Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-06 / 32. szám
6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1911. augusztus 6. őrséget el akarnám vonni; de azt igazán nem értem, hogy itt lent a Staatsgebüttdeban miért kell állandóan tizenöt emberből álló csapatnak ott állania, amelynek éjjel van feladata, nevezetesen egy embert a főposta pénztára elé kell állitania, de napközben nincs semmi más dolga, mint az, hogy ha a generális urak ki- vagy bemennek, elorditja magát a káplár: Gewehrheraus! Szóval nincs egyéb hivatása, mint hogy tisztelegjen a generálisoknak. (Úgy van\ a szélsőbal- oldalon.) És az egész országban igy van; ahol egy tábornok van vidéken, ott áll előtte a diszőrség, egy ember a poszton, három, vagy nem tudom hány ember felváltásra, egy altiszt vagy egy tizedes a vezényletre. S ha összegezzük az egész országból ezt a tiszta parádét, ezt az ósdi Pflancot, — bocsánat ezen kifejezésért — látni fogjnk, hogy ezreket és ezreket takarítanánk meg időben, emberekben, ha ezt a haszontalan és céltalan foglalkozást megszüntetnék és felhasználnék az erre fordított időt arra, hogy az embereket jobban kiképezzük. (Igaz! Úgy van ! a bal- és a szélsőbaloldon.) Én sajnálatomra nem mehetek bele a véderőjavaslatok részletes kritikájába tekintettel az idő előrehaladott voltára, Halljuk! Halljuk: a bal- és a szélsőbaloldalon.) azonban én felhoztam itt ezeket a kérdéseket, és pedig elsősorban az altiszti kérdést, másodszor azokat a módokat és eszközöket, a melyekkel a harmadik szolgálati év eliminálható. De szóba hozom még egészen röviden azt, — hogy nézetem szerint — ha már egyenlőtlen a szolgálati idő, akkor nemcsak az altiszteket és póttartalékosokat, a kik bevonulnak, hanem mindazokat, a kiket az egyenlőség elvének sérelmével hosszabb időre tartanak benn, mindenesetre némi kárpótlásban kell részesíteni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon f) A polgári tisztviselők érdeke. Kénytelen vagyok még csak egész röviden utalni arra, a mit Márkus László t. képviselőtársán itt felemlített az altiszti kérdéssel kapcsolatosan, t. i. hogy több alkalmat kell adni törvényes intézkedéssel arra, hogy az altisztek a polgári életben azután alkalmazást nyerjenek. Én kérem, t. barátomat, legyen nagyon óvatos abban, midőn katonákat buzdít; nagyon kérem, legyen óvatos és inkább hallgasson n^m reám, — mivel ezt nem kívánhatom — hanem Sándor János t. képviselőtársunkra, a ki a pénzügyi bizottságban ezt a kérdést velem együtt szóba hozta, át is nyújthatnám az ő felszólalását, a melyben ő igen helyesen utalt arra, hogy azok a zupás altisztek a polgári életben mindenütt abszolúte nem alkalmazhatók, (Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) hogy pl. az egész vármegyei életben — mondja Sándor János volt államtitkár és nem én — az a kiszolgált altiszt egy nyűg, egy akadály, egy olyan alak, a ki a megyei adminisztráczió legnagyobb részében nem jól alkalmazható. Sándor János t. barátom azt ajánlotta, hogy a postánál vagy a vasútnál nyissunk teret ezeknek foglalkoztatására. Ebben van valami, mert ezek katonai fegyelmet igénylő foglalkozások ; csak arra figyelmeztetek, hogy azután vasúti őröknek, meg forgalmi tiszteknek nagyon óvatosan alkalmazzák azokat a tisztelt kiszolgált altiszteket, mert egy 30—35 éves ember már nem könnyen tanulja meg azon elasztici- tást, a melyet pl. a vasúti szolgálat a közbiztonság érdekében megkíván. De erről nem akarok beszélni, csak azt kívántam t. képviselőtársammal szemben hangsúlyozni, hogy itt nem szabad túlzásokba menni. Én úgy is félek,- hogy túlzásba mennek