Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

2

szeharácsolni. A munkás csak a legritkább esetben kapta meg nyers erejében fekvő tőkének megfelelő kamatját; s eme — a munkaadó részére megtakarított — kamat kevesebblet jelentette emennek tőke szaporulatát. A munkás fokozatos helyzet javításával elkerülhető lett volna a mai idők és a közel múltaknak bérharca, amelyet egyesek kapzsisága folytán a nagy közönségnek kellett károsan megéreznie.

És mint a hogy a vagyonnál tapasztalható volt a kisajátítási rendszer, ugyan úgy volt ez a kultúra terén is. Csak a kiváltságosak hatolhattak be ennek berkeibe s ennek következtében csakis a »választottak« jogában állhatott terjesztése is. Egy- egy terjesztője azután a saját szája ize szerint cselekedte és nem úgy, ahogy azt a tudomány ágak fejlődése megkívánta volna.

Sajátságos jelenség, hogy nálunk Magyar- országon a kulturális előrehaladás biztosítása még mindig annál a pontnál van, hogy a tanítóság elnyerje azt az anyagi javadalmazását, amelynél testestől-lelkestől magas hivatásának élve eredményesen munkálkod- hassék. Mi tagadás, ez ma még nincsen meg kellő mértékben, dacára a néptanítók odaadó buzgalmának.

A tanító, aki a jövő Magyarországnak, egy erős, magas kultur fokon álló nemzetnek alapját hivatott megvetni a maga tanításával, aki amellett, hogy a gyakorlati életre neveli a nemzedékeket, hogy hasznos polgárok legyenek, a hazáért tenni és harcolni kész hazaszerető honfiak s honleányok, maga szűkös viszonyok között él, csak túl szerényen, társadalmi állásának és hivatásának meg nem felelően öltözködhetik s tekintélyét jobbára csak addig tarthatja fönt, míg kiki a »keze alá jár.«

Magam is jól ismerek nem egyet, aki jeles pozíciót tölt be, ember a talpán, tekintélynek örvend és szerepet játszik, de volt tanítóit csak úgy lopva süvegeli meg, ne hogy észre vegyék, hogy ő a »vasalt nadrágu« milyen kopottas öltözékünek is köszön. Pedig eljutna-e bár ki is magasra, ha a néptanító ügybuzgó nevelésével nem vetné meg alapját a jeles továbbképzés lehetőségének ? .

A néptanító ma az az egyéniség Magyar- országon, akinek ügyét szeretettel kell felkarolnunk, ha azt akarjuk, hogy a kultur államokba való tartozásunk az egész világ előtt nyilván való legyen. Kereskedelem, rendezett gazdasági viszonyok, rendezett közegészségügy nélkül nem lehet — Írtam egyszer valahol, bővebben is kifejtve a gondolatot. És ma megtoldom azzal, hogy az előrehaladást biztositó közegészségügy, mely a kultúrával karöltve halad, csak ott lehet, ahol az általános tudást teljesítő jó iskolákban ott van a megélhetés nehéz gondjától mentesített, anyagi jólétről biztosított néptanító.

Az iskolák és tanítók ügye, e kettő, amelynek rendezése minden egyebet megelőzően kellene végbe mennie, ha meg akarjuk menteni hazánkat nemcsak a kultúrának, hanem azon hatalmas mozgató erőnek, a mely ezt az országot s ezt a hajdan erős nemzetet magas polcra emelni hivatva vannak. A tanítóság ügye a nép jólét ügyével szorosan egybe forrott; ne gondoljunk az elsőről, soh’se tudjuk az utóbbit elérni!

A mig Magyarországon panaszra van oka a tanítóságnak s a mig hazánk jórészben azon elhelyező intézet szerepét játsza, amelynél egyik nem alárendelt szerep a könnyelműségük, gond és előrelátás nélküli urhatnámságot életük által egykor szép vagyonukból kiforgatott, dolgozni nem tudó dzsentrik hivatalba juttatása, addig lehetnek dolgozó osztályok, lehetnek, akik szivükön viselik a nép, a nemzet boldogulását: az csak hiú ábránd marad. A tanítóság gondnélküli megélhetésének biztosításával az egész tanítót hivatásának nyerjük meg s az

> elhelyezések« megszüntetésével nem a születés és összeköttetés, hanem a tudás lesz, ami valamely hivatal elfoglalásához hozzá segít. S ebben rejlik a jövő Magyarország megteremthetése.

Aki nagynak, erősnek, gazdagnak s a világ íolyásában beálló viszontagságokkal dacolnak, az élet viharait legyőzőnek akarja és szereti majd tudni e nemzetet, az álljon oda s követelje a- néptanítók helyzetének olyan javítását, amelyet magas hivatásuk megkíván! Nem egy osztálynak ügyét szolgálja ezzel, hanem hazánk, nemzetünk jővője és az egész kultúra érdekében cselekszik.

Koritsánszky Ottó.

Viszonválasz

Tekintetes Baky István, gyönki tanár urnák válaszára.

