Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-11-24 / 47. szám

XXXVIII. évfolyam 47. szám _____Szekszárdi 1910 november 27.

Fü

ggetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon

Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendőle

Felelős szerkesztő

FőmnnkatArs

Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V* évre 6 K, */4 évre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában

Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők

BODA VILMOS

HORVÁTH IGNÁCZ

Hivatalon hirdetések: 100 szóig 8 koroná, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 sző 2 koronával több. Nvilttér garmond soronkint 30 fillér.

A magántisztviselők.

Emberemlékezet óta nem volt a megélhetés oly nehéz, mint napjainkban. A munkások munkabeszüntetéssel, fizetésük javításában, nagy eredményeket értek el, de a gyáros és munkaadó ezen többletet a fogyasztó közönség nyakába hárítja s igy minden iparcikk hallatlanul megdrágult. Az osztrák iparcikkeknek, közös vámterület lévén, szabad behozatala s egyébb külföldi iparcikkeknek magas vámmal sujtása is hozzájárult ezen megdráguláshoz, mert a kedves szomszédok, a verseny nélküli helyzetünket alaposan kihasználják. Az osztrákok ezen eljárása megszülte a magyar agrár- politikát. A magyar kormányok viszont, az egyezkedések alkalmával kikötötték, hogy az állatbehozatal korlátoztassék s az állatkivitel kedvezményekkel előmozdittassék.— Ez a merev agrár-politika azután megszülte a hús és élelmiszerek példátlan megdrágulását. Maradjunk csak magunknál. Szekszár- don, a korábbi évekhez viszonyítva, a hús ára megkétszereződött, úgy, hogy manapság a tisztviselők közül csak az ehetik húst, ki fizetésén kívül, egyébb vagyonnal is rendelkezik. A többi s ez a nagyobb rész, kénytelen egyik magyar pénzügyminiszter goromba tanácsát követni s hús hiányában, burgonyával táplálkozni.

A hallatlan s eddig soha nem tapasztalt helyzet teremtette meg a különféle mozgalmakat, melyek mind arra irányultak, hogy a megélhetés megdrágulása folytán, a fizetések emeltessenek. A munkások úgy erőszakolták ki maguknak helyzetük javítását. Az állami, vármegyei és községi tisztviselők, az állami és felekezeti tanárok és tanítók helyzetének javítását maga az állam vette kezébe s ha minden igényt teljesen kielégíteni nem is volt képes, mégis iparkodott helyzetükön javítani. Szóval minden téren történt valami, ami odairányult, hogy kedvezőbb állapotokat teremtsen, csak egy tisztviselői osztály maradt az általános fizetési mozgalomban és bérharcban érintetlenül s ez a magántisztviselők nagy számú osztálya. Nem iparkodtak munkabeszüntetéssel hatni, pedig ezt éppen oly hatással és eredménnyel megtehették volna, akár a vasutasok, intézeteikre s munkaadóikra hatni, nem gyüléseztek, nem fenyegetőztek, hanem nyugodtan várták azon időpont bekövetkezését, mikor minden irányadó tényező belátja, hogy a megállapított díjazással, a mai viszonyok között, egyenesen létük, megélhetésük van fenyegetve. Itt is csak a vármegye székhelyét vegyük tekintetbe, mert az itteni helyzetről elmondottak, a vármegye többi községeire is nagyban és egészben alkalmazhatók.

Vegyük mindenekelőtt a megállapított lakbéreket figyelembe* Nálunk a magán- tisztviselőnek lakbére legföllebb évi 400 koronában van megállapítva. Már most hol kap egy családos magántisztviselő, Szek- szárdon, ezért az árért csak egy kissé is megfelelő lakást. Legfeljebb valami eldugott mellék utcában és többnyire egészségtelen helyen. Vagy meg kell tehát barátkoznia az adott helyzettel maga és hozzátartozói egyenes kárára és veszedelmére s költeni bizonytalan mennyiségű összeget gyógykezelésre és gyógyszerekre; vagy pedig ha ezen helyzetet magára nézve elfogadhatlan- nak tartja, akkor nagyon is alacsonyan megszabott fizetéséből kell a lakbér felesleget pótolni

Már most ami a magántisztviselők évi díjazását illeti, az kezdődik a 800 és végződik a 3000 koronánál. Aki már a magán- tisztviselők sorából ilyen fizetést kap, annak már legalább húsz évig kell, egy helyen, emésztő munkát végezni. Joggal kérdezhetni tehát, hogy mint képes, a mai időkben, egy ilyen tisztviselő megélni, esetleg családot alapítani s gyermekei nagyon is költséges neveltetéséről gondoskodni. Miként várható hasonló tisztviselőtől, ki a mindennapi kenyér és megélhetés dolgában kénytelen kemény harcot folytatni, azon önfeláldozás, hogy kötelességének teljesítésén túl, még lelkes munkát is fejtsen ki, megbízói érdekében.

Itt tehát a legfőbb ideje, hogy mindazon tényezők, kik a magántisztviselők sorsát intézik, komoly megfontolás tárgyává tegyék az eszközöket, melyeket alkalmazva, ha eszményi állapotokat nem is tudnak teremteni, legalább tűrhető helyzet előállítását tűzzék ki követendő célul.

Már most nem tudom, hogy szavam elhat-e mindazon helyekre, melyek a magán- tisztviselők jövendő sorsának alakulására befolyással bírnak, de annyi bizonyos, hogy az erélyes cselekvés ideje elérkezett.

