Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-06 / 32. szám

1911 augusztus 6.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

5

képviselő társam, de én a miniszterelnök urnák adok igazat. Jól méltóztatnak tudni, nem árulok el titkot, ha figyelmükbe ajánlom, hogy az 1909. év végén nem innen, hanem felülről egy azon az alapon, hogy több évi provizórium léte- sittessék, amely a provizórium alatt a véderőkiadások stagnáltak volna, normális budget alapján állottak volna és az egész véderőreform csakis az általános választóijogos parlament összejövetele után, annak Ítélete alá bocsátva, került volna törvényhozás elé. Ez több évi programm, több évi halasztás volt. Ha azok a tényezők, a melyek pedig döntők, 1909-ben erre az álláspontra helyezkedtek, akkor a ministerelnök ur nemcsak tréfásan, de egész komolyan mondotta azt, hogy neki egéBz 1913 ig nem sürgős a dolog.

ítéljen a nemzet.

Egy egészen bizonyos tehát, hogy az az álláspont, amelyet mi elfoglalunk erős. Erős, mert az igazság van mellette, Úgy van! Úgy van! balfelől.) mert mi itt egy vitás kérdésben nem azt mondjuk, mert nem a mi akaratunk érvényesül, tehát nem engedünk meg semmit, hanem azt mondjuk hogy appeláljunk a 800.000 vagy 1 millió választótól a több millió választó formához ; és a midőn ezt a királlyal egyenlő felfogással tesszük, akkor nekünk azt mondani, hogy mi itt fakciózus oppoziciót csinálunk, hogy jogtalanul élünk utoljára azokkal a fegyverekkel, a melyeket a törvény és_ házszabály nekünk ad, igazságtalan dolog. (Elénk helyeslés és taps balfelől.)

Mi a pozitívumok állunk. A mint mondottam, igenis kívánjuk, hogy a népparlament verdiktje alá bocsáttassanak ezek a kérdések. De tovább megyek és itt már kijelentem, hogy nem állok meg egyszerűen a negáció terén, hanem ép úgy mint gróf Apponyi Albert t. képviselő- társam, elismerem annak a kívánalomnak a jogo sultságát, hogy bizonyos mértékig tartsunk lépést a többi nemzetek véderőkifejlesztésével, hajlandó is vagyok abba belemenni, hogy a véderő kifejlesztessék. De első előfeltétele ennek az, hogy erre adja meg népparlament a maga szankcióját, ismerve a programmot az egész vonalon. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)

Előfeltételem továbbá az is, hogy ne úgy szerezzék be a többköltségeket, amint azt Lukács László t. miniszter ur teszi, aki a leghatározottabban antiszociális irányban halad, Ügy van! balfelől.) mert kivéve a külföldi dohányárak illetékének felemelését, összes többi pénzügyi tervezetei, kezdve a nyomorult kisüstökösnek és gyümölcspálinka-főzőknek agyonsujtásán, a miről épen t. képviselőtársam, mint biharmegyei ember kell, hogy tudjon, igenis antiszociálisak. Ne ilyen antiszociális, a nép alsóbb rétegeit legjobban terhelő adóval szerezzék be a szükséges pénzeket, . . . (Élénk helyeslés balfelől.)

Hock János: Mindenütt érvényesüljön a progresszivitás !

Gr. Batthyány Tivadar:... hanem igenis kívánom azt, és a véderőreform további kifejlesztésének előfeltételéül tűzöm ki, hogy oly gazdasági élete rohamosan fellendül (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) és ezen fellendülés utján anélkül, hogy a középosztályt és a szegény népet újabb adókkal terhelnők meg, önmagától szerezzük meg a véderőre szükséges eszközöket. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.)

Kívánom ezért, igenis priusaként a választói jog megalkotását, kívánom a gazdasági önállóság utjának szabaddá tételét. (Élénk helyeslés a balfelől.