Szives elnézését kérem mindenek előtt úgy t. tanár urnák, valamint a t. olvasóközönségnek, hogy a gyönki gimnázium áthelyezése ügyében még egyszer, — utóljára — szót kérek. Tartozom ezzel magamnak, de Gyönknek is.

Erdő mellett nevelkedve tudom, hogy aki abba kiált, annak visszhangzik az. Csak élclap- ban olvastam, hogy a visszhang válasza más volt, mint a szó, amit belekiáltottak, és pedig azért, mert akit ott elrejtettek, nem jól értette. Mivel t. tanár ur válaszában két Ízben is történik hivatkozás nyílt levelem egy félre értett passzusára, kénytelen vagyok első sorban félreértett szavaimat interpretálni, hogy következetlenséggel ne vádolhasson senki. Gyönkön kívül álló faktorokra vonatkozott a szó, midőn azt írom, hogy vergődésemet senki sem kíséri figyelemmel, nem pedig Gyönk községére, avagy egyházam tagjaira, sőt áldozatkészségöknek teljes elismeréssel adózom, amit én ezennel készséggel szivesen le is rovok irántuk e helyen. Második kötelességemnek tartom Gyönköt t. tanár ur vádjával szemben, — hogy a szükkeblüség szégyene Gyönknek, — megvédeni.

Tanár ur azt írja, kell ide egy Hőgyész, vagy egy Dunafoldvár, hogy tegyünk is valamit. Én meg a némettel azt mondom: „Warum in die Ferne schweifen? Sich das Gute liegt so nach’“. E két városról tudom, hogy sokszor lelkesedett, de Gyönkröl, hogy csendben áldozatokat hozott. Egyházam megépítette méreteiben oly impozáns templomát, hogy kettő sincs különb egyházmegyémben, paplakát, melyért engem, szegényt megirigyelt mindenki, aki megnézte ; iskoláját, amilyent Tolna vármegyében is keresni kell. 3 éve pedig olyan tanító lakást szereztünk, melyről még a tanár urak is azt mondták, hogy túlságosan nagyszerű egy tanítónak. Persze a mostani igazgató urnák kellett a tanító kedvére onnan kihurcolkodnia.

Mindezen építésekhez egy fillérnyi segélyt nem kaptunk, kivévén azt a 2000 koronát, amelyet a „szűkkeblű“ Gyönk község a maga inicia- tivájából szavazott meg. A község szolgabirósági épületekre 70000 koronát szavazott meg, melynek úgy tudom salangja is volt; járásbirósági épületfundust 8000 koronáért vett; gimnáziumra 70000 koronát szavazott meg és piacteréből annyit, amennyi szükséges. 3000 koronáért tüz- fecskendőt és tűzoltói szereket szerzett; az állandó menedékházat állami óvodává szervezte, s megfelelő épületet vett 12000 koronáért; csendőrlaktanyát szerzett 15000 korona áron ; s legutóbb községi iskolát építtetett Szabatonban 18000 koronáért. S mindezt tette 13 éven belül, de leg- kfvált az utolsó 3—4 évben. S hogy 8—9 tanerős, a színvonalon álló állami elemi iskolát nem emelhetett, az sem Gyönk községének szégyene.

Nem gondolja tehát t. tanár ur, hogy aki ezeket tudva, szűkkeblűnek mondja Gyönköt s a kulturhaladásért minden áldozat hozataltól elzárkózónak, az cinikusan játszik szavaival ?! Félre ne értessem azonban. Korántsem vagyok olyan beata simplicitas, ki a meglevővel meg van elégedve. Sok teendő vár még reánk, elismerem, de okkal-móddal rá is kerítjük a sort. Az persze a mi malheurunk, hogy Gyönk régebben szunyókált, de különösen az, hogy azok közül akikre, mint munkatársakra számithatott volna, sokan a község iránt minden kötelesség alul felmentetteknek érezték magukat, miként t. tanár ur is. Ezekből tehát láthatja t. tanár ur, nem közös a sorsunk, amint írni méltóztatik. Sőt ellenkezőleg! Én egynek érzem magam Gyönkkel, azzal a községgel, melyben jelenleg élek, de tanár urat óriási ür választja el tőle; én midőn szerény erőmet rendelkezésére bocsájtom s előnyére, javára munkálkodni kívánok, semmi elismerést nem kérek, tanár ur pedig lelkesedést

1911. október 8.

vár még akkor is, midőn ellene dolgozva létjogosultságát vonja kétségbe. Ezért és csak ezért tudja elitélni törekvéseit, kicsinyelni, gúnyolni becsületes munkáját.

Mi méltányoljuk Dunafőldvár mozgalmát, de csak addig, mig erkölcsös alapon állva, törekvése a 9. és 10. parancsolatba nem ütközik. Megadással kell vennünk azt is, ha valaki nem jól érezvén magát körünkben, szolgálatait, munkaerejét más községnek ajánlja fel; de elvitathatlan jogunk, midőn arra törekszünk a biblia szerint: „Tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.“ Erre a hálátlan szerepre pedig t. tanár ur vállalkozott első sorban. Amit tanár ur elárvult iskolának mond, — talán Gyönkének már nem tartja és Dunaföldvárinak még nem meri mondani, — azt mi ékes, kis koronánknak tekintjük és reméljük, hogy foglalatját ujjal cseréljük fel nemsokára, ha vezetősége t. i. majd ki tudja jól használni az építési államsegélyt.