S a magántisztviselők annyival inkább érdemesek, hogy fölötteseik megérett ügyükkel tüzetesen foglalkozzanak, mert nem irigylendő anyagi helyzetükkel szemben,

Emlékezés.

Halálosan gondolok reád, le múltból megmaradt virág!

Hiszen akkor nyíltál meg nekem,

Mikor kietlen bérceken —

Lelkembe hordva száz sebet Vész és vihar vert engemet . . .

Az ég sújtó villámait Felfogták zsenge szirmaid;

Csüggedt szivem vérző sebét Harmattal, könnyel öntözéd;

Hajnalt derítő mosolyod Elűzött felhőt, bánatot,

S mire begyógyult sok sebem,

Te nyíltál első szerelem.

GRÓF KUN ISTVÁN.

A csillagvilágokról.

Irta: Leicht Emil.

Távoli országokról, a csillagvilágokról beszélek, amelyek titkos erővel vonzzák lelkünket — vonzzák, csábítják, de talán csak azért, bogy kicsinységünk, tehetetlenségünk annál kirívóbban tűnjék szemünk elé.

S bár ilyen jutalom kecsegtet, visszariad e a lélek, az ész, hogy felfedező útra keljen a csillagvilágokba, oda, ahová a gondolat is fáradtan érkezik és ahonnan a fénysugáron kívül más hirnök nem jöhet, hogy ott is keresse az erők titkát: az életet ? . . . Oh nem ! Felveszi a küzdelmet a lehetetlennel, vagy legalább a lehetetlennek látszóval is, mert tudja, hogy a távirda, a távbeszélő, a földi magnetizmus stb-nek feltalálása után, melyek mind, mind az ő diadalát, az ő győzelmét hirdetik, nincs jogunkban bezárni az ismeretlennek ajtaját . . .

Mindig ott élt a lelkekben a gondolat, a titkos vágy tudni, vájjon az élet csak a mi földünkhöz van-e kötve, mindig előtört az emberek szivéből az óhaj, megkérdezni a csendes, a néma égboltozatot, hogy van-e ott is fájdalom és öröm, életfakadás és halálhörgés, érző, meleg szív, küz- ködő és vergődő ember ? . . . Nem tudott, nem tud bele nyugodni abba, hogy azokat a földünknél sokkal nagyobb égitesteket a kietlen, a sivár magány titokfátyola burkolja, mely eltakarja az ott élő és annyira keresett ember arcát.

Kutat, keres, hogy fellebbentse a leplet, hogy ott is életet, embert lásson, ki épugy küzd a létért, mint a földi halandó.

S ezt a vágyat, ezt a sejtelmes vonzódást nem a tudomány, nem a fantázia-szülte hipotézisek keltik, hanem igenis a tiszta égboltról az ember felé csillámló csillagmiriádok és gondolatain mindig csak ugyanaz a refrain szövődik át: hát oda fenn nincs élet ?

S ezen kérdésre választ vár, amely azonban I késik . . . késik . . . Meddig ? Száz . . kétszáz évig ? Örökké ? ki tudná megmondani ?

Sokan meg akarták már adni a választ. Adtak is, de a lélek, a szív, a tudomány kétkedve fogadta őket — nemet intett. Sokan felállították az égitestek lakhatóságának hipotézisét és iparkodtak is belőle a természettudomány számára eggyel több tézist felállítani — de hasztalan.

S mikor az ész, a tudománynak ezt a kudarcát látjuk, szabad-e mondanunk, hogy az ember nyugtalan és kutató szelleme reményvesztetten, Bzárnyaszegetten visszavonult, letéve a

dicsőségről, a reményről, hogy az égi világokban is felfedezze az életet ? Nem ! Nem egy hatalmas argumentuma, amelyhez a viharverte tengeren hánykódó hajótörött bizalmával és elszántságával görcsösen ragaszkodik, amely érv nyomában gondolkozása csakhamar paradicsommá varázsolja a távoli csillagokat: minek az anyag, ha nincs rajta élet ?

Ez a hatalmas argumentum ihlette FJam- marion bravúros képzeletét, ez csalta Newcomb ajkaira e szavakat : „Egy pillanatra sem tehetjük fel, hogy a mi kicsiny bolygónk az egyedüli a nagy mindenségben, amelyen az ember polgáriasodat, vendégszerető tűzhelyt, barátságot és a természet titkainak kifürkészésére vágyat talál.“ Ezen az argumentumon épül fel a kozmozvák elmélete, amelyet azonban a tudomány egy biztos adattal sem támogat.

Flámmariont a tudomány ezen mostohasága sem tudja visszariasztani, hogy lelkének titkos vágyát, melyet a csillagos ég szemlélete ébresztett benne, ki ne fejezze, hogy be ne népesítse ezeket a „mennyei szigeteket“ és kétségbeesetten elhagyatottnak és csendesnek látszó pusztaságaikban tekintetet ne keressen, mely az ő kérdő tekintetére feleletet adjon.

A Mars volt leginkább az érdeklődés, központja. És pedig azért, mert a Marsról állíthatjuk leginkább, hogy alkalmasnak mutatkozik arra, hogy rajta élet legyen. Hasonlósága földünkhöz valamennyi bolygó közül a legszembetűnőbb.

Amióta a tudomány, a csillagászat a Mars lakhatóságának kérdését felvetette, azóta a titokzatos Mars lakók iránt az érdeklődés mindig nagyobb és nagyobb lett a müveit körökben.

A csillagászok lázasan kutattak újabb és újabb bizonyítékok után ; a regény Írók fantáziáját