Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-10-13 / 41. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 október 16. ma nem volna az országban függetlenségi párt, mely részben elkobzott jogainak visz- szaszerzésében fáradozik, hanem egyesülne minden párt az ország ügyeinek előbbre vitelén. De mind addig, mig hazánk állami függetlenségének kiépítését Bécsben megakadályozni törekszenek, addig szakadatlanul fog a küzdelem tartani még akkor is, ha nagy sajnálatunkra, a király szive el is fordul tőlünk, mert ez az egy pont, mely mellett, minden királyhüségünk dacára, kitartani hazafias kötelességünk. Tisza István gróf ezt éppen úgy tudja, mint én, miért nem mondta el ilyenténképen. Hü lett volna a történelmi valósághoz s talán mert ő mondta, figyelembe vették volna ott is, hol hazánk sorsát intézik. Boda Vilmos. Vasúti összeköttetésűnk. (F. A.) A közel múltban Szekszárdról Budapestre utaztam s dolgaim akként alakultak, hogy utamat az esti vonattal kellett megtennem. Nem azért, mintha az éjjeli utazás örömömre szolgált volna, hanem inkább megint csak ügyeim kedvezőtlen alakulása folytán, ugyancsak az esti vonattal kellett Budapestről elutaznom, hogy egész éjjelen át utazva, reggel Szekszárdra érkezzem. Mindkét alkalommal, rendeltetési helyemre leendő megérkezésem után örömmel állapítottam meg, hogy hajam szine nem változott, a két éjjeli utazás egyébként sem gyakorolt külsőmre semmi változást. Hogy azonban nyájas olvasómmal megértessem valóban jogos belső felháborodásomat, megállapítani kívánom mindenekelőtt azt, hogy Szekszárdról esti 7 órakor elindulva reggel fél 6 órakor, tehát 10 és fél mond tiz és fél órai fáradságos kínlódás után Buda- pest-Kelenföldre (innen még fél óra Budapest, tehát összesen 11 óra) viszont Budapestről esti 10 óra 20 perckor elindulva, reggeli 8 óra 20 perckor, tehát 10 órai utazás után Szekszárdra érkeztem. Nem mondtam még ezzel semmi újat és amit a következőkben fogok mondani, az sem mától-holnapra keletkezett. Sajnos, ismerjük mindannyian, megszoktuk már, aminthogy a legveszedelmesebb méreghez is hozzászokhatunk, ha állandóan, hosszú időn keresztül bevesszük azt. így vagyunk az én jogos felháborodásommal is, ismerjük mindannyian, mert hiszen mindnyájunk ügye, de- belefásultunk már. Megszoktuk, belefáradunk a sok könyörgésbe s csak ha ismét rúgnak egyet rajtunk, feljajdulunk s lessük a baj orvoslását. Mily hallatlan vakmerőséget követtek el velünk szemben, mikor a nagy nehezen kijárt, cseppet előnyös járatokat megszüntették s adtak szórakozás, mulatozással repült el fölöttem egy pár esztendő. Megismertem az életet, de nem a maga igaz értékében, úgy valójában, amilyen csupán rózsás oldaláról. Tudatára jöttem annak, hogy apám hatalmas ember s hogy én roppant gazdag, vagyok. A pénzt két kézzel szórtam, s egyik éjről a másikra szólt a dáridó. A városban istenítettek. Én voltam a legjobb mulató s a legduhajabb, legnagyobb világfi, akiért számos leányka kesereg ma is. ... A leány talán mindezt nem is értette, egykedvűen játszadoztak ujjai a tépett virágszirmokkal. A gróf folytatta: — Ma szégyenlem előbbi ledér életemet.. Utálom a cimborákat, megvetem azokat a kifestett dámákat, a kártyát, a pezsgőt, mindent. Lelkem a csendes, az igazi béke, az egyszerű élet puha, meleg fészkét keresi. Olyat, aminőt maga Verka tudna egy embernek szerezni, aki arra érdemes, akit maga szeretni tudna. A leány mélyen elpirult. Nem tudott mit mondani a gróf szavaira, hiszen eleget incselkedett'az erdész legényekkel, együtt kóborolva a rengeteget, de nem jutott eszébe soha olyan, aminőt a gróf most mondott. S Jenő gróf látta a leány zavarát, hozzá kúszott, térden állva, megfogta annak puha kezét — érezte, hogy azok megremegnek az övében — s fájdalmas, zokogó hangon kérdezte a leányt. — Verka, mondja kérem, könyörgök az égre teleljen: megértett engem, s tudna engem valaha is szeretni!? S a leány maga sem tudta hogyan, észre sem vette, mikor koronás feje ott pihent az ifjú gróf vállain. S az hevesen szoritá magához, s feleletet sem várva, egy hosszú, mély csókban pecsételték meg a szabad szerelmet. De a kürt hangja, mintha mind erősebb lenne ... ők legalább így hitték, s ez inté a grófot, hogy hagyja ott a leányt és siessen a helyébe olyant, hogy