Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-09 / 28. szám

XXXIX. évfolyam

__________________28. 9zám Szekszárd, 1911 julius 9.

Fü

ggetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztfiség

Bezeréd) István-ntcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők

Telefon II Kiadóhivatal Telefon 11

Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők

Szives figyelmébe.

Julius 1-vel.uj előfizetést nyitunk a Tolnamegyei Közlönyre, mely a megyének legrégibb lapja s a fügyetlenségi és 48-as pártnak egyedüli képviselője vármegyénkben.

Felkérjük tisztelettel azon előfizetőinket, akiknek előfizetése lejár, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek.

Lapunkat a t. megyei tanítók és tanítónőknek fél árért küldjük meg, mivel a »Tolnamegyei Közlöny« a »Tolnamegyei Általános Tanitó-egyesület«-nek hivatalos közlönye.

Előfizetési d(jak:

Egész évre 12 kor. Fél évre 6 kor.

Negyed évre 3 korona.

Kérjük régi előfizetőinket, hogy előfizetéseiket megújítsák s ismerőseik körében mentői több hívet toborozzanak lapunknak. Hátralékos előfizetőinket pedig nyomatékosan felkérjük, hogy hátralékos dijaikat az ujjal együtt küldjék be, mivel ellenkező esetben a lap küldését beszüntetjük, mert a lap kiadása nagy anyagi áldozattal jár.

Hazafias tisztelettel:

A „Tolnamegyei Közlöny“

szerkésztősége és kiadóhivatala.

A közterhek fokozása.

Annyi bizonyos; hogy manapság széles Magyarországon nincs népszerűtlenebb ember Lukács László pénzügyminiszternél, nem csak azért, mert a dohány és szivar árát hallatlan mérvben felemelte s a tőzsdetulajdonosoknak azon utasítást adta, hogy a rendes

Töprenkedés.

Majd ha egykor sápadt halálárnyak Körülöttem örült táncot járnak,

Kis szobámat betöltik zord rémek És szemembe csufolkodva néznek;

Ha a végső tusa perce eljő S rám nehezül, mint égre a felhő,

Vaj lesz-e ki együtt érez velem,

Ki szelíden befogja a szemem?

Majd ha véget ér e földi pályám S a hideg sir ölelésre vár rám,

Ha a lelkem felrepül az égbe S szenvedésnek fájdalomnak vége;

Lesz-e aki sirom körülállja,

Fájó könnyet hullatgatva rája.

Vagy úgy halok meg miként az árva,

Elfeledve, senkitől sem szánva?

ÖZV. BRANDEISZNÉ FREY MELANIE.

Pepi bácsi.

— A »Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. —

Rokonom az öreg, de hogy hányadfokon, azt el nem árulom. (A familia megharagudna ezért az indiscretióért!) Valamikor jó helyzetben volt . . . Cipész mesterséget űzött (valóban űzte, t. i. el-magától!) . . . ott lakott közel a szomszédságunkban s naponta többször is átjött hozzánk egy kis „italra“, mert hát szerette az öreg. Lassan aztán kikopott az életből, mint a jó öreg Toldi Miklós. Gyermekei szét mentek, szegény jó Kézi néni, a felesége meghalt s Pepi bánsi öreg napjaira egy f . . . . megyei kis faluba egyik fiához került, akinek ott póküzlete van.

Felelős szerkesztő Főmankatirs

BOB A VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ

készletüknek, az engedély elvesztésének terhe mellett meg kell lenni s ne merészeljenek abból julius 1-je előtt valamit eladni, ha netán a fogyasztó közönség az olcsóbb áru dohánnyal és szivarral magát legalább egy időre ellátni akarná. Zárjel közt mondva — mennyivel kevésbé körömrágó volt az osztrák pénzügyminiszter, ki ellenkezőleg a tőzsdetulajdonosoknak azt parancsolta, hogy a közönséget az áremelés bekövetkezéseig az utolsó percig ki kell szolgálni. Továbbá nemcsak azért népszerűtlen a tisztelt pénzügyminiszter ur, mert a kincstár képviselőinek szigorú kötelességévé tette, hogy a harmadosztályú kereseti adót minden lehető módon emelni kötelességük, hanem népszerűtlen azért az indokért, mely őt az adózó közönség amúgy is súlyos terhének fokozására ösztönzi.

Lukács László pénzügyminiszter ur, midőn a terhek fokozását tűzte ki célul, tisztán Bécs utasítása és kedve szerint jár el. Titkos vágya ugyanis a magyar miniszter- elnöki szék elfoglalása. Ennek a célnak megvalósítására törekedett akkor, midőn Justh Gyulával az általános, titkos választó jog életbeléptetése érdekében egyezkedett; ennek a cilsak szolgál ma, nwüőn a katonai javaslatok óriási költségeit az adófizetők terheinek nagymérvű fokozásával Bécsnek szállítani akarja.

Pedig ha már az állam jövedelmeinek fokozására, de csak kulturális célokra, szükség van, akkor sokkal igazságosabb lett volna a dohány és szivar árának emeléséből származó terhet megosztani azokkal, kik nem dohányoznak; mert a dohányzók már ezen szokásuk kielégítése alkalmával

Mióta elment erről a vidékről, alig láttam párszor, legfeljebb szüretre jött el hozzánk s ilyenkor kifogyhatatlan volt a panaszban ! Hogy ő nem tudja bele élni magát helyzetébe, vissza kívánkozik szülőfalujába. Meg hát hiába, öli az unalom, nincs semmi dolga. (Bezzeg pedig dehogy dolgozott volna akkor is, amikor lett volna dolga.)