És mivel tanár ur nevekre hivatkozott, legyen szabad nékem is hivatkoznom egy-kettőre. Mi tette Bonyhádot virágzóvá? Gimnáziumi vezetősége ! Hol volna egy Marhauser alapozó és egy Gyalog továbbépítő munkája nélkül V És Bonyhád hálával honorálta fáradozásaikat, amit csak tehetett, mindent megtett iskolájáért. Vagy tanár urat ez a példa sem tudja meggyőzni arról, hogy Gyönk melletti akciója nagyobb lelkesedést váltott volna ki Gyönkből?

Gyönk pert indít a gimnázium ellen 1860-ban, írja t. tanár ur s csodálkozik ezen. Én azonban a gimnázium Kálmán Dezső szerkesztette történetét olvasva a 32. és 33. oldali közlés után csak természetesnek tudom tartani. Gyönköt rútul rászedték. Csak amikor elkészült az épület, akkor vallották be néki, hogy nem elemi iskolára, hanem gimnáziumra teljesített közmunkát. A gimnázium múltjából felhozott adatai közül csak ezt az egyet ismerem igazi megvilágításában. Es én azt hiszem, hogy t. tanár ur e példán felbuzdulva jött a mostani áthelyezési trükk gondolatára, hogy Gyönkből minél többet lehessen kipréselni. S ily eljárástól várt lelkesedést tanár ur?

Legkeményebb vádjára tanár urnák, hogy mi adatokat gyűjtöttünk a tanárok ellen, csak ennyit. Disztingváljunk tanár ur 1 Nem testület ellen, hanem csak tagjai ellen történt, ami történt ; nem bujkálva, hanem nyílt férfiassággal. És t. tanár ur nem ugyanezt tette-e? Én tanár urnái nem jártam, de tanár urék nálam jártak adatokért. Hát nem a szavakkal való játék az, midőn minket meg akar bélyegezni egy hibával, amelyben önmaga is leledzik ? — Nagy bününk még a deák vásárlás. S ugyanakkor mi a tavalyi első osztály* tanulói számának megcsappanását látva ne kérdezzük fájó szívvel Krisztus UruDk- kal, hol vagyon pedig 9-e? Azokra értve, akik vissza nem jöttek. Ugyebár mi toleránsabbak vagyunk t. tanár ur, mert még eddig senki sem kérte számon, hogy mért távozott pl. Frank is Bonyhádra. Mi örültünk legjobban, ha értékes gyöngyöt leltünk. De tanár ur elhamarkodott ítéletében, midőn a figefát már az első félévben haszontalannak mondja; ama bibliai gazda hosz- szabb időt engedett neki, hogy jó gyümölcsöt hozzon s addig szorgalmasan ápolta. Hány jeles munkása e hazának volt az alsóbb osztályokban gyenge, közepes tanuló s csak férfi korában lát- i szott meg a szántóföldben elrejtett kincs. Én szerényebb vagyok. Örömmel fogom hirdetni, hogy nem éltem, nem dolgoztam hiába, ha éltem végén munkámnak némi nyomát, eredményét Iá tóm. Néhány éve tanár ur is akart fogni 1—2 fiút, amint Írja, de nem tudott. Mi tehát ügyesebbek vagyunk. Mi még Fehér- és Veszprémből hoztunk és pedig annyit, hogy tanár urnák a javából tudtunk volna átengedni annyit. De hát tanár ur viribus unitis velünk nem kíván munkálkodni. Amit tanár ur tett volna, bűn, ha mi tesszük.

Még a nemzeti missziót is megtagadja elárvult iskolájától. Ez tanár ur a legnagyobb szegénységi bizonyítvány, amit valaha kiállítottak iskolának. Tanár állította ki, nem szólhatok tehát sokat hozzá. Csak egy tanácsom van, de egyúttal kérésem. Ha a gyönki németjeim közül tudok esetleg fogni egy-két fiút és rábeszélni, hogy járjon gimnáziumba, ha korcsmáros fia, ne küldjék bunda pálinkát árulni, az asztalos fiát a gya- lupad mellé, a pék fiát ne kiflit kihordani, a kocsis fiát ne lovat vakarni és csalamádét vágni, mint ezt nekem csínyt tevő fiuk szülői panasz- lották, hogy a múltban történt s biztosítom, hogy sokkal többen járnak Gyönkröl.

A társadalmi munkára vonatkozó megjegyzéseimtől — nagy sajnálatomra — térszüke miatt el kell állanom. Pedig volna az is elég.

Befejezésül még csak arra kérem t. tanár urat, tegye le azt a szemüveget, mely Gyönkröl csak torzképet mutatott, hogy tisztábban láthasson, mert a minap a piactéren tartott térzene alkalmából úgyis az a hang volt hallható, hogy