Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-21 / 29. szám
nek nagy elkeseredése keil ahhoz, hogy a múlt hónapban a jegyzők, a múlt napokban a tanitók, hogy a vármegyei tisztviselőkről ne is beszéljünk, valóságos monstre gyűlést tartottak és gyüleke zésük minden célja az volt, hogy a maguk és családjuk mostoha sorsán ezzel, a valljuk meg, beszédes tüntetéssel valamit lencjjtsenek. Kétségkívül bizonyos az, hogy az egész ország éhes. Talán az ipari munkások anyagi helyzete legtürhetőbb valamennyi foglalkozási ág között. És ha a többi éhes ember arra gondol, hogy az ipari munkások is csak tömegszervezéssel tudták a maguk anyagi helyzetét biztosítani, önkénytelenül adózik a szervezkedés szüksége mindazoknál, ahol éhes szájak kenyeret kérnek, hol a nyomornak és anyagi gondnak oly konokul ragaszkodó otthona van. Az már bizonyos, az eddigi kenyérért való tüntetés során is, hogy az éhes és békéden társadalmi osztályok fizetéseik javítása terén eredményhez fognak jutni. És nagyon helyes is, különösen a néptanítókkal szemben egy régi tartozásnak ha nem is lerovása, hanem legalább törlesztése, ha sorsukon anyagilag lendítenek. A nyomorgó, az anyagi gondok közt sínylődő tisztviselőtől a köz javára irányzott becsületes munkát, a kötelességnek lelkiismeretes teljesítését, nem várhatjuk. Arra nem is szabad gondolnunk, hogy amikor ilyen tömege jelentkezik a békétlenségnek és a sorsával való elégedetlenségnek, hogy akkor tisztán rideg fiskális szempontokból megtagadjuk a kérelemnek méltányos teljesítését. De hiszen az ország közterheinek viselői is éhesek. A földmivelés évtizedek óta hazánkban nem fruktuáló foglalkozás. Ennek jele a hozzáértés hiányán kívül leginkább abban mutatkozott, hogy történelmi nevű családok ősi birtokai gazdát cseréltek; a kisgazda pedig csak azért tudott úgy ahogy megélni, mert a faluba ennek a kornak a ragályszerü fényűző szelleme mégis csak kisebb mértékben vonult be, ezenkívül a kisgazda a maga kölcsönnel megterhelt földecskéjét maga miveli és alig érzi a mezőgazdasági munkabérek rohamos emelkedését. A mostani földmive- lésügyi miniszter a kecskeméti gazdaszövetségi gyűlésen tartott nagyjelentőségű beszédében rámutatott arra, hogy egy jobb korszak következik a gazdára, az egész világ piaci áramlatai olyanok, hogy a mezőgazdasági termelés ma már kezdi magát jól fruktuáló foglalkozássá kinőni. A miniszter jövendölése szerint a javulás évekre menő lesz és hova tovább nagyobb szellemi és anyagi tőke mozgatását fogja maga után vonni, melynek eredménye aztán a több termelés lesz s valóban mi még olyan extenziven gazdálkodunk, hogy ezen a téren a fejlődés arányait és ennek eredményeit ma még be se tudjuk tekinteni. Hát hiszen ez szép perspektívája a jövőnek, de az elvérzett, az eladósodott gazda mai nehéz sorsán ez a lendület nem számit abban a mértékben, mintha most már a vállára uj terheket lehetne rakni. Szerencse a szerencsétlenségben az Örkényi acélágyu elrepedése, mert bizony ez oldalon is sandított az ország terheinek emel2 ___________ Má snap reggel, mikor bement az öreggel a hetivásárra, meg se csókolta. Pedig ezt még soha el nem mulasztotta. Komor volt, mint a béka, melyet ingerelnek. Csak akkor derült ki az ábrázata, mikor újra ott állott előtte az a szép, városi leány. Majd szétfeszítette lángoló vére az ereit, mikor leolvasta barázdás tenyerébe a sok összevásárolt zöldség árát. Tudja Idten mi lelte egyszerre, úgy érezte mágát, mint az édesanyja