Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-12-24 / 52. szám
XXXIX. évfolyam 52. szám Szekszárd, 1911 december 24. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Karácsonyi gondolatok. Újra itt van a karácsony, a keresztény világ eme legszebb ünnepe. Milliók lelkét szállja meg e napon a buzgó áhitat s zsolozsmákat zeng Istennek dicsőségére, hogy a földre küldte az emberiség Megváltóját, megszabaditóját: Jézus Krisztust, Anno domini 3761-et írtak akkor, a mikor Jézus született. Jézus születése nemcsak a vallás, de az emberiség szempontjából is örökké emlékezetes nap. Ugyanis, mint a bibliából tudjuk, Istennek dicsőséget hozott, az emberiségnek pedig meghozta a békét. Jézus születése előtt nem volt meg sem az egyik, sem a másik. Az emberek eszmény nélkül éltek. A teremtményekre pazarolták a dicsőséget a Teremtő helyett. — Béke természetesen nem lehetett ekkor, mert csak a kiváltságosoknak, a felső tízezreknek volt joguk űz élet javaihoz. Az ember rabszolga volt, a nő pedig a gyönyörűség kelyhe, melyet fenékig lehetett üríteni a kiváltságosoknak. Az emberiség, a társadalom már akkor meghasonlott önmagával és nem lévén a embjrtársi szeretetre alapítva, rabszolga sorsban éltek az ádáz életküzdelemben. Ezidő táján született Jézus, ki évek múltán aztán odakiáltptta a bálványokat tömjénező világnak : »Én vagyok a te urad, istened, nem azok a bálványok. Én, aki öröktől élek, akinél jobban senki nem szerethet, aki veled vagyok az élet ádáz harcában, úgy, hogy tudtom nélkül egy hajszálad sem eshetik le. A földi élet után pedig számodra tartogatom boldog egemet. Nincs előttem személyválogatás. Mindnyájan egyforma gyermekeim vagytok. Akinek köMuit és jövő. í Az ablakon a napfény beragyog, És én csöndesen, halkan dalolok . . . A kezemben a munka meg-megáll, Ugy-ugy elcsábit ez a napsugár. Úgy úgy elcsábít elvisz messzire A múlt s a jövő sötét mélyibe . . . Mért, hogy az árnyék mindig odaér, Ahol legszebben mosolyog a fény! A múlt s a jövő! Két sötét határ . . . És áll a lelkem, előttük megáll . • . A múltnak csak a sírja integet, Mely nem takar mást: g-mfot, könnyeket. De a jövö még semmit sem mutat, Se bubánatot, se napsugarat. És a szivemből mindent elvihet: Sugarat, álmot, napfényt, meleget. A kezemben a munka meg-megáll . . . Milyen szomorú is e két határ, Mikor a jelen csupa napsugár. KOVÁCSNÉ HUSZÁR, JOLÁN. A helytelen és mégis helyes cimre. (Karácsonyi történet.) Irta: Knábel Vilmos. Az estszürkületben lomhán szállonganak a hópelyhek. Az utcák elnéptelenednek; siet kiki haza a családi körbe. Itt-ott meggyujtották már a karácsonyfát, alatta boldogan sürög-forog apró és nagy. Kovács János egy közel negyven éves férfi fényesen berendezett legény szobáját méri lépteivel végig. Meg-megáll, nyújtózkodik s ásit nagyokat: Felelős szerkesztő Főműn katars SODA VILMOS HORVÁTH SGKAOZ zületek két köntöse van; adja oda az egyiket a másiknak. Az az ember pedig, aki csak egy pohár vizet is z.d embertársának, elveszi tőlem méltó jutalmát.« E soha nem hallott tanokkal nem bírt versenyezni a pogány világ s mint egy régi, avult épület, recsegve-ropogva omolt össze, melynek romjain felépült a keresztény társadalom. Ebben az uj világban már aztán Istennek igaz dicsőítése hangzik fel, az emberiségnek pedig béxét hozott a keresztény vallás által teremtett szabadság, egyenlőség és testvériség. * Gondolkozzunk ! Mi is okozza azt, hogy karácsonykor minden ember lelkét valami különös érzés járja át. — Maga az ünnep lényege-e, vagy az ahhoz fűződő szokások, vagy pedig az a tudat, amely évszázadok folyamán ment át a keresztény világ tudatába, hogy a karácsony a szeretet, az öröm ünnepe? És mit tapasztalunk ma 1911 év lepergése óta? Azt látjuk, hogy visszafejlődtünk emberi gyarlóságunknál fogva abba a korba újra, amelyben 1911 év előtt voltunk. Noé és Kain utódaivá lettünk. Elvesztettük a két legszebb kincset: a békét és a szeretetet. Az emberiség, ismét meghasonlott önmagával. A féktelen pénzvágy az istene, melynek megszerzésére nem ismer határt, nem ismer embert. Ezért öl, gyilkol. Ezért szenved társadalmunk a szellemi sötétségben, mert ez a nyomorult eszköz, a pénz, nem áll a nemzeti népoktatás rendelkezésére. Ma is a legfokozottabb mértékben az állam, a társadalom csak a hadseregnek áldoz, melynek véres nyomairól a történelem lapjai tanúskodnak. látszik, bogy szörnyen unatkozik. Majd a szivardoboz után nyúl, rágyújt egy vastag szivarra, melynek nehéz