Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-22 / 43. szám
2 tolnamegyei közlöny 1911. október 22. A pénzügyminiszter egy pár nappal ezelőtt beterjesztette az 1912-ik évi költségvetést és ebben a költségvetésben, amikor felhozott ott ezer éB ezer számot, egyszerre azt mondja: itt van négymillió korona, ennyivel lesz több 1912-ben mindössze a kiadás közös ügyekre a véderőre- form következtében. A tisztelt pénzügyminiszter ur*még azt is állította, hogy az 1912 ik év az első, amelyben a véderőreform költségei megjelennek. Nagyon sajnálom, hogy itt kell felhívnom a figyelmét a tisztelt pénzügyminiszter urnák, hogy elfeledkezett egy beszédéről, a folyó évi február 24 én,a delegáció ülésében tartott beszédéről, amelyben ő maga kifejtette, hogy az egész közös hadseregben tervezett reformnak költségei kitesznek 750 millió koronát, ebből Magyarországot terheli 275 millió és bejelentette akkor, hogy ezt az országnak 5 év alatt kell megfizetnie, úgy hogy 1911. évtől kezdve beállítanak I folyton növekedő összegeket egészen 1915-ig, amig a 275 millió törlesztve lesz. Ugyanakkor bejelentette, de később a költségvetésben is, hogy 39 millió esik az 1911-ik évre. Ebből a hadseregfejlesztés költségére ez a 39 milliós tétel be lett állítva a magyar költségvetésbe. A fejlesztési programm szerint ennek 1912-ben emelkedni kell 12 millióval, tehát 51 millió többlet lesz az 1912-ik évben. Utána néztem a költségvetésben és láttam, hogy Magyarországnak összes szükségletei, kezdve a királyi udvartartáson és végezve az igazságügyi tárcán, az összes többi kiadásunk, eltekintve az üzemi kiadásoktól, 493 millió. Es ezzel szemben csak hadügyi célra 274 millió koronát költünk el egy évben. Aki ezt az arányt látja és ezen számokat hallja, az csak egyet mondhat: hogy az a vád, hogy Magyar- ország nem áldozott a hadseregre, igaznak nem mondható. Ezek a költségtöbbletek menni fognak igy évről évre tovább igy a közös ügyeknél, lesz egy év múlva 218 millió korona az általam ismertetett terv szerint, lesz 223 millió és 1915-ben megáll 221 milliónál. A törvényjavaslat szerint három évig marad a régi hároméves szolgálat egyáltalában, a lovasságnál és lovagló tüzérségnél hároméves a szolgálat és a honvédségnél, ahol eddig mindenki két évig szolgált, a lovasságra és lovastüzérségre behozzák a három évet. De van a törvénynek egy kibúvója, három év után a hadügyminisztertől függ, hány embert bocsásson el a két év letelte után. Azt hiszem, aki komolyan gondolkodik, az arra a könnyelmű játékra nem kapható, hogy a hadügyminiszterre bízza, hogy hány ember jöjjön el; a hadügyminiszterre, aki nem lát és nem láthat egyebet, mint a katonai érdekeket, tehát a polgári munka védelmét reá bízni soha sem fogom. Elsőrangú katonai szakértők állítják, hogy az egész kétéves katonai szolgálat egy mézes madzag, hogy azt keresztül vihessék, arra alaposan elő kell készülni, mert csak úgy lehet keresztül vinni nagy költségemelkedés nélkül, ba annak alapja egy fokozott altiszti létszámban, egy fokozott tisztikarban le van már ' fektetve. Nem vagyok katonai szakértő, de józan észszel bírálom a dolgot. Ha mindazok a hiányok nem lennének, amelyeket jeleztem, ha bírnék a költségeket, ha volna annyi újonc, amennyit kérnek, akkor is elérhető volna az a cél, amelyet a javaslatnak szolgálnia kell, hogy Magyarország, a vele szövetséges Ausztriának védője abban a mérvben fejlesztessék, amely mérvben a többi modern hadsereg fejlesztetett. Egyet felelhetek : nem. Nem érhető el e cél, mert ma minden hadsereg néphadsereg, egyedül nálunk van hadsereg, amelyet