Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-10-13 / 41. szám
XXXVIII. évfolyam 41. szám Szekszárd, 1910 október 16. bb Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj Istvan-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét illető minden közleményeit intézendő!: Telefon 1] Kiadóhivatal Telefon 11 Mcinár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, szombaton Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V* évre 6 K, */4 évre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Visszapillantás. — 1910. október 6. — A nemzeti munkapárti sajtó napokon és hasábokon keresztül öröm ujjongva tárgyalta, hogy ime az aradi vértanuk iránti kegyelet immár nem egy párt kizárólagos előjoga, hanem részt kér magának abból az országgyűlés többsége : a nemzeti munkapárt is. Hát helyes. így kellett volna már annak lenni évtizedekkel előbb, csakhogy a munkapárt elődje: a szabadelvű párt nem azért engedte át az ünneplést a függetlenségi és 48-as pártnak, mert nem értett azzal egyet, hanem aggódva tekintett Bécs felé, hogy valamikép annak felfogásával és akaratával ellenkezésbe ne jusson s haragját magára ne vonja. Mig ellenben a függetlenségi pártnak volt bátorsága még Bécs akarata ellen is, megérdemelt kegyelettel emlékezni meg, haláluk évfordulóján, azokról, kik nemzetük jogaiért való küzdelem következtében vértanúi halált szenvedni voltak kénytelenek. Örülünk neki, hogy végre a kormánypárt megemberelte magát, mert talán Bécsben megengedték neki, hogy kiragadja a függetlenségi párt kezéből a kizárólagosság jogát s a bitófán meghalt magyar tábornokok emlékét az egész nemzet ünnepévé avatta fel. Bárcsak más alkalommal is, ha a magyarság törvényben biztosított jogainak érvényesítéséről van szó, iparkodnék a függetlenségi pártot túlszárnyalni s annak kezéből kiragadni még az állami függetlenséget biztositó egyébb pro- grammpontokat is. Vigye keresztül a munkapárt Magyarország állami különállását s a lüggetlenségi párt önmagától elenyészik; megszűnik létezni, mert hisz létének egyedüli alapját az képezi, hogy Bécsben konokul ellenzik még azon jogok érvényesítését is, melyek királyi esküvel megerősített törvényben vannak biztosítva. A munkapárti fordulat kimagasló eseménye mindenesetre az, hogy az aradi ünneplésen, nem kisebb ember, mint annak egyik vezére: Tisza István gróf, vállalkozott az ünnepi beszéd elmondására. A nemes gróf, nagy szónoki talentuma s államférfim tulajdonságai dacára kénytelen volt a szószoros értelemben tojás-táncot járni, mert nem kis feladat volt úgy beszélni, hogy az a nemzet érzelmeit visszatükrözze és Bécsben még se vegyék rossznéven, azért volt kénytelen a történeti adatok teljes hűségét mellőzni s oly állításokat megkockáztatni, melyek nagyon is kihívják a bírálatot. Ilyen, hogy a Habsburg uralkodók eljárását, mely egyedül és kizárólag arra irányult évszázadokon keresztül, hogy Magyarország állami függetlenségét elkobozva, nyelvétől megfosztva, az összbirodalomba beolvasszák, úgy iparkodott feltüntetni, hogy azt a kor áramlata hozta magával. Nevezetes az is beszédében, hogy a századokon keresztül elő- fordult vérontások és szenvedésekért a nemzetet tette felelőssé, pedig Magyarországon sohasem volt vérontás és ennek következtében szenvedés, csak akkor, ha a nemzet állami függetlenségét, számtalan törvénnyel biztosított különállását támadták meg s akarták megsemmisíteni. De már abban igaza van Tisza István grófnak, hogy nincs a föld hátán dinasztikusabb érzelmű nép a magyarnál, mert uralkodója ellen, ha az törvényeink értelmében az alkotmány megtartására megesküdött s Szent István koronáját a fejére tette, soha fel nem lázadt, ellene fegyvert nem fogott. Ezt csak akkor tette s minden valószínűség szerint a jövőben is megfogja tenni, ha a hagyományos bécsi politika, mint már a múltban annyiszor történt, ismét Magyarország állami függetlenségét támadja meg s hazánkat az összbirodalomba beolvasztani megkísérli. Mert van a magyar pártok között a követendő politikára nézve különbség; egyik igy, másik más módon véli országát boldogíthatni ; de olyan párt nincs nálunk, mely állami függetlenségünket, alkotmányos szabadságunkat áruba bocsájtani hajlandó és elég vakmerő volna. Végre van Tisza gróf beszédében egy rész, mely a történelmi valóságot nem egészen fedi. Azt mondja ugyanis az aradi szónok, hogy midón a nemzet jól viselte magát, a király szivét megnyernik sikerült. Hát bárcsak úgy volna, de történelmi igazság, hogy a bécsi politikai tiz éves önkény- uralom, elnyomatás és hallatlan üldözés után akkor kereste Magyarországgal a megegyezést, midőn két vesztett hadjárat folytán a monarchia léte volt fenyegetve. A magyarság megingathatlan dinasztikus érzelméből kifolyólag nem utasította vissza a nyújtott békejobbot, hanem állami függetlenségének biztosítása mellett, megkötötte a kiegyezést. Ha ezt a kiegyezést Bécsben, minden hátsó gondolat nélkül elfogadták s becsületesen végrehajtották volna, Az erdész leány. