Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-08-18 / 33. szám
XXXVIII. évfolyam 38. szám Szekszárd, 1910' augusztus 21 Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Megjelen hetenként egyszer, szombaton Bezerédj István-ntcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/, évre 6 K, l/, évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 sió 1 koronával több. Nyilttér garmond soron kint 30 fillér. Modern ügynökök. Csalódik a tisztelt olvasó, ha azt hiszi, hogy alábbi sorokban valamiféle a kereskedelmi téren működő utazó, vagy borügynökről lesz szó. Nem, a modern ügynök, korunkban senki más, mint a választókerületnek nagyságos országgyűlési képviselője. Nem lehet megállapítani, hogy a nehéz megélhetési viszonyok folytonosan kedvezőtlenebb alakulása, vagy a jogosulatlan emelkedési vágy, avagy a kapzsiság erkölcstelen, nagy arányú növekedése e az oka, elég az hozzá, ma a választó és nem választó közönség egy igen jelentékeny része nem azt várja az országgyűlési képviselőtől, hogy az ország ügyeinek intézésébe befolyjon s ebben tevékeny részt vegyen, hanem tisztán és egyedül azt, hogy anyagi viszonyainak javulását előmozdítsa, hogy neki magasabb állás elnyerését befolyásával biztosítsa s hogy neki újabb pénzszerzésre módot és alkalmat nyújtson. Hogy az országgyűlési képviselőknél ezen kilincselés minő arányokat öltött vármegyénkben s ez igy van, valószínűleg az egész országban, arra, bátorkodom néhány példát felhozni. Ha Perc z e 1 Dezső, a nemzeti munkapárt elnöke, kerületének székhelyére, Bonyhádra lerándul, nincs rá eset, hogy 20 — 25 ember ne ólálkodnék lakása körül, kik mind jogos, vagy jogtalan igényeik kielégítését tőle várják. Bathyány Tivadar grófnak egész irodát kellett Budapesten berendezni, hogy a hozzá százszámra érkező kérvényre választ adhasson. Kämmerer Ernő pedig menekült régi kerületéből, me£t már helyzete a folytonos zaklatás folytán tűrhetetlenné vált. S hogy ezeknek a képviselőkhöz juttatott ügyeknek túlnyomó nagy része minő kétségbeesett dolgok körül forog, arra saját tapasztalatomból egy esetet hozok fel. Nem régiben felkeresett egy decsi polgár s arra kért, hogy világosítsam fel, mi módon juthat ő el Bathyány Tivadar grófhoz, hogy peres ügyében annak segítségét igénybe vegye. Iparkodtam meggyőzni, hogy peres ügyek elintézésébe képviselőknek nincs jogos befolyásuk s hogy visszatartsam a költekezéstől, megígértem neki, hogy ügyét betekintem; az irattárban meggyőződtem róla, hogy peres ügye ezelőtt öt évvel jogerős kúriai Ítélettel lön befejezve, tehát bármiféle újabb lépés haszontalan költekezéssel járna s kedvezőbb fordulatra kilátást alig nyújtana. Iparkodtam őt erről felvilágosítani, látszólag bele is nyugodott; de mint utólag megtudtam, mégis képviselőnkhöz íel- rándult s az kénytelen yolt, felvilágosítás végett egy helybeli ügyvédhez fordulni. Mindezekből kétségtelen, hogy egy rút, elfajzott szokással és gyakorlattal állunk szemben, mely hatásában egyenesen azt eredményezi, hogy a képviselőt megakadályozza azon elsőrendű kötelességének telje sitésében, miszerint az ország ügyeinek intézésébe eredményesen befolyjon. Azért itt az ideje, hogy a közélet minden hivatott tényezője s köztök a sajtó, a baj orvoslásához lásson s azt, ha egyszerre kiirtani nem is lehet, legalább szükebb korlátok közzé szorítani megkísérelje. A leggyökeresebb orvoslás mindenesetre az lenne, ha a képviselők megegyeznének maguk között abban, hogy általános érdekű községi ügyeket kivéve, magán ügyek elintézésével jövőben nem foglalkoznak s ezen elhatározásukat nem csak kellő módon nyilvánosságra hozzák, hanem azt következetesen életbe is léptetik. Igaz, hogy ily radikális eljárás, kezdetben, legalább egy ideig a képviselők népszerűségének csorbítását eredményezné, de ha a baj elharapózásának ily módon gát vettetnék, idővel mindenki belenyugodnék a megváltozhatatlanba; különösen akkor, ha a képviselők ily elhatározását az egész elfogulatlan közvélemény hathatós támogasás- ban részesítené. Végre is el kell következni az időnek, hogy mindenki önfeláldozó munkássággal s kitartó szorgalommal iparkodjék előmenetelét biztosítani s ügyének kedvező elintézését igazságosság alkalmazásával elérni, nem pedig kilincseléssel s nagy urak pártfogásának alkalmazása utján. A képviselői állás egyike a legszebb állásoknak, mert a választóközönség bizalmán épül fel s hatásköre a kiválasztottnak nem mindennapi, mert arra van hivatva, hogy az ország ügyeit intézze; azért egyenesen bűn számba megy, ha a közönség azt eredeti méltóságából kiforgatni s saját önző céljai elérésére akarja felhasználni. A képviselő legyen pártjának s kerületének hü képviselője, de ne legyen egyeseknek s sokszor igazságtalan ügyeknek — egyszerűen ügynöke. Boda Vilmos. „Az egyke.