nessze semmi, fogd meg jól. Lehetetlenné tették elsősorban hogy Budapestről ugyanazon napon hazajöhessünk! A déli és esti vonatok menetidejét lényegesen meghosszabbították 1 Elzárták előlünk a reggeli Bátaszék felől jövő vonattal a szomszédos községekből Szekszárdra a hetipiacokra érkező utasokat és felsorolhatnák még temérdek hátrányt, mely a beállított változás folytán városunkra háramlóit! Valóban itt lenne az ideje, hogy ezen városunk teljes tönkretételét célzó törekvést teljes erővel ellensúlyozzuk s gyökeres orvoslást szorgalmazzunk. Mert hallatlan és talán példátlanul áll hazánkbau, hogy olyan város, mint Szek- szárd, földrajzi fekvésénél és a fővároshoz való közelségénél fogva olyan messze essék Budapesttől, hogy ez csak 11 órai utazás után legyen megközelíthető. 165 km. innen Budapest s 11 óra hosszat kell utaznunk, mig ezt a kis utat megtesszük. A hiányos közlekedés okozta hátrányokat fölösleges fejtegetnünk. A nagy szélsőségben még nem vagyunk, de ilyen haladás mellett olyan zsák utcában fogunk végre kerülni, melyből csak ama bizonyos vezetőfonál segítségével fogunk kijuthatni. Tisztán közlekedési eszközeink fogyatékossága okozza, hogy kereskedelmünk és iparunk gyatra. Nem vagyunk megközelíthetők, el vagyunk zárva, közel szomszédságunkban fényes jövőjű más városok keletkeznek és egy évtized sem kell, hogy városunk mögöttük marad. Elvitázhatatlan tény, hogy élénk kereskedelmi és ipari városok csak ott keletkeznék, melynek sok oldalról kedvező összeköttetése van. Budapest sohasem lett volna azzá ami, ha az ország különböző részeivel vasút által nem lenne összekötve. Szegedet 30 évvel ezelőtt teljesen elöntötte az árvíz, ma gyönyörű, igen szépen fejlődő város és ha még hetvenhétszer elönti a Tisza, mindig csak az marad, mert kedvező szárazföldi és vizi összeköttetése van. Városunk sem befelé, sem kifelé nem fejlődhet, mert nélkülözzük a fenti tényezőket. Hivatalnok város a miénk, hol sem kereskedő, sem iparos nem boldogul, de nem is boldogulhat, mert nincs piaca és ami igen kevés van, azt fokozatosan elveszti. A legkevésbbé sem csodálkozzunk azon, hogy kereskedőink sorba csukják be boltjaikat, sokszor nem ők a hibásak! Vevő közönség nincs, idegen pénzt nem kapunk, idegen forgalmat nem csinálunk. Szegény önmagunkra vagyunk utalva és a létért való küzdelemben az győz, aki erősebb. Közlekedési eszközeink fogyatékosságában látom okát annak, hogy ' városunknak nincsen terjeszkedő képessége s ebben látom azt is, hogy városunknak nincsen környezete. Még néhány falu, ezeknek száma is egyre fogy és előbb-utóbb majd azt fogjuk látni, hogy megint csak önmagunkra maradtunk s csupán városunknak, mint megyeszékhelynek egyes hivatalai adnak majd nekünk némi városi jelleget. vadászok közé. Még egy utolsó búcsú intés, s a sarkantyút kapott paripa erősen vágta az acélt az ut porába. S a leány, ez a bohó kis madárka nótába fogott, nem is tudta, hogy már rab, kalitkába csalogatott kis fogoly. Csak akkor gondolkodott, mikor kis őzikéje nem akart hallgatni szavára. Igen, mert az ha nem is tudta, mégis talán érezte: most már nem ő a legjobb pajtás, s kis úrnőnek más is kellett . . . * * __ I * A vadászat befejeződött, s a hatalmas zsákmányt mind a kastély udvarába vitték. Gyönyörű eredmény volt. Különösen éltették Blanka bárónőt, aki egy nyolcas bikát ejtett el, egyetlen lövéssel. Jenő gróf is sietett üdvözölni, s a bárónő nem késett elmesélni, hogyan sikerült néki a pompás fogás. Este hatalmas vacsorát rendeztek A cigányzene akkordjai hallkan szálltak az erdészlak felé; tudtul adva ott egy leánynak, hogy fönn ugyancsak vígan vannak. Néha egy-egy kurjantás is zavarta az éj siri csendjét . . . Verka nyugtalanul hánykódott ágyában. Az álom kerülni látszotta szemeit, ha lehunyta is szempilláit: rémeket látott. Véres alakok, kiket soh’sem ismert — jöttek üdvözölni őt, s ő mosolyogva fogadta azok köszöntését. Fel-fel riadt ilyenkor . . . pedig künn olyan tisztán ragyogott a hold, fényesre festvén a levelek széleit. Valami különöset érzett. Valami hajtotta ki az ágyból, a csillagsugáros éjbe. Felkelt és felöltözött tehát. Nesztelenül osont ki a szobából a hűvös éjszakába. De itt sem volt nyugta. Tudni szerette volna, mit csinál ilyenkor Jenő gróf, aki azt mondta, hogy