Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-28 / 4. szám
XL. évfolyam 4. szám Szekszárd, 1912 január 28. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon 8ezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs Előfizetési ár: Egész évre 12 K, ’-/* ^vre 6 K, ‘/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában felelőn 11 Kiadóhivatal Telefon 11 ^’clnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők B 0 0 A VILMOS HORVÁTH IGNACZ Hivatalos hirdetések : 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér A kétes jövő. Megnyílt újra a magyar országgyűlés, de a pártközi egyezmények s a parlament munkaképességének helyreállítása még a kétes jövő ködében úsznak. A kormány és pártja ragaszkodik a véderőjavaslatok változatlan elfogadásához. — Az ellenzék valamennyi árnyalata pedig azokat mostani alakjukban nem hajlandó elfogadni. A Justh-párt változatlanul ragaszkodik ahhoz a korábbi álláspontjához, hogy előbb meg kell alkotni az általános, titkos választói jogot s az ennek alapján összehívandó uj országgyűlés enne hivatva a katonai javaslatok sorsa fölött dönteni. Csak azt tudnánk már, hogy mit remél, mit vár a Justh-párt az általános, titkos választói jogtól? Azt-e, hogy egy erős népparlament sikeresebben áll ellent Ausztria beolvasztó törekvéseinek. Vagy azt, hogy a magyar állam törvényben biztosított önállóságát és függetlenségét sikerül annak közreműködésével biztosítani. — Mert ha nem azt akarja, hanem csak demokratikus választói jog kivívása a célja s annak következményeivel nem számolva, az államhatalmat az alsó néposztályok és nemzetiségek kezére akarja játszani, akkor ez elvtársakon kívül, nehezen akad magyar ember, ki ilyen politikát támogatni hajlandó volna. A Kossuth-párt álláspontjára nézve, melyet a véderő javaslatokra vonatkozólag követni szándékozik, teljes tájékozást nyújtott gróf Apponyi Albert a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával mondott nagy beszédében. E szerint a Kossuth- párt hajlandó a tehnikai obstrukció eszközeit a katonai javaslatok ellen nem használni, ha a javaslatokból a magyar közjoggal ellenkező részletek töröltetnek; ha azok terhei leszállitatnak; ha a kilences bizottság programmja végrehajtatik s ha végre a katonai perrendtartásból, a német nyelv használata, mint törvénytelen intézkedés, ki- hagyatik. Mondanom sem kell, hogy előttem sokkal rokonszenvesebb a Kossuth-párt állás- foglalása, mely hajlandóságot mutat a képviselőház munkaképességének, melyet az egész ország óhajt, visszaállítására, ha a fennforgó s a törvényjavaslatban foglalt nemzeti sérelmek orvosoltatnak ; ha a már korábban megígért engedmények megvalósulnak s ha a magyar államnyelv törvényes joga a katonai javaslatokban is kifejezésre jut. Mi laikus politikusok milyen könnyen elintéznők ezt a bonyolult kérdést. Hiszen a Kossuth-párt minden követelése szentesített törvényen alapszik, melyeket, ha Ausztriában törvénytisztelet volna, már régen végre kellett volna hajtani. De Ausztriában mindig az. volt az uralkodó politika: engedni, ha a körülmények kény- szeritőleg hatnak ; visszaverni mindent, amit csak lehet. El lehetünk reá készülve, hogy a hagyományos osztrák politika most is győzedelmeskedni fog. A Kossuth-párt kiegyezésen, törvényen alapuló kívánságai süket fülekre fognak találni. Sokan abban a tévhitben vannak, hogy ennek egészben a kormány és pártja az oka. Pedig ez nem felel meg a valóságnak. A kormány és pártja — azt hiszem — nagy lelki örömmel teljesítené a Kossuth-párt követeléseit, ha — Bécsben megengednék. A kormány és pártjának, jogosan csak az vethető szemére, hogy a dinasztiával való minden összeütközést, attól tartva, hogy akkor Magyarország sorsa rosszra fordul, túlhajtott óvatossággal kerül. Csak egyszer emberelné meg magát a kormány és pártja s mondaná meg minden kétséget kizárólag, hogy ez pedig a magyar nemzetnek a kiegyezési törvényen alapuló kétségtelen joga, mely királyi esküvel is szentesítve van, mindjárt más húrokat pengetnének Bécsben De mikor a nagytöbbségben levő kormánypárt aggódva csak azt lesi, hogy meddig mehet s mennyiért nem neheztelnek meg az osztrák fővárosban, akkor ne várja senki, hogy odaát nagylelkűen mindent átengednek, ami a nemzet szivében vágyként él s melyet ők olyannak tekintenek, mely az összbirodalmi eszmét visszaszorítja s az Ausztria és Magyarország közötti kapcsot — szerintük — lázitani alkalmas. Ily viszonyok és körülmények között, csakugyan alig lehet várni, hogy a Kossuth- párt a legcsekélyebbre leszállított nemzeti követelése is elfogadásra találnak Bécsben, ahol befolyásos, nagy, erős párt dolgozik azon, hogy Magyarország békés fejlődése, törvényes kívánságainak teljesítésével ne biz- tositassék. Igaz, hogy olyan előkelő politikusok, mint gróf Andrássy Gyula és Berzeviczy Albert, vették kezükbe a békés kiegyenlítés ügyét s bizonyára nekik lehet, első sorban, arra kilátásuk, hogy eredményt fognak felmutathatni, de nekik tisztában kell lenni arra nézve, hogy mire hajlandók Bécsben és érezniök kell, mint magyaroknak hogy meddig mehet el a nemzet annélküb Egy bankárleány naplójából. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. — Irta: Sepsiszentgyörgyi. W . . . 1910. május 3. Szinte magam is mosolygom azon, miért vettem ez uj naplót? De semmi titok! Naplóm, te Iész ezután az én szivem egy titkos fiókja, melybe azok fényképei kerülnek, kik részint pillangóként röpdösnek körülöttem, részint darazsak módjára, hogy magukhoz láncoljanak, hogy feleségül kérjenek. Hogyne! „gazdag lány“ . . . „aranyhal“ a nevem maguk közt; halottam a fülem hegyével a múltkor. Hohó uraim ! Én a „Sacre Coeur“-ben nevelődtem, van nekem lelki szémem is, nem csak „szép“ ,,márványkék“, „tengerkék“ mint hizelgőink nevezik . . . * Még csak tavaly jöttem végleg haza az intézetből s már is volt néhány Ígérőm. Édes jó Istenem ! Pedig még úgy aggat a hosszú ruhám, ugv rugdalom. Csak 17 éves múltam januárban. Pex-sze „a pénz, a pénz“ ; súgja valami bensőmben, valahányszor a papa fölhívja figyelmemet a zsurokon : egy-egy kövér, kopaszodó, aranyláncos urra, a. kién nincs semmi látnivaló, csak aranykeretes pápaszeme. Nekem, ha Istenem rendelne egyet, férfi kell, a szó legfölségesebb értelmében, ki a férfierények szédítő magas szirtjén áll, mint egy büszke, koronásfejü szarvas, mely emelt fővel a Napba néz ! * — Tegnap a zsuron mutatta be papa egy jó barátját, kiről már előre informálva voltam . . . Nem láttam mást arcán, mint mohótekintetű szemet. — Úgy nézett rám, mint egy aranypénzgarmadára. Én meg úgy olvastam „leikéből“, mint az öregbetüs ábcés könyvből. Majd elnyelte tekintetével a nyakamon függő tizenhat- ezer koronás igazgyöngy nyakékemet. Megbiccentettem fejem s tovább mentem, a mamához. Úgy unatkoztam ! A rengeteg arcok, mint üres lárvák, néztek felém. Kerestem egyet, mely kiváljék a tucatalakok közül. Sajnos, nem leltem. Hanem valamit mégis láttam. Unokafivérem mellett, egy távoli ablakmélyedésben áll egy idegen külsejű ifjú, mellén összefont karokkal. Magas homloka és kutató, fölényes, mélytekintetü szeme volt. Amint futólag, feltűnés nélkül, arra felé néztem, úgy vettem észre, mintha unokafivérem, Róbert, erővel húzná a mi irányunkba. Jött egy táncos, velemeutem. Jó alkalom volt ez, hogy azt a két különc alakot jobban szemügyre kapjam. Mert Róbert különc, tehát barátja is mindenesetre az. Táncosom csevegett, de alig halottam. Egykét lejtés után mamám mellé jutottam. Alig iga- zitám meg fürtös hajam, közeledik felém nagybátyám, az én második apuskám. Komolyan vezeti felénk azt az idegenül forgolódó urat, akit Róbert mellett láttam. Valami Bácsalmássy Nagy Gábor nevet hallottam. Hosszú név, de szép ma gyáros, bizonyára nemes ember. W . . . 1910. május 31. Nagybátyámtól megtudtam róla egyet mást. Az ő irodájában dolgozik és igen-igen nagyra- bec8üli. Valóságos tudósnak tartja. Tanulmányai mellett dolgozik is. — Hanem kislánykám, nem vagy te túlságosan kiváncsi ez urra? — kérdé nagybátyám. Én komolyan néztem rá: — Nem szabad egy kicsit kiváncsinak, lennem ? — Szabad kicsikém, de nem jó mindig. — „Nem jó mindig ?“ Semmisem jó „mindig“, felelém kissé durcásan. — Nono Elzám, látom, hogy még kis csitri vagy, — szólt — s homlokon csókolva otthagyott engem s átment mamáékhoz a dohányzóba. Én meg odaültem a zongorám mellé és . . . csupa magyar darabot játszottam. . . . Oly szürkék napjaim 1 unatkozom. Legjobban szeretek a kertben barangolni. — A missz örökké velem van. Azt hiszem a mamám túlságosan szeret. Egyik zsur a másikat éri. Az ember olyan lesz., mint a kifacsart citrom, lélek és hangulat nélküli . . . W . . . 1910. junius 4. Tegnap hazafelé jöttem, édes véletlenség- ből : egyedül. Amint nézek előre, egy ismerős alakot látok távolabb. — Első pillanatban nem ügyeltem rá, de valami kényszeritett, újra és újra felé nézni. S miután én valószínűleg gyorsabban haladtam, közelebb jutottam s az én ismerős idegenemet ismertem föl benne. És láttam, amint egy nyomorék utcai koldusnak egy pénzdarabot nyújtott. Az nagy hálálkodással vette el, bizonyára nagyobb értékű volt. A koldus valahogy leejtette eközben kalapját s ő, nem törődve semmivel és senkivel: lehajolt a koldus kalapja után és föladta neki. Azt hiszem, megálltam egy pillanatra. Valami tűz csapott szivem belsejébe s éreztem, pir futja be arcom. Épp a Szent Ist- ván-temploma előtt jártam. Besiettem s egyik oltár előtt térdreesve sírtam örömömben . . . Mintha a menyországot mutatta volna meg nekem a jó Isten kiváltságos kegy gyanánt, úgy tombolt lelkemben valami édes kimondhatatlan-