Mindig előttem látom az öreget azzal a bozontos nagy hajával, jó izü, telt arcával s amikor rágondolok, nem tudom megállani, hogy el ne mosolyogjam. Hej! ha tudná, hogy meg akarom örökíteni képét, de keményen „ebadtázna!“ De azért tudtán kívül mégis megpróbálom.

*

Hosszú szárú, selmeci pipája volt neki el- válhatlan jó barátja. Mindig vele volt; akárhova ment, pipáját magával vitte — hóna alatt. Még vasárnap is, amikor fekete, elkopott jaquet-jét öltötte fel s fejére kemény kalapot tett, — ott kellett lenni pipájának hóna alatt. (Csak otthon volt a szájában s ilyenkor szíttá kéjes gyönyörűséggel, utcán nem pipázott.) S, — uram bocsá’, — talán a templomba is úgy ment, — mert hát jó keresztény volt az öreg.

Ha úgy át-átmentem hozzájuk s bementem a cipész műhelybe, hogy megnézzem, mit csinál Pepi bácsi, rendesen ott találtam a „pángli“ mellett; de nehogy azt higyjék, hogy serényen dolgozott valami cipő javításon, dehogy . . . szűz dohányt vágott egy széles, vastag deszkán (cipészeti mü nevét már elfelejtettem 1), melynek jobb időkben az volt a rendeltetése, hogy bőrt szabjanak rajta. Mindig gondoskodott az öreg arról, hogy másnapra legyen elegendő — vágott dohánya.

Volt egy szőlőcskéje is Pepi bácsinak. Már csak szőlőnek nevezem, mert ő is igy hívta

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon

Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 6vre ő K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér.

is nagyban hozzájárulnak az állam bevételeinek szaporításához, midőn dohányt és szivart vásárolnak, hisz évenként 60—80 millió koronára rúg azon összeg, melyet tiszta haszonként a dohányegyedáruság jövedelmez s melyet az állam a maga céljaira használhat fel, most még az árak felemeléséből származó évi 50 millió korona többletet is azok fizetik meg, akik dohányoznak; mig azok, -kik nem dohányoznak, mindkét tehertől szabadulnak. Ha lehet a katonaszolgálati mentességet megadóztatni, mért ne lehetne a nem dohányzást is.

De amit az állam, tekintet nélkül a lakosság teherviselési képességére, jónak lát cselekedni, ugyanazon az utón haladnak a városok, községek, sőt még a hitközségek is. Maradjunk csak saját szükebb körünkben s taglaljuk csak a bennünket legközelebbről érdeklő dolgokat.

Számtalanszor hangoztattam már azt a kétségbevonhatlan igazságot, hogy Tolnavármegye székhelye: Szekszárd kicsiny és szegény város, mégis a lakosság egy része, különösen az, mely városi pótadót nem fizet, folyton újabb és újabb városi kényelmet szolgáló kiadásokba kergeti bele a vezetőséget, nemtörődve azzal, hogy a mit megtehet a népes és gazdag Szeged, Debreczen, Kecskemét és Pozsony, azt nem teheti meg a kicsi és szegény Szekszárd. A városi pótadó, pedig a tervekből még alig létesült valami, az idén már 50-ről felszökik 90 százalékra; pedig még olyan kiadások is fognak felmerülni, melyek elódázhatlanok. Ilyen a többi között a járványkórház létesítése.

. De erősen foglalkoznak egy a főgimhabár az egy vén lugason kivül egyetlen tőke sem volt benne. Krumplit, kukoricát, babot termesztett benne vegyesen, hogy sok hasznát lássa. Ez a „szőllő“ is szenvedélye volt az öregnek ! Nap alig múlt el, hogy ki ne ment volna oda. Gyakran engem is elcsalt magával (úgy 10—11 éves lehettem) de legtöbbször a Liba Gyuri volt a társa, mert magában nem igen szeretett kimenni, unta magát egyedül!

Ez a Liba Gyuri (más néven soha nem ismertem) olyan ő korabeli, 50 év körüli, tedd- ide—tedd-oda ember volt; kerülte a dolgot, de Pepi bácsival szívesen elment. S ott piszmogtak, tettek-vettek s egész munkájuknak vajmi kevés látszata volt. Reggel, mikor kimentek, első dolguk volt, hogy reggelihez ültek, aztán kiszittak egy pipa dohányt, 10 óra felé megiut abban hagyták a munkát, leültek pihenni, pipára gyújtottak, délben természetesen megint, délután kétszer is — s igy aztán eltellett a nap, — munkájuk alig ért 6—7 pipa dohányt, amit ott elszívtak.

Liba Gyurival együtt szolgáltak a katonaságnál (honvédek voltak, — itthon, a falunkban — mert akkor még volt „katonaságunk“), ott ismerkedtek meg egymással s mint kenyeres pajtását Pepi bácsi vasárnaponként el elvitte hozzájuk Liba Gyurit, hogy kedvükre kilakhassanak jó töltött káposztával és egyéb jóval, amit a katonaságnál nem kapni. (Mesélik otthon, hogy a sok hazajárásért, otthon-kosztolásért „anyámasszony katonáinak“ csúfolták őket társaik.) Mert hát Pepi bácsi szerette a gyomrát!

Oly jó izüen tudott falatozni, hogy később (katona korából nem ismertem, akkor még a világon sem voltam, mikor ő már 40 év felé ballagott) mikor át-átjártam hozzájuk mint gye.

jyy Hátralékos előfizetőinket tisztelettel kérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére«