barátom asszonya — kőszerszámmal. — Ezt eszik pontból örvendetesnek mondható. Mi, a magunk részéről csak örömmel látnánk, ha mindig a köz- igazgatás minden csinj át-binját megismert és egyéni qualitásainál erre praedestinált egyén töltené be ezt a méltóságot, aki nem csak dilettáns a közigazgatásban. — Simontsits Elemér főispán egyéni quahtása, tehetségének, munkaszeretetének ereje, a közigazgatásban munkában eltöltött múltja ily fokú elismerést megérdemelt. Azonban ki kell jelentenünk, hogy mint politikai ellenfelet is sokkal szívesebben láttuk volna a kormánypolitika szolgálatában normális, tisztességes politikai viszonyok közepette, mint most, ennek a deliriumos lázban vergődő Lukács- Tisza-féle prostituált 67-es irányzatnak hdyi ex ponensét, s a magunk részéről éppen nem tartjuk szerencsésnek az időpontot,. (hogy aktiv politikai szereplését — melyre való hivatottságát kezdettől láttuk, — éppen e gyűlöletes és remélhetőleg nem soká tartó viszonyok között kezdte meg. Elsőnek a megye tisztikara üdvözölte az uj főispánt. Forster Zoltán megyei főjegyző vezetése alatt, aki üdvözlő beszédében méltatta érdemeit s kinek beszédére a főispán elérzékenyülten mondott köszönetét a tisztikarnak ragaszkodásáért. A kinevezés leérkezfének hire hamar elterjedt a városban, — s a megyeházára felhúzott nemzeti lobogó is hirdette azt. Erre természetesen megindultak a tisztelgések, üdvözlések, mint az már ilyenkor szokásban van. — A tisztelgések között érdekes volt Bezerédj Pál vbt. tanácsos tisztelgése a selyemgyár tisztikarával, kik a selyemgyárnak 6 — 700 leányalkalmazottját is ünneplőben felvonultatták a megyeház udvarára. Az uj főispánnál tisztelegtek a külömböző hivatalok és egyesületek is. A beiktató közgyűlés folyó hó 30 án lesz. Ugyanakkor gyűlés után a ,,Szekszárd-Szálló“ nagytermében disz ebéd. Este 9 órakor pedig a vármegyeház nagytermében bált rendez a megyei tisztikar. Az egyesült vármegyei ellenzék — mint értesülünk — úgy a hivatalos főispáni installációval, mint Simontsits társadalmi ünneplésével szemben — éppen Simontsits személyiségére való tekintetből — semmiféle tüntetést vagy ellen- demonstrációt nem rendez, — hanem az installációval szemben a legteljesebb passiv resistenciára helyezkedik, mert Simontsitsot mint a gyűlöletességben kéjelgő Lukács Tisza rezsim helyi képviselőjét sem politikai, sem társadalmi téren még csak azzal a mérsékelt bizalommal sem fogadhatja, amivel pedig mint ellenzék bármily normális viszonyok között uralmon lévő kormány sakk-figuraként kinevezett főispánját is fogadná, — noha Simontsits személyisége és egyéni quali- tásai máskülömben, más körülmények között az ellenzék szemében a mérsékelt bizalomnál nagyobb rokonszenvvel is találkoztak volna. 1912 szeptember 22. nyersen, tejbe főzve és vízzel leforrázva. Vizet, amelyet, ha eső volt, az e célra kivájt üregből veszik, de ha eső nem volt, ami az év legnagyobb részére megállapítható, akkor minden nap \2 (mond tizenkettő) kilométernyire levő csatornához megy el kecskéjét megitatni és kecsketömlőbe hozza a házi szükséglethez való vizet. A 363 napból legalább is 263-on 24 kilométert tesz tehát meg, hogy kecskéit és magát ellássa a szükséges vizzel. Ebbe fárad bele s ezzel telik a napja. Azon közben az asszony „főz“ és munkálja a „földet“. A lakás rendbetartásával semmi dolga. A gyerek meg felnevelődik maga is. Az ember néha napján be-be megy Catta- roba is, ha van eladó kecskefiók, mert pénz a XX. században a kőkorszaki életet tengető embernek is kell. Különben cserekereskedést folytat. A kecskéiért ruhát és más szükségeset vásáról. Es szereti otthonát az elhagyott emberietlen életet. Le mehetne valamely közeli faluba, akár Cattaroba is, amelyet szeret, beásül, de amelyért oda nem adja kis odúját. S büszkén valja, hogy adják bár neki egész „Cotoro“-t minden kincsével ő megmarad itt, aholt született s ahol gyermekei ott folytatják majd életüket, ahol ő kezdte s amint őseitől reámaradt. Es a szikár dalmát szívós kitartása a legnehezebb életküzdelmek mellett, kell, hogy in- preáljon. Van ebben valami klasszicitás, ami nem minősíthető egyszerűen maradiságnak. Ez az ember, aki látja, hogy lent a völgyben lakók kéznél találják a kutat, szívesebben megtesz a vizért naponta kétszer 12 kilométert, aki tapasztalhatja, hogy bár másutt is küzdelemekkel telt az élet, könnyebben is boldogulna, nem cseréli el nehéz életét s huzza a keserves igát 70—80 éven át. De meddig tarthat ez még igy *? Mikor alakul á- ő is azzá a lénnyé, amivé az idők folyama a kőt korszak primitiv emberét is átalakították szükségből, hogy a kenyérért folytatott harcból győztesként kerüljön ki . . .
