Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-06 / 32. szám

2

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

1911. augusztus 6.

* t. háznak a kormányelnök ur hozzájárulásával egy határozati javaslatomat elfogadni, amelynek az volt a célja, és amely kimondott rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a nyár folyamán a statisztikai adatok összeállittassanak, aminek azntán az a konzekvenciája a t. miniszterelnök nrnak a pénzügyi bizottságban tett nyilatkozata alapján, hogyha egyszer a statisztikai adatok együtt vannak, akkor ő a választójogot igen hamar ki tadja dolgozni. Ha az én igen t. képviselőtársam ezen nyilatkozata megint azt mondja, hogy nem állónk olyan közel a választó reformhoz, azt én végtelenül sajnálom. Különben ezzel a kérdéssel beszédem további folyamán annál is inkább kötelességem foglalkozni, mert igen t. képviselőtársam ma beszéde során vitatta ennek a parlamentnek jogosultságát arra, hogy a véderőreformot letárgyalja, én pedig, habár elismerem, a formai jogot, mégis a helyes parlamentáris alkotmányosság szabályai alapján nem vagyok abban a helyzetben, hogy e parlament jogosultságát elismerném — ismétlem, formailag igen, de magasabb szempontokból nem ismerhetem el — arra, hogy ilyen, a nemzet egész jövőjére, anyagi és egyéb kérdésekre kiterjedő fontosságú reform komplexust megvalósítson. Ismétlem, erre beszédem folyamán még ki fogok teijesskedni. (Helyeslés balfelől.)

Polémia Tiszával.

E vitának kimagasló momentuma volt gróf. Tisza István igen t. képviselőtársunk minapi felszólalása, mellyel beszédem során ismételten kénytelen leszek foglalkozni.

Elsősorban is — az idő rövidségére való tekintettel egész röviden — megállapítani kivá- nom, hogy igen t. képviselőtársamnak, sajnos, igaza van abban, hogy a nagyhatalmi törekvésekkel szemben Magyarországon mind erősebb lesz az ellenszenv, mindinkább teljed az a felfogás, hogy Magyarországnak a nagyhatalmi állás nem előnye, hanem hátránya. (Igaz! l/gy van ! balfelöl.) Ez igaz, és ha keressük ennek indokait, ezt abban találjuk, hogy úgy külpolitikánkban, mint a kettős monarchia egész nagy politikai irányzataiban azt látjuk, hogy a nagyhatalmi momentumokkal Magyarországon mindig csak olyankor találkozunk, mikor azok a nemzet kárával és anyagi megterhelésével járnak együtt, ellenben sohasem találkozunk a nagyhatalmi kérdéssel akkor, mikor ez a nagyhatalmi momentum — úgy mint más országokban — a nemzetnek javára is szolgál. (Igaz! Úgy van! balfelől. Zaj a jobboldalon.)

Amint igaza volt gróf Tisza Istvánnak abban, hogy a nagyhatalmi eszmével szemben Magyarországon egy bizonyos antagonizmus, ellenszenves felfogás teljed, ép úgy igaz az is, hogy a hármas szövetség keretén belül Németországgal való szövetségünk tekintetében is az országban az utolsó években megszűnt már az a nagy lelkesedés a német szövetség iránt, (Ellenmondás jobbfelől.) sőt mindinkább erősebb lesz a német szövetség elleni felfogás.

Gr. Batthyány Tivadar: Ha keresem ennek az indokát, azt két momentumban találom.

Az egyik az, hogy a közfelfogás szerint Németországnak óriási befolyása van a mi köz állapotainkra és ennek tulajdonítandó nem az, hogy véderőnket ilyen mértékben és különösen, hogy tengerészetünket ilyen nagy mértékben akarjuk fejleszteni. Ezt a két momentumot a közvéleményben igenis mindinkább a német szövetség befolyásának tulajdonítják, és igy nem csodálatos, hogy a német szövetség iránti szimpátiák kezdenek lelohadni. De van ennek még egy más momentuma is. Mikor a katonai téren, sőt minden egyéb téren, melyben a magyar nemzetnek egyes rétegei, pártjai, irányzatai arra törekednek, hogy a nemzeti momentumot kidomborítják, különösen mint szerény magam arra törekszem, hogy a gazdasági téren az önállóságot mindinkább kifejtsük, akkor azt a nagyhatalmat, melyet német közvéleménynek hívnak, sajnos mindig magunkkal szemben találjuk.