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. Irta: Stix. | Még alig, hogy pitymallik. Az erdőben még erősen tartja magát a sötétség. A ködpárák erősen ülik meg a fák leveles zöldjeit. Itt-ott hangzik csak egy egy madárhang álmosan, rekedten keltegetve az alvókat. Benn az erdő sűrűjében bátran alhatik a vad, nincs ki zavarja csendes álmát . . . De egy félóra múlva már hangos az erdészlak környéke, amint a vadásztársaság lejött a kastélyból. A lovász fiuk szaporán szerelik a paripár kát s a könnyű vadász ruha szépen feszül a férfi mellen s a dagadó női kebleken. Mindannyian friss egészségben, nevetve készülődnek a vadászat kezdetét várva. Az erdész lakból egy gyönyörű leány fej bukkan ki. Verka az, az erdésznek 18 éves viruló szépségű leánya. Hatalmas leány ; itt nőtt fel az Isten szabad ege alatt a nagy természet ölén, mint egy mezei virág, s talán azért volt olyan királynői alak, mert maga az Úristen nevelte: mivelhogy édesanyja régen ott nyugszik a csendes temetőben. 0 is már fent van. Barna haja vastag fonatban ömlik a hátán végig. Szemeiben volt valami dacos láng, nemes elszántság, férfias határozottság. 0 azok a zöldes szemek olyan észbontóan tudtak beszélni. Arcának üde- sége, ajkának pirossága, az eleven életet magyarázták, s ha megnyílt az az eper ajak, az a hang olyan volt, mint a vadgalamb bugása, csak kissé erősebb. Nevetve jött ki, s mosolyogva üdvözlé az urakat és dámákat. A fiatal Jenő gróf, hogy meglátta az erdő legteljesebb virágát, sietett „jó reggelt! “ köszöntve feléje, s azon űrügy alatt, hogy kérdezősködni kiván a vadak felől: gyönyörködni látszott a leány termetén, igéző valóján . . . Ám szólt a kürt, s lóra kapott mindenki. Midőn pedig az öreg erdész azt mondta leányának, hogy csak este 7 óra felé térnek vissza, Jenő gróf még egy búcsú pillantást vetett a leányra, azután ő is eltűnt az országút kanyarulatánál . . . Egész nap szólt a kürt, hol erősebben, hol meg halkabban, aszerint amint a vadászok mint beljebb és beljebb hatoltak a rengetegbe: űzve, hajtva a megrémült, a menekülő vadakat . . . $ & * . ^ Jenő grófot azonban nem igen érdekelte a vadászat, s mintha régi vadász szenvedélye is cserben hagyta volna; folyton hibázott a lövéseknél. Gondolatban mindig ott volt az erdész ház lugasánál, keresve azt a leányt. S feltette magában, hogy ma még beszélni fog vele. Ily töprengések között folyt el a délelőtt. A déli uzsonnánál is teljesen szótalan volt. Senki sem vette komolyan. Midőn azonban újra meg- | kezdődött volna a hajtás, Jenő gróf megsarkan- j tyuzta lovát s egy alkalmas pillanatban elvágtatott ellenkező irányban . . . * * * ... A kerti lugasban találta Verkát, amint kis testvérjével játszott. S hogy belépett, a leány vérvörös lett, s kérdőleg nézett a grófra. Ez mosolyogni próbált, s habozva kért bocsánatot, hogy engedelem nélkül belépett, — de azt hazudta, — hogy kifáradt a hajtásban s pihenni sietett haza. Miután pedig tudta, hogy Verka egyedül van, kérte bocsásson meg, hogy föl merte keresni, s ha megengedi: itt szeretné kipihenni magát. A leány már magához tért, s nyugodtan mutatott helyet. Ä gróf kezdte a beszédet. S mint egy ismert világfi, dicsérni kezdte a leány gondosságát, Ízlését. Majd érdeklődni kezdett a vadakról, azok életéről, a fákról, az erdei élet kellemeiről . . . s a leány szivesen adott felvilágosítást. Később az erdő nevezetességeiről folyt a beszéd, s mikor a leány emlité, hogy van egy szelíd mókus családja; a gróf abbeli óhajának adott kifejezést, hogy — szeretné ha ő ezeket megláthatná. Felkeltek tehát, s egymás mellett haladtak az erdő ama része felé, ahol a kis család vidám játékában annyi háj és kellem mutatkozott; hogy Jenő gróf gyönyörködve kiáltott fel: — milyen pompás egy pár, s a kicsinyek is milyen kedvesek ! — E közben szemei lázasan tapadtak a leányra. Arca lángba borait, vére mintha kipattanva az erekből, olyan gyors keringésre hajtja az a kis mozgó gép ott bent, mélyen a kebelben. Látszott, hogy küzd magával a vad, szenvedélyes indulatok ellen . . . majd sápadtan, remegő térdekkel odarogy a leány elé a selymes zöld fűbe. Verka rémülten tekint a grófra, s félénken kérdi: Talán nincs valami baja ? — s az üveges szemeit fölemeli a leányra, s azokban a bágyadt sugarakban annyi kevés fájdalom van, hogy a leány megremeg. — Üljön ide mellém Verka — mondá hall- kan Jenő gróf — valamit el szeretnék mondani magának, ami már régen nyomja a szivemet. A leány habozva engedelmeskedett, s hogy leült a fűbe, a gróf kezdé: — Verka, maga ismer engem, hiszen gyermekkorunkban együtt játszadoztunk, űzve a pilléket, vagy szedegetve a mezei virágokat. De azután, hogy fölnőttünk, engem elvittek a városba. Nagy palotában laktam, folytonos