Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-09-22 / 38. szám
XXXVIII. évfolyam __________________38. szám Szekszárd, 1910 szeptember 25. Fü ggetlenségi és 48-as politikai, hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 tfolnár-f éle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmonkatárs BODA ViLMOS HORVÁTH (GNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V* évre 6 K, »/« évre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig; 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. A szüret. Mikor a termékenyítő s meleget árasztó nap, a laikusok felfogása szerint, a földtől távolodik, a természettudósok állítása szerint pedig ahhoz közeledik, elérkezik a terményszedés legkönnyebb és legélvezetesebb fajtája: a szüret. Igaz, hogy a nép nyelvén, van burgonya, alma, szilva szüret, de általában a szüret szó alatt a szőlőszedés köny- nyü munkája szokott értetni. Hajdanában a szüret nem volt annyira, hogy úgy mondjam: zsebbevágó dolog. Inkább arra használták fel, hogy napokig tartó mulatságokat rendezzenek s azért vált közmondássá Magyarországon a hires vig szüret. Természetesen akkor, ha a szüret egyszersmind bő volt, de mulatoztak elődeink akkor is, ha a termés mostohábban ütött ki, mert hát megéltek szőlőtermés nélkül is, legföllebb nem tekingettek oly gyakran a kancsó fenekére. Ma már a szüret megélhetési eszköz s sok ezer ember jóléte, boldogulása attól függ, hogy hány hektó bort lehet a pincében elhelyezni. Különösen székvárosunk lakosságának túlnyomó nagy része egyenesen, egyéb vagyon hiányában, a bortermelésből él. El lehet tehát képzelni a szomorú helyzetet, mely az idei mostoha termés folytán városunknak osztályrészül jut. A nyár elején egy eddig is ismert, de sikerrel leküzdött szőlőbetegség: a pero- noszpora lepte meg szőleinket oly mértékben, mely ellen a védekezés a szó szoros értelmében lehetetlen volt. Voltak egyes szőlősgazdák, kik ötször-hatszor permeteztek, megpróbálva a rézkénporozást is s szőlejük semmivel sem jobb, mint azoké, kik a permetezést kétszer foganatosították. — Szóval a peronoszpora, minden védekezés dacára, elpusztította a szépen mutatkozó termés kétharmadrészét. Jött azután a július 19-diki éjjeli jégverés, mely megkoronázta a pusztítást s elkezdve a szomszédos őcsényi hegynél, egész az előhegyig a még megmaradt termést úgy lepaskolta, hogy a kár megbecslésére kiküldött biztosok kénytelenek voltak a jégverés által okozott kárt 100 százalékra becsülni. De azért vannak hegyrészletek Szek- szárdon, melyek mégis valamelyes termést fognak adni s ezek azok, melyeket a jégverés nem ért. Ilyenek az úgynevezett Előhegy, Palánk és Parászta. De ezen szőlők termése sem becsülhető többre holdanként 5—10 hektoliternél. Már most, ha a jégveréstől megkímélt területet 1500 holdra becsüljük, Szekszárdnak ez idei termését nem tehetjük többre, mint 10—15 ezer hektoliterre. Ha azután figyelembe vesszük, hogy városunk bortermése, rendes időben, 4000 hold után, átlag holdanként 20 hektolitert számítva — pedig a lapszőlők évi termése 50—60 hektoliterre is tehető — 80 — 100.000 hektoliterre rúgott, elő áll a sovány eredmény, melyet fentebb részleteztünk. Még szembetűnőbb az idei év mostoha terméseredménye, ha bortermelőink jövedelmét vesszük tekintetbe. A korábbi időkben, midőn szőleinket veszedelem nem érte, a termelt borért befolyt évenkint, átlagos árul csak 20 koronát számítva, egy millió korona. A folyó évben pedig, ha mindjárt átlagos árként 40 koronát számítunk, befog folyni 400.000 korona, vagyis kerek hatszázezer koronával kevesebb, mint más években. Ha végre tekintetbe vesszük a 4000 holdnak munkáltatási költségeit, tisztában lehetünk azzal, hogy szőleink a folyó évben jövedelmet nem adnak, legfölebb megtérül az, nem egyeseket, hanem az összeséget véve, mit már a művelésre kiadtunk. Hogy mit jelent az egy olyan városra nézve, mint Szekszárd, mely teljesen a bortermésből befolyó jövedelemre van utalva, azt részletezni fölösleges. Az iránt mindenki, ki a helyzetet ismeri tisztában lehet magával. De még arra nézve sem lehetünk egész biztonságban, hogy az idei mostoha évvel befejeződött-e megpróbáltatásunk, vagy jön-e még utánnu egy másik, vagy harmadik, mely azután a helyzetet teljesen vigasztalanná tenné. Azért itt