Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-05 / 6. szám
XX-X1X. évfolyam 0. szám Szekszárd, 1911 február 5; Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség i • | Bezerédi István-utcza 6. sz„ hová a !aD szellemi részét illető Felelős szerkesztő minden közlemények intézendő): Fomonkatárs Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű B O O A VILMOS j HORVÁTH IGHÁCZ . ^ 1 hirdetések és pénzküldemények intézendők 1 Csak két koronával. Nagy hü-hóval, vakító tűzijáték mellett vonultak fel az országgyűlési képviselők az irtózatos csapás hatása alatt, mely a múlt évben szőlőgazdaságunkat sújtotta. — Nem hiányoztak az ékes szónoklatok, melyek a bekövetkezett nagy nyomort többé-kevésbé hűen ecsetelték, de abban mindnyájan egyetértettek, hogy a helyzet némi, megfelelő enyhítése, ha nem is teljes orvoslása céljából, okvetlen az államnak és kormánynak kell segítő kezét kinyújtani, hogy ezer és ezer kis gazdát a végpusztulástól, megmentsen. S felállt az állam és kormány képviseletében Serényi Béla főldmivelésügyi miniszter s ünnepélyes hangon kijelentette, hogy ismeri a helyzetet, de még kiküldöttek utján iparkodni fog magának alapos tájékozást szerezni, de most már kijelentheti, hogy teljes jóakarattal fogja az ügyet kezelni s ott, ahol segítségre lesz szükség: az államsegélyt már most kilátásba helyezheti. Nagy volt az öröm a szorongatott szőlősgazdák körében országszerte s mindenki szorongva leste-várta, mikor nyúlik ki az a segítő állami kéz, mely egyszerre minden sebet begyógyít. Múltak a hetek s néha meg is jelent valamiféle miniszteri kiküldött, de az csak azt nyomozta, mennyit lehet a túl magas jövedelmi adóból leengedni, fele vagy egy harmadrészben; az adó egészbeni leengedéséről azonban csak nagy ritkán volt szó. Az állami segély e szerint csak abból fogna állani, hogy nem fizet az ember jövedelmi adót, olyan jövedelem után, ami nincs, mert Magyarországon a legtöbb esetben bevasalják az adót még akkor is, ha nincs meg adó alap, mely után az adót fizetni kellene. Nincs az az agyafúrt pénzügyi tekintély, ki abban államsegélyt tudna felfedezni, hogy nem létező jövedelem után adó nem szedetik. Az államsegélyt váró gazdaközönség azután, kifáradva a várakozásban, más módon iparkodott némi engedményhez jutni. A kiszolgáltatott szénkéneg vashordói után ! ugyanis, darabonként 15 korona biztosité- | kot k^l letenni, ami a jövedelmétől meg- j fosztott szőlősgazdának nagyon nehezére ; esik, mert elég önmegeróltetéssel tudja a i szénkéneg árát is, többnyire kölcsönvett j pénzzel fedezni. Folyamodtak tehát a föld- j mivelésügyi miniszterhez, hogy városi jót- I állás mellett, adja ki a hordókat biztosíték I letevése nélkül. Csakhamar visszajött a rideg I válasz, hogy a kérdés nem teljesíthető. De azután jött csak a fekete leves. A földmivelési miniszter rendeletet bocsájtott ki s a szénkéneg árát két koronával felemelte. Íme igy néz ki Magyarországon a nagy garral hirdetett államsegély. De ezen nincs mit rsodálkozni. Nálunk a közös hadügyminiszter az ur; ha valami miniszter az uralkodó kegyében akar lenni, hát annak kell töménytelen milliókat szállítani, hogy az valamikép egészségtelen fejlődésében vissza ne maradjon. Minden trónbeszédben az hangzik el koronás ajkakról, hogy minden földi nagyhatalommal a legbarátságosabb viszonyban állunk, minek tehát ez az észnélküli fegyverkezés? Azt mondják a béke biztosítására. De ha a béke Meg jelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V» évre 6 K, */« évre S K Számonként 24 űllér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronává! tóbb. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. biztosítva van, mik azok a titkos rugók, melyek a nem veszélyeztetett béke jelszavával gazdaságilag tönkreteszik a nemzeteket. Hiszen, ha ez a bomlott elme sugalta hadügyi és tengerészeti költekezés meg nem szűnik, ma-holnap lesz egy óriásán lelszerelt hadsereg, lesznek hajó óriások, lesz talán bé*e is, de nem lesz nép, mely azok óriási fenntartási költségeit előteremteni képes lenne. Azért nincs azután a gazdaságilag szorongatott népnek államsegély, vagy csak olyan, minőben a szekszárdiak részesültek. Boda Vilmos. Nagy harcok küszöbén. irta: Dr. Bognár Oszkár. A jelek szerint oly mozgalmas politikai időkre van kilátásunk, a minőket 1905—6 óta nem tapasztaltunk. Még folyik a bankvita; az érdeklődés központjában ez áll, de már forrongásban van aa egész politikai közvélemény és izgatottan várja a minden mértéket meghaladó katonai követelések sorsának eldöltét. Nem is tekintve azt az óriási pénzt, amit katonai célokra szán ez a kormány, az az alattomos eljárás, amit a többség és kormánya követ, egyenesen felháborító. A választások alatt kormánypárti oldalról egy hang sem említette az óriási hadügyi követeléseket; legkevésbbé mondották azt, hogy a legközelebbi jövőben meg is akarják szavaztatni. A királlyal 1906-ban