“ Minő rövid, és mégis oly sokat és sok szo- morut kifejező szó. E rövidke s gyászos szót viselte címül a Tolnamegyei Közlöny 32-ik szár mának vezetőcikke. Sok-sok szomorú valót ir le e talpra esett közleményében Horváth Rezső ur. Csüggedés. Uram, rám küldéd sújtó ostorod, Csapása alatt nézd, leroskadok. — Daccal fennhordott, büszke homlokom, Mely merészen szállt az élettel szembe, íme alázattal, mélyen hordozom. Lelkem megtört a nagy csapás alatt, Mely bölcseséged folytán rámszakadt, Lehullottam a földnek porába. — Felemelkedni a magas egekig Nem tud már lelkem megtépett szárnya. Bál mint küzdők, nem bírom e terhet; Uram, igy kezed csak olyat verhet, Kit nagyon szeretsz, hogy a földön lenn Szenvedésinek tüzében tisztulva, Ott fenn örök üdv részese legyen. Uram, ha reám tevéd kereszted, Nem könyörgöm, hogy vállamról levedd, Hisz gyarlóságom megérdemli azt. Cs k egyet kérek tetőled Istenem: v Térjen telkembe megnyugvás malaszt. Özv. Brandeiszné Frey Melanie. Leánylé'ek. — Irta: Gréczy István. — A méltóságos és valóságos belső titkos tanácsos urj körúti lakásán lábujjhegyen jár-kél a fényes libériába bujtatott cselédség orcáikon ott til a jól begyakorolt szomorú aggódás, mögötte pedig elbújva a titkolt közömbösség. Mi közük nekik ahhoz, hogy a méltóságos ur lázbetegen fetreng puha vánkosain ? Uj helyről gondoskodni még van idő, az orvos ur azt mondta, hogy egy kis meghűlés az egész, valahol az isten háta me gett az erdélyi határszélen fázhatott meg, ahol a magas kormányt képviselte egy vicinális ünnepélyes megnyitásánál. Amint onnan hazakerült, ágyába dőlt és fel se kelt máig. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai misztikus fénnyel vonják he a szobát s a kékbe látszó falon szeszélyesen vibráló árnyékot vetnek az ide-oda mozgó alakok : a termetes méltóságos asszony, a száraz hosszúra nyúlt orvos az ő lelógó pofaszakállával, melynek falra vert árnyéka mozgó vitorlának látszik és az orvosságos üveget tartó inas. Az orvos fontos komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg üterét: a baj hirtelen rosszra fordult. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem volt, a beteg vígan beszélgetett a méltóságos asszonnyal, aki ép uj toilettejét mutatta be, amit a mai bálra vett fel. Hogy-hogy nem, a láz egyszerre csak emelkedni kezdett és egy óra alatt ott állt, ahol a tudomány már megcsóválja fejét, felhúzza a szemöldökét, hogy eleven kérdőjellé változik át és ilyenforma hangot ád ; hm-hm ! A méltóságos asszony arca egyszerre elborult ; felhőt vetett rá az aggodalom, a szerető anya aggodalma. Nem attól félt, hogy árva lesz a kis Giziké, egyetlen gyermeke, mindkettőjük szemefénye, — ki gondolna erre — de sajnálta aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen jött változás a legédesebb örömtől fosztja meg: nem mehet a bálba, az első, rég várt bálba. Ez fájt, ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemelkedett, lázas tekintete keresni látszott valakit s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú, vontatott, nagyúri orrhangján : — Merre van Giziké ? Látni akarom, jól néz-e ki báli ruhában? . . . Jól áll-e rajta? A méltóságos asszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, annak az anyai büszkeségnek, amely a szépség, jóság és tökéletesség mintaképét egy lényben látja összpontosítva : a gyermekében, elbizakodott mosoly játszott széles szája körül s ez a mosoly azt mondta, szép-e, jól áll-e Gizikének a báli ruha? . . . Mit feleljek erre, hisz ez oly természetes dolog, ami kérdés tárgya se lehet. Nem is válaszolt rá, csak ennyit mondott: — Ide hozom — s a szája körüli mosoly azt is hozzá tette hang nélkül, de érthetően — aztán ámulj ! A méltóságos beteg szeme rátapadt az ajtóra, amelyen az asszony eltűnt. Erőtlen félkarjára támaszkodott s úgy várta, leste az ő kis leányát, de a gyenge kar nem bírta sokáig, megzsibbadt, megbicsaklott s visszarogyott címeres, kivarrott csipkés párnáira. A tudomány embere rosszalólag csóválta a fejét. — Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom. Különben semmiről sem á'lok jót. Szerencsére felnyílt az ajtó s kijött mamájától vezetve az édes kis Giziké. Úgy nézett ki hófehér ruhájában, mint hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orcáján ragyogott a himpor, sötétkék szemében fény let a menyország, bársony szemöldöke miként a szivárvány, ivet rajzolt a kék menyboltozat felett. Félénken közeledett az apja ágyához, szája szegletében leányos szepegés, szeme mély