Ha ezeket elérjük, akkor annyit, amennyit a nemzet kifejlődő anyagi ereje megenged, hajlandó vagyok megszavazni és készséggel alávetem magamat a népparlament ítéletének a tekintetben is, hogy a nemzeti s gazdasági és egyéb tereken minő követelményeket állit fel a véderőreform fejlesztésében szemben. (Helyeslés balfelől.) T. képviselőház ! Végtelenül sajnálom, hogy idő nem engedi meg, (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) pedig szerettem volna részletesebben foglalkozni ezen problémákkal annál is inkább, mert úgy látom, hogy igen sok kérdésben publikumunk még abszolúte nincs felvilágo- sitva a helyzetről.

Vermes Zoltán: Onnan kapjuk a felvilágosítást !

Gr. Batthyány livadar: Ha Vermes Zoltán t. képviselőtársam lesz szives felvilágosítani, épen olyan figyelemmel fogjuk meghallgatni, mint Márkust; addig, amíg ő nem teszi, igyekezni fogok én felvilágosítani. (Halljuk! Halljuk!)

A véderöreform.

T. képviselőház! Az egyik kérdés a melyre bárminő röviden is, de ki kell terjeszkednem, vonatkozik magára a véderőreform problémájára. E tekintetben nem akarok itt részletekbe menni, hiszen méltóztatnak jól tudni, hogy a nemzetnek beígértük a kétéves szolgálati időt. A nemzet,

— választó és választott egyaránt — úgy gondolta ezt, hogy talán úgy lesz, mint Francia- országban, talán úgy lesz mint Olaszországban, hogy a kétéves szolgálati idő általánosságban azt jelenti, hogy az emberek csak két évig fognak aktive a hadseregben szolgálni. Az a meglepetés, amely e tekintetben az embereket mind inkább éri, amidőn látják, hogy ez a kétéves szolgálati idő mit jelent, egy nagy kiábrándulást idéz elő, épen úgy, a mint teljss volt a kiábrándulás Németországban is a kétéves szolgálati idő tekintetében. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy épen azon pártok, a melyek argumentum gyanánt a kétéves szolgálati idő mellett a szociális, a közgazdasági előnyöket, az igazságérzetnek és jogérzetnek szempontjait hozták fel és ezen jelszavak megvalósítását követelték, fordultak legvehemensebben a kétéves szolgálat ellen, a mikor látták, hogy mi annak az ára és milyen módon akarják azt keresztülvinni.

De meg kell említenem az igazság okáért, hogy a német két éves szolgálati idő még sokkal kevésbé súlyos, sokkal kevésbé igazságtalan éB aránytalan, mint amit nálunk terveznek. Ne immoráljunk soká e kérdésnél; bizonyos az, hogy a harmadik szolgálati év a gyalogságnál, úgy a honvédségnél, mint a közös hadseregnél — maga a miniszter ur volt szives az ő igazságérzetével elismerni — a leggyengébb oldala az egész reformnak. Hiába argumentálnak az urak, ez a a nép leikébe nem megy át; mert igazságtalanság, hogy az a katona, a ki intelligens ember, jól viseli magát, tehát java az újoncoknak, a besorozott katonáknak, abban a dicsőségben és jutalomban részesüljön, hogy két év után még egy esztendőt, összesen tehát három évet szolgálhat. Megengedem, hogy egy szép szónoklat keretében el lehet magyarázni, minő magasztos dolog az, ha mondjuk Horváth József barátom, az a zsellér, napszámos, feleséggel, pár gy®r- mekkel otthon, feljogosittatik arra, hogy a hadi sorban még a harmadik évben is szolgálja királyát és hazáját. Erről lehet verseket Írni, lehet ditirambusokat szónokolni, de senki sem fogja avval az emberrel elhitetni, a miniszter ur sem, hogy ez neki előnyére volna.

