Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-23 / 17. szám
XXXIX. évfolyam ___________________17. szám Szekszárd, 1911 április 23. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Apponyi tanársága. Nagy érdeklődés mellett járta be az egész országot a hir, hogy a magyar királyi tudomány egyetem tanári kara azzal az eszmével foglalkozik, miszerint az egyetemnél felállítandó második magyar közjogi tanszékre gróf Apponyi Albertet fogja felkérni és megválasztani. Ami csakugyan meg is történt. Az egyetemi tanács túlnyomó nagy többsége Apponyi mellett foglalt állást s őt az állásra jelölvén, küldöttség utján kérte fel az állás elfoglalására. Gróf Apponyi, úgy látszottt, nem idegenkedett a rendkívüli megtiszteltetés előtt meghajolni s az állást elfogadni. De úgy az egyetemi tanács, mint gróf Apponyi, a gazda nélkül számítottak, mert állítólag a magyar kormány miniszteri tanácsra gyűlvén össze, egyhangúlag úgy határozott, hogy Apponyit nem fogja az állásra felterjeszteni és ajánlani. Téved, aki azt hiszi, hogy ez az állásfoglalás a magyar kormány saját jó szántából és elhatározásából eredeti. Bécsben hírét vették a dolognak s minthogy Apponyira haragusz- nak, hogy a magyar nemzeti jogok mellett minden alkalommal állást foglal, értésére adták a magyar kormánynak, hogy nem szívesen fogadnák, ha magának az uralkodónak kellene a kinevezést megtagadni s igy helyesen cselekesznek, ha maga a minisztertanács fogja Apponyi kinevezését elejteni. Ezt a lapokban közölt hirt, ugyan, néhány nap múlva hivatalosan megcáfolták, de azt mondja a magyar közmondás: nem mozog a haraszt, ha nem fuj a szél. Lehet, hogy nem volt formális minisztertanács, haKelelős szerkesztő Főmnnkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/, evre 6 K, V* évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó l koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. nem csak magán megbeszélés, de a végeredmény, a legnagyobb^ valószínűség szerint az lesz, amit az első híradás közölt. Bizonyára fájhat Apponyinak, hogy csupán azért, mert hazája törvényes jogainak hűséges védője, igj bánnak el vele Bécsben, mikor a közjogi tanszékre nálánál hivatottabb egyén nein található kerek e világon. Sokan vagyunk azonban, azt hiszem, akik a dolgok ily alakulásának szivünkből örülünk, mert ha Apponyi az egyetemi közjogi tanszéket elfoglalja, ez annyit jelent, hogy ő az aktiv politikától teljesen visszavonul s nagy közjogi tudását, lánglelkü szónoklatait nélkülöznünk kellene ott, hova tulajdonképpen valók: a magyar országgyűlésen. Ami pótolhatatlan veszteség lett volna úgy a parlamentalismusra, mint arra a szent ügyre nézve, melyet ő eddig képviselt s mely nem egyébb, mint a kiegyezési törvényben biztosított, de később a magyar kormányok és többségi pártok I gyengesége folytán részint elkobzott, részint i végre nem hajtott nemzői jogok érvényesítésének sürgetése. || Az uralkodó politika Magyarországon éppen az, ami volt a mohácsi vész óta. — Jutalmazni, rendjelezni, ünnepelni s állásokba helyezni azt, ki a bécsi politika uszályhordozójává szegődik. Mellőzni, elnyomni s ha lehet kipusztitani azt, aki a magyar nemzet jogai mellett állást foglal. No de jól van ez igy. Mert a magyar fajnak számos kiváló tulajdonságai mellett meg van az a gyengesége, hogy emelkedés vágya, folytán kitüntetés és hizelgés nála termékeny talajra talál s ha ily irányban kisértik meg, a legtöbb esetben nem képes ellentállani s a nemzeti ügy iránt közönyössé válik. Azért nem örülök én annak, ha a lapokban olvasom, hogy az udvar Budapestre készül s rövidebb, vagy hosszabb ideig szándékozik az országban időzni. Mert annak nem a magyar nemzet iránti rokonszenv a mozgatója, hanem mindég csak akkor történik, ha valami nagy anyagi áldozattal járó' javaslatnak az országgyűlésen keresztül menetelét kell biztosítani. így most, midőn a véderőreform, a katonai perrendtartás és a honvédség szaporításának, nagy anyagi terhek elvállalásával járó ügye már májusban az országgyűlésen tárgyalás alá kerül, hirt adtak a lapok arról, hogy az udvar hosz- szabb időre Budapestre költözik s itt marad mindaddig, mig a javaslatok sorsa biztosává lesz. Akkor azután Magyarország ismét tartománnyá válik s mi államalkotó, független nemzet ismét néptörzszsé leszünk. Azért maradjon meg csak Apponyi annak, ami volt egész életében, az ellenzék egyik nélkülözhetetlen támasza, a