temetése napján, mikor a halotti toron sok pálinkát itatott bele az apja. Egyet fordult vele a világ, fejét lefelé húzta a mámor, azt se tudta, hogy mit csinál, csak azt érezte, hogy nagyon puha az a fehér kezecske, melyet szenvedélyesen odaszoritott remegő ajkaihoz. Kezet csókolt. Hogy megijedt az a(szépséges kisasszony, hogy elsápadt egyszerre ! Most az egyszer vissza se nézett. De azért a másik hetivásáron megint csak odajött hozzá bevásárolni. Az első találkozáskor az egyik se merte szemeit felvetni, hanem később annál beszédesebb lett a leányka és nem is haragudott már, hogy Iván annyiszor kezet csókol neki. Egyszer azonban, úgy ősz felé nagy dolog történt. Az öregek alighanem észrevették valamit, de lehet, hogy csak a fiú búskomorságától ijedtek meg, elég az hozzá, hogy kitűzték a lakodalom napját. Az egybekelés előtti hetivásárra bevitték hát Borsicát is a városba, hogy megvegyenek neki minden szükségeset. Az ismeretlen fehérképü kisasszony még ott találta a hagymarakások között. Éppen akkor indult el az öregekkel a pántlikás-boltba. Iván olyan sápadt lett, mint az a i'akás karfiol, melyet zavarában szétrugott. ■ Kije magának az a lány ? — kérdezte tőle a kisasszony. Iván valamit hebegett, hogy a húga, de kedése. És ha ehhez vesszük, hogy kereskedelmünk és gyáriparunk szintén a gazdasági felien dülést várja, nyugodtan mondhatjuk, hogy a közterhek emelését arra az osztályra lehetne ráhári- tani. Minden uj országos köztehernek az ország természetes fejlődéséből előálló állami bevételekből kell kitelnie és még beszélni sem lehet arról, hogy az általános éhséget a közterhek emelésével gyógyítsák meg, oszlassák el. Éhes az ország. És olyanok kérik anyagi gondjaik oszlatását, akiknek ezt a kérését teljesíteni kell, akiknek ezt a kérését még elodázni sem szabad. Hogy a pénzügyminiszter feje nehéz gondban fő, azt elismerjük. De ez az ország, amelynek háztartása immár milliárdos költség- vetéssel bir, talán meg fogja bírni a köztisztviselők méltányos kérelmének teljesítését is és mer jük hinni, hogy e kérelmek teljesítésében nem a néptanítói kar amúgy is leszállított igényein akarnak spórolni. TQLNAMEGYEI KÖZLÖNY________ A tolnai gőzmalom égése. Csütörtök éjjel órakor a tolnai gőzmalom kigyulladt és reggelre az elárusító helyiség kivételével — amely egész külön épületet képez — teljesen leégett. A tűz a nagymennyiségben felhalmozott búza és liszt között rohamosan terjedt, úgy hogy a malom megmentésére gondolni sem lehetett. Az azelőtt a Szászy testvérek tulajdonát képezett és alig egy éve részvénytársasággá ala kult tolnai malomból csupán négy füstös, kormos fal meredezik az égnek, mely belül teljesen üres. A tetőből, az emeletekből, a gépekből semmi sem maradt; minden leszakadt, egész a pincébe ; egy rettenetes halmaz üszők és parázs, a tetején egy óriási leszakadt viztartállya! és szanaszét fekvő görbe csövekkel, ez a chaosz maradt a raaloúiból, amely este 6 órakor még dühösen füstöl és a kisugárzó hőség senkit sem enged közelébe. Több embert megkérdeztünk, mi az oka a tűznek, hol keletkezett stb.; valamennyien „tudja Isten 1“ kiáltással felsőbb fórumokhoz utasítottak. Körülnézünk a malom udvarán, a csendőrök, katonák, érdeklődők tömegétől távolabb egy kis csoport verődik össze és szomorúan bámulnak a földön füstölgő valamire. A cég üzleti könyveit és egy kis rézdrótból készült kézipénztárt mentettek ki a tüzből, ahol még a Wertheim-szekrény is benn melegszik a