az ideje, hogy azok, kik a város ügyeit intézik, komoly megfontolás tárgyává tegyék a helyzetet s ne engedjenek a nyomásnak, mely őket újabb, költséges vállalatokba való fogásra szorítani megkísérli. Szekszárd rövid néhány év alatt annyi adósságot csinált, hogy annak törlesztése még az unokákra is érezhető ha- ; tást fog gyakorolni. Városunkban ugyanis az a pénzügyi politika járja, hogy minden ujahb adósságot 20—25 évre vesznek fel, melynek célja az, hogy ne váljék szükségessé a pótadót egyszerre magasra emelni. Hát ezt lehet egy ideig folytatni, de csak bizonyos határig, mert el kell jönni az időnek s ez hamarább bekövetkezhetik, mint sokan hiszik, midőn már az adóság- törlesztések ezen mesterséges kitolása is lehetetlenné válik s ismét csak ahhoz kell nyúlni, mely egyedüli biztos alap, tudniillik a pótadó emeléshez. Végre is egy olyan engedelmes képTÁRCA. _____ Ö és én! Ö, szőkehaju, kékszemű leányka Én barnafiirtü, éjszemű vagyok Arcára rózsákat hintett az étet Mig én rám bánatfelhőt hullatott. Ő szereti a vig históriákat, Amiknek kedves csattanója van — Én a sötét drámákba elmerülve Kutatgatom a nagy célt lázasan! ö zongorázgat, hófehér kezétől A hanghullámok táncot lejtenek: Mig én szobámba elvonulva, csendben írogatok, versesetek! Szédületes ellentét! Mondaná tán’ Erre egy nyájas olvasóm nekem! Pedig e versnek is van csattanója Ö engem, én meg Ötét szeretem! KÖVY ÁRPÁD. Zsuzsika. Irta: Pásztor József. Tilda kisasszony az udvar végén lakos, abban a kis Bziirke házban, mely a ráboruló akáclombok és az oldalát befutó vadszőlőlevelek között egészen elveszett. Egy tiszta kis szöglet volt az, ahol nem történik semmi, ahol az élet folyik, mint egy csendes, nyugodt, tiszta vizű patak, melynek sima tiikrét még egy ráhulló levél sem zavarja meg. Tilda kisasszony valami kis örökségből élt s ez teljesen elég lett volna neki, de azért folytonosan szorgoskodott valamivel. Apró kézimunkákat csinált, melynek olyan lassan épültek fel a pici cérna szemecskékből, mint a korallok a tenger fenekén. Vendéget nem fogadott, de egy korabeli asszony járt hozzá elég sűrűn, aki gyermekkori barátnője volt Tilda kisasszonynak, de minden tekintetben ellentéte. Dús feketehaju, erős, középtermetű asszony volt, arcán szigorú tudatosság, de egy kevés ridegség ült s a hangjában is volt valami parancsoló érdekesség. Rendesen esténként jött. Egyik este megint ott ültek ä kis ház tornácán. Tilda kisasszony á horgolása fölé hajolt; Márta, a vendég, egy nagy karosszékben ült. Egy darabig egyikük sem szólt egy szót sem. Tilda néha felvetette Mártára a szemét s Márta szemei találkoztak a Tildáéval. így társalogtak nagyon sokszor. Mindketten érezték, hogy jó egymás mellett lenniök, maguk sem tudták, hogy miért. Hallgattak egy darabig. Az udvaron elcsendesedett minden. A kis tornácra ráborult az esthomály. Tilda halkan, mintha félne attól, amit mondani akar, megszólt: — Márta. Ma öt éve . . . tudod-e ? — Hogy Zsuzska elszökött, hogy csúful itt hagyott. Tilda hirtelen szeliden lehajtotta a fejét s halk hangon folytatta: — Öt éve, hogy elment ... Ki tudja, hogy merre jár ? — Bizonyosan jó helyeken. Rossz vére volt annak a leánynak. — Ne légy olyan szigorú, a szive vitte el. Márta idegesen mozdult mega székében. Halk sóhaj futott végig az udvar fölött, a levelek rezegtek. Tilda szelid hangon folytatta: — Semmit, semmit sem hallottunk azóta róla. — Jobb is — felelte Márta komoran. Tilda ábrándozva folytatta: — Mégis másként volt, mikor Zsuzsika velem volt . . . Mennyien jöttek ... A szép vasárnap délutánok. És Kelemen ur is jött. ö is jött . . . Elmúlt egyszerre, amint 6 elment . . . Vájjon együtt maradtak-e ? — Vagy mi lett Kelemen urból ? Ezt a két utolsó szót félénken, lágyan ejtette ki. Márta egy szót sem szólt, csak komoran a földre nézett. — Nagyon szerethette Zsuzsikát — folytatta halkan Tilda. Márta felugrott s hevesen felkiáltott: — Mit akarsz ? Hagy békében 1 . . . Megvillant a szeme, a hogy izgatottan folytatta :' — Gyűlölöm Zsuzskát. Érted. Soha nem bocsájtom meg neki, hogy . . . hogy itt hagyott téged, téged szó nélkül. Tilda melegen nézett Mártára, közeledett hozzá s kérdöleg szólalt meg: — Ne haragudj Márta, azt az időt nein felejtem el. Azután Zsuzsika mégis csak az unoka- hugom volt.