az urak. Nem szabad túlzásba menni, mert két érdeket sértünk: a polgári adminisztráció érdekét egyrészt, másrészt annak a szegény magyar polgári koldus-intelligenciának érdekeit, a melyből ezerén ób ezeren járnak önökhöz is, hozzánk is, nap-nap mellett, a mindennapi kenyér után sóvárogva, könyörögve, járnak hozzánk és önökhöz rongyos ruhában, érettségizett, jogot végzett, mérnöki diplomával ellátott emberek, mivel nem kapnak állást és ha valahová dijnoknak akarnak menni, nem lehet, nem kapják meg az állást, mert a zupás elfoglalta; iroda tisztnek, segédtisztnek nem mehetnek, mert az igazolványos altisztnek elsőbbséget ad a törvény és ne adj Isten, hogy egyszer tévedésből egy kiszolgált altisztet a legkiválóbb polgári állású emberrel szemben elejtsen a miniszter, mert azt hiszem, megkapná a magáét felülről. (Mozgás a jobboldalon.) Adjuk meg a katonaságnak a módját, igenis, hogy tisztességes altiszti testületet kapjon, de ne a polgári társadalom rovására, úgyis alig van civilizált ország Európában és az egész világon, a melynek annyi koldus, proletár intelligenciája lenne, mint Magyarországnak. (Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) A véderő fejlesztésének terjedelme. ^ A mi magát a véderő kérdését illeti, annak illusztrálására számokban, hogy minő óriási a véderőtervezet fejlesztése, csak néhány számot bátorkodom felemlíteni. (Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ugyebár, az eddigi állapot szerint a közös hadsereg ujoncjutaléka 103.100 újonc volt, Ebből Magyarországra esett 44.176 fő, ehhez járult a magyar honvédség ujoncjutaléka 12.500 fő, tehát összesen Magyar- ország szolgáltatott újoncot a hadseregnek, haditengerészetnek és honvédségnek 56.156 főt. Most az uj véderőjavaslat szerint a számok a következők: 159.500 újonc szolgáltatandó a hadsereg és a haditengerészet számára, ebből Magyar- országra jut 68.187, a mi 51 egynéhány százalék. Felemelték a honvédségi jutalékot 100°/o-kal, sőt ezenfelül mennek a tanítók is, ami egy oly nemzeti vivmány, a melyben nincs köszönet. (Mozgás.) Vivmány, hogy a tanitók a honvédségnél fognak szolgálni, hogy megnyaggatják őket nyolc hét helyett az egyéves önkéntességgel és hogy a magyar államot megterhelik azzal, hogy a 25.000 honvéden, a 100°/o-kal felemelt honvédjutalékon felül, extra még az 500—1000 tanító külön fog a honvédséghez besoroztatni, a mivel felemelik a honvédség ujoncjutalékát és az azzal járó költségeket. így előáll az a tény, hogy 93.187 lesz az ujoncállapot, a mi a tanitók hozzászámitásával közel 94.000-re emelkedik. Már most a következő két megjegyzést kell tennem. Az egyik az, hogy a katonai irók felfogása és tapasztalata szerint kitűnő ujoncozási anyagot kapunk, ha a népességnek évenként 0'3°/0-át sorozzuk be. Középanyagot kapunk, ha 0'4%-ot sorozunk be. Mihelyt pedig a 0'4°/o-án az összes lakosságnak felül megyünk a Borozásban, ez már határozottan az emberanyag rovására megy. Most mikor Magyarországon 93.000 és annyi száz újoncot akarunk kivonni, miethogy 0*3°/0-os ujoncozási percentnél 63.000 volna az újonc, és kiemelünk 93.000-et, a legjobb anyagon felül még 30.000 emberrel plus tanítókkal fogunk többet sorozni. Ha pedig 0'4°/o-ot számítunk, a mint az urak számítanak, gondolom a minisztériumokban, akkor kijön évi 84.000 jó anyag, a 93.000-rel szemben marad még plus 9000 és néhány száz ember, a mi már határozottan a jó emberanyag rovására mégy. Ezekből a számadatokból két dolgot lehet megállapítani. Az egyik az, hogy a maximumot tényleg túlhaladják, vagyis a józan bázison felül olyan emberanyagot is be fognak