Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-25 / 26. szám
XXXIX. évfolyam 26. szám Szekszárd, 1911 iunius 25. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnér-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzk;üldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmnnkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/1 évre 6 K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. A véderőjavaslatok sorsa. Kár volt a kormánynak annyira sietnie a véderőjavaslatok beterjesztésével. Kár volt annyira törekedni annak a bizonyítására, hogy a Munkapártra jobban számíthat a bécsi udvar, mint magára az osztrák parlamentre. Azok a szép ábrándok, a miket a kormány szőtt és arra alapított, hogy az ellenzék a lefolyt parlamenti év alatt végzett óriási, fárasztó munka következtében kimerült és elgyengült, hogy majd a nyári meleg segélyével sikerülni fog a javaslat keresztülhajszolása, mert az ellenzéki képviselők részint a pihenés, részint a mezei munkák miatt nem vehetnek részt a parlamenti vitákban, mind-mind szertefoszlottak. Mindezek csalóka reményeknek s szép illúzióknak bizonyultak és mint a buborék eltűntek az osztrák választások eredményeinek hatása alatt. Hiába fogadná el a magyar parlament a véderőjavaslatokat, a mire bizonyára nem kerül a sor, az osztrák parlamentben fognak megbukni. Az osztrák választások olyan konstellációt teremtettek, hogy kizártnak tekinthetjük a katonai terhek megszavazását az osztrák parlamentben. Megbukott a keresztényszocialista párt, mely mindig készen állt az udvari és dinasztikus politika szolgálatára. Ellenben nagy diadalt aratott a szociáldemokratapárt. Ennek a pártnak pedig bizonyára a legkevesebb gondját fogja képezni, hogy a horribilis katonai terheket ezüst pálcán kínálja fel az udvarnak. És itt önkéntelenül eszünkbe jutnak azok a mély politikai gondolkodásra és politikai éleslátásra valló megjegyzések, a miket gróf Batthyány Tivadar — jóval az | osztrák választások előtt — pünkösdi beszámolójában Szekszárdon fartott beszédében tett a véderöj avaslatokra . . : *Hát azt kérdem — mondja Batthyány — mi fog történni, ha Ausztriában nem akKid parlament, mely a véderöj avaslatokat elfogulja, még ha a magyar parlament el is fogadná őket? . . . Mert ne tessék azt hinni, hogy egész Ausztria lelkesedik ezekért a javaslatokért. Ott is vannak nagy aggályok a létszámemelés ellen, pedig Ausztria mennyivel gazdagabb, menynyivel erősebb Magyarországnál. Kérdem, hogy mikor nem biztos ezeknek a javaslatoknak sorsa Ausztriában, indokolt és a politikai böl- cseségnek megfelel-e, hogy ily körülmények között keresztül akarja erőszakolni? ... És gróf Batthyány fejtegetéseit az események igazolják. Láthatjuk, hogy az osztrák választások elseperték azt a többségi pártot, mely a reakción kívül az udvari érdekeket szolgálta. Az osztrák választások által produkált eredményt a magyar miniszterelnök egyszersmind feleletnek veheti arra a fenyegetésére, a mikor nemrég a véderő-bizottságban tartott ülésen öklével az asztalra csapott és az ellenzéket házfeloszlatással akarta megrémíteni. Az osztrák választások perspektívát nyújthatnak neki, hogy mily kilátásokkal indulhat neki egy oly párt a választásnak, mely egyedüli programmjául a létszámemelést és a terhek emelését vallja. Jöhet most Khuen-Héderváry és pártja annyi pénzzel, mint Kroezusnak volt, annyi pálinkával, a mennyi viz az Atlanti óceánban van, bukni fog pártjával együtt A magyar kormány taktikája visszafelé sült él. Megakarta mutatni a kormány, hogy megérdemelte azt a sok milliót, a mit a választásokra kapott. Meg akarta mutatni, hogy össze is szedett oly szolgálatra kész többséget, mely többet akar nyújtani, mint az osztrák parlament, a milyen parlament nem .volt azon római senátus óta, a mely tudomásul vette azt is, hogy a császár egy lovat nevezett ki konzullá. Annyit ért el a kormány, hogy az osztrák kormány a legnagyobb valószínűség szerint megbuktatta azzal, hogy a véderőjavaslatok terheit az osztrák választások előtt közzétette és ezzel az osztrák kormányt oly programmal kény- szeritette a választási harcba, ami az ellenzék helyzetét igen megkönnyítette. Csakhogy az osztrák miniszterelnök lemondásának benyújtásakor, azt a mondást fogja applikálni Khuen-Héderváryra: »Robespierre követni fogsz.