Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-10-06 / 40. szám
1910 október 9. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 több színes és fekete képmellékletekkel, ízléses és erős kötésben. Az ember szívesen lát maga előtt, az íróasztalán, kézikönyvei közt három ilyen rokonszenves külsejű, okos kötetet. Az ára A Franklin Kézi Lexikonénak mindössze 54 korona. Megszerzése tehát senkire sem jár nagy anyagi nehézséggel. Minden jel arra vall, hogy hamarosan nagy kelendősége lesz s úgy meggyökerezik minden házban, hogy művelt magyar ember meg sem lehet nélküle. Olvasóinkhoz. Október 1-vel uj előfizetést nyitottunk a Tolnamegyei Közlönyre, mely a megyének legrégibb lapja s a függetlenségi és 48-as pártnak egyedüli képviselője vármegyénkben. Felkérjük tisztelettel azon előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek. Lapunkat a t. megyei tanítók és tanítónőknek fél árért küldjük meg, mivel a »Tolnamegyei Közlönyt a »Tolnamegyei Általános Tanító-egyesület <-nek hivatalos közlönye. Előfizetési d(jak; Egész évre 12 kor. Fél évre 6 kor. Negyed évre 3 korona. Kérjük régi előfizetőinket, hogy előfizetéseiket megújítsák s ismerőseik körében mentői több hívet toborozzanak lapunknak. Hátralékos előfizetőinket pedig nyomatékosan felkérjük, hogy hátralékos dijaikat az ujjal együtt küldjék be, mivel ellenkező esetben a lap küldését beszüntetjük, mert a lap kiadása nagy anyagi áldozattal jár. Hazafias tisztelettel: 1 „Tolnamegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. KÜLÖNFÉLÉK. — A király névünnepe. I. Ferencz József apostoli magyar király névünnepe alkalmából f. hó 4-én Szekszárdon is kitűzték a középületekre a zászlót és délelőtt 9 órakor a szekszárd-bel- városi róm. kath. templomban hálaadó nagymise volt, melyet dr. Fent Ferenc apát-plébános celebrált. Az ünnepélyes nagymisén a hatóságok, testületek és a tanuló ifjúság is megjelent. — A püspöki rendelet értelmében Gyulajon is megünnepelték a király 80-ik nevenapját. Nemzeti szinü lobogók alatt vonult az iskolás fiuk és leányok serege hosszú sorokban a templomba szent misére, melyet Frühwirth Géza esperes-plébános végzett, utána pedig az újonnan épült iskolaépületbe vonultak, hol is a Himnusz eléneklése után Frühwirth Géza iskolaszéki elnök és igazgató intézett a gyermekekhez lelkesítő, oktató beszédet a nap jelentőségéről, kiemelve a koronás király elévülhetetlen érdemeit, majd egy iskolás fiú szavalta el „Magyarország királyához“ cimü költeményt s végül a Szózat elóneklésével az ünnepély véget ért. — Kitüntetések. A szegedi országos szőlő és borászati kiállítás zsűrije gróf Apponyi Sándort ezüst éremmel, Kommandingr.r Kálmán decsi főjegyzőt díszoklevéllel, Nyéki József és Nagy Sándor őcsényi polgárokat pedig elismerő oklevéllel tüntette ki. — Kinevezések. A földmivelésügyi miniszter Dobokay Lajos miniszteri tanácsost, a fil- loxera által elpusztított szőlők felújítására adható kölcsönök engedélyezésére alakított bizottság elnöki tisztségétől teljes elismerés mellett felmentette és ezen bizottság elnökévé dr. Lányai Ferenc miniszteri tanácsost nevezte ki. Eszterházy Miklós herceg dr. Korall János uradalmi pénzügyi tanácsost, központi helyettes igazgatóvá nevezte ki. Gróf Apponyi Géza főispán Halasi Andor mözsi segédjegyzőt Mözsre, Halász Armin ka- laznói evang. tanítót pedig Kalaznóra anyakönyvvezető helyettesekké nevezte ki korlátolt hatáskörrel. — Rendjeladományozás. A belga király Apponyi Rezső gróf miniszteri titkárnak a Lipótrend tiszti keresztjét adományozta. — A delegációd tagok. A képviselőház folyó hó 5-én tartott ülésében választotta meg a delegátusokat. Tolnavármegye országgyűlési képviselői közül rendes tagokul megválasztattak: gróf Batthyány Tivadar, Perezel Dezső és Kämmerer Ernő. A delegációk folyó hó 12-én ülnek össze Bécsben. , — Ä MÁV. köréből. Nagy József máv. váltókezelő Pécsről Szekszárdra helyeztetett át. — Gyászistentisztelet