parázsba«. A község népe csapatokban vándorol a szenzációt nézni és hangos ah-oh-okkal ad kifejezést érzelmeinek . . . . Hat óra .... a szentháromság szobor háta mögül csapatokban, összeölelkezve tűnnek elő a gyári lányok, a sápadt, vézna teremtések viháncolva, boldogan futnak a malom roncsai felé. .. . Ingyen panoptikum, vásári komédia. . . . Szuronyos csendőrök és katonák tartják fenn még mindig a rendet; az utcán, a korcsmákban, az üzletekben mindenki a tűzről beszél; az aratásból hazajövök kaszával a hátukon nem haza, hanem a malomhoz mennek, az utcán csoportok tárgyalnak, kihallik egy-egy szó : „én a fecskennem hitték el neki. Ugy-e a felesége ? Nem, bizony Isten nem ! tiltakozott háromszor is a rác legény. — De holnap már az lesz — szólalt meg e pillanatban a háta mögött Borsica apja. Mintha ágyúgolyó süvitett volna el a gyermek fülénél. Azt hitte, hogy árulója is odajár a pántÜkás- boltba, pedig ott hevert a ponyvával boritott zöldséghalom mellett. Tigrisdüh szállta meg a lelkét. Szerette volna szétmarcangolni a vén embert, iszonyú vad dühben forogtak a. szemei, de mindezt nem látta a szép városi lány, mert úgy eltűnt onnaD, mint a pára. Még zöldséget sem vett aznap, üres kosárral ment be azon a nagy rácsos kapun, melyről Iván le nem tudta venni a szemeit. Hiába szólították, hiába kérlelték az apja és mátkája, nem hallott és nem látott ő semmit, csak azt a kaput nézte ő merően, zavaros szemekkel. Még akkor is ott feküdt a gyékényen, mikor már mindent felraktak a talyigára. Biztatták, nógatták, az öreg Mirkó sorba lekivánta az égről azokat a szenteket, akikhez még az imént oly buzgón imádkozott. El isr múlt már az ideje, hogy hazafelé induljanak. Végre is Borsica apjának kellett igazat adni, hogy hagyják a bolondot, majd hazatalál, ha megjön az esze. De bizony várhatták. Csak harmadnapra érkezett haza, de még Borsica is megijedt tőle, pedig ő várta legjobban. Tele volt iszappal ; úgy hozták haza a halászok, ahogy kihúzták a Dunából. Az öregek akárhogy törték a fejüket, sehogyse tudták kitalálni, hogy mi baja lehetett neki ? Olyan bolond csak nem volt, hogy azért a fehérképü leányért cselekedjék V Ezt még a szép városi kisasszony se hitte volna akkor, mikor harmadnapja ott künyörgött neki, hogy menjen vele messzire, az ő dalos hazájába, mert akkor talán hallgatott is volna szavára. dőnél voltam. . Ilyen egy kis városi malomégéskor. . . . Láttuk a malmot; tovább megyünk ... Az egyik alacsony ablaku házban sok-sok ember ül körül egy asztalt, amelyen az előbb kiásott rojtos szélűvé égett könyvek és a kis pénztár állanak ... a részvénytársaság tagjai tanácskoznak ; odébb az utcán gyerekek játszanak, félig égett, egyfarma papírdarabokkal. „Tolnai gőzmalom r.-t‘‘ ... a cég levélpapírja ... Akárhogy is gyuladt ki, akármennyiremeg is térül az értéke biztosítás utján, mégis szomorú dolog egy ilyen malom-égés, egy ilyen kisvárosi nagy szenzáció ! A szőlő csonkázása és a hónaljhajtások gondozása.* Hazánkban a kis szőlőtermelőknél általános szokás, hogy a szőlő hajtásait igen korán bekur- titják és ezáltal úgy a tőkének, mint a termésnek, sőt nem ritkán a jövő évi termésnek is ártalmára vannak. A korai csonkázásnak ugyanis az lesz a következménye, hogy a lefejezett hajtások fölfelé tovább nem növekedhetvén, oldalhajtásokat hoznak, ezeknek a hónaljhajtásoknak fejlődő apró levelei pedig ahelyett, hogy a tőkét, a rügyeket táplálnák, a gyümölcsöt fejlesztenék, inkább ezeknek a rovására elvonják a tőke táp« lálékait. A levél ugyanis kezdetben, mig kicsiny, nem képes fölös táplálékot fölhalmozni magában, mindent csak a saját fejlődésére fordit és csak akkor kezdi a tőkének egyéb részeit is táplálni, amikor maga már tökéletesen kifejlődött. A tőkének és gyümölcsnek táplálói tehát csak a tel jesen kifejlődött levelek ; minél több ilyen van a tőkén, annál jobban fejlődhetik annak minden egyes része. Ellenben az apró, fiatal levelek csak fogyasztanak és ennélfogva őrizkednünk kell attól, hogy túlságosan sok fiatal hajtásnak és levélnek fejlődését elősegítsük. Már pedig éppen ezt tesszük, amikor a hajtásokat túlságosan korán visszacsonkitjuk. De megrövidíthetjük ezzel a jövő esztendei .termést. A levelek hónaljában kifejlődött rügyek belsejében ugyanis már julius hó folyamán készen van a jövő évi termés csirája, az apró kis fürtképződmény, amely a következő tavaszon kifakadva, kifejlődve, hivatva van a virágot, a fürtöt szolgáltatni. De ha a hajtás végét tulkorán visz- szakurtitjuk, megtörténhetik és mint azt lépten- nyomon tapasztalhatjuk, meg is történik, hogy az a rügy, amelynek csak jövő esztendőre kellett volna kifakadnia, a korai visszacsipés következtében kénytelen oldalhajtást fakasztani és kihozza magával azt a termést, amelyet csak a jövő évben kellett volna kihoznia és amelyet kései volta miatt tökéletesen kifejleszteni és beérlelni már nem képes. Ezt a másodtermést nevezik „kapás“ vagy „Márton-szőlőnek“ és ebben bizony rendszerint nem sok gyönyörűsége van a gazdának. Különösen hosszabb csapos, vagy szál- vesszős metszés után a korai csonkázással a ter- móvenyigék termőképességét 40—60 százalék erejéig tönkretehetjiik. A felhozott okokon kivül fel kell említenem azt is, hogy a tulkorán csonkázott tőkének tor- zonborz hónaljhajtásai a peronoszporának valóságos melegágyát képezik és a lisztharmat is leginkább ezeket és a rajtuk fejlődött fürtöket támadja meg. A túlságosan korai csonkázástól tehát őrizkedjünk. A hajtások mellé azok fejlődésének megfelelő elég magas-karókat verjünk úgy, hogy a karóból legkevesebb 140—150 cm. hosszú rész a föld fölött ki ál lj on. Igen erős fejlődésü szőlőkben 180—200 cm.-nyíre vagy még magasabban álljanak ki a karók. Ilyen karók mellett azután lehet a hajtásokat csonkázás nélkül addig nevelni, amig az szükséges, rendszerint legalább is julius végéig vagy augusztus derekáig. Kövid karók mellett azonban nem lehet a csonkázást későre halasztani, mert a karót túlnövő hajtások lelógnak, nagy árnyékot vetnek, nagy erővel húzzák a szőlőkötelékeket és kisebb szél is nagy kárt okozhat az ilyen szőlőben, összezúzza, letöri a hajtásokat és egész tőkéket kidönt, amelynek újból való felkötözése az aratási időben vagy egyáltalában lehetetlen, vagy csak a legnagyobb költséggel történhetik. A csonkázást illetőleg leghelyesebb volna, ha külön kurtítanék vissza azokat a hajtásokat, amelyeket mint kitermetteket, jövő évre már tőbe le kell vágni. Ezeket korán, a fölső fürt fölötti 6—4 levélnél kellene visszacsipni. Ellenben azokat a hajtásokat, amelyekből a jövő évre csapot akarunk metszeni, vagy amelyeket szálvesszőnek akarunk meghagyni, ezeket a hajtásokat szabadon fejlődni engedjük augusztus derekáig, hogy * E praktikus és éppen most nagyon időszerű ciki kelyt a »Gazdaköréből (a jelesen szerkesztett »Szövetkezés« cimü gazdasági heti folyóiratból) vettük át, szőlőtenyész- tőinknek akarván ezzel is jó szolgálatot tenni. 1912. julius 21.