a nép fiaiból soroznak be, a nép filléreiből tartanak fenn, de amelynek végső vonat kozásában semmi köze a nép érdekeivel, amely teljesen önálló minden más polgári igazgatástól, amely csak egyet lát maga előtt: a katonai célt. A 67. évi kiegyezés, midőn a véderőről intézkedik, azt mondja, hogy a magyar hadsereg az összes hadsereg kiegészítő része. Hát hol látnak önök magyar hadsereget ? A hadseregben a ma- gyár jelleg eltűnik, az egyes konglomerátum sem nem magyar, sem nem osztrák; valami aminek párja ezen a világon sehol sincs. A 67-iki kiegyezés tisztán és világosan megmondja, hogy más közös célt mint a kölcsönös birtoklásnak együttes erővel leendő védelmét nem ismeri. Nem ismer közös monarchiát a törvény, nem ismer közös hadsereget, hanem ismer egész hadsereget, amely a józan ész szerint áll abból a feléből, amelyet Magyarország szolgáltat és abból, amelyet Ausztria szolgáltat. De azt a közösséget, amely ma fennáll, ami egy nem létező közös monarchiának folyománya, azt a hadsereget törvényesen senki sem ismeri. A katonai javaslattal szemben, a kétszázötven kormánypártit meghaladó többséggel szemben százhúsz ellenzéki ül. Ha ezeket a törvényjavaslatokat törvényerőre emelkedni engedtük volna, akkor egyfelől a nemzetnek anyagi erejét merítettük volna ki, másfelől fentartjuk a bajt, hogy nem intézzük el a fenforgó nehézségeket és fentartjuk az állapotokat, hogy csak egy kormányképes párt lehet, a mindenkori kormánypárt és ezáltal fentartjuk azt, hogy felelősség nélkül kormányoznak és felelősség nélkül csinálnak ellenzéki politikát. — Ezért nyúltunk mi ahhoz a fegyverhez, ami egyedül állott rendelkezésünkre: az obstrukció- hoz. Junius közepe táján kezdtük és ma sincs egy lépéssel előre és a mi akaratunkkal ebben a formájában sohasem fog előremenni, sohasem fog törvényerőre emelkedni. Előkelő politikusok röpiratokban, hirlap- cikkekbén támadják az obstrukció jogosultságát. Erre röviden felelhetek. Egy állapot van, amikor a teendőket törvény nem körvonalazhatja, ez a végszükség állapota. A törvény intézkedik a mindennapi viszonyokról, megmondja, hogy az emberi életet kímélni kell, de megmondja, hogy a saját életének megmentéséért fel lehet áldozni más életét végszükség esetén. A végszükség jogát törvénybe nem lehet beszorítani, ez adva van a természet által, mert a teremtett lények végcélja az élet, azt védeni kell mindenekelőtt. — Azoknak pedig, akiket a nép bizalma a parlamentbe küld, egy feladata van: a nemzet érdekeinek védelme. Nem lehet válogatni az eszközök között, hogy ez talán durva, ez talán erős, ez az ízlésemmel nem találkozik, ahhoz az eszközökhöz kell minden pillanatban nyúlni, amely- lyel a kívánt célt el tudom érni. Akik azt mondják, nem szabad obstruálni, a jelen esetben azt mondják : engedjétek törvényerőre emelkedni a mostani javaslatokat. Mindenki saját felelősségére bírálja el, hogy fen forog-e a végszükség esete, az. alkalmazott fegyverekért felelős lesz nemcsak saját lelkiismerete, de a történelem is. De még nagyobb felelősség terheli az ellenzéket az adott esetben, ha a fegyvereket nem használná. Egy kérdés van. Mi lesz most ? Mi megindultunk egy utón és célul tüztük ki a javaslat megbuktatását. Mi megyünk ezen az utón egyenesen, határozottan, megyünk azzal a komoly szándékkal, hogy se kis, se nagy akadályok ebben az útban fel nem tartóztatnak és csak akkor állunk meg, amikor a kitűzött célt elértük. Legújabb terve Tisza gróf urnák, hogy a többség pedig végre-valahára az erőszakhoz nyúljon. Hogy képzelik ők, hogy mirajtunk, akik 120-an vagyunk, de akik közül 50—60-an