De találjuk azt is, hogy ha azután a magyar állam egysége ellen irányuló törekvésekkel találkozunk az országban, ezeknek fonalai igen sok esetben a német birodalomba vezethetők vissza. Ezek azok a momentumok, amelyek miatt, sajnos, igaza van gróf Tisza István képviselő- társamnak midín megállapítja, hogy a nagyhatalmi állással — s hozzáteszem — a német szövetséggel szemben a szimpátiák csökkennek, az ellenszenv fokozódik.

ö a második ebben a felfogásban, mert első ízben, ha jól emlékszem, a miniszterelnök ur állította fel azt a tézist, hogy akkor, a mikor flottánkat ily nagy mérvben akarjuk fejleszteni, ez nem Olaszország ellen van, bár eddig az volt az argumentáczió, hogy ez az ismeretlen ellenszemben saját védelmünkre kívántatik. Most tehát gróf Khuen-Hóderváry Károly miniszterelnök ur, és utána gróf Tisza István t.

képviselőtársam azt a tételt állítják fel, hogy úgy kell felfogni flottánk fejlesztését, hogy hiszen ez olasz szövetségesünk védelmére is szolgál.

Mindnyájan nagyrabecsüljük, tiszteljük és szeretjük az olasz nemzetet, nálam nagyobb tisztelője és lelkesebb barátja az olasz nemzetnek és az olasz szövetségnek e házban nincsen, és igy senki nálam az olasz szövetséget jobban nem méltányolja.

En ebből a szempontból végtelenül örülnék is, ha gróf Khuen-Héderváry Károly miniszter- elnök urnák és gróf Tisza István t. képviselőtársamnak ez az uj álláspontja átmenne a köztudatba. En azonban ünnepélyesen kijelentem, hogy magamévá teszem ezt az álláspontot, de csak abban a perczben, midőn maguk az olaszok fogják azt elhinni, hogy mi flottánkat nem ő ellenük, hanem ő mellettük fejlesztjük. (Taps a szélsőbaloldalon.)

Hock János : Á malisszorok ellen !

Gr. Batthyány Tivadar: Gróf Tisza István t. képviselőtársam beszéde során utalt arra is, hogy nekünk a Balkán-államokkal kell keresnünk a barátságos együttérzést és együttélést, nekünk keresnünk kell a módokat és eszközöket, hogy a Balkán-államok idevonzódjanak a kettős monarchia felé, hogy ebben bízzanak, ehhez csatlakozzanak. Igen szép gondolat, melyet mindnyájan a magunkévá teszünk, azt hiszem azonban, hogy nagyon téved a t. képviselőtársam, ha azt hiszi, hogy a mi nagymérvű véderőfejlesztésünk az útja annak, hogy a Balkán-államok bennünk védőjüket, igaz barátjukat leljék fel. Nem t. képviselőház. Egy triviálisnak látszó kifejezést használok ; a kik a Balkán-népekkel némileg közelebbről ismerősek vagyunk, tudjuk, hogy a Balkán-szlávság összeségében közszájon egy szó, a melyet úgy ejtenek ki, hogy „svaba“. Mit jelent ez a szó ? Jelenti a teljes bizalmatlanságot a bécsi politika iránt.