október 6-án. A A megdicsőült tizenhárom magyar vértanú emlékét Szekszárdon is honfiúi kegyelettel ülték meg a templomokban és iskolákban, melyekre kitűzték a fekete lobogót. A belvárosi róm. kath. templomban 8 órakor nagy gyászmise volt, melyen a tisztviselők és tanuló ifjúság is részt vett. A vármegyei tisztviselői kart Simontsits Elemér alispán, a városi tisztviselőket pedig dr. Szent- királyi Mihály polgármester vezette. A gyászmisét dr. Fent Ferenc apát-plébános, Kun Lajos és Czindery András káplánok segédletével végezte. A ref. templomban Gödé Lajos lelkész, az izraelita templomban meg dr. Rubinstein Mátyás tartottak ez alkalomból istentiszteletet. — Áthelyezés. A kereskedelemügyi miniszter dr. Máthis Ferenc pécsi posta és távírda fogalmazót, Máthis Kálmán székesfehérvári p. ü. számtanácsos fiát, a budapesti posta- és távirda- igazgatósághoz helyezte át. — Címadományozás. A király Hettyey Ferenc honvédszázados, földinknek nyugdíjaztatása alkalmából az őrnagyi címet és jelleget adományozta. — Tolnavármegye közigazgatási bizottsága szokásos havi ülését folyó hó 13-án délelőtt 9 órakor tartja meg a vármegye székházában. — Nyugalomba vonult pénztárnok. Haja Nándor, a szekszárdi takarékpénztár ügybuzgó pénztárnoka, harminc évi hűséges és pontos szolgálata után 2200 korona évi nyugdíjjal a jól megérdemelt nyugalomba vonult. A takarék- pénztár igazgatósága a pénztárnoki teendők ideiglenes ellátásával Erdős Zsigmond könyvelőt bízta meg. — Jelentés. Nits István szőlészeti és borászati kerületi felügyelő a miniszterhez a következő jelentést küldötte: Szekszárd kerület (Tolna és Somogy vármegye): Terméskilátás nagyon gyenge. Holdanként átlagban alig remélhető 3 hl. Régi borkészlet igen csekély, ára a termelőknél 40—50 kor. Az ujborokra 36—50 kor. árban történnek kötések. — A pécsi püspök köszöneté. A Kath. Népszövetség Szekszárdon tartott értekezlete alkalmából dr. Fent Ferenc apát-plébános indítványára táviratilag üdvözölte és részvétét fejezte ki gróf Zichy Gyula pécsi megyés püspöknek, aki erre a következő választ küldötte: „A népszövetség és a tolnamegyei papság szives üdvözletét és részvétét hálásan köszöni Gyula pécsi püspök.11 — Köszönetnyilvánítás Minden barátomnak, ismerősömnek, akik megtiszteltek üdvözlő soraikkal Brüsszelben elért sikereim és kitüntetésem alkalmával, ezúton mondok hálás köszönhet. Kiváló tisztelettel Budapest, 1910. okt. 1. Roritsánszky Ottó. — Községi választás. Czikó községben segédjegyzővé Ritzl Pétert, I. bíróvá Krasz Ádámot, II. bíróvá Riszler Józsefet és esküdtté Walter Pétert választották meg. — Beiktatási ünnepély. Németh Gyulát, a szekszárdi ág. hitv. egyházközség lelkészét folyó hó 9-én délelőtt fél 11 órakor iktatják be a református templomban ünnepélyesen. Az erre vonatkozó meghívókat Hazslinszky Géza egyházközségi felügyelő és Joób Imre egyházközségi jegyző bocsájtották ki. — Ax Iskolák a gyermekszan&torlumért. A „Gyermekszanatorium Egyesület“ 6 Fensége Hohenberg Zsófia hercegnő legmagasabb védnöksége és gróf Zichy János - vallás- és köz- oktatásügyi miniszter kormányzata alatt arra törekszik, hogy segítséget nyújtson ama szenvedő, szegény beteg kisdedeknek, akik most évről-évre ezer és ezer számra elpusztulnak kellő ápolás hiányában. Nincs a világon irgalmasság szebb és meghatóbb, mint amely a szegény beteg gyermekek ágya fölé hajlik I Ezen magasztos feladat érdekében fordul most segítségért a nemzet mindig hű és önzetlen munkásaihoz : a nemzet nevelőihez a gyermekszanatórium kormányzósága. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium engedélye alapján most gyűjtés folyik a tanulóifjúság körében, hogy a szegény gyermekek szanatóriuma mielőbb megépíthető legyen. Ezúton is azzal a kérelemmel fordul a Gyermekszanatorium kormányzótanácsa városunk közönségéhez és főleg a tanulóifjúsághoz, hogy néhány fillérrel a gyermekszanatoriu- mok létesítéséhez hozzájáruljanak. A gyűjtött ösz- szeg feltüntetésére szolgáló iveket a tanintézetek tanárai és tanítóitól lehet átvenni és ugyancsak az iskolákhoz kell a begyűjtött összeget átszolgáltatni. Minden fillér, melylyel a gyermek- szanatoriumot szolgálja, örömet és áldást fog fakasztani. Felhívjuk városunk tanulóifjúságát, hogy a legmelegebb érdeklődéssel támogassák a gyermekszanatorium vezetőjének törekvését, hogy városunk gyermekszanatoriumi gyűjtése minél jelentékenyebb legyen I — A szekszárdi villamos toronyóra. Most dolgoznak a szekszárd-belvárosi toronyórának átalakításán, mely körülbelül 4000 koronába fog kerülni. Gróf Thorotzkay és társa villamosóra és mehanikai gyár emberei készitik a villamos toronyórát, melynek mind a négy számlapja éjjelenkint meg lesz világítva és teljes pontossággal mutatja az idő állását. — Eljegyzések. Schwarz Károly, az Adria biztositó társulat bonyhádi főügynökségének titkára, eljegyezte Plesz Karolinát Budapestről. Dr. Kalmár Vilmos szekszárdi járásbiró eljegyezte Parrag Mártuskát, dr. Pirnitzer Béla ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag és városi képviselő leányát. Karsay Sándor kistengelici tanító eljegyezte Tantó Ágneskét, Tantó János nagykajdacsi ref, lelkész leányát. László Mihály, a Veszprémmegyei Takarék- pénztár főtisztviselője eljegyezte Seiner Lipót szekszárdi nagykereskedő leányát, Ilonkát. Mutsenbacher Lajos szekszárdi fiatal iparos eljegyezte Kreskay István hátai vizmester leányát, Erzsikét. — A kongresszus felterjesztése az államsegély tárgyában- A magyar városok országos kongresszusa állandó bizottsága Temesvárott tartott ülésében elhatározta, hogy sürgős felterjesztést intéz a belügyminiszterhez, hogy a városok folyó évi államsegélyét mielőbb szétosztani és az 1911. évi költségvetésbe pedig az államsegély összegéül legalább 4 millió koronát felvenni szíveskedjék. — Az erre vonatkozó felterjesztést Bárczy István dr. a napokban küldötte fel a belügyminiszterhez. — Gyógyszertár vétel. Wéber Dénes gyógyszerész, id. Wéber János nádasdi nagy- birtokos és szeszgyáros fia, 164.000 koronáért megvette Pain Ede pécsi gyógyszerész ismert régi gyógyszertárát. — A tolnamegyei kéményseprők folyó hó 1-én Szekszárdon, a városháza kistermében gyűlést tartottak, amelyen részt vettek: Stockinger János szekszárdi, Stockinger Vincze hőgyészi, Stockinger Rudolf tamásii, Wéber Lajos bonyhádi, Laurisch Károly dombóvári, Niefergall Imre dunatöldvári, Dieck Béla gyönki, Schveiter N. paksi és Csontos György tolnai kéményseprő- mesterek. A gyűlésen egyhangúlag elhatározták, hogy kérvényt intéznek Tolnavármegye törvényhatósági bizottságához, melyben a kéményseprési szabályrendelet oly iránybani módosítását kérelmezik, hogy a seprési dijak felemeltessenek. Egy bizottságot is választottak, amelynek feladata lesz Simontsits Elemér alispánnak támogatását kérni ügyük mellett. A gyakorlat emberei gyakorlati kisérietek alapján bizonyítják, hogy a kőbányai szárított hizósertéstrágyával minden gazdasági növénynél fényes eredményeiket érteR el. Minden gazda kérje saját érdekében ezen szakvéleményeket BUDAPEST-KÖBÁNTál TFÁSYASZÁRIf ÓSTáR tartalmazó ismertetéseket árajánlatot, melyeket készséggel küld a Gasinyt. Schistrurapf és T rsa oíg Budapest. !X., Düö'-út 2Í.-úáa. JeüST Szives figyelmeké: Minden hirdetéshez uj szakvélemény van mellóKelve 1 Az Önöktől vett szántott sertés- trágyával szőlőmben feltétlenül jé eredményt értem el, a trágyának Z-1K évi hatásáról is Kedvezően nyilatkezhatom. Ültetéseim, az ültetés évének őszén megtrágyázva, a reá következő évben remek vegetácziót^fej tettek ki és többnyire kórómagasságot,lsőt annál többet is értek el. Dr. Adler Rácz József miniszteri osztálytanácsos, Budapest. Gyártmányukat pócsmegyer leányfalusi szőlőimben akként alkalmaztam, hogy abból tőkénként 400 grammot használtam fel és hatását ritünő- neK találtam.r'Dr. Glósz Ferencz a pesti magyar keresk. bank ügyésze, Budapest.