gyűlöli a vig- ságot, a cigányt, a dőzsölést ?! Ekkor egy kis lámpa lassú pislogása onnan Hogy városunk lakossága csak nagyon gyéren szaporodik, amit majd a közelben tartandó népszámlálás fényesen igazolni fog, azt ugyancsak fentiekre vezetem vissza. Már pedig bármily város lakosságának növekedéséből, vagy csökkenéséből azonnal következtetni lehet azon város fejlődésére, illetőleg hanyatlására. Városunk emberek letelepedésére vonzó erővel nem bir, újabb megélhetési források nincsenek, gyarapodásról tehát szó sem lehet. Messze haladtam eredeti célomtól. Egy fáradságos utazást akartam papirra vetni, de elkalandoztam másfelé. Merész következtetésekre ragadtattam magam, melyek talán nem mindenben állják meg helyüket s igy nem állíthatom, hogy csupán fogyatékos közlekedésünk gátolja meg haladásunkat, a beavatottak jobban ismerik azokat mint én, ezért nem is folytatom tovább. Csak annyit mondok még, hogy ha nem leszünk állandóan résen és ha ezen mostoha bánásmódot még tovább is tűrjük, akkor mielőbb bekövetkezik azon idő, amikor Szekszárd város fejlődése örök időkre lezárul. Egy igazságos Ítélet. A magyar esküdtbiróság kevés olyan ítéletet hozott az utóbbi időben, amely oly zavartalan összhangot és teljes érzelmi egységet létesített volna bíróság és közvélemény között, mint amilyen támadt a Haverda-féle bünpörben hozott esküdtszéki Ítélet nyomában. Annál örvendetesebb és megnyugtatóbb ez, mert az esküdtszék intézménye, a polgári szabadság-jogoknak ez a legnagyszerűbb biztosítéka, fényesen rehabilitálva lett azon elfogult támadások után, amelyekkel tekintélyét, súlyát, megbízhatóságát és haszna- vehetőségét megtépázni törekedtek. Emlékezzünk csak vissza arra az országos felháborodásra, amely a szegedi esküdtek felmentő verdiktje nyomában támadt. A bűnnek ott, az Ítélet meghozatala után végbement apo- theozisa undort váltott ki minden jóérzésti és erkölcsileg nem beteg ember leikéből és ha a tömeg hangulata elfogulatlan ítéletnek rendszerint nem is akceptálható, az a fogadtatás, amelyben a Budapestre visszaérkező „drámai hősöknek“ részük volt, csendes helyesléssel találkozott azoknál, akiknek még van ép és egészséges erkölcsi érzékük, hogy bűn és erény, vétek és könnyelműség között különbséget tenni tudjanak. Legfőbb bíróságunknak, a királyi Kúriának a szegedi verdiktet megsemmisítő ítélete és a budapesti esküdtbiróságnak delegálása volt az első állomás, amelyből az erkölcsi igazság diadal- utjára megindult. Züllésnek indult existenciák tipikus kórképe bontakozott ki a Haverda-féle bűnügyben. Vagyonos családból származik egy Jeány, anyagi gondoktól menten nő fel, taníttatják, neveltetik. A leány szép. Szü'ei — amint ez sajnos gyakori eset — máshoz erőltetik, mint akit szive vonzalmánál fogva férjéül választott. a kastély felől mintha hívogatná. Kilépett hát a bokrok közül és félve sietett arra felé, hol a jókedv már orgiákká fejlődött, abba az irányba, honnan a lámpa fénye világított. S amint arrafelé halad, látja, bogy a csalogató világosság megmozdul, még egyet pislog, azután elalszik élete. Valaki eloltotta. Most már mit tegyen, vájjon menjen tovább, vagy forduljon vissza? Ahogy igy töpreng, léptek zaja hallatszik és mintha beszélgetnének. Ideje nem volt már a visszatérésre, gyorsan elbújt hát a bokrok leveles ágai között. S amint itt figyel tisztán láthatta, hogy ketten szorosan egymás mellett haladnak lefelé. Néha meg-megállnak s ilyenkor mintha megölelnék egymást, a hangjuk sem hallható. Most közelednek feléje. S én Istenem, — bár ne látta volna, mert nem mások az éji vándorok, mint Jenő gróf és Bianka bárónő. Kar a karban összefűzve, nevetve vonultak el mellette, Blanka olyan szépen simul a fiatal gróf mellé, aki suttog a fülébe boldogságot, szerelmet, életet . . . S amint elmennek mellette, mintha hallaná az elcsattant csók visszhangját. Szédülni kezdett. S mint egy vad rohant elő a bokorból, keresztül a gyepen, virág-ágyakon rohant előre: haza. — Az ajtóban még egyszer visszapillantott, hogy azok is lássák . . . azután eltűnt a szoba vastag sötétségében . . . Másnap reggel az erdőkerülő megtalálta az erdő szélén, a pataknál; átlőtt mellel: halva. S a kebléből patakzó vért mohón nyaldosta egy őzike. Ez jobban tudott szeretni, mint az emberek . . .