Tény az, hogy az igazságtalanság meg fogja magát bosszulni egész véderörendszerünk diszciplínáján ] mutatkozni fog ez a szolgálati kedv ellanyhulásban, de különösen a diszciplínában, mert ilyen módon egy jó altiszti kart a véderő részére biztosítani lehetetlen. Eb itt kénytelen vagyok, t. képviselőház, csak pár szóval szemrehányást tenni hadvezetőségünk copfos mivoltának. (Halljuk! Halljuk!) Legyen szabad csak néhány példát felhoznom erre. (Halljuk! Halljuk I)

Évekkel ezelőtt egy kiváló nagy elme, a ki bíborban született, megirt egy brosürát, tartott egy előadást, „Drill und Erziehung“ cím alatti Az az előadás mementó volt az elavult osztrák katonai copffal szemben arra, hogy térjünk át végre-valabára az ősi copfos instrukciós rendszerekről egy modern nevelési rendszerre, hogy ne akarjuk lánccal, korbácscsal és durvasággal beleverni abba a szegény emberbe a Dienst- reglement szabályait, hanem neveljük jószerével, okossággal, előzékenységgel modern katonává. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Az a katonai copf, amely azt a nagy elmét, bár bíborban született, Jobaní. Orjh tá változtatta át, és exiliumba küldötte, egy másik bíborban született zseniális embert lent, a monarchia alsóbb tengerparti vidékén visszavonultságban éljen, hogy zseniális képességeit a köznek, a haditengerészetnek oltárán ne áldozhassa fel.

Ezek intőpéldái annak, hogy a copf még mindig uralkodik a hadseregben. (Igaz! Úgy van ! balfelől.) Látok ugyan kedvező jelenségeket is. Örömmel elismerem, hogy az utóbbi években bizonyos kinevezések reményt nyújtanak arra, hogy egy kissé modernebb, a huszadik század katonai téren való gondolkozásának jobban megfelelő emberek fognak talán a jövőben érvényesülni, de ez csak gyönge reménység azon ténynyel szemben, hogy a copf uralkodik, hogy az előrelátás hiánya hadseregünkben még ma is fennáll, amit legjobban bizonyít az a különbség, a kétéves szolgálati időt megelőző előkészítő stádiumban mutatkozik nálunk és Németországban.

Midőn Németország a kétéves szolgálatnak csak kisérletképen való behozatalára vállalkozott, ott már szervezve voltak és működtek az altiszt- képző és nevelő intézeteknek egész sorozatai. Ott neveltek egészséges stokkot kiképzett hivatásos altisztekből, a kikkel azután meg merték kísérelni — és pedig eredménynyel —, hogy a gyalogságnál a harmadik szolgálati évnek részben való fentartása nélkül behozzák a két éves szolgálati időt. Ez előrelátás. De mit csináltak nálunk a különböző hadvezetőségi vezérférfiak a két éves szolgálat és azzal kapcsolatos véderőreform előkészítésére ? Csak egyetlen egyet: dolgoztak, operáltak a legutóbbi időkig osztrák politikusok támogatásával abban az irányban, nehogy az Isten szerelméért Magyarország valami előnyt vívhasson ki magának a katonai reformokkal kapcsolatban. (Igaz! Úgy van! balfelől.)

Hock János: Szent igazság! Úgy van I

Gr. Batthyány Tivadar: Maga az egész törvényjavaslat belszerkezete ezzel a harmadik szolgálati évvel és a velejáró igazságtalansággal olyan szerencsétlen megoldás, a melybe, hogy belemenjenek az urak, nem merném ajánlani. Ajánlom inkább azt, méltóztassanak függőben tartani ezt a kérdést, találják meg az altiszti kérdés megoldását, különben az egész müveit Európa és az összes kulturnemzetek előtt nevetségessé válunk, hogy évtizedekig igyekeztek itt Magyarországon az urak egy katonai reformot keresstülvinni, melyet mi az önök szidalmai, vagy mondjuk, erős kritikája mellett évek során át megakadályoztunk, és mégis, bár ennyi idő múlott el, nem voltak képesek olyan megoldást találni, a mely a véderőnek, a katonaság kiképzésének, nevelésének és az igazságnak megfelel. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)

En külön hangsúlyozom ezt az altiszti kérdést és egyáltalában a harmadik évi szolgálatnak a kérdését, mert éppen a legutolsó napokban kaptam katonai körökből anonim — nincs aláírva, kérem — egynéhány figyelmeztetést, amelynek azt hiszem, megérdemlik, hogy itt a t. ház színe élőt is felhozzam azokat, (Halljuk! Halljuk!) s a melyek ezen kétéves szolgálati idő elérésének megközelítését és ennek az előbb említett igazságtalanságnak nagyrészben való eliminálását foglalják magukban.