állandóan résztveszünk az obstrukcióban lehet erőszakot elkövetni. Tudniok kellene, hogy mi abból a fajból valók vagyunk, akik nem tűrtek el erőszakot és nem fogunk a jövőben sem, erőszakra erőszakkal felelünk és elmegyünk addig a határig, amig ők elmennek és a magyar nemzet látni nem fogja, hogy a magyar képviselők vállalt feladatuk teljesitése közben csúfosan megfutamodnak. A békére nézve mi, akik harcolunk — a harcot nem magáért a harcért folytatjuk, hanem eredményt akarunk és pedig az országra nézve akarunk eredményt elérni — békére nézve azt mondhatom, hogy ebben a harcban meg van a béke, amint ennek a javaslatnak hiányai orvosöl- tatnak, azok a terhek, melyeket az ország nem bir el, leszállittatnak és azok a követelések, a melyek nélkül Magyarország sem a hadsereg harcképességét, sem a politikai élet egészséges voltát elképzelni nem lehet, korona és nemzet között a becsületes béke megköttetik. A mi feltételünk, hogy ország érdeke érvényesüljön és éppen azért meg sem állunk addig, mig ezek az érdekek biztosítva nem lesznek. Nincs és nem képzelek más megoldást, minthogy hoznak egy katonai reformot, amely ahhoz értők által elkészíttetve, apassza a terheket, megoldja a nemzeti követelések kérdését, de azzal egyidejűleg hoz egy választói reformot, amely a választójogot kiterjeszti a legszélesebb rétegekre. A béke feltétele röviden az, hogy szállíttassanak le a javaslat anyagi terhei, való- sittassanak meg a nemzeti követelések oly módon, hogy a magyar nyelv lényegében bevonuljon a közös hadsereg magyar részébe. Ezek a föltételeink, ezek mellett a feltételek mellett bármely percben készek vagyunk a békére, ezek nélkül folytatjuk a harcot, folytatjuk mindaddig, mig annak szüksége fenforog. Désy Zoltán beszéde után hatalmas tapsvihar és éljenzés mellett gróf Batthyány Tivadar lépett a szószékre. Nagyszabású beszédének első részében a kerület érdekében kifejtett és kifejtendő munkásságát vázolta. — Megemlékezett a vasút menetrend megjavításáról, a Sió-csatorna hajózhatóvá tétele érdekében kifejtett tevékenységéről, melynek eredménye az, hogy a pénzügy- miniszter a költségvetésbe ezen tételre már nagyobb összeget fel is vett. Az uj közraktárak közül egyet föltétlenül Szekszárdnak követel, majd megköszönve a választóinak a lelkes fogadtatást s a következőket mondotta : Egyike voltam a legelsőknek, aki választóinak a véderő reformnak összes bajait, hibáit, s pénzügyi, katonai szempontból feltártam. Elmondottam az ezzel szemben elfoglalt álláspontomat, kifejtettem a magam megjegyzéseit az országgyűlés színe előtt is, úgy, hogy ezzel a kérdéssel ismétlésbe bocsátkozás nélkül hosszabban felesleges, hogy foglalkozzam. Egyszerűen a következőket kívánom megállapítani: magamévá teszem mindazt, amit e tekintetben az előttem szóló tisztelt barátom elmondott. Megállapítom azt, hogy akkor, amidőn egy kormány két eves szolgálat behozatalával jön, lehetetlenség, hogy a honvédségnél a három évi szolgálatot törvénybe iktassák. Első lényeges követelésem határozottan az, hogy a honvédségnél a két éves szolgálati idő megmaradjon. (Éljenzés.) Legfeljebb azt lehetne megengedni, amint a képviselőházban kifejtettem, hogy a lovasságnál állítsanak fel külön osztályokat, ahol a lovakat belovagolják, betanítják, nehogy a két évig szol gáló honvéd időt pazaroljon a ló idomitására. — Meg lehetne azonkívül azt tenni, hogy az önként októbertől karácsonyig továbbszolgáló altiszteknek, ha a bevonult újoncok oktatásában segédkeznek, illő jutalom mellett lehetővé tegyük, hogy ezt a három hónapot tovább szolgálják, de a két