füstje csakhamar betölti az egész szobát. Nem izlik neki ez sem, boszusan dobja a kellemes meleget árasztó kályhába. — Övzse néne hozzon egy teát! Nem felel és nem is jön senki. Megnyomja a csengetyü gombját, hallani kiunt a berregését, de erre sem jön az Örzse néni. — Vagy igaz, — mondja — karácsony előestélye van s a néne is karácsonyfát ment nézni rokonaihoz. Mi nézni valót talál csak egy vén asszony a karácsonyfán ? Szép mulatság! A klub üres, otthon még teát sem kapok ; nem marad más hátra, mint karácsony estéjén a tyúkokkal az ágyba bújni. így kezdődnek a kellemes ünnepek ! Tovább nem folytathatta, a levélhordó hozta a postát. Gúnyos ínosolylyal nézte a sok kellemes ünnepet kívánó névjegyet, mig tekintete egy egyszerű levelezőlapon akadt meg. ,,Kovács István vasúti őrnek Domboson.“ A posta eltévesz tette a megyét és Moson helyett Pozsony megyébe küldte. Kíváncsian nézi, vájjon ki és mit írnak az ismeretlen névrokonnak ? „Szeretett rokonok! Miut már Amerikából megírtuk, édesapám sok más magyarral egy beomlott szénbányában lelte halálát. Épen annyi pénzünk maradt, hogy szeretett anyámmal hajójegyet válthattunk Fiúméig az ó hazába való visszatéréshez. Szegény édes anyám a nehéz csapástól megbetegedve, útközben meghalt s most árván, tanácstalanul érkeztem magam Fiúméba. Kihez fordulnék, mint magukhoz, az egyedüli rokonokhoz, hogy legalább néhány napra,-mig munkát vállalhatok valahol, adjanak szállást. Kö nyörüljenek meg rajtam is ne utasítsanak ki, ha Hol van itt az emberszeretet? És hol a béke? Tán mire e sorok napvilágot látnak, akkor követi el a világ legelső keresztény állama a legnagyobb mészárlást a civilizáció örve alatt. Éz annál szomorúbb és kirívóbb, mert ma karácsony, az emberszeretet ünnepe van. Hány apa veszti el fiát, hány nőnek úszik könyben szeme az öröm ünnepén, midőn szivsajogva vesz tudomást férje lemészárlásáról. Hány édesanya nélkülözi öreg napjaira kenyérkereső fiát, kit akarata ellenére, embertársai megsemmisítésére küldenek agyafúrt emberek, csak azért, hogy beteges mániájuk kielégítést nyerjenek. Hol van a szeretet, megelégedés és béke? Tálán a politikában, a társadalomban, a családban vagy az egyén életében ? Ez sehol nem található fel. Politikai életünk egészségtelen ; a nyomor nagyobb mint valaha volt. Gazdaságilag teljesen a tönk szélén állunk. A vagyonos osztály lelki beteg, az iparos koldus, a földműves földéhes, a munkás a gyárak rabszolgája. Az örök békéről folyton tanácskozunk és egy világháború küszöbén állunk. Hová lett az emberiségből a Jézus által hirdetett ige ? Kiveszett belőle teljesen. — Hol van ma egy árpádházi szent Erzsébetünk, aki a szükölködők gyámolitó angyala volt ? Hol van ma egy habsburgházi Erzsébetünk, aki megszabaditója volt a nép gyermekeinek, aki védte a nép katona fiait a durva ütlegektől, aki arra kérte felséges férjét, szabadítsa meg őket a hosszú és terhes katonai szolgálattól. Hol van egy szent Ignác> aki 43 éves korában ráadja fejét, hogy elkezdjen tanulni. Hol van ma egy Xavér, szent Ferenc, aki kitépte magát szeretteite1 ép karácsony napján kopogtatok be hozzájuk. Csókolja árván maradt rokonuk Etelka.“ Kovács Jánosnak egy eddig ismeretlen furcsa érzése támadt a szive körül, mely két könnycsepp alakban jelentkezett szemében. Szegény lány, — mondja — mig letörli könnyeit. Az Isten útmutatása ez részemre a szeretet napján könnyeket törölni. Tőlem a sors megtagadott minden karácsonyi örömet, de rajtad segiteni fogok; neked karácsony napján annyi csapás után egy szebb jövő reményét nyújtsa !“ Miután átnézte a vasúti menetrendet, gyors elhatározással megpakolta útitáskáját és az állomásra sietett. Útközben még betért néhány üzletbe, hol pompás hideg vacsorát és néhány üveg bort csomagoltatott. így felkészülve, az esti gyorsvonattal a mosonmegyei Dombosba utazott. * A dombosi állomáshoz közel fekvő őrbáz szűk konyhájában az apróság váija az angyalt. A kis szobába nem szabad lépniök, mert édes anyjuk már beszélget az angyallal. Megmondja neki, hogy melyik volt jó és mindeuiknek mit hozzon. — Édes anyánk nyissa már az ajtót! Türelmetlenkednek a gyermekek. — Csak a gyorsvonatot váijátok még meg, hogy édes atyátok is velünk lehessen, — hallatszik belülről. Azalatt az őrház előtt eldübörög a gyorsvonat s a gyermekek szaladnak apjuk elé az állomás felé. — Megáldjatok gyermekek! Nem mutatnátok meg nekem, hogy melyik őrházban lakik Kovács István V A gyermekek félénken néznek a bundás,