Ezen katonai körökből jövő kezdeményezés gondolatmenete a következő : Halljuk ! Halljuk! Mikor van a jól kiképzett és az újoncok instruá- lására, kiképzésére alkalmas altisztekre leginkább szükség? Az újoncok bevonulását követő három hónapban, vagyis októbertől karácsonyig. Azt ajánlja tehát, hogy ne tartsák vissza a harmadik évre a második évfolyamot Bem a lovasságnál, sem a tüzérségnél, sem a gyalogságnál, hanem csak az altiszteket tartsák vissza három hónapra, de ezeket ezen úgysem nagy idő alatt ]ól díjazzák, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy ezek az emberek igazán már csak ezen rövid pár hónap kedvéért is (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) és a kereset szempontjából is szívesen maradjanak benn.

Ezek a jól kiképzett altisztek azután elvégeznék az újoncok kiképzését és mire az újoncok kiképeztetnek, már ezek nélkül az altisztek nélkül is egészen jól ellehetne a hadsereg, annál is inkább, mert hiszen 40 és egynéhány év előtt teljes joggal dicsértük és magasztaltuk honvédségünket lovasságában s gyalogságában egyaránt, akkor, midőn elismerem, csekély létszám mellett kétéves szolgálat dacára is képes volt feladatának megfelelni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.)

Egy másik újítás, amelyet katonai oldalról figyelembe ajánlanak, tulajdonképen nem egyéb, mint az, a mi Olaszországban meg van honositva. (Halljuk! Halljuk!) Márkus László t. képviselőtársam mai felszóllalásábau is egészen helyesen utalt arra, hogy azoknak a katonai osztályoknak, a melyek lovakkal dolgoznak, a minő pl. a tüzérség és a lovasság, amellett, hogy a legénységet is ki kell képezniük, lovaikat is be kell gyakorolnak, a mi ismét idővesztességet jelent, tehát indokolttá teszi a harmadik szolgálati év fen- tartását. Arra utalt az én ismeretlen levélíró barátom, hogy Olaszország ezt a problémát igen szépen megoldotta. (Mozgás jobb felől. Halljuk 1 Halljuk! a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.)

Ott t. i. egy hetedik századot állítanak fel csekély kerettel, a melynek semmi más dolga nincs, mint a remondákat betanitani. Ennek két előnye van. Először az, hogy az egész legénységet nem kell remonda-belovaglással foglalkoztatni. A kik valaha lovon ültünk, tudjuk, hogy ez elég hosszadalmas, fáradságos munka, mert hiszen nem mindenki, aki jó lovas, egyszersmind jó ló- idomitó is. így lehetne, mondja ő, az egyes ez- redekben a lovak idomitására alkalmas tisztekből és legénységből egy csapatot kiválasztani és ezekkel idomitatni a remondákat, úgy hogy a többi legénység már a kész anyagot kapná. Azt mondja ez a katonai szakértő, hogy ily körülmények között, miénk Olaszországban is, úgy itt is elmaradhatna a lovasitott csapatoknál is a harmadik szolgálati év. (Úgy van\ a szélsobal- oldalon.)

Figyelmeztet az illető még egy dologra, mely ugyan kisebb jelentőségű, de végsommá- zatában midenesetre fontos és ez arra vonatkozik, a mit előbb a copf elnevezése alatt említettem, hogy t. i. a mi régi Dienstreglementünk, szolgálati szabályzatunk mellett mennyi embert vonnak el a kiképzéstől és a gyakorlatoktól parádékra. (Úgy van! szélsőbaloldalon.) Sokkal lojálisabb, dinasztikusabb és királyhübb ember vagyok, sem hogy a királyi várból azt a disz-