kötött egyezmény szerint is csak az általános választói jog alapján összeülő parlament lesz jogosítva a nemzetre katonai kiadások cimén nagyobb terheket róni. És ime! Most előteijesz- tenek egy költségvetést, mely majdnem megközelíti az egy milliárdot! TÁRCA. A zagyvaparti kettős rózsatő. Irta: Érsek Elek. Útban voltam s utazásomat vonatösszekotte- tés hiánya miatt meg kellett szakítanom. Négy éra alatt elég idő kínálkozott, hogy megtekintsem ama történeti nevezetességű hidat és környékét, hol a szabadság és honszerelem annyi vértanújának kihulló vérét sodorta magával a Tisza- Zagyva összefutó vize. Forró augusztusi nap volt. A nap már jól meghaladta a délpontot, de perzselő erejéből mitsem engedett. Vakító tüzének lángsugarait visszaverte a kőporrá égetett föld, melyen sehol égyetlen fűszál, melyen megnyugodhatnék a szem, vagy egyetlen zöldelő fa, melynek lombjai között pihenő helyre találhatna a dalos madár. Mintha a halál váltotta volna fel az életet ez áldott rónán ■ mintha a mindent éltető napfény örökre halálát okozta volna a föld ékességeinek. E kétségbeejtő, sivárrá változott, aszályos földóriáson CBak a messze távolban látszó délibáb az, mely megfordított látképeivel okoz hangulatos változatot a rideg valóságban. És én ott állok a Tisza partján, hol a Zagyva, ez a kicsiny folyó beleszédül nagy rokona kebelébe. Azaz, hogy most nem. Nincsen abban egyetlen csepp víz sem. Még medrét is csontkeményre égette a nap. Maga az öreg Tisza is úgy elsorvadt, hogy egy erős dobással egyik partjáról a másikra dobhatod a követ. És én elmerengek a múlton, amint látom ama nevezetes régi hijlnak korhadé, ..csonka pilléreit, melyek szárazon meredeznek ég felé, mintha régi nagy idők titkoB mélyéből előállott felkiáltó jelek volnának, figyelmeztetvén a szemlélőt : »Utas, megállj és gondolkozzál!“ Mintha csak ezért hagyta volna el őket hullám takarójuk. Hejh ! pedig ezelőtt 60 évvel nemcsak hogy viz, de vér festette pirosra az akkor még délcegen álló hid izmos lábait. S mig lelkem elmerengve visszaszáll a múltba, daliás időkre, ezer és ezer gondolat üzi- kergeti egymást képzeletemben. és a múlton, habár itt minden lépten-nyomon vérrózsákat látok is fakadni, de meg tudnék nyugodni, ha a jelent nem látnám és a jövőre nem gondolnék. Oh, csak az a múlt ne volna a jövő tüköré! Mig igy elmélkedem a múlton s aggódom a jövőn: halk hangon nómetes kiejtésű magyarsággal, hangot hallok. Jó napot kíván valaki. Visszafordulva fogadom a köszöntést és egy tisztességesen öltözött s mintegy 70—80 évesnek látszó, az idők súlya alatt megroskadt öreg asszonyt látok magam előtt, kezében egy vízzel tele öntöző kannával, melyet ép az imént merített meg a szőke Tiszában. — Jó napot öreg néni. Mit mivel azzal a kannával ? Felemelve száraz kezét, reszketve mutat a Zagyva partján domboruló kis halomra, melynek csúcsán egy bekor féle látszott, igy szólván: — Öntözöm a virágot. — És miféle virág az ? — kérdezém, csak hogy szóljak valamit, gondolva, hogy valami csendes tébolyulttal van dolgom. Megöntözvén »virágját,“ visszatér hozzám, igy szólva: — Ha van türelme uraságodnak végig hallgatni annak a dombnak és virágnak történetét, elbeszélem. Nem nagy kedvem volt hozzá, mert időm is egyre szűkült, de meg a meleg is gyütrővé kezdett lenni, mégis előzékenységét visszataszítani nem akarván, szives készséget mutattam a hallgató szerepre s ő igy kezdte: — Az 1848-ik év vége felé, midőn a magyar hadsereg ügye nem volt biztató, én nővéremmel együtt a Szepességből Kassára lejöttünk egyik rokonnnk látogatása végett, kinek ott virágzó üzlete volt. Másrészről nagy félelemben voltunk, mert úgy hallottuk, hogy a magyar fővezér az északi vidéken akarja megvívni a döntő csatát. A felvidék tele volt részint újonnan táborozott, részint több csatákban szétvert honvéd- csapatokkal, kik ott újra szervezkedtek. Kassára is újabb csapat érkezett, mely leg- nagyobbrészt diákokból állott. A szállásolás alkalmával rokonunkhoz egy csinos, szép ifjút helyeztek, ki a pataki iskola növendéke volt s mint joghallgató éppen végezte volna tanulmányait. Ekkor hadnagy volt. Magaviseleté, kitűnő modora, minden mozdulata elárulta nemcsak a zseniális férfit, hanem azt is, hogy müveit, nemes család sarja. — Cserháty István honvédbadnagy vagyok — mondta bemutatkozása alkalmával. Hedvig nővérem előtt megállván, lába mintha gyökerezett volna, én észrevettem rajta a pillanat alatt végbement változást. Nővérem is elpirult, majd sápadt lett és reszkető kezeiket nem tudták egymáséból kivenni. Én megrendülve néztem nővérem boldogságát és eltitkoltam a magam érzelmeit. Négy napig volt vendégünk az iQu tiszt, de e négy nap elegendő volt arra, hogy Hedvig nővérem szivében őrökké égő oltárra találjon a kiolthatatlan szerelem tüze. A rövid négy nap elrepülése nt&n jött a búcsúzáé keserves érája, midőn érzelmeiket többé elrejteni nem tudták s nem is akarták.