sorozni, melyet tulajdonképen a hadsereg védőképessége szempontjából besorozni nem lehetne, mert hiszen a régi ujoncjutalékban is benne voltak azok a bizonyos mesteremberek, Frivátdienerek stb., kiket gyengébb minősités mellett is lehet alkalmazni. Látjuk azt is, hogy ezen tényállás mellett Magyarország a véderő tekintetében körülbelül annyit szolgáltat, mint a kisebb nagyhatalmak bármelyike. Ha ezt a 93.000 magyar újoncot, melyet Magyarország a közös hadsereg és a honvédség részére ad, számba vesszük a természetes 4°/o-os évi fogyaték leütésével, akkor konstatálhatom, hogy Magyarország ezen törvény végrehajtása után kerek összegben egy millió kiképzett vagyis aktiv és tartalékos katonát fog szolgáltatni, vagyis 200.000-rel többet, mint a mennyi eddig az osztrák-magyar közös hadsereg és hadi tengerészet hadi állománya volt együtt, mely a miniszter ur indokolása szerint 800.000 volt, mig az én számításom szerint körülbelül 860.000. A póttartalékosokat mindenütt elhagyom, mint nem teljesen harcképesen kiképzetteket, de igy is a kiképzett tartalékos és aktiv állományhoz Magyarország egy millió embert ad. Méltóztassék most az egyik nagyhatalmat, Olaszországot venni, ez valamivel többet ad egy milliónál ilyen kiképzett katonaságban, Spanyolország pedig csak 700.000 embert ad. Hát ime, ha olyan nagyon vágyakoznak a nagyhatalmi állás után. Magyar- ország egymaga olyan erős ma, hogy már a nagyhatalmak sorába bejöhet. (Igaz 1 Úgy van! bal- felől.) Az ország anyagi megterheltetése. Szerettem volqa még részletesebben beszélni a költségek kérdéséről, (Halljuk I Halljuk! bal- felőli) de remélem, hogy igen t. barátom Désy Zoltán majd pótolja azt, a mit az idő hiánya folytán én most meg nem tehetek. Csak a következőket kívánom megállapítani. A miniszter urak rendkívül ügyesen állították be az egész költségvetést. Csináltak először egy kombinációt a honvédségnél tiz esztendőre, azután csináltak a közös hadseregnél egy tervet, ezt elosztották öt * esztendőre, és hogy a dolog egészen komplikált legyen, a hadi iengerészetnél még külön maradt 1916-ra is néhány millió. Itt tehát három különböző időszakkal állunk szemben, úgy hogy az évről-évre való kiadások kiszámítása igen nehéz. Kihoznak az urak 600 és néhány millió magyarországi terhet. Ezzel szemben megállapítani kívánom a következőket. A miniszter urak biztosítanak bennünket egy jegyzőkönyv erejéig azzal hogy a véderőkiadások nem fognak fokozódni sem a tengerészeinél, sem a közös hadseregnél. Tehát egy jegyzőkönyv biztosit bennünket ez ellen! Ezzel szemben áll elsősorban Montecuccoli tengernagy programmja, melyben ő egész őszintén és nyíltan kimondta, hogy bizony avval az első Dreadnought-divizióval nem lehet megelégednünk, hanem tovább kell mennünk, mert nekünk 16 modern csatahajóra van szükségünk. Méltóztassanak tehát számítani, hogy az első Dreadnought-divízió után jön a második s azután jön a harmadik. Igen ügyesen csinálták az urak, a mennyiben egy Dreadnought már lenn van, a második már épül erősen, közben a harmadikat megkezdték s igy tovább úgy, hogy egyszerre fogunk találkozni azzal a ténynyel, hogy van üres hely uj Dreadnought építésére, hogy a nagyhatalmi állás, a nemzetközi viszony, a magyar nemzetnek gazdasági és politikai érdeke okvetlenül szükségessé teszi, a mint ezt már 1911 január havában megmondta gróf Montecuccoli. De nemcsak Montecuccoli tengernagy mondta ezt meg, hanem méltóztassék elolvasni a tengerészeti al bizottság jelentését, a melyben egész nyíltan és őszintén megmondja nemcsak Rosenberg Gyula előadó ur, hanem az albizottság mint olyan, hogy 