Ha mi azt akarjuk és kell, hogy akarjuk, hogy a Balkán-államok irántunk barátsággal viseltessenek, bennünk védőjüket lássák1 ennek el érésére is törekednünk kell, ez a nagy nemzeti érdekünk nekünk, érdeke a dinasztiának, érdeke a kettős monarchiának. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy ha Aliig fel fegyverkeztünk, ezzel elértük a célt. Erre más utak és módok vezetnek. Kerülni kell azt a politikát, mely, mint pl. a boszniai annexió is provokálja a Balkán-államok féltékenységét, kerülni kell azt a politikát, amely ma a nagy-szerb pereknek a mesterséges felidézésével súlyos éket hasított közénk és a Balkán-államok «herb népe között. Ezt a politikát nem szabad folytatni. Non verba séd facta. Meg kell mutatni a Balkán-népeknek, hogy mi nem törekszünk tovább előre, meg kell győzni őket, hogy nem Szaloniki a mi végcélunk, hanem az, hogy a status quo fenntartassék, hogy az ő szabadságukat, önállóságukat nemcsak szavakkal, de tettekkel is előmozdítani akarjuk. Akkor ezzel a hadsereggel egyaránt megnyerjük szimpátiájukat, de szuronyokkal a szimpátiát megnyerni nem lehet. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.)

Gr. Batthyány Tivadar: Gróf Tisza István képviselőtársam beszédében szükségesnek tartotta azt a tételt felállítani, hogy a függetlenségi és 48-as párt feladata a maga nemzeti követelményeit s erre vonatkozólag idézte Justh Gyula t, barátomnak egy mondását. Justh Gyula egy feltételes állítást tett. ő azt mondta: adassák meg nekünk a mód, hogy mi a legközelebbi években Magyarország teljes gazdasági önállóságát kiépítsük, (Igazi Úgy van\ a szélsőbaloldalon.) s mig ezt keresztülvittük, hajlandók vagyunk a nemzeti követelések programmjának keresztülvitelét egyelőre forszírozni. Tehát ehhez a feltételhez volt az szabva. Minthogy pedig ez a feltétel be nem teljesedett, hanem ellenkezőleg, ez a képviselőház megtette azt, hogy az önálló rerendezkedés aktuálissá vált kérdésében a közönség álláspontjára helyezkedett, ily körülmények között azt állítani, hogy nekünk nincs jogunk a nemzeti követelések mellett síkra szállni, :iem felel meg a tényeknek (Helyeslés a szélsőbaloldalon.)

Az is egészen bizonyos, hogy valahányszor mi a kilences-bizottság programmját taglaljuk, akkor én legalább, ezt a kérdést nem olyan programmpont szerint tárgyalom, mely engem valami nagyon lelkesítene, mert azt a magam programmjához képest csekélységnek tartom, hanem taglalom az önök szempontjából. Önök vállalták, beígérték a nemzetnek, tehát szállítsák.

Önálló magyar hadsereg.

Azt hiszem, a t. háznak minden tagja el fogja ismerni, hogy az egész véderőreformtervezet német mintára van alapítva, természetesen mu- tatis mutandis. Én ezt abszolutte nem kifogásolom, mert az európai közvélemény az utolsó években a német hadsereget tartotta a legjobban szervezettnek, a legkiválóbbnak. Ma már a japán

sikerek az elismerésnek némi megoszlását idézték elő, de Európában a német hadsereg az a minta, amit követnünk kell a józan ész szabályai szerint. Én helyeslem, hogy amennyiben az urak a véderőt fejleszteni akarják, a német példát követik. Azonban kénytelen vagyok megállapítani, hogy midőn javaslataikat német hadszervezetre alapítják, itt egy elhatároló vonalat állítottak fel, mely magyar szempontból igazán rendkívül sajnálatos.

Márkus László t. képviselőtársam, ékesszólással előadva, erős filippikát tartott az önálló hadsereg ellen. Kifejtette nekünk, hogy minő rettentő károkat okozna az Magyarországnak; (Zaj balfelől.) dizasztrózus dolog lenne az önálló hadsereg felállítása; utalt a költségekre.

Engedőimet kérek, a költségek tekintetében nem vallom sem Andrássy Gyulának, sem Márkus Lászlónak felfogását. Ellenkezőleg én azt hiszem, hogy az önálló hadsereget igenis fel lehetne állítani, anélkül, hogy nagyobbmérvü többkiadásokkal állnánk szemben. Meg is indokolom, miért. Ma, a mi mai szervezetünk mellett, ugyebár ennek a kettős monarchiának három hadügyminisztere van : a közös hadügyminiszter, az osztrák Landwehr-miniszter és a magyar honvédelmi miniszter. Ma nálunk fennállanak a térparancsnokságok, az állomásparancsnokságok, a badkiegészitő parancsnokságok stb., még pedig a honvédségre külön és a közös hadsegre külön, önálló hadsereg esetén mindezek az igen drága szervezetek egy kézbe kerülhetnének, egyesittet- nénk, itt azután milliókat takaríthatnánk meg, amiből igen könnyen fedezhetnők azokat a kiadásokat, amelyek esetleg az önálló hadsereg tekintetében szükségesekké válnának.