éves szolgálat jegyében a honvédségtől a két éves szolgálatot megvonni és a három éves szolgálatot behozni nem helyeslem, amely ellen küzdeni minden eszközzel nemcsak jogunk, de kötelességünk. Ami pedig a közös hadsereg kérdését illeti, megállapítom azt, hogy én még olyan katonával, aki azt a harmadik évet úgy, amint behozni akarják, akik az altiszti kérdés megoldását úgy, amint a javaslatban akarják, helyeselné, nem beszéltem. Mindenki, aki katona volt, kell, hogy elismerje azt, hogy büntetésből, aki jól viselte magát, bentartsák harmadik esztendőre, katonai szempontból a katonai fegyelem teljes aláásását, az egész hadsereg szervezetének megbontását jelenti, igy tehát katonai szempontból is leghatározottabban küzdeni kell ez ellen. (Élénk tetszés.) Én kívánom a kétéves szolgálatnak a behozatalát, de ha azon okból már nem tették meg a kellő előintézkedéseket, pedig az utolsó tiz év alatt lett volna rá módjuk és idejük, ha nem tették meg, inkább egy ideiglenes módon egyelőre hagyják meg a hároméves szolgálatot, tegyenek át még többet a póttartalékhoz, de az a mód: jó magaviseletért büutetni, ilyen alapra fektetni a véderőjavaslatot: egyenlő az őrültséggel. (Éljenzés.) Ami pedig a véderő fejlesztésének szükségét illeti, elmondotta Désy Zoltán t. barátom, amit el kellett mondani, a magam részéről csak azt teszem hozzá, hogy hajlandó vagyok a véderőnek bizonyos fejlesztéséig elmenni, de ezzel szemben adják meg nekünk a módot arra, hogy először a nemzet összesége nyilatkozhasson ezekben a kérdésekben, másodszor adják meg a módot arra, hogy ez az ország gazdaságilag kifejlődhessen és hogy a gazdasági terheket ne a mai szegény kis emberek vállaira rójják ki ujjabb és újabb adóterhekkel, hanem egyrészt az ország gazdasági fejlődésének kifejlesztésével létesítsünk uj jövedelmi forrásokat — ezt pedig a gazdasági önállóság utján, az önálló vámterület utján érhetjük el — másodszor pedig — erre még rö viden kifogok térni — hogy adóztassák meg azokat, akik könnyebben bírják a terheket, a nagy jövedelműeket és a nagy vagyonuakat. (Élénk tetszés és éljenzés.) A kormány igen nagy hangon dicsekszik a törvényhatóságok állásfoglalásával, az obstrukció- val szemben. Itt Tolna vármegyében a száz és egynéhány tisztelt nevű férfiú összeállott és határozott Tolnavármegye közönsége nevében az obstrukció ellen. Engedelmes kérek tisztelt polgártársaim, de kérdem, ott volt-e Tolna vármegye többsége a határozathozatalnál? (Felkiáltások: Nem!) Nem volt. És miért nem voltak ott ? Mert vagy munkával voltak elfoglalva, vagy azért, mert nyílt szavazás folytán féltek a terrortól, a hatalmi terrortól, a boszutól. (Úgy van! Úgy van!) De különben is van-e joga ennek a száz egynéhány férfiúnak magának, mint saját nevében nyilatkozni, s kérdem, vájjon a tisztelt virilista urak kaptak-e felhatalmazást a vármegye polgárságától arra, hogy az ő nevükben nyilatkozzanak ? — Ézen száz-egynehány férfiú nyilatkozatával szemben áll ezen ezernyi és ezernyi polgárság véleménye s itt ezen a népgyülésen többen vannak jelen, mint ott azon a gyűlésen voltak. Már pedig egyenlő jognak vagyunk valamennyien. A szegény ember, aki a maga pár fillérnyi adóját nehezebben fizeti meg, mint velem együtt a tisztelt virilista urak együttesen az a szegény polgártárs, midőn kénytelen fiát katonának adni, sínylődik, nyomorog! (Felkiáltások : Igaz! Úgy van!) Én tudom, hogy hányán jönnek hozzám panaszkodva, hogy nem tudnak megélni, mert elviszik fiukat katonának. A háborúban pedig nem kérdik tőle hogy virilista-e, vagy nem, hanem mindegyiküket viszik a fegyverek