1910-ben volt a haditengerészet költségvetése 68 millió, 1911-ben már felmegy 123,250.000-re, hogy évről évre 70 milliót kell hadihajók építésére meg- állapitani és hogy (olvassa) : „Ha az itt felhozottakat összegezzük — mondja a bizottság — nem fogunk távol jutni a valóságtól, de semmi esetre sem fogunk alatta maradni, ha odakonkludálunk, hogy az 1915, vagy az 1916. évtől kezdődőleg egy állandó évenkénti 145 milliós tengerészeti költséggel állunk szemben“. A miniszteri jegyzőkönyvet tehát már neutra- lizálta Montecuccoli nyilatkozata és végleg agyonütötte a delegáció albizottságának ez a nyilatkozata, a melyre nekem csak egy megjegyzésem van és ez az, hogy t. i. mint minden katonai előirányzat, ez is túl optimisztikus színekben van beállítva, mert azt nagyon jól tudjuk, és számoljanak le ezzel önök is, számoljunk le mi is, — hogy miután a delegációban megszavazták az első tételeket, megszavazták a költségeket az első Dreadnought-divízióra, ha most a véderőben megadják az emberanyagot és szervezeti költségeket is a haditengerészetnek kontemplált fejlesztésére, itt megállás nincs, jöhet ide kormánynak bárki, ez olyan dolog, mint két fogaskerék, mely egymásba kapaszkodik . . . Hock János: Es a nemzetet összezúzza! Gr. Batthyány Tivadar: . . . mindig tovább és tovább megy előre. Már hallom a jövendő Montecuccoliját, a mint az orrunk alá dörgöli, hogy 1911-ben a delegáció maga elismerte, hogy nincs megállás, hogy az a jegyzőkönyv nem való, az csak szemfényvesztés, — bocsánat, nem sértőleg mondom — hogy igenis az élet követelményei ezek lesznek. Ha áll valahol az a közmondás, hogy ha Á-t mondunk, B-t is kell mondanunk, hát áll itt. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Csakhogy más téren kisebb összegekről, kisebb konzekvenciákról, (Úgy van ! balfe- lől.) itt pedig milliárdokról van szó, mert elismerte maga t. miniszterelnök ur, hogy 1915 ön túl a hadseregnek budgetje emelkedni fog, elismerte az igen t. pénzügyminiszter ur maga is, hogy bizony ő is azt hiszi, hogy ezek a kalkulációk állanak, de lehet, hogy még több költség következik. Tisztában vagyunk vele, azt hiszem, hogy már a mostani tárgyalások vége előtt el fogjuk érni azt, hogy az urak kénytelenek lesznek meghajolni az igazság ereje előtt és az altiszti kérdés jobb megoldását, a tulszolgáló legénység kárpótlására uj összegek előteremtését az újabb megterhelés természetes következményeként fogják tekinteni és be fogják látni, hogy abban a percben, a mint a haditen- gérészetnél a 8—10 ezer tonnás hajókról felmentünk a 20.000 tonnás hajókig, emberben, fogyasztási cikkekben és általában mindenben progresz- szive emelkedik a rezsi is. (Úgy van! bal felől.) E szerint számítanunk kell arra is, hogy midőn most a 20.000 tonnás Dreadnought-okát követelik és az azokhoz való legénységet, tulajdonképen vagy felesleges, vagy félmunkát végzünk. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Feleslegest, ha a legközelebbi időben, amire nézve Angliából némi hangok eljutottak ide, a technika azt állapitaná meg, hogy vissza kell térni a hajó- óriásoktól a kisebb hajókra. Az aviatika, a tenger alatt járó hajók technikai fejlődésének korszakában máról holnapra nem tudható, vájjon ezek a hajóóriások nem lesznek-e felcserélendők hajótörpékkel. (Igaz I Úgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ez volna még a szerencsésebb eset, mert, ha ez mihamarább megtörténne, egy pár száz millióval fizetnők meg a hadvezetőség sietségét. (Igaz! Úgy van / a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azonban álljunk meg annál a feltevésnél,