törvényes jogok védelmezője s a magyar állás- 1 pont törhetlen bajnoka, Lehet, hogy ebben az esetben nem mosolyog leléje az udvari kegy; nem lesz a fogadások alkalmával kiválasztott, kit megszólítással tüntetnek ki; tán még haragos pillantásokban is részesül az uralkodó környezete részéről, de ezt mind elfelejt- hetővé teheti: a magyar nemzet örök hálája. A hatalmasok kegye múlandó s időhöz van kötve, de aki a nemzet szivében helyet foglalhat, az iránta érzett megböcsülés nem, zedékről-nemzedékre szál s a kiválasztottnak halhatatlanságát biztosítja. — A neveTijLZiels:. Tüzek ha égnek kint a pusztaságon, Epedve siet feléjük a vándor. Sóvárogva egy kis meleg után, Égő tüzek a vágyai csupán. Mik itt is, ott is a nagy messzeségbe’ Csaljak lobogva, lángnyelvekkel égve. Az egyiket sokára el is éri, De nincs már lángja, csak parázsa néki. Ha kissé mégis felmelegszik nála, Amott még lángol egy> siett utána. És bár lihegve, reménykedve fut, Parazsat sem talál már, csak hamutMég messzebb lángol egy s e pillanatban, Hogy felé indul, mar utolsót lobbanHamura se talál, hogy oda ér, Messze sodorja akkorra a szél. Tüzek, mik égnek kinn a pusztaságon, Olyanok, mint a hiú vágy, döre álomHONTHY ISTVÁN. De profundis.... _ A ,Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Ir ta: Leicht Emil. Nincs semmi zaj ... - _ ^ Csend, mély csend nyújtózkodik el körülöttem mindenfelé lomhán, némán .... A csiliagtalan éj homályába burkolódzik minden . .... . Csak a gázlámpának ablakomon betolakodó sugarai vibrálnak kísértetiesen fejem felett és birkóznak keményen a szoba sötétjével.......... So káig nézem ezeket a hívatlanul besom- polygó vig, táncoskedvü, sápadt sugarakat .... Talán altatni akarnakvagy talán csak bosszantani ? . . . . S az alatt, mig ezen tűnődöm és tőlük szabadulni iparkodom, megjön az a kedves öreg mesemondó, akit mi emberek oly nagyon jól ismerünk és annyira szeretünk .... Rokkájával odaül ágyam mellé és csendesen, halkan szövögeti a kattogó rokkán a világszép tarka-barka álomkendőt s aztán .... aztán szememre teríti — én pedig látom mindazt, ami rá van hímezve .... Érzem, hogy most már nem vagyok egyedül .... Az a szomorúság, az a bántó érzés, amely azelőtt szivemen ült, megelevenül és kedvessé, felejthetetlenné lesz .... Valaki van mellettem .... Ott ül ágyam szélén .... Nagyon ismerős .... Szeme fényesen csillog, tekintete olyan édes, jóságos, mint a bölcsőben ringó gyermekét néző édesanyáé .... Arcán különös boldogság ül, olyan, amilyenben van valami a győzelem, a diadal mámorából, amelyet a szenvedés, a gyötrelem felett arattunk ... Sokáig szemébe nézek . . . olyan nézéssel, tekintettel, mint amikor az ember valakire vissza akar emlékezni, amikor a múltnak egy-egy képét akarja felújítani, a múltnak egy szép emlékét visszahívni .... Olyan ismerős nekem az a mosolygó arc, az a tekintet, az a hang .... Csak egyet keresek hiába, — azon az arcon, tekintetem, azon a mosolyon átszövődő fájdalmat, szenvedést .... Ezt legjellemzőbb vonást nem találom sehol .... Ezért nem ismerem fel, ezért kételkedem, hogy ez az én jó keresztanyám volna .... Hisz olyan mélye» vésődött szivembe az a tekintet, az az arc, amelyen még a boldogság pillanataiban is a test kínzó fájdalmának egy-egy hulláma rezgett át ... . Nem, nem — ez nem lehet ö ... . Ilyen nagyon boldog ő sohasem volt, ilyen mennyei, fájdalom nélküli boldogságot az ő arca soha sem lövelt szivembe .... Pedig mégis ő az! . . . . Hisz reám hajol, nevemen szólit, hisz most is mondja, mint sokszor azelőtt, hogy beszéljek, meséljek neki, mert ő szeret hallgatni .... Igen, igen ő az ! Most már ismerem .... Ez az ő hangja, ez az ő kezének simítása, melege . . . . Most már tudom ki van nálam, nem is félek tőle, hanem lesem szavát, mint a kis gyermek anyja ölén az altató mesét, hisz ő az, kit annyira szeretek .... S mindjárt megostromlom ezer kérdéssel, hogy ez miért van igy, az meg úgy ? . . . . miért jött el ? . . . . miért olyan boldog ? . . . . nem beteg-e még ? . . . . nem fáj e valamije? . . . . S én mennyire megörülök, mikor hallom, hogy ő már nem beteg, hogy neki már nem fáj semmi, hogy nagyon, de nagyon boldog . . . . bírni, tapsolni szeretnék örömömben . . . . Alig várom a vakációt, hogy vele, nála lehessek sokszor, mindennap, mint eddig is ... . Azt is meg szeretném kérdezni tőle, hogy miért olyan fehér, olyan tündöklő az arca, miért
