Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-07 / 27. szám
27. szám XL. évfolyam Szekszárd, 1912 julius 7. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Bezerédj István-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatars Előfizetési ár: Egész évre 12 K, evre 6 K, l/4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 i rsr'-fél.e r.yomúa r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldeménvek jnrézendők BODA VILMOS HORVATH IGNACZ Hivatalos hirdetések: 100 szóig S korona, 100—200 szóig 9 korona 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával röbh. Nvilttér garmond soronkint H0 fillér Állami — és felekezeti. Az állami tanitók a felekezeti tanítókat s az iskoláikat szemben az államiakkal, általában néhány fokkal íejebb szokták szállítani. Elég baj, hogy „szokták“. Nos hát én egy kis statisztikát találtam a „Néptanítók Lapja“ legutóbbi számában, mely szerényen, de annál pozitivebben bizonyít épp az ellenkező mellett. • Vasvármegye törvényhatóságának magyarnyelvi bizottsága a jelen évben is, az alispán, a kir. tanfelügyelő, két főszolgabíró, egy apátkanonok, két ügyvéd és egy aljegyző (tehát tekintélyes bizottság) képviseletében meglátogatta a határszéli vend iskolákat, hogy a magyarositási jutalomra érdemes tanítókat megjutalmazzák. (Tolna vármegye méltó párja!) Ez a bizottság bizonyára objektiv ítélt, amikor az alábbiak szerint találta megjutal- mazandónak az iskolákat, illetve a tanítókat. Jutalomra érdemes volt : róm. kath. 15, ág. ev. 5, állami 9 és községi 1 tanító. A numerusok helyettem is beszélnek. Ez a bizottság tehát 20 felekezeti iskolát talált jutalomra méltónak addig, mig az államiaknál 9 volt arra érdemes. Igaz, hogy az állami iskolák a felekezeti iskoláknak átlag csak az egyharmad részét teszik, de ha csak ezt az átlagos számot vennénk is alapul, úgy még mindig nem oly lekicsinylendő a felekezet munkája az államiéval szemben ! ?! Hogy az állami iskolák általában jobban vannak felszerelve, mint a felekezeti iskolák, azt ne írják ők az ő javukra, mert az nem az ő érdemük. Sőt! Annál dicséretesebb sok felekezeti iskola elismert munkája, mert a hiányos felszerelés dacára is értek el olyan eredményt, mint az államiak. Nem az a fő tehát, hogy az iskola állami vagy felekezeti-e, hanem ki ül ott a katedrán? Elég szomorú, hogy az állam különbséget tesz köztünk, szándékosan szétválaszt bennünket akkor, amikor azon kellene lennie, hogy minél nagyobb szere- tetben munkálkodjunk egymás mellett, karöltve, mint volt az addig, mig a képzőben együtt gyűjtöttük a tudást. Igaz, hogy a felekezeti tanitók közt is van különbség, de vájjon nincs e az éppen úgy az államiaknál is ? Örüljenek, hogy az államhatalom az ő munkájukat — elég igazságtalanul — jobban dotálja, mint a mienket, bár az ilyen szerencse miatt kár még az uborkafára kapaszkodni ; jobb lenne kartársi szetetettel a mi küzdelmünk mellé állani. Avagy szoktunk mi az államiakkal szemben kérkedni, vagy őket Íejebb becsülni nálunknál, holott ugyanolyan joggal tehetnénk azt!?! Rossz taktika az, ha valaki az államiság érdekében épen akkor épit köztünk válaszfalat, amikor mi éppen azon fáradozunk, hogy a meglévőket is ledöntsük. Hibát követnék el azonban akkor, ha nem mutatnék reá arra a tényre, hogy vannak az állami tanitók közt tiszteletreméltó kivételek is, kik ’objektiv ítéletükkel nem azonosítják magukat sok állami tanító — a felekezetnek éppen nem hízelgő — bírálatával. Forrai István. A földbirtok proletárjai. Annak a sajátságos társadalmi irányzatnak, amely az osztóigazsággal ellentétben a íoldi javakban jóformán csak a társadalom legértelmesebb rétegeit akarja részeltetni, amely nem vesz tudomást a magyar értelmiség nap nap után növekvő nyomoráról, hanem a Krisztusi szeretet tanait félre magyarázva két szobás villákat épit alföldi kubikosok részére, már is meg van egy áldozata : a gazdatiszt. Soha Magyarországon annyi kenyérnélküli gazdatiszt nem volt, mint mostanában. A föld- birtokosok egymásután undorodnak el a birtok kezeléstől s vagy kiadják azt bérbe, vagy pedig rábizzák egyik másik modern rablói jvagra, amit köznyelven parcellázó valaminek (bank, fiskális, mérnök : egyremegy) neveznek, ha aztán ilyen modern rablólovag veszi kezelés alá a birtokot, annak a vége sirás, jajgatás, fogcsikorgatás, de mindenek fölött az, hogy egy-két gazdatiszt állás nélkül marad s mehet a maga szakképzettségével legjobb esetben műtrágya vigécnek, vagy vármegyei dijnoknak. Ez a helyzet Magyarországon. A társadalmi irányzat elsorvaszt lassanként egy müveit közép- osztálybeli réteget, melynek nagy történelmi és gazdasági múltja van s amely a kenyérhez való jogot egyetemi nivóju kiképeztetés árán szerzi meg. Sajnos, sem a