« Bizonyos, hogy az a szürke hályog, ami a magyar miniszterelnök szemén van, rövid időn belül politikai jelentőségre fog emelkedni, mert el lehetünk rá készülve, hogy a miniszterelnök egy szép napon előáll, hogy őneki vissza kell vonulnia a politikától és szemét operáltatnia. Szívből kívánjuk neki, hogy az operáció sikerüljön, csak arra kérjük, hogy saját egészsége érdekében, — no meg a nemzet óhajára is — mielőbb siessen az operációval. Megakadt a véderő javaslat és egész nagyságával, korszakos történelmi jelentőségével homloktérbe fog kerülni az általános választójog, mely nélkül kibontakozás nem képzelhető. Az általános választói jog törte le Ausztriában is a reakciót és bebi- zonyitotta, hogy a népek nem akarják a torzsalkodást, a felekezeti gyűlölködést, ha. nem a testvéri békét és az igazi liberaliz must, a haladást. Dr. Bognár Oszkár* Rokon lelkek. A szenvedő embereket szeretem, Akik némán viselik a keresztet, Hangos jajjal nem zokognak sohasem, Ámbár útjuk töviseken átvezet. Akik tűrnek hangtalanul csendesen, Bús arcukon borong a kin szent nyoma, Titkolt könny ég a szomorú szemeken, Ámde ajkuk panaszra nem nyit soha. Kik roskadva járják meg a Golgofhát, Fejükön a szent vértanú korona, Szivüket a kínok nyila járta át S övék a lét minden kínja, nyomora Velük érzek, szemem velük könnyezik, E szenvedő lényeket úgy szeretem: Az éltem is odaadnám őnekik, Mert ővelük rokon az én bús lelkem BRANDEISZNÉ FREY MELANIE. Nem jő vissza többé soha! — A „Tolnámégyei Közlöny“ eredeti tárcája. — Irta: Godova Károly János. A hanyatló nap arany sugaraiban úszott a ráckevei Eötvös kastély. Ä társalgó szoba nyitott ablakán beözönlött az alkonyati üde levegő mámoritó illata. A kert zizegő lombjai között átszőtt a lenyugvó nap biborvörös arca, mely néhány pillanat múlva lelépett azúrkék trónusáról. A szobában félhomály derengett. A vázába tett jácintok illata megfűszerezte a beözönlött levegőt. A szoba egyik sarkában, a kis kerek asztal melletti divánon pihent a nemes lelkű Mecénás. Arcára s homlokára az idő múló percei és a gyötrelmes betegség hosszú órái rárakták a gond redőit. Hajára s bajuszára is lecsapott a hatvanas évek ismertetőjele a szürke dér. Vele szemben, a falmelletti zsölyében a Nagyságos asszony ült gondolataiba merülve. Az ajtóval Bzemben az ablak alatt pedig az örökké mosolygó Böske a Vasárnapi Újság mögé rejtette egészséges gömbölyű arcát, melyen a nyári alma pirossága fény lett. A hajába, abba a se szőke, se barnába arany csillogás keveredett. S amint fürtös fejét bátra hajtotta a haja szinte keretbe foglalta arcát. Ajakán, mely hasonlított a pici piros szerelmes pecséthez, édes mosoly vonult végig. Úgy tudott vele mosolyogni és hallgatni, hogy többet mondott sok-sok beszédnél. Szive könnyű volt és tiszta, mint a hófehér orgonavirág. Néha-néha lopva odapillantott az újság mögül Karcsi felé, ki az asztalnál a gramophon lemezeket válogatta, acóloskék szemét végig jár- tatta a szőke ifjún, ki néha napján alanyi költeményeket irt és mélabus melódiákat komponált. A szobában nagy volt a csend. Szinte ünnepélyes volt. Ejnye-ejnye Karcsi, hát nem talál már egy szép darabot ? — törte meg végre az ünnepélyes csendet Böske fátyol lágyszavával — s az újságot letéve, kezeit ölében pihentette meg. Böske szavaira a Nagyságos asszony is félre téve gondolatait felszökött helyéről, ujjaival egyet csettiutett és vidáman énekelte: »Hej liba, liba, száz kicsi kis liba!“ A nemes lelkű Mecénás ekkor felült a divánon s kezével egyet legyintett azután begombolta kabátját, felkelt és lassú léptekkel az asztal felé igyekezett. Meglátszott rajta, hogy a betegség nagyon megtörte. Alakja, termete már nem volt oly délceg, oly kurucos, mint hajdan, de lelke, nemes lelke örökké ifjú volt. Szeretett adomázni. Rajongott a szépért, a jóért s nagy öröme telt abban, ha másokon segiteni tudott s ha másoknak gyönyörűséget szerezhetett. A lemezek közül egyet kiválasztott. Na — nézze — ezt tegye fel Öcsém! és visszatipegett a divánhoz s újból lefeküdt. A gramophon sercegése hallatszott egy ideig. Majd nagyot dobbant a föld szive ... A kuructáborban kigyultak a tábortüzek, melyek mellől az esti szellő a tárogató mélabus danáját hordta szerteszét. Sirt, kesergett a tárogató és egy nyalka kuruc érces hangon énekelte. Krasznaborka büszke vára Ráborul az éj homálya, Tornya ormán az őszi szél Elmúlt dicsőségről beszél. Az ének és a kesergő tárogató hangja csendes merengésre, ábrándozásra hangolták a lelkek húrjait. Az ősz szempillák alól egy forró könnycsepp indult s gördült titkon végig a halovány arcon. Bizony-bizony azok voltak ám csak szép idők! Meg-megremegett a nemes lelkű Mecénás hangja s lassan felült a divánon.