Azzal érvelt igeiét képviselőtársam az önálló hadsereg ellen, líogy akkor két külön vezérkart kellene felállítani, és érvelt azzal is, hogy kérdezte: ki lesz annak a két önálló hadseregnek főparancsnoka ? (Derültség balfelől.) Itt csodálom t. barátomat, mert csak egy lehet: ő felsége a király.

Szerettem volna részletesebben foglalkozni ezzel a kérdéssel, de, sajnos, időm nem engedi. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Azonban mégis kénytelen vagyok az önálló hadsereg ezen kritikájával szemben néhány momentumra utalni, elsősorban a német példára. Önök, ugy-e bár, velünk együtt elismerik, hogy a német hadsereg a legjobban szervezett, a német hadsereg a legerősebb, a leghatalmasabb hadsereg; Németország azért oly kitűnő és hatalmas szövetséges társunk. De méltóztassék csak analizálni, megnézni, hogyan van a német hadsereg szervezve.

A német hadsereg áll négy — mond négy — önálló hadseregből. Ott van a porosz önálló hadsereg, amely kiegészíti magát a kisebb fejedelemségekkel. Amint méltóztatik tudni, az egyes kisebb államok katonai konvenciókat kötöttek a birodalommal, a mely konvenciók értelmében a kisebb államok átengedték az ő hadseregük vezetését, szervezését és vezényletét Poroszországnak. Már Württenbergben és Szászországban — dacára annak, hogy hadseregük tulajdonképen csak egy hadtestnek felel meg — olyan állapot van a hadsereg tekintetében, az ő hadseregük annyira függetlenebb és önálóbb a mi közösségünkhöz képest, hogy szívesen megalkudnám, hogy egyelőre olyan önállóságot kapjunk, mint Württenberg és Szászország.

De ezek a példák még nem vágnak egészen reánk. Reánk a bajorországi példa vág. (Úgy van! balról.) Mielőtt ezt a kérdést előhozni mertem volna, beható tanulmány tárgyává tettem az ottani viszonyokat. Bajorországban egy teljesen önálló hadsereg áll fenn, (Úgy van! a szélsőbalodalon.) amelynek legfőbb hadura a bajor király, amelynek összes ügyeit a bajor hadügyminisztérium intézi, amely a Reich-chal, a birodalommal a következőkben áll konvenció- szerüleg kötelezettségben.

A hadseregnek belső szervezete, mobilizálási és ehhez hasonló szabályzatok, valamint az egyes katonáknak, sarzsinak, legénységnek illetményei kell hogy egyenlők legyenek a német birodalom többi hadseregeiével. Ez az egyik teltétel. A másik feltétel az, hogy joga van a német császárnak, hogy ezen kötelezettségeket illetőleg felügyeleti jogot gyakoroljon: Da hat er das Inspektionsrecht. Fel-. ügyeleti joga van a német császárnak — de hogyan ? Ha a német császár meg akar győződni, vájjon ezen tekintetekben: szervezkedés, mobilizálási rendelkezések tekintetében betartják-e az általános szabályt, akkor fordul a bajor királyhoz és annak hozzájárulását kéri, hogy ezen inspekció jogát gyakorolhassa, mindig esetről esetre. Ha megkapja a bajor királytól ezen engedélyt, akkor a német császár maga vagy megbízottja által az inspekció jogát gyakorolja. A ki inspiciál, annak oga van megtenni észrevételeit; ezen észrevóte- eket közük a bajor királylyal és a bajor király azokból teljesíti azt, a mit jónak lát. Azonkívül van még egy joga a német császárnak és ez egészen természetes : hogy háború idején a főparancs-