tradíció, sem a múltbeli érdemek, sem pedig a jövőben erre az osztályra váró nagy feladatok a pusztulás folyamatát nem tartóztathatják fel, mert ezidőszerint az állam nem ér rá törődni a gazdatisztek sorsával. Ezzel szemben még a terézvárosi demokraták is szinte követelik, hogy a magyar mezőgazdaság térjen át az intenzivitásra, hogy a magyar mezőgazdaságba vigyék belé a modern szellemet, a haladást, azokról azonban megfeledkeznek, akik e haladásnak ősidőktől fogva fáklyavivői voltak, Pedig olyan kevés az, amit a gazdatisztek kérnek. A közelmúltban került ismét napvilágra egy, a földmivelésügyi mimszteriumhoz intézett kérvény s ebből látjuk, hogy a gazdatisztek nagyon is számo'tak a mai demokratikus irányzattal és korántsem követelik azt, hogy a szertelen TÁRCA. A párbaj. Irta: Sugár Jenő. I. Télen gombamódra elszaporodnak az úgynevezett „kuglizók. Minden jobb kávéház, vagy szálloda pincéjében reájuk találhatunk. Bár a kuglizóban minden van, csak tekepálya nincs, épp ezért nagyon kedvelt összejöveteli módja a fiatalságnak- Hangzatos elnevezésű társaságok, mint: „Tavasz a télben“, „Tél anyó“, „Hópehely“, „Jégvirág“, „Nyakszirtmerevedés“, „Mackó ur“, igen divatosak. Rendesen, vagyis inkább rendetlenül hangversennyel kezdődik a kuglizó. A műsor színházaink nem elsőrangú tehetségein kívül „helyi nagyságok“ alkalmi dolgaiból áll, ami azt a benyomást kelti a „tisztelettel meg hivott“-ban, hogy az egész mulatságnak csak azért keilet létrejönnie, hogy a közönség gyönyörködhessen valamelyik rendező bizottsági tagnak a tehetetlenségében. Úgy éjfél. után vége a műélvezetnek, de csak azért, hogy a vendéglős is műélvezzen Sejtjük, hogy a mit délben nem tud eladni, azt eladja este, — de tudjuk, hogy ami este megmaradt — azt megeszik a kuglizók éjfélkor. És csak azután, hogy a szerzők és vendéglős learatták sikereiket, perdülhet táncra a fiatalság. Tehát Terpsichore eme hajlékainak egyikébe nyúlnak vissza szomorú történetem szálai. II. Az X-i kuglizó társaság csütörtöki estélyére mentem. Hajnal felé, a hangverseny után, már a maradékok végeladásánál (a vacsoránál) ültünk, a melyet ezúttal is nagyon megérdemeltünk. Volt a társaságbau minden : bankár és hivatalnok, ügyvéd, orvos, kereskedő, tényleges katonatiszt, színésznő és egy sereg pályát még nem tévesztett, mert még nem választott ifjú. Vigan folyt a lakoma, midőn egyszerre csak hozzám jő egy fiatal ur (éppen az, akr meghívott) és izgatottan felkért, hogy legyek a segédje. Minthogy a „kugliba“ való meghívást elfő gadtam, ezt sem utasíthattam vissza. Másnap tehát provokáltuk a felünknek nyaklevest ígérő, különben jó barátot. Az „ügy“ oka : hölgy, de ez mellékes, mert sohsem az ok a fő, hanem a párbaj. III. Este már négyen ültük körül egy kávéház asztalkáját. Főhadnagy is volt közöttünk abból az ezredből, a melynek a sértő fél a tartalékos kadét őrmestere. A kávéház jobbik sarkában a legnagyobb nyugalommal szorongott egy „fél“, figyelemmel olvasva az éppen kezébe került „A méh“ cimü szaklapot, — mig a bal sarokban a másik fél kávézott kitűnő étvágygyal — reánk sem vetve a tekintetét. A hadseregre való tekintettel az ügyet a legjobb akarattal sem intézhették el békésen, mivel a sértő félnek az esetbea volt csak szabad bocsánatot kérnie, ha a sértett fél is bocsánatot kér. Midőn még mi segédek a döntés előtt a „véletlenül“ ott időző felekkel tárgyaltunk, elhatároztatott, hogy karddal fog a sértés megtoroltatni A jegyzőkönyv felvétetett, mely szerint a párbaj vasárnap délelőtt az Y . . . féle vívóteremben lesz teljes bandageval a végkimerülésig. (Még most is átfut rajtam a hideg, ha reá gondolok). A közbeneső szombati napon erősen folyt az Y . . . féle vívóteremben a paukolás. Délelőtt az egyik, délután a másik fél részesült oktatásban, gyakorolván a vivómester által melegen ajánlott cselvágást. IV. Vasárnap d. e. 9 óra. 10 perc és 2 másodperc! fülig bepólyázva lépnek ki a felek a porondra. (A félelemnek semmiféle jele. sem mutatkozik rajtok.) Egy-kettőre ügyesen lejátszák a betanult szerepet. (Közben vagy hatszor csilingelt a telephon. Szülők, rokonok és barátok érdeklődnek.) „Ideális párbaj“ volt, u. i. a tompa vasdarab ez egyszer nem a sértett, hanem a sértő fél bal vállát karcolta meg. Az orvosok, kezükben a karbolozott vattával, jó ideig keresgélték a sérült helyet, de hogy megtalálták, azt a teremszolga éles és a párbaj- sebekhez szokott szemeinek köszönhették. Midőn hosszas nyomkodás után sikerült az orvosnak vért is napszinre hozni, a segédek megállapították a végkimerülést és az ügy a lovagiasság szabályai szerint befejezettnek nyilváníttatott. Mégis drága a becsület : A terem fejenként 30 K Az orvos fejenként 20 K A kocsi fejenként 10